Ballada F. Gy. egyetlen szerelmérõl

I.

Mikor Faludy György elment Bécs őszi városába
egy kofferrel, mely a hazája volt
s az esti, szürke panziószobában
Natasja balvállára ráhajolt
s a rolettán a Rathaus tornyának sárga óralapja
úgy fénylett át, mint egy olajpecsét –
akkor hajnal felé így szólt Natasja:
„Te sem vagy már szűz. Ennyi az egész.”
S akkor F. Gy.-nek ritka lett a pénze
s gallérja ünnepnap sem volt fehér,
de a diáklány, ha kérdezték érte,
csak vállat vont s vele maradt. Ezért.
Kimosta ingét, ruháját kefélte
és szava lett számára a parancs;
az ágyban olykor Csehovról beszéltek.
Melle kisebb volt, mint egy félnarancs.
S mikor már végigjárták kettesében
Bécs városának őszi parkjait,
egy szürke taxi lement velük egy téli éjjel
az úton, mely a Westbahnhofhoz vitt.
S F. Gy. nem sírt, amikor a vonatból
fehér bundában kihajolt felette.
Az utcasarkon gesztenyét vett magának
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.


II.

A másodikat Mettának hívták. Porcelán arca
nem árulta el soha, mire vágyik
s haja oly szőke volt, hogy meggyújthatták volna rajta
a firenzei dóm összes gyertyáit.
Az első este kávéházban ültek, egymástól diszkréten távol
az asztal két oldalán. Szemben fényreklám szaladt
s így társalogtak Einsteinről és Zoláról
a Kurfürstendamm lámpái alatt.
És Metta ásított: „Ez a szerelem is éppen
úgy kezdődik, mint minden szerelem;
most két hétig Einsteinről beszélsz nékem
és két hét múlva lefekszel velem.”
Majd hozzátette: „De mi volna, ha most mindjárt lefeküdnénk?”
F. Gy. a pincért hívta, hogy fizet
s hazamentek. S Metta oly könnyedén s kecsesen
tette le az ágyra és nyújtotta át testét,
mint ahogy az előbbi pincér hozott három pohár vizet
ezüsttálcán. És aztán egy fél évig
cigarettáit ő gyújtotta meg
és minden este puncsot főzött néki
s szép német teste néki volt meleg.
A Zoo alatt, a villanyóra mellett
találkoztak, fél nyolckor. Minden este.
De egy nap F. Gy. nem ment oda többet
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.


III.

A harmadik, valljuk be, kurva volt. Egy pesti bárból
együtt mentek ki és tudták, hova.
Fricinek hívták és vörös hajához
jól állt a szürke garniszálloda.
Tizenhét éves volt, szép, mint a Madonna,
de gint ivott veszettül s köpködött.
És másnap dél felé, mikor a mellét mosta,
hátrasandított és megesküdött,
hogy mától fogva többé nem lesz céda
és F. Gy.-vel marad csak ezután.
A vén falakról hullott a tapéta
s azontúl ketten laktak egy szobán.
Történt olykor, hogy, mert nem volt rúzsra pénze,
vagy, csak szokásból, az utcára ment.
F. Gy. meg várt rá és felforrt a vére,
ha másnap reggel végre megjelent.
Belerúgott, megverte és kidobta
s az utcán állt a jég, a sár, a köd.
Ha az éhség s a rendőr megkínozta:
alázatosan mindig visszajött.
S F. Gy.-t egyszer elfogta régi csavargó láza:
gyűrött múltját, a passzust zsebretette,
cigarettáit rádobta az ágyra
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.


IV.

S F. Gy. megjárta így a félvilágot
és látta, hogy minden játékban nyert,
s úgy hírlik, hogy gőgös lett és felvágott,
mikor egy nap megjött az Éva Scherff.
Ott jött a Mirabell-park egyik fasorában
és rászegezte kihívó szemét,
mely olyan kék volt, mintha a sarkában
egy ibolyát préseltek volna szét.
S mikor a Dómtéren leült mellette,
olyan sápadtan mint az aszfodélosz,
akkor F. Gy. még azt is elfeledte,
hogy márványból van-e a milói Vénusz.
Az Éva Scherff nem szívott, csak méregdrága
angol cigarettákat és meg se hallotta, hogy F. Gy verseket liheg,
fütyült Einsteinre, Mannra és Zolára,
pimasz volt és szeszélyes és hideg,
hét találkából csak egyen jelent meg
néhány gyors percre; mindig sietett
és gúnyolódott, ha F. Gy. szerelmet
vallott neki; lenézte és kínozta,
megsértette és gyűlölte s kidobta
s ajkát, melyen fénylett a skarlát festék
s feszes selymekbe csavart drága testét,
melyet minden jöttmentnek szabad volt szeretni,
neki, csak neki nem adta oda.
De ezt az egyet nem tudta elfeledni
soha, soha, soha.


(Miskolc, 1933)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.