Síró
Megtört a fény, a síró fején,
ahogy az asztalra borult ő.
Sírt, csak sírt, nem ismerve írt,
amely megszüntethetné a kórt.
Ült csak csendben, rít rendületlen
mélységes mély kínját elrejtve.
Körötte állt, s valamire várt
a tömeg, nem mozdultak ők sem.
Tudtak mindent, ezért volt a csend.
A bűn nagyúr, a síró szolga,
nem beszélt hát, igaz volt a vád.
A síró tette, ám most szalad.
Bűnös volt ő! Vagy csak egy felhő?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
