vonyításra ébredek,
csak a lelkem az
kővel héjazott
háza felé közeledem
utcáján járok, vigyázok
nyomorék véreb gurul
árnyékomon, szeme sír
mindig is féltem tőlük
féltem a ronda nőktől
szótlan zúznának porrá
vicsorgó fogaikkal
gurulok puha ölében
én, a vörös téglaporos
árnyéktörmelék
jéghideg kezeimre
vigasztalóan folyik
a meleg vér
egyszerre vesztettem
el tekintetét és
a földi gravitációt
