NAPLÓK: utinapló Legutóbbi olvasó: 2025-06-12 14:59 Összes olvasás: 138241| 798. | [tulajdonos]: Kihantolt szenvedély | 2021-02-04 12:43 | (ballról az Árpád híd,
jobbról a Margit híd)
Véredhez keverve vérem,
s láthatatlan spanyolfal a szemérem.
A nap lebukva. Budára réved
az alkonyat, és hűsít engem és téged.
Az érintés olthatatlan szomja
visszaűz, hogy lángoljon újra a dombja!
Feneketlen tó a vágy.
Alattunk lágy a kavicságy.
Szemüket dörgölő angyalok,
lefagyott szárnnyal indulnak gyalog.
Mi is elimbolygunk, de az Engels térnél
felizzó tüzünk tombol az ezredik ölelésnél,
s még ha testünk lenyomatát őrizte is a por,
mint tanúsítványt örökidőkre bevéste akkor.
felettünk jázminokból lengedező baldachin.
Izgalom hullámzott át a tér bokrain,
gerinced ívén sárgásan csillant meg a por,
senki sem tudhatta, hogy ez volt az aranykor!
…és zarándok hely lett az ágyékod,
tombolhatott a vágy, ahol, épp ott,
mindent elkövetve. A szerelmi bűntett,
isten ajándéka volt, még ha meg is botlott,
holmi életben maradási kérdésen, és bezárult
egy csapásra, az, ami mindig, mindig csak kitárult.
Majd, a kiválasztottak mámorából, minden nyomod elárvult,
s a zsigerekig ható mágikus szó is elárult,
persze veszteség és a kérlelhetetlen önvád
sem hitette el velem, hogy bármi 30 évre elvág!
- s csak teltek és múltak a léttizedek,
most meg nem hiszem, hogy ébredezek.
Tízezerszer kiszáradt torok,
ápolták ilyen, olyan borok.
egyre rövidülnek a sorok.
jön-megy
a sok
ok.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
