NAPLÓK: weinberger
Legutóbbi olvasó: 2024-11-01 07:29 Összes olvasás: 153731| 314. | [tulajdonos]: kortárs... | 2016-03-24 14:54 |
Tóth Csilla költő üzenőfalán tanulságos és tartalmas vita alakult ki a 2016.03.21 11:19 időpecséttől kezdve. A vita kirobbantója a következő másfél bírálói mondat volt: "... a kortárs kötött formájú versekkel általában az a bajom, hogy nem hiszem el őket. Nem hiszem el, hogy egy adott sorvégre nem csak a rím kényszere miatt került oda egy szó, hanem a mondanivaló lényegéből fakadóan." Érdekes, és persze jogos ugyanakkor a vita lezárására tett javaslatban szereplő, szintén bírálói mondat: "Kérem ezt a falat továbbra is hagyjuk meg a Tóth Csilla verseivel kapcsolatos diskurzusnak." Mint említettem, jogos, csak nekem furcsának tűnik az előző idézetben szereplő "általában" szóval összevetve.
Próbáljuk meg valamivel kiterjesztőbb értelmezésben tekinteni a szituációt. A neves kortárs költő rálel egy német irodalmi lapban egy klasszikus, mondjuk petrarcai szonettre, és annyira megtetszik neki a tartalom és forma összjátéka, hogy eldönti: lefordítja. Megteheti-e önnön imázsának csorbítása nélkül, hogy a korábbi szakmai protokollnak megfelelően átveszi az eredeti szöveg ütemezését, lüktetését, rímképletét is, vagy "modernizálja" azt? Vagy írhat-e egy neves kortárs költő a hátralevő életében limericket, ahol éppen a minél groteszkebb rímelés képezi a szöveg vázát, gerincét?
De tekintsünk még messzebbre. Lelki szemeim (és füleim) látják a neves kortárs zeneszerzőt, aki éppen a most befejezett új vonósnégyesének első próbatermi előadását hallgatja, és megdöbbenve észleli, hogy éppen a vezérmotívum közepén hat egymást követő ütemben egy tiszta, harmonikus moll szekvenciát alkot a négy hangszer szólama. Mit tegyen szegény? |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
