NAPLÓK: weinberger
Legutóbbi olvasó: 2024-11-01 07:26 Összes olvasás: 153725| 311. | [tulajdonos]: kortárs | 2016-03-23 15:49 |
Az alábbiakon már régóta gondolkozom. Okkal feltételezhetjük, hogy egy művész azért teszi közszemlére az alkotását, hogy valamit megosszon, közöljön a reménybeli befogadókkal.
A szépirodalomra szűkítve: ha egy szöveget élő beszédben ad elő akár maga a szerző, akár egy hivatottabb előadó, akkor igyekszik a rendelkezésre álló támogató eszközök közül minél többet igénybe venni: a beszéd sebességét, ritmusát, hanglejtést, hangszínt, hangmagasságot; ha nem csupán hangzó, de látható is a produktum, akkor mimikát, testbeszédet is.
Ha a közlés írásban történik, a minél egyértelműbb befogadást akkor is sok eszköz támogathatja: a szöveg nagyobb gondolati egységeit követő tagolás bekezdésekre vagy versszak(asz)okra, a befogadó "belső olvasását" segítő központozó jelek széles skálája, a mondatkezdő nagybetűk.
Van továbbá egy fontos eszköz, amelynél elválik a próza és a kötetlen formájú (szabad-) vers: a sorokra tördelés. Túlságosan sok az utóbbi időben az olyan megoldás, amikor egy sortörési pont nem esik egybe nemhogy egy kisebb gondolati egység, például egy tagmondat lezárásával, de akár egyetlen szó belsejébe helyeződik. Ilyen irányú korábbi felvetésemre, kérdésemre sem magam nem tudok logikus választ, sem mástól nem kaptam, ezért csak olyasmit tételezhetek fel - bevallom, a beállítottságomhoz képest rossz(abb) indulattal -, hogy valamiféle megfelelési szándék, egy többé-kevésbé múló divathoz igazodás motiválhatja. A "modorosság" szót már le sem írom. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
