leállósáv: fészbuk-poémák 9


 
2841 szerző 39165 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Toroczkay András
  Hexametej
Új maradandokkok

Köves István: VIRÁGÉNEK
Mórotz Krisztina: Méhsejt
Serfőző Attila: Lenyomat
Tímea Lantos: Középső szoba
Bátai Tibor: köztes állapotok
Kosztolányi Mária: az én Ferencem...
Szakállas Zsolt: Déltájt maláriáról...
Ötvös Németh Edit: Az ernyő
Bátai Tibor: lehetséges
Pataki Lili: Fényt hoz, színt visz el
FRISS FÓRUMOK

Kosztolányi Mária 1 órája
Gyurcsi - Zalán György 1 órája
Tímea Lantos 3 órája
Francesco de Orellana 4 órája
Tamási József 5 órája
Tóth Gabriella 5 órája
Ötvös Németh Edit 6 órája
Szakállas Zsolt 7 órája
Pálóczi Antal 9 órája
Szilasi Katalin 11 órája
Bara Anna 14 órája
Nagyító 18 órája
Ilies Renáta 18 órája
Valyon László 1 napja
Mórotz Krisztina 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
Köves István 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Vadas Tibor 1 napja
Ocsovai Ferenc 2 napja
FRISS NAPLÓK

 különc 9 perce
Bátai Tibor 1 órája
nélküled 6 órája
Sin 9 órája
az univerzum szélén 10 órája
Baltazar 11 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 12 órája
Gyurcsi 1 napja
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
Janus naplója 1 napja
Zúzmara 2 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
csega 2 napja
Hetedíziglen 3 napja
Párbeszéd egy jobb Dokkról 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2025-07-14 23:53 Összes olvasás: 29371

Korábbi hozzászólások:  
404. [tulajdonos]: fészbuk-poémák 92021-01-30 00:27
113
a felejtés emlékezete


most ez is és utána természetesen megint a semmi
kikristályosodott vonulataiban az össze-vissza foltozott ma
kidobott rongy
a hófoltok között a kert
elfojtott visszaemlékezés a pillanat súlytalanná vált levegőjében

a teraszon felejtett feketére foszlott seprűn az örök idő perceinek
egy-egy végkimenetele
hogy nincs végső távozás tulajdonképpen semmiféle távozás nincs
költözésre készülődés van oda ahol minden mást megtalálhatsz
ami a felejtések emlékezetében nincs meg

szabályos rendben jönnek a gondolataim
szinte már restellem hogy ennyire beölelt a kötelező irány
persze jó is
ilyenkor egyre tisztábban látom a csatárláncok hullazsákjait
az élet-halál harcra összekészített túlélőcsomagokban

210116


114
idézethalom egy korszakváltásból


fekszik az utcán. mozdulatlan. pont
a járda és a járdasziget közötti útszakaszon.
arccal a földnek.
finoman ívelő vér az arcvonal magasságában.
ebből a szögből nehéz eldönteni hogy honnan és merre.
azt a fajta sötétséget érzed amit már tapogatni sem érdemes.
befon.
elzárja a tér kapaszkodó felületeit.
ha voltak egyáltalán.
most csak a saját üresség.
kibeszélhetetlenül őszinte mozdulatlanságban figyelitek egymást.
jól jönne ilyenkor egy felszabadító mosoly
egy hátbaverés
„mizujs öcsi? mióta nem is...” ilyesmi.
kicsit túljátszva vele a találkozás szűkületeinek lebontását.
hogy szétrobbanjanak benned a látvány-görcsök
hogy úgy tudj elmenni mintha soha nem jártál volna erre
és úgy teszel mint aki először látta magát tükörben.
sejted ugyan hogy az előtte fekvő valaki valamiféle kapcsolatban állt veled
lépned kellene de a félelem visszatart.
próbálod beazonosítani a félelem okát kezelhetőségét
de mint mindig
inkább feladod és rábízod magad mások kezdeményezésére.
nem mozdulsz.
tekintetedben befalazott pinceablak.
minden jelzés szerint meg kellett volna állnod
de az út annyira csúszós volt hogy szilánkos göröngyein
a folyamatos egyensúlyozás ritmusa kikényszerítette a haladást.

200120


115
a lét fárasztó meghatározásaiból


soha nem panaszkodom az időjárásra
ahogy egyéb velem kapcsolatos másra sem
többnyire tőlem függetlenül végzik a dolgaim a dolgaikat
én pedig próbálom hozzájuk idomítani a magam képességeit
több-kevesebb sikerrel
gyakori kudarcaimban megnyugtat ha teszek valamit magamért
mindegy mit
a lényeg úgyis hogy önállóságom illúziója
többnyire sikeres alkalmazkodóként láttasson
ez általában elég is ahhoz hogy ne baszogassam magam például azért
amiért szarrá áztam az ernyőm makacssága miatt
és az összetartozásunk jóérzésével csapjam legközelebb a hónom alá
ritkán még annak a tudatában is hogy kint zuhog
és az ernyőmnek – és ezt pontosan érzem – nem lesz kedve megázni

210121


116
önzokogtató


semmivé foszlik minden létezésem
a volt a van a lesz is
úgy mutatja
magát mintha volna
de nincs
örök valójuk és azt hiszem
– ha hitnek nevezhetem az ilyesféle latorságokat –
a létezés foszló káprázat csupán
annyi és olyan ahányat s milyent
magamra véve koptatok magamnak
az
hogy magamra való-e egy is közülük
háááát
elveszett képzelgéseimben találgatom a hol mikor
lehetséges létezéseit
tapogatom
kísértő derűvel azt is
amit
kétségbeesettebb pillanataimban dermesztő káprázatnak gondolok
nos
valószínűleg ő lehet majd az éppen
kiszakadáskor képződő létidőm

210122



117
régebben ritkán érezted így, de most


állandóan ezen tépelődsz.
egyszerűbb lenne remeteként átmenni az ismeretlen végbe.
nem érdekelne, hogy kik és hogyan
osztoznak majd nemlétező örökségeden.

nyomod sem érdekelne.
sajnálnád ugyan vérszerinti utódaid sérüléseit,
de ismerve képességeik részleteit, talán
rájuk bízhatnád a nem túl rózsásnak ígérkező jövőt.

csakhát kit ütnek majd agyon. kik és miért.
mennyire lesz semleges a hit, ha egyszer
rendezgetni kell a puszta életet majd
a végtelenszer bukott valóságunk szerint.

és ha valaki lent a fent nevében úgy ítéli meg,
hogy a hazugság szent, és mindenek előtt van az,
aki önmaga vakon képződött lázálmaiban hisz:
törékeny menlevél lesz nála hogy élni szerettem.

egy halálos örvény kelős közepén pénz, kapcsolat
és hit nélkül nehéz (ezt akár húsz másodpercenként
hússzor is elhiszem), de hogy másképp is lehetne
– így, hogy mögém nézek – nehéz. nagyon nehéz a kétely.

210124



118
a demencia küszöbén


időnként megpattan bennem a valóság
most meg nem tudnám mondani hogy melyik
de ahogy a saját valóságlátásom néha keverem
mindenképpen arra a következtetésre kellett jutnom
hogy keresnem kell egy a magaménál megbízhatóbb
– tőlem független – valóságot
ami nincs kitéve a szűkítés bővítés folyamatos változtatás-kényszerének
ami persze abszurd elvárás még akkor is
ha pontosan tudom ez még ahhoz mérten is lehetetlen
ha holnap úgy döntenék hogy megmászom a föld legmagasabb hegycsúcsát
szinte biztos
ha fel is jutnék
leérve kiderülne hogy pont akkor amikor az Everest-en voltam
a K2 éppen magasabb volt
– bohózat bezárva –
visszatérve az eredeti felvetésre
időnként nagyjából úgy érzem hogy talán már nem is vagyok emberi lény
péntek hajnalonként valaki beszél hozzám
– najó
rajtam kívül még párszázezerhez de az is lehet hogy millióhoz –
hallom miket mond és elhiszem neki hogy amiket mond az a valóság
nem
nem az van hogy szeretnék hinni hanem konkrét képekben látom hogy
igen
ez pontosan így igaz
és megnyugodva hátradőlök hogy basszus
semmi ok a nyugtalanságra
csak megint rosszul mértem fel a heti valóságadagomat

210126



119
kéregrajz


az időnk egy
de mindkettőnkben más a hozzánk tartozó Isten
a semmi öröktől fogva létező kalandja
a szédület
a parki padok bokrok árnyékaiban megbújó
testek esélytelenül halogatott maradásvágya

210128



120
lebegőpontos képábrázolás


nem tudom most mire gondolsz
gondolsz-e egyáltalán bármire is azok közül
amik folyamatosan foglalkoztatnak
példát nem mondanék mert akkor azonnal rávágnád hogy hát pont igen
pont erre gondoltam és semmi másra
és órákig fejtegetnéd az okot
amiért
és nekem nincsenek óráim végighallgatni
gondolataid hullámverésében recsegő-ropogó érvrendszereid
kétségbeesett meneküléseiben létezésed szükségszerűségét

egy hajó vagy
magad tákolta vitorlák és kormány nélküli bárka
talán noénak volt hasonló
mert mindegyis ahogy neki is tökmindegy volt
amíg az özönvíz tart úgysem tudod merre jársz és amikor megállsz
– egyszer talán megállsz –
úgyis magába szippant a felejtés örvénye téged is
oda ahol mindenki ott van aki volt
és ahol soha nem is volt senki

210129



121
csak kérdezem

ha rám küldenéd titkos hatalmad titkos zsandárjait
akkor nagyobb ember lennél-e mint most
védhetetlen hiányosságaid ismeretében azt mondom
hogy
ettől csak te lennél kisebb
titkos hatalmad titkos védelmezői mögött
semmi sem maradt már ami kicsit is hasonlíthatna rád
meztelenné váltál a folyamatosan kivont kardok árnyékában
amikor aranyat szórsz akkor is átlátszódik gondolataid súlytalansága
az itt-ott látványosra formázott ürességeden

200130


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-07-14 23:53   Napló: különc
2025-07-14 23:47   Napló: különc
2025-07-14 22:48   Napló: Bátai Tibor
2025-07-14 22:45   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2025-07-14 22:10   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-14 20:35   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-14 20:18   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-14 20:04   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos
2025-07-14 19:33   új fórumbejegyzés: Francesco de Orellana
2025-07-14 19:22   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos