leállósáv: fészbuk-poémák 4

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2025-07-10 06:47 Összes olvasás: 29316

399.	[tulajdonos]: fészbuk-poémák 4	2020-11-02 23:22
69 hitvitáinkat úgy viseljük mintha valaha is lekerülhetne rólunk az álarc széles látómezők garmadáiba helyezzük magunkat vele és büszkék vagyunk őseink képlékenységére anélkül hogy mérlegelnénk mik lettünk és mivé válhatunk még maszklétük mögött ha komolyan vesszük képzeletünk öröklét utáni sóvárgását valóságunk jobb teljesebb átélésének reményét a túlsó parton aminek ideát csak a másolatait próbálgathattuk egyre valószerűtlenebb színpadokon fuldokolva kísérleteink kudarcaiban 201019 70 az ennyi volt lehetetlenségének megpillantása nincs idő a megváltásra egyre hűvösebbek az éjszakák de a hajnalok köde miután felkíséri a Napot foszlik is szét mint egy valaha volt élet pillanatai a durván hanyatló emberi emlékezetben a távolsághoz vezető út megrepedt ki tudja mióta de csak most érzékeled most belekapaszkodva a megsemmisülés közelségébe nem tudom nem tudom érdemes-e visszaszámlálni a lemaradó perceket ha már elkezdődött a visszaszámlálás tétova kilátás minden egyes másodpercben a múltra és ha azt hiszed hogy megúszod ennyivel összeszorult torokkal kételkedni kezdesz megmaradt utolsó hitedben 201020 71 a létezés apró ellentmondásai valószerűtlen ez a túlfokozott rémület ahogy a hatalom hétköznapi megnyilvánulásait fogadjuk próbáljuk nem elhinni úgy érezzük a hatalmi megnyilvánulás következményeivel is csak az a dolgunk mint a pszichedelikus élményeinkkel tudjuk hogy benne vagyunk nyakig valós jelenségként érzékeljük a velünk zajló változásokat de csak annyira amennyire egy történelmi szakdolgozatban lapozgatva újrateremtenénk azt a világot ami már nemhogy elmúlt de feltehetően közel sem volt olyan mint amilyennek a történész a maga érdek- és értékrendjében átforgatva mutogatja persze ez semmit sem változtat a lényegen hogy a jelenlegi túlfokozott rémületünk jogos és nagy valószínűséggel nem is tehetünk mást mint a hatalom hétköznapi megnyilvánulásaiban elfogadni a tehetetlenségünket és próbáljuk meg nemes egyszerűséggel leszarni 201023 72 a népfolyamok változékony törvényeiből képzeletben próbálom létrehozni azt az egységet amit alighanem elmulasztottunk tegnap képzeletben próbálom megrajzolni magamban azt a távolságot ami kivétel nélkül mindannyiunk között ott feszült és bármennyire is szerettük volna folyamatosan megtagadta számunkra az egymáshoz közeledés méltóságát együtt vonult a múlt a jelen és a jövő kisemmizettjeinek pár ezer képviselője minden lépésük alatt szakadék a szakadékokba azonosságok zuhogtak a számonkérés legkisebb jele nélkül hogy hogyan kik és miért lehet talán mert nincs is itt a számonkérés ideje talán nem is lehet számonkérni soha senkin semmit mert mindig rettegünk valamitől ami bizonytalanná tesz bennünket megítéléseinkben és inkább rábízzuk magunkat másokra felvállalva a kockázatát annak is hogy bizalmunkkal mint most is és mindig – valamilyen népüdvözítő eszme „papjaiként” – visszaélnek 201024 73 időhurokban hajnali háromról vissza kettőre ma éjjel egy órával tovább alszom amennyiben alvásnak nevezhető az a félálomszerű valami amiben izzadtra vergődőm az ébrenlétet kérdések hangzanak el és ezekre kapásból kell válaszolnom ha késlekedek könyörtelen pontossággal jön az újabb kérdés és van úgy hogy féltucat kérdés áll sorban egyetlen válaszért hülye játék ráadásul a kérdéstolulásoknál rendszerint felébredek és így kellene választ adnom olyan kérdésekre amikre álmomban sem tudtam vagy ha tudtam is ébredéskor azonnal el is felejtettem így csak a kérdések izzó gyötrése marad a válaszadás lehetőségének legkisebb esélye nélkül 201024 74 selaginella lepidophylla mint egy vasúti sín melletti levágott fej még álomittas tekintete nyílik rám a honnan és hová egybegyúrt tanácstalansága marjuk itt egymást győzködünk az egyre teljesebb egyre letisztultabb érzés tulajdonjogáért és közben ki-ki hisz abban amiben tud a komposztlét valóságától a szellem világának örök és örökölhető létezésében érintve a fizikai feltámasztás ma már nem is annyira elképzelhetetlen támasztékait is (kijavított újracsiszolt továbbadható génkészlettel) ez megint nem az ami miatt érdemes a billentyűzetet koptatnom eredeti szándékom az volt hogy nézve ezt a kis összegubancolódott száraz izét amit köpetnyi vízzel szinte pillanatok alatt visszatámaszthatnék mutatva magamnak mekkora csoda is amit életnek hiszek és a mellé biggyesztett megváltó szándék mennyire kicsinyes ostobaság amikor keverem a járvány keserű riadalmát az életre döbbenés csodájával 201026 75 gyémánttá izzított füst ez már a zarándoklét folyton folyvást menetelés a teljes kiéheztetés útvonalán krétával körberajzolt üres képkeretek az üres falakon ennyi ami látszódik és a monogám dölyf köpetnyomai megérkezés- és távozássorozatok élükre állított padokon üveg- és műanyagpalackokkal betemetett papírfecnik néha fellángol róluk egy-egy szó bizonytalan körvonalaik még sokáig ott füstölögnek a lámpabúrákon időnként megpróbálva a lehetetlent visszaszivárogni a Napba hogy beállítsák frissen mosott arcukhoz a világítást 201027 76 archetipikus ellentmondások a tekinteted már megint fénytelen de lehet hogy mindig is az volt csak én látok bele a régi képeiden annyit ami valószínűvé teszi utólag is a múltad szinte hihetetlen de ez a nap már az a mai nap amiről csak álmodoztam harminc évvel ezelőtt zárt tükörfoszlányok tükörképeire aggatott jelentéseket arról amit majd elkövetek és amiket soha nem követtem el még akkor sem amikor megtörténtek és úgy szöktem el a szembesítések elől mintha bármikor visszatérhetnék jóvátenni mindent ami örök időkre jóvátehetetlenül megtörtént nem tudom kire és mit foghatnék magamra is hogy igazam legyen abban amiben azt hittem ma sem lesz igazam fények zuhannak ki a csukott alagútból és nem látszik bennük semmi más csak az alagutak zárt sötétsége a hiten túl és a hiten innen élők kiszolgáltatottsága a mindenkori hatalom ezüst pénzeivel álcázott rabszolgaság judásainak önmagunknak lassan elfogynának a kérdéseink is de már rég elfogytak már jelzéseik sincsenek megválaszolhatatlanság-keselyük jelzik azt a helyet ahol valaha létezhettek 201028 77 a monitorra felfeszített téveszméimből ül a gép előtt és nézi a semmi monitorát küldtek valahonnan egy halom ilyen-olyan változtatási ajánlatot de nem mer hozzájuk nyúlni nehogy elbaltázza megint a beállításait mint tette ezt már annyiszor amikor még azt hitte fel tudja ismerni a számára kedvezőt és meg tudja állni hogy merő kíváncsiskodásból belebirizgáljon másba is amivel feldobhatná a magába vetett hitet mármint hogy nem annyira vén még mint amilyennek nyikorgó tekervényei éreztetik jól jönne ilyenkor ha az ember topra készen ismerné az agyát – ha már az egyéb testrészei látványosan kizárják magukat az együttműködésből – hogy számíthat-e még rá némi koffein-beöntés után vagy hagyja már őt is békésen szunyókálni az agyzugi fotelek valamelyikében egyszóval bénázás sorozatokkal ütöm el a még hátralévő értékesnek szánt időm lehívok a kínálatból aztán „jézusmária” anyám kedvenc jajveszékelésével próbálok visszamenekülni de már valami törlődött amit meg kellene keresnem ahhoz hogy újrakezdhessem a kalandozást persze nem megy hideg veríték önt el most megint fel kell hívnom a kisebbik fiam hogy ugyan már kerüljön felénk hazafelé menet ettől meg a lányom fog kiborulni az esti telefonban hogy már megint? hogy be is ment?! legalább a cipőjét levetette? rajta volt a maszk? és rajtad? és most már legalább tudod hogy mit tökítettél el? de hányszor megbeszéltük! stb stb a fiam szokás szerint az első tizedmásodpercben orvosolta az elállítást a második tizedmásodpercben megkérdezte hogy értem-e a harmadikban megismételtette velem a műveletet a negyedikben már ott sem volt az ötödikben meg úgy felejtettem el mindent mintha meg sem mutatta volna így kezdhettem az öngyalázást elölről és ráment az egész estém hogy egy tetves meggondolatlan döntés után pontosan ott álljak ahol az első leütést megtettem eltakarítom a használhatatlanná tett idegsejtjeimet leteszem a főesküt hogy soha többet próbálom megnyugtatni a feleségem hogy már újra normális vagyok gondolatban kétszer falhozvágom a számítógépet szintén gondolatban egy célzott rúgással elküldöm édesanyja irányába a távoktatóm remegő gyomorral leülök a gép elé és már csak ilyeneket merek beírni mint ez 201030 78 a jövő pazar látványáról ami mostanában épül – vagy akar épülni – egyre nagyobb egyre magasabb egyre látványosabb lesz ami majd továbbépül a gépek önszorgalmából és ha addigra eltanulják az emberi gondolkodásmódot olyan marhák lesznek hogy még akkor is folytatják a pazarnál pazarabb építgetést amikor lángvágóval kényszerülnek szétszabdalni egymás seggét hogy – ha a fene fenét eszik is – mindenáron felépüljön az a lehetetlen valami amire valamikor valakinek valamiért nagy szüksége volt de melyik program fog majd emlékezni az egymásra acsarkodó bájtok éhségdühében hogy miért 201031 79 lépcsőszöveg 1 valahol mindig felnégyelnek lefejeznek valakit valahol mindig összeomlik egy gyönyörűre összerakott világkép hogy átadja helyét a guberáló többség emlékroncsutánzatainak a tegnap faragott vitrinben valahol ahol csak helikopteren megközelíthető magánszigetek léteznek géppuskák célkeresztjeiben elárvult hajóroncs és futókörök egy önmagától megszabadított város zsibbadt talapzatán vénemberek fiatalságuk ígéretével vonszolják magukkal utódaikra festett arcukat és amikor már minden olyan lesz mint egy tájjellegű település közgyűjteményében a kiterített múlt fellélegzünk 201101 80 lépcsőszöveg 2 már megint este szinte kúszva érkezett és figyeli ahogy próbálgatom még magamban visszafogni az elmúlt napból a fény az emlék a képzelet összeillő változatait soha nem tudom hogy miért hogy mért teszem még nehezebbé a távozást hiszen már minden maradék életmozzanat mást sugall és én szembe vele mint hátára döntött szarvasbogár miért próbálkozom homokba túrt fejjel talpra állni a vers a belső ritmus még életre utal talán szándék is van benne kevés erőlködés ahogy az életösztön bejelentkezik ilyenkor a gépzúgás is csak múló idegenség ha nagyon figyelek néha hallom is benne a jövőt a kiborg álmokat a vacogó Istent ahogy az Idő belém fagyasztva magába képzeli 201102

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!