leállósáv: a facebookról 3. rész

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 23 órája
Farkas György 23 órája
Cservinka Dávid 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 2 napja
Bátai Tibor 3 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 11 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 17 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 Jószándékú párbeszélgetés 34 perce
A fény nem publikus 11 órája
Minimal Planet 13 órája
Ötvös Németh Edit naplója 15 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 16 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 20 órája
Gyurcsi 20 órája
A vádlottak padján 23 órája
Hetedíziglen 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
négysorosok 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
nélküled 3 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 09:26 Összes olvasás: 26081

Korábbi hozzászólások:  
398. [tulajdonos]: a facebookról 3. rész2020-10-18 23:19
51
a számtalanok egyike


az én országomban a nép szépséges mint Isten köntösén a hímzés
és okos is
erejét a képzeletében hordja
hisz a győztesek mindenkori legendájában
számára magától értetődő a háború minden változata
a retteneteivel együtt
a háborúk óhatatlan veszteségeit óhatatlan veszteségként értelmezi
aminek igazságtalansága csak látszólagos
mivel jóvátételét személyesen a jóIsten garantálja
az „igenis-értettem” világában silány tesze-tosza viselkedés lenne
a kukacoskodó önmagyarázgatás

az én országomban az én népemnek mesebeli képzelőereje van
és annak hisz
– kizárólag –
aki el tudja hitetni vele hogy a hit valóság
főleg ha igazságként jelenik meg a márgásodott történelmi tudatban
lelkesedik a szobrok lenyomatain
pontosabban per pillanat úgy tesz mintha lelkesedne
és árgus szemekkel figyeli merre-hol képződik a nagy falatozók körül
konc
amire mint magánember és nemzeti hős – természetesen egy személyben –
lecsaphatna

az én országomban természetesen a nép nem ilyen
ócska firkászok mutogatják így
kihasználva az össze-vissza repedezett foncsorhiányos valóságban mutatkozó
eredendően is szálkeresztes kettőslátást
a maradvány és az új változatlanul
– és ez úgy tűnik hogy változtathatatlan –
pengeélen táncoltatja az ügyeskedő szólamvezetők beintéseiben
bohóckodó igazságot
ami köztudott hogy abszurd fogalomként is csak a háborúk végén tud
– szinte mérhetetlenül rövid időre – őszintén megvillanni
a mindenkori győztes oldalán

200922


52
a letisztult álmok labirintusából


fűti a vágy
bár már azt sem tudja hogy a vágynak miféle maradéka ez
de azért kutatja keresi benne önmaga lényegét
és képtelen – a szó szoros értelmében nincs képe róla – felfogni
hogy ami volt
az számára örökre bevégeztetett
ami meg van
nos
– legyünk hozzá őszinték –
még kegyelemdöfésnek is silány

minden nap arra ébred hogy másokban kereste magát tegnap
mégis úgy fog belepusztulni az újabb éjszakájába
hogy hitszegő módon ma is csak magával találkozik
a mások
– az égbolt kékjében remegő sivatagi város szökőkútjában felvillanó Nap –
délibábként ugyan de még így is elviselhetetlenül valóságos
köztem és köztük a feloldhatatlan távolság
amin már akkor sem tudnék segíteni
ha elhinném hogy lehet
csak tiszta szívvel ésszel kellene szeretnem hozzá a rájuk záródó lehetetlent


200924


53
pár szó valamiről ami talán nincs is de van


keresem a nagy szembenézést a közéletben
pontosabban a nagy tükörbenézés jeleit
hogy kiken és mikor jelenik meg először a szégyenkezés pírja

lennének tippjeim de egyikre sem mernék mérget inni
ahogy arra sem hogy nincs nem is volt soha és nem is lesz
koronavírusom

nehéz
veszettül nehéz optimistának lenni ott
ahol hazugságok képeznek új és új népcsoportokat

akiktől rettegnem kellene és silányabb perceimben rettegek is
mert védtelennek érzem magam
mert nem bízom védőim tisztességében

akik elsősorban és egyre nyíltabban
csak az alattvalót szeretnék látni bennem
sekélyes tudatú vénembert akinek csak egyetlen feladatot szántak

engedelmességből példát mutatni
a generációk halmazának élőben elrettegni hogy mi lenne itt és mi lesz
ha anarchizmussá züllene a hártyavékony szabadság

és beroppantaná fénytelenre dermedt szavaikkal
minden áldott és minden áldatlan napon tükörfényesre csiszolt
biztonságunkat

200925


54
egy múló őszi nap


egész éjjel hallgattam az esőt
tompán morzsolódott a tetőn és most talán először mióta itt lakunk
hálás voltam a háznak
rajta keresztül magamnak is hogy itt ülhetek minden nyomasztó érzés nélkül
és hallgathatom az esőbe burkolózó csendet
ősz van
a majd egy hónapra itt felejtett száraz forróság után
szinte megfeledkezek magamról és hagyom hogy ez a későn jött felfrissülés
átmossa a lélegzetembe csavarodott fák lombját

200926


55
fájdalmas kiszakadás


néha mintha bennem és velem születnének újra a színek
és mutatnák azt ami biztos hogy nem én vagyok
de mindig velem volt
és sejtéseiben ott van a valahol a valamikor bármi megtörténhet
minden esélye
és soha nem kéri magát számon rajtam
persze hangulataim hullámzásában szabad prédaként viselkedek
megérzi hogy máig nem sikerült felnőnöm
és sérülni is még mindig csak gyerekként tudok
például amikor a kék minden átmenet nélkül zöldre mosódik előttem
szélein pocsolyaárnyalatokkal
az ég pedig
párolgó obszidiánban fel-felszakadó türkizként lebeg
a briliánscsiszolatú látóhatár élein
és a menekülésében folyton visszatérő kék
– lehetetlenül és felelőtlenül –
úgy halad át rajtam mintha mindig együtt akart volna újjászületni velem

200927



56
egy-két szó a „csapatmunkáról”

____________________________https://qubit.hu/2020/09/28/a-cia-antiterrorista-szimulacioja-fejtette-meg-a-sikeres-csapatmunka-titkat?_ga=2.208338513.2111727031.1600373566-1164994007.1598558442


nem mintha különösebben értenék hozzá
sőt
a kompromisszumkészségemről amire annyira büszke voltam
(magamban persze
mert másokban inkább a dühöngő vadbaromkép ragadhatott meg
ami szintén én voltam
mert míg pofán nem csapták látványosan tette a maga dolgát)
később – az időskori magányos utóelemzések során –
inkább az látszik bizonyítottnak hogy az időnkénti kitörés-
kísérleteim
inkább voltak a gyávasággal vegyes tehetetlenség tünetei
mint a tökös harcosé
mellesleg kicsit bonyolultabb
és önérzetileg is fájdalmas módja az önfegyelmezésnek
mások tűrésküszöbét rugdosva keresgélni a saját határainkat
(vannak kivételek hogyne
de a hálószövögetős aprómunka talán a tőlünk kapott hatalmukkal
visszaélőkkel szemben is kifizetődőbb
talán
mert ebben azért nem vagyok annyira biztos
könnyebb kiszámítani galaxisunk következő évezredének hőingadozását
mint a hatalom árnyékában csintalankodók viselkedésmintázatait)
félretéve a magam sajgásait
(vagy éppen azért mert soha nem lehet félretenni őket)
ajánlom átszőni magunkon a tanulmányszerzők megfigyeléseit
még akkor is ha néha és néhol biztosan használhatatlanok

200928


57
a távozás tétovaságáról


miféle bolondság újra és újra elhinni hogy még mindig hajlandó lennék
új életet kezdeni
céltalan eszmefuttatásokkal
céltalan kalandokkal fűszerezni a mindenkori önfeladás hiányosságait
széttúrt fények körülöttem
és a múlt dagonyázó emléknyomai
és mégis
még mindig bízom a bennem pislákoló élet boldogsághozadékaiban
még akkor is ha ezek már nem az enyéim
de míg képes vagyok lángra lobbanni mások tüzétől
és roncsolódni mások sebein...
persze tudom hogyne tudnám hogy ez már csak laza érzéstörmelék
túl sok az idegen arc benne és túl sok a csend
lassan de biztosan olyan idegenné válok majd amilyen idegen voltam
számomra eddig is
akkor meg minek
keresni hogy kikössem magam bármilyen talált árbochoz
és elfelejteni hogy volt valaha saját hangom is

201001


58
részletek a jelentéktelenségből


kiterjedése mint a gyöngyvirágmező gyökértömbjei
pontosabban három négyzetméter egyetlen gyöngyvirághalmaz
sárga-rozsdás levéltömege ural agyat-szemet
a tavaszi friss zöld hajtások
már csak az emlékezetben és a jövő elképzeléseiben léteznének
ha nem töltené be helyüket a félelem
hogy az ősz haldoklásfolyamatának képzeletkristályai örökre megmaradnak
a gyöngyvirágmezőre öntött betonlemez alatt

201002


59
elvetélt szándék

__________________”jogállam-e amiben vagyunk”


meg lehet-e győzni bárkit is hogy higgyen abban amiben én hiszek
viccnek tűnik a kérdés
bennem biztosan mert szinte felsorakoztatva látom a meggyőzés eszközeit
amiket az emberiség története során különféle hitek meggyőző elemeiként
használtak különféle hitvallók különféle hatékonysággal
persze le kellene merülni a meder aljáig ahol a víz sodrása
sokkal egyértelműbben jelezné a különbséget valóság és hit között
ahogy gránáttűzben is másképp hangzana egy okoskodás
a gránáttüzek technikai fejlődéséről mint amikor egy előadói pulpitus
szikár közönye elmélkedik hatékonyságuk változatairól
arról meg amit itt követek el akár ne is beszéljünk
kevés a fényem ahhoz hogy érzékeltetni tudjam vele mekkora a sötét
áthatolhatatlan szódzsungelek követik egymást a
szövedékes szódzsungelek szósivatagaiban (nem
nem képzavar! bár nem tanácsolnám senkinek hogy utánagondoljon
– magamnak se –
főleg nem a politikai jogviták útvesztőinek útvesztőiben)

201003


60
kínjában most


hogy megszűnőben a halál utáni sóvárgás
és minden belső didergés az életéért vonyít
hősként
hanggal döngeti a falakat
amiket maga köré épített úgy hogy nem is akart tudni a létezésükről
néha még most is tagadja ugyan
de a szégyen feledékenysége nagylelkűvé tette
és hisz magunkban
tény hogy az áldozat
– akit mi másképp látunk mint amilyen mások előtt –
apró tévedés
valójában
– és a valónkon kívül –
szabad független
– talán még önmagától is –
pásztor
aki megszokta hogy neki ugyan senki
ne pofázzon bele hogy mikor mit és hogyan
mert híja lesz így az egyezkedésnek de nagyon
ha nem értik meg másaink
hogy a mi igazságunk a legfőbb
a mindenek fölött való
és ez az igazság a régi büszkeség
a szent gőg
amit apáink teremtettek ránk és úgy örökítettek meg
hogy kétség nem lehet benne
bárhogy is próbálgatja a spekuláns fajta kikezdeni ebbeli méltóságunkat
hogy nélküle füttyszóra kotródjunk lábhoz
és ne feltartott fejjel éljük a magunk életét
a szabadfajta népek emberes tartása ez
ki nem tűri ha istránggal rángatják
és ostorcserdítéssel nógatják jóval arrébb onnan ahol van mi
amiből azért joggal járna amúgy
vissza is
a nagy kifosztás után valamennyi
és nem „pofa súlyba!” „coki teee!” förmedéssel
terelgetnének vele együtt gyepűink közé
hol igazságunk hitként megmaradhat még akárhány ideig
mint kitörölt valóság
és magunkat olykor nagy-nagy nekibuzdulásainkban marcangolhatjuk majd
mint bedobott cupákot

201006


61
de csak a szokásos kassza- és kaszasuhogás


nem tudom
ha minden ismeretet összeszedek ami rendelkezésemre állt régebbről is
és összevetem a legújabbakkal
akkor sem tudom
hogy ez elég-e ahhoz hogy ítéletet mondhassak saját magam felett
ami azért is könyörtelen felismerés
mert feleslegesnek mutatja az ismereteim felhalmozását

semmit sem javít a közérzetemen ez a felismerés
pedig az volt a célom
hogy alapos számvetés után mérlegelem a tanulságokat
és valamennyit mintegy mankóként továbbadom az utánam botladozóknak
de addig halogattam a műveletet
hogy az összeszedni szándékozottakat olyan mértékben felejtettem el
ami lehetetlenné teszi az elképzelt végrehajtást

na mindegy mondom most a tehetetlenség legyintésében és körülnézek
az információk hömpölygő áradatában hátha sikerül kikapnom egy méretes
hangulatváltást amit kicsit átfűszerezve
felmutathatok a nagyérdemű érdektelenségnek ebben a könyörtelenül
egyszólamú koronára hangolt csörömpölésben de semmi csak
a szokásos kényszeresen egyoldalú ütésimitációk itt is ott is
ja és ősz

201007


62
amiben még mindig


valahogy meg kellene oldanom hogy ne álmodozzak folyton
érdekes feladat mert egyáltalán nem álmodozom
ugyanis nincs miről
de folyamatosan úgy érzem hogy mégis
és erről kellene valahogy leszoktatni magam
keresem a módszert
de eddig csak egyetlen biztos pontot találtam
amivel elkezdhetném a leszoktatásomat
szerettem és még mindig szeretek élni
különösebb okom nincs rá ugyan
néha jól érzem magam a bőrömben
(na annyira nem mint ez a kis medve lentebb a hatalmas üstben)
néha meg cefetül
ilyenkor kezdem el az álmodozást mint kamasz koromban
olyan múltszínesítő baromságokkal
amik már soha nem is történhetnének meg velem és körülöttem
de amik valamikor megtörténhettek volna de soha nem történtek meg
vagy megtörténtek de nem úgy ahogy meg kellett volna történniük
és igénylik azokat az apró – néha nem is annyira apró – kiegészítéseket
amikkel már csak álmodozó-üzemmódban lehet büntetlenül és
tetszőleges irányba módosulni

hogy mi is lenne az a leszoktató módszer?
csak pergetném magamban a hülyébbnél hülyébb lehetőségeket
például a közösségi rossz beidegződések megváltoztatásáról
olyan múltszínesítő baromságokkal
amik megtörténtek és folyamatosan újra és újra megtörténnek
újra és újra megtörténnek de nem úgy ahogy meg kellene történniük
és eszük ágában sincs igényelni azokat az apró – néha nem is annyira apró – kiegészítéseket
amikkel már csak álmodozó-üzemmódban lehetne büntetlenül és
tetszőleges irányba módosulni

201008


63
eltévedt ima


arcunk mint az eltévedt emberek arca
az eltévedt maradottaké
önemésztő tétovaságunknak
az öregedés előre kiszámítható görbületeit méregető tekintetünknek
néha már nem is válaszol a tükör
vagy csak annyit
ez itt a tiéd
te építetted magadnak
te változtattad olyanná amilyen
és ha azt szeretnéd hogy másmilyen legyen
képzeld el másmilyennek és keresd meg a másmilyenséghez vezető utat
magadban
és tegyél róla hogy ez a másmilyenség mások számára is elfogadható legyen
ne hagyd hogy leszíjazzanak a hazugságaid
hogy sötétséget álmodj oda is ahova Isten
– ha van egyáltalán –
veled álmodta meg a világosságot és adta át törékeny gondolataidnak
hogy talán így
benned és rajtad keresztül végre érzékelhesse igazi jelenlétét
ne hagyd hogy eltévedjen
hogy szétmorzsolódjon önfelismerése önző gyengeséged megalkuvásaiban

201010


64
éjféli merevség


ilyenkor a körülmények semmibevétele a legjobb megoldás
sokat tesz a hangulat megszelídítésének ha ezt nem magunkban
négy fal között mantrázzuk
de az is megoldás
ha mesebeli futócipőt húzva
körbefutjuk a „négyszögletű kerek erdőt” és beleröhögünk
a savanyúpofájúbb világ képébe
és máris egy árnyalattal jobban fogjuk érezni magunkat
de ha mégsem
egy vigyorgó halálfejes maszkkal megpróbálhatjuk
nemlétező szintünkre emelni magunkat nemlétező parkok
nemlétező buja emlékű padjain fújva ki az utolsó adag még beszívhatónak
tűnő oxigénmentes levegőt

nem szeretnék senkit elkeseríteni
– magamat meg aztán végképp nem –
de a fentieknek semmi köze a jóérzéseinket kikezdő probléma megoldásához
az csak van mint börtönlakónak a rács
fogolytábornak a magasfeszültséggel telített kerítés
vénemberek otthontartására a koronavírus
csörömpölő üveghang a tehetetlen magunkcipelésében
amikor rádöbbenünk hogy a tetű tükrünk lehazudja hozzánk az eget is
amikor nincs rá szükségünk
de azonnal pofánkba tolja a valóságot
ha kicsit szépíteni szeretne rajtunk a lappangó
– néha nem is annyira lappangó –
életéhség

201012


65
szürreális hozadék (omlásképletek)


1

mi történhet akkor ha fellázadok és vak kutyákat uszítok magamra
akiket valamikor egy elhibázott álomfejtés közben én vakítottam meg
keresem a rejtvény megoldását
ehhez egy másik álomra is szükségem lenne
napok óta keresem lommá szaporodott önképemben
nincs ott
hasonló sincs
csak a kínos érzés hogy keressem
keressem tovább mert ott kell hogy legyen

2

néha úgy vagyok ezekben mintha nem is lennék
elhúzódik a test
utat engedve valami másnak
ami valójában ugyanaz a fekete porral megfestett élethalmaz
amire bosszankodva gondolsz ha nem találod olyannak
amilyennek keresés közben megismerted
közösen kerestétek a helyet egymásban
ahol időnként találkozhatott – mintha véletlen lenne –
egy-egy észrevehetetlen tömeggel zsúfolt villamos
a buszok folyamatosan halkuló csendje
a vonaton mindig eleredő eső
hogy aztán elsápadjon bennetek
a kibontakozásnak mindig van ára még akkor is ha soha nem kérnek érte semmit

201013


66
actus fidei


mielőtt felgyújtanám magam szeretnék tisztán látni
őrületem ketrecében nagyon nehéz eldönteni
hogy ki miben és miért felelős ott ahol lassan már senki nem felelős
a döntéshozók közül semmiért
ez így persze nem igaz mert a nagyobb balhék időszakában
mindig akad egy-egy kvázi bűnbak a választott készletben
akit minimálisra redukált kockázattal ki lehet kergetni a sivatagba
látványosan megdöglesztő szándékkal de azért többnyire
– „senkit sem hagyunk az út szélén” –
szórunk egy kis kaját utána pusztán a keresztényi könyörület nevében

verset akartam írni de már most látom hogy ebből is politikai pamflet lesz
kihegyezve a csúcsvezető felelősségére
de ott is csak egy megsötétedett képmást látok
aki miután talált egy rést a történelem futóhomokjában
egy szál gyufával próbál rájönni hogy lerobbantható-e az agyagig
ha valaki ismeri a magyarság múltján keresztül a nem éppen rózsás jelenét
és annyira hülye hogy erről beszél is
nos hát erre szolgált a nem éppen metaforikus bevezető
megelőlegezve magam számára egy képzeletbeli jólmegérdemelt kínhalált
valamelyik elfekvő lélegeztetőgépen

201014


67
szemléletjáték

túl az utolsó gondolatomon már nem látom át hova vezet a színjáték
pillanatnyilag kétségtelen hogy tud járni a vízen
de mi lesz ha kihúzzák alóla a cölöpöket
mint ahogy most ő próbálgatja szegény színészpalánták alatt
elmocsarasítani a járdát
vigyorogva várva – „csak azt a vigyort csak azt tudnám feledni” –
hogy mikor borulnak a saját ürülékükbe szabadságkínjukban
színészembernek persze tiszta haszon ha megszenvedtetik palántaként
ami talán gyümölcsöt is érlelhetne
ha nem akarnák beterelni rabszolgának egy düledező gondolatraktárba

201015


68
a csillagok tágulása


lehetetlen volt követnem azt a mozdulatot
ami megpróbálta átírni gondolataimmal az érzéseimet
eredetileg semmi közöm nem volt ott semmihez
idegen helyzetek idegen szereplők fülemben többnyire idegen szavak
amiknek csak a hangsúlyából érezhettem ki hogy gyakorlatilag
ellentmondást nem tűrő parancsszavakkal keveredő suttogások lehetnek
számomra idegen következtetések sejtetéseivel
mégis beálltam a sorba egyrészt mert kíváncsivá tett a helyzet komolysága
másrészt éreztem valami bizonytalan vonzalmat is
meg nem tudom mondani most hogy akkor abban a szédítően szélsőséges
helyzetben mihez
de kétségtelen tény hogy úgy álltam be a sorba mintha oda
a rámpa előtt fegyelmezetten sorban állok ismeretlenségéhez tartoznék
az időnként földre helyezett batyukhoz
amik rándulásszerűen előre mozdultak egy-egy ismerősnek tűnő vezényszóra
velem együtt
anyám rángatott ki közülük
forró kezén éreztem és máig érzem riadalma jegességét

201018


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 22:38   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:12   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:07   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 20:31   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 19:56   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 18:28   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2024-03-28 18:18   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 17:20   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés