leállósáv: a facebookról2

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 09:08 Összes olvasás: 26213

394.	[tulajdonos]: a facebookról2	2020-09-20 23:41
40 kérdés-felelet játék kérdés-felelet nélkül szerinted most is el kellene fogadni magunkat olyannak amilyenek voltunk mennyit is mondtál tíz százalék liberalizmus nyolcvan százalék szocializmus és a maradék tíz százalék az a képlékeny massza ami bármikor bármi után úgy számolja fel a következményeket mint egy kivégzőosztag mondanám még most is de már sejtelmem sincs ebben a ködös valóságban hogy merre mit és főleg hogyan alakítgatna a miértek pengeéles sétányain – bármennyire is légiesnek tűnik – nehezen tudna tömegeket mozgatni legfeljebb már csak arra lenne jó hogy a szocializmusnak nevezett posvány- óceán túlélőszigetein megint egy új formátumú kannibalizmus szelektálja régivé a jövőt ehh pengetem itt még mindig a már rég csorbára pengetett penge-agyam két hét bámulatosan terméketlen köldöknézés után ott tartok még mindig ahol zátonyra futottam (öntelt képzavar feltételezem benne a vízenjárás képességét) pedig azóta már megsajnáltam egy diktátort is aki némi véres huzakodás után most éppen könnyes szemmel próbálja elhitetni kételkedő alattvalóival hogy vissza fogják még sírni a rendszerét 200819 41 megkésett anziksz az emberfajhoz tartozom regisztrált állampolgára vagyok egy országnak ahol most délután van és pont nemzeti ünnep ebben a délutánban keresgélek magamnak híreket de annyira nincs semmi újszerű a kedvenc hírportáljaimon hogy az már számomra előrevetít egy kisebb kommunikációs katasztrófát keresem az ünnepi hangulatokat bennük másképp fogalmazva béna vagyok az ünnepi hangulatok spontán előállításában tudom hogy az egyik hanem a legfontosabb közösségi ünnepünkről van szó és viszolyogva figyelem újra meg újra hogy mit sikerül most is – mint szinte minden alkalommal – elbasznunk megint most szinte semmi lájtos fegyvercsörgetés és egyéb zajképzés mint mindig természetesen a szokásos melldüllesztő stílusban előadva adottságaink sérülékenységének tudata enyhe rémülettel figyeli bennem hogy most vajon kiket akarunk belebolondítani valami kivont karddal előre káprázatba de közben meg is nyugtatom magam csupán szerződési kötelezettség némi operett betétszöveggel előadva hazáról nemzetről ki- és berekesztésről olyasmikről amik alig voltak eddig is igazak de minden alkalommal keserű igazsággá vált mindegyikük amikor megpróbáltunk tűzzel-vassal érvényt szerezni számukra vagy nézzük talán a párhuzamos vakság kilátásait a tisztázatlan térben szabad-e baráti luxusjachton nyaralni kormányzati tisztviselőnek leüvölti-e a fejét a főnöke vagy csak maradjunk annyiban hogy le lehetett volna lövetni a gumicsónakos paparazzikat ahogy azt egy „biztonsági szakértő”olyan magától értetődő módon fejtette ki mintha ez a parlamenti demokráciák természetes velejárója lenne 200821 42 sajnálom Péter az írásain keresztül figyelve a személyiségét nagyon sajnálom hogy őt sem ismerhettem meg személyesen persze sokszor találkozhattunk volna ha veszi a fáradtságot és elballag hozzám bár lehetséges és most ebben a pillanatban el is hiszem hogy itt járt talán többször is csak éppen én nem voltam itthon keresett a lakásomban tűvé tett mindent hogy itt találjon csak én akkor mindig mint mindig máshol jártam az is lehet pont nála hogy pont otthon kerestem őt igen csakis így fordulhatott elő hogy az életben nem találkozhattunk de odaát talán ez nem fordulhat elő és hívás nélkül is megtaláljuk majd egymást és megköszönhetem hogy a hülyeségeim ellenére is megtartottál portálod szerzői és szerkesztőid között 200823 43 betűk beszéde körbesétáltatja tekintetét a szürkületben a tujasor felett húzódó íven az utcalámpák szivárgó fehér derengésében a mars bukkan fel elsőnek nem nagy kunszt gondolja sietség nélkül idézi fel a mars-szondák felvételein morzsolódó tengerfenék rozsdavörös kőhullámait az emlékezetében lentebb a fenetudjamianeve bokor sötét kontúrjaiba ágyazott japán juhar bíbor cakkjai őshazájában vaskos erdőalkotó de itt nálam szelíd egymásba kucorodása színnek csendnek amit még a fenyő ágai közé hazasurranó citromsármányok sem tudnak megbénítani szótöredékek a kert egyre sötétedő zugaiban valamikor teljes szavak voltak kifeszítve a jelentés elkülönítő pillanatain mára ez maradt ez a minden eresztékeiben recsegő-csorgó hétköznapok görcseibe idézett ünnepi hallgatás 200826 44 hajnali didergés és még mindig a hajnalok amikor már lehetne de még nem tudok mit kezdeni az ébredéssel szilánkokra töri körülöttem az időt formálódó veszteségeimben ott van mindenki akik valaha is megpróbálták kitaláltatni velem a titkaikat szavak születnek és halnak el bennük míg olyan közel nem kerülök magamhoz hogy felismerhetetlenné válnak számomra óriásplakátokkal teleszórt igazságaik és mégis bármennyire el szeretném kerülni lassan elkerülhetetlenné válik a felismerés hogy ma még elkerülhetetlenül felébredtem 200829 45 na hogy mi is a költészet van amikor azt hiszem hogy az írásnak semmi értelme a beszédnek talán van de ebben sem vagyok biztos a pillanat hangulata határozza meg úgyis – nálam biztosan – hogy mikor mit fogadok el illetve kitől mit van olyan is amikor senkitől semmit mert mindenki gyanús aki adni akar mert hátha akar érte valamit valami olyat amim nincs és utálom ha úgy köteleznek le hogy még mozdulni sem tudok és nézni sem és gondolni sem másra csak arra hogy minél messzebb onnan ahol fogva tartanak ahol elvárnak tőlem valamit amim ha lenne máris odaadnám csakhogy szabaduljak a pillanat hangulatából amibe valahogy valamiért belegabalyodtam pedig csak szavak voltak ügyesen csomózott kilátástalanságokban a remény villanásai hogy ezek nélkül is érthetnénk egymás adományait akkor is ha bennünk maradva féltve őrzött titokként figyelnénk egymás féltve őrzött titkait akkor is ha már rég nincsenek és talán nem is voltak soha de mégis úgy szórtuk őket szerteszét magunkban mintha valós értékek lennének tisztatüzű fényesre csiszolt gondolatimitációk az érthetőség ingoványában 200830 46 „az ember az anyag és a szellem egysége” belefáradtam ebbe a kilátástalannak tűnő értelmezésbe az ember az önmagában önmagával folyamatosan viaskodó ember semmit sem tud a fájdalomról amíg nem találkozik vele akkor persze elkezdődik benne Isten és vele a reménykedés hogy mégiscsak volt van és lesz valahol valamikor értelme mindennek az igazságnak és az igazságtalanságnak is 200902 47 elvétett tévedés ahhoz hogy kitaláljam mi is a nagy magyar igazság ki kellene találnom a nagy magyar igazságot vergődés ahogy végig vergődtetem magam a vergődők listáján akik már mind kitalálták és most azt próbálják kitalálni hogy mind kitalálták-e vagy csak egyikük találta ki aki talán nem is tud róla – vagy csak ugyanúgy hiszi hogy igen mint bármelyike a kitalálóknak akik közül sokan annyi igazságot találtak már ki hogy hiába is kérdeznéd tőlük valójában melyik is lenne az a sok közül csak néznének rád nagy tudományos tekintettel belenéznének az üres tenyeredbe és megpróbálnák rajta elhelyezni a világ igazságait csak úgy a maguk zavarbaejtő meztelenségében ahogy születésükkor a szavak lehorzsolták róluk a gondolatokat és rád bíznák hogy mit adsz rájuk és hogyan hogy adsz-e egyáltalán rájuk bármit is vagy hagyod őket úgy ahogy kaptad a maguk döbbenetes ürességét templomtornyot játszani az ingoványszéli ördöglángban aminek mozgásában ott van az összes többi még akkor is amikor már rég nincs semmi a kezedben egy ócska egylövetű karabély sincs még az sem hogy érvényt szerezz annak ami netán megmaradt volna tenyered redőiben 200906 48 a nemesérés változataiból senki nem tudja mi lesz még belőle homokvárakat építünk rá de ezeknek a váraknak nincs kijárata tökéletes biztonságban érezhetnénk magunkat ha nem védene meg minket folyamatosan a vár percenként leomló tornyaival harangjaik közben győzelmet kongatnak a folyamatos éljenzéstől beszakadnak a háztetők éa ha a király kiadná a tűzparancsot a főtisztek kardjukba dőlnének példát mutatva a követő mozgásérzékelők pásztázó elektronhullámaiban önmagát keresgélő embertömegnek mindenkiből lehet hős villogják az újra és folyamatosan önújratöltő útszéli reklámtáblák és a király elégedett nagyobb és érthetőbb lett így számára a tér az idő meg úgyis csak létezésmutáció egy kozmikus viccben ki nem szarja le 200908 49 a láthatatlanság domborzatai elhatároztam hogy többé nem határozok el semmit elhatározásaimat eddig is csak többnyire üdítő színfoltoknak szántam tunyaságom na meg gyávaságom áramlás nélküli sodrásában inkább tűntek befejezhetetlen töprengésnek időnként a megtett járdaszakaszokon csillogó hullámtörőkként játszadoztak együtt és külön-külön is attól függően melyik irányból nézte őket a szemlélő az innenső oldalon még csak-csak látott valamit mert általában reménykeltő nagy szelet csapott mindegyikük főleg az indulás pillanatában hogy a következőben megjuhászodva latolgassa a mesebeliség hátrányait és belesimuljon a felejtésbe a túlsó oldalon pedig valahogy úgy jelentkeztek be mindig hogy amikor a megalkuvások kacskaringói már nagyon untattak határvonalakat húztam a semmibe és eltöprengtem színváltásaik gazdagságán amikből többnyire falak épültek pengékkel teleaggatott kerítések ilyenkor kapkodva magamra rángatott álmaim próbálták elhitetni velem hogy ilyesmi akkor sincs ha már végképp van 200918 50 Dokk-lét ma néha elképzelem hogy költő vagyok valahol egy lakott bolygó alig lakott zugában és verset írok valami többmilliárd x a többmilliárdon sorszámú bolygócska bennem (csak bennem) létező életjelenségeiről amikből természetesen nem kellene nagy feneket keríteni és beletemetni az én-képzelgéseit szóval elvagyok így néha magammal különösebb segítségre még ahhoz sincs szükségem hogy undorodjak az írásaimtól amikor éppen olyasmit forgat ki magamból amit helyből rühellek hogy van (vagy voltak vagy mit tudom én már) annyira sekélyes ez a viaskodás bennem mintha több pártra szakadva ugyanazt szajkóznám mint az ellenfeleim de hangsúlyoznám benne az előítéleteim előjelnélküliségét mint egy hitvallásnélküli köztársaságban ehh olyan ez is itt mint minden éjfélközeli öngyulladásom füstölgök magamban magamnak pár percre még talán el is hiszem hogy nemes trágya érik a sok szemét között aztán legyintek egy idegen kóvályog magamban és keresi hogy hol mikor lettünk egymás számára ennyire idegenek 200920

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!