leállósáv: a facebookról

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2024-04-18 11:21 Összes olvasás: 26163

393.	[tulajdonos]: a facebookról	2020-08-04 16:01
1 kérdezetlen kérdés csavar nélkül hihetetlen természeti képződmény az ember az életszövet mesteri terméke önmagát is képes szétszaggatni pusztán csak azért hogy kitöltse zuhanásával a hozzá semmivel sem köthető tér legtávolabbi sarkát is ereje valótlanságok halmaza acélszál amiben Isten elnézően figyeli saját nagyravágyásának megtestesült burjánzásait felkavart iszapként állandósult hitbéli táj árnyékok villanásaival a megismert én felszíne alatt ahol támaszték és sárrá dagonyázott görcsös tenniakarás a mindent betöltő megfeleléstan amiben a jogállamiság kínevezett őre hibának nevez egy jogalkotói kiskaput 200520 2 valamelyik hajnalban miután kedvenc macskám felriasztott jöttek a kemény elhatározások egyik jobban vetette a szikrát mint a másik néha már félő volt hogy kigyullad tőlük a pajta a pajta melletti istálló az istálló melletti szénaboglya a szalmakazal a budi a budi köré telepített de mára kiirtott akácos csenevész bokrai képzeletemben már láttam hogy köröskörül lángol minden és a látóhatár mögötti irdatlan távolságokba is sodorja lobogtatja amiben van még élet és azt is amiben nincs a hamu alatt vékony ágacskák dideregnek a rájuk zuhanó forróság alatt és várják a megmenekülés utolsó lehetőségét a szelet amin úgy viharzik majd át a tűz mint az álmatlan éjszakák hajnalán az újjászületésnek hitt ébredés megreped majd a föld a mélység minden ereje kifelé gyűri magából azt a pillanatot ami arannyal tölti fel az elpárolgó tengervizek gödreit egyenlővé téve a hegycsúcsokat az iszapos ürülékkel telített patkányjáratokkal és aztán minden lecsillapodik Isten is felébred egy pillanatra a végtelen idők egyikében hosszú hosszú magyarázkodásba kezd a genezis természetéről majd elnyom egy ásítást küszködik még kicsit a rátapadt álmossággal és újra átadja magát a mindenen áthatoló önbeteljesítés álomképeinek 200521 3 pontosan úgy ahogy szeretném valahol van egy pillantás amire még mindig minden körülmények között igényt tartok nem tudom merre hol találhatom így el sem indulok megkeresni még gondolatban sem annyira utálom az üres tépelődéseimet hogy még gondolatban sem próbálkozom a lehetetlennel nézek magam elé fókuszba kuszált tekintettel átsiklom észrevétlenül a számomra semmitmondó pillantásokon és várom hogy szembe jöjjön az az egy hogy eldönthessem végre mennyire volt igaz ez a várakozás tartoztam-e vele magamnak vagy ő tartozott nekem azzal a pillantással amiről még csak nem is sejthette hogy egyszer majd egy arra alkalmas pillanatban mindenképpen el kell juttatnia hozzám 200522 4 a nyeretlenség rejtelmei néha vannak az embernek megérzései hogy mire megy velük az már más kérdés de tagadhatatlan az az időnkénti belső késztetés ami szembe megy a józan következtetésekkel és olyan döntés meghozatalára akar kényszeríteni amilyenre észokaid többnyire felrobbannának hogy szilánkjaikkal még zavarosabbá tegyék a helyzeted például éppen döntéskényszerben vagy nézegeted a kirakott lapjaidat ötszáztizenhatodjára számolod ki az esélyed és mindig ugyanazt az eredményt kapod és döntened kell és döntesz és elveszíted a játszmát és mert elemző típus vagy megpróbálod ismételten végigkövetni az előbb már gondolatban ötszáztizenhatszor végigjátszott lehetséges kapcsolatot ami alapján feltétlenül nyerned kellett volna a végén és nem találod a hibát de bejön a feleséged két másodperc múlva kicserél két lapot pontosan azt a két lapot amiknél ötszáztizenhatszor pár másodpercre le kellett állnod valamiféle bizonytalan sejtés miatt amiben a te logikai érvelésed minden változtatást butasággá nyilvánított de most az ő kezében összeállt a hibátlan logikai rend homlokcsapásszerűen ismered fel a tanulságot és felejted is el rögtön mert a te gyakorlatodban csak annyit érne a jövőben hogy a rendszered egy másik pontján vennéd hülyére magad 200523 5 a menthetetlenül bekövetkező kiüresedés parabolája bosszant a mozdulatlansága tudom hogy erre életbevágó szükséglet kényszeríti és mozdulatlansága a felcsévélt rugóé azt is tudom hogy amikor eljön az idő – és ő dönti el hogy ez az idő mikor van itt – pontosan úgy fejezné be ahogy ezt zsigerein keresztül évezredeken át táplálta ebbe a szinte észrevehetetlen pillanatba ami éppúgy avathatja hőssé mint megtűrt páriává ilyenkor a legszívesebben belerúgnék figyelném az ívbe hajló test előtt sűrűsödő levegőben mikor és hol válik újra mozdulatlanná magányossá sebezhetetlenségét mikor emészti fel a zuhanás és szeretném követni abban az állapotában is amikor lakatlan tájra vetődve végre észrevenné hogy a megfigyelt zsákmány már rég felperzselődött mohó tekintetének kereszttüzében 200524 6 nyújtózkodó üresség azt nem tudom hogy meddig fog tartani de lélegzem és változatlanul sok még az ismeretlen magamban érdeklődésem – gondoljak mondjak tegyek bármit – érzékelhetően a szívdobbanások ritkulásához igazodik levezényli a maga külön igazodását a világ – néha számára is túl bonyolult – dolgaihoz ott állsz ahova mindig is szántad a magad számára is alig értelmezhető különállásod és egyre gyakrabban érzed úgy hogy elmozdult valami alattad valami amihez nem lenne szabad ragaszkodni nyújtózkodsz de nyújtózkodásod kényszeres kapaszkodás mint a laposföldhívők képzeletében az ellentmondásnélküli ellentmondás ízt illatokat érzek még és ha tompábban is de érdekel a színek villódzásaiban fel-felbukkanó színtelenség a nyers idő hordalékai ezek kutatom bennük maradék sivatagaimat vihart látni űrbe kupolásodó homokvihart embermaradványokkal 200525 7 csendes májusvégi délután amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak és beledőlsz egy csendes május végi délutánba és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot nem nem rosszullét csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni hogy elhidd valóban léteztél hogy valódi távolságok vettek körül valódi mélységekkel és hogy a rettegés benned csak üres korsó amit bármikor következmények nélkül összetörhetsz nem kell tekintettel lenned az ígéreteidre nem az elvárásaid is ugyanolyan szemfényvesztések voltak mint a hatalomba kapaszkodók felségjelei * hazám vagyok összezavarodva erőt mutatok és rettenetesen gyenge erőtlenség keserít fel lehetne-e emelkednem addig ahonnan láthatnám magam és azt hogy mi mire való a pazarlás az erő őrült kapkodásában hol és milyen utakon fog majd mindez megtisztulni és hányszor kell majd határt becsületet cserélni a puszta életbenmaradáshoz fényre lenne szükségem hogy lássam hova vezet az eltakart folyó mit borít majd be az éjszakai álom a szemérmetlenre vetkőztetett hit hogy hazám vagyok és úgy halok meg mintha élnék 200527 8 minden este megfogadom hogy többet soha egyetlen sort sem szélesen kanyarog az út túl szélesen az én méreteihez a peremek alig vagy csak nagyon messziről sejtődnek még azt sem tudom eldönteni hogy löszvájatban bandukolok-e vagy dombok hegyek ölelésében vezet ez a tántorgó üresség mintha egy lapjaiba ragasztott könyv lenne az életem feltépve olvashatatlan * kivert kutya kóborol bennem összekeveredve az égtájak alig azonosítható moccanásaival néha fel-felvillan előttük az a falszerű képződmény ami akár én is lehetnék ha nem tartanának vissza félelmeim a gondolkodás úgyis minden mindegy tervszerűen építkező ostobaságában a meddig és hogyan képződések csendjében építkezek még nem tudom mit de nincsenek illúzióim * ahogy az álmodozások leszoktak rólam én is leszoktam álmodozásaimról célom döbbenetesen célszerű a valóság tényeit mérlegelve ez a célzott képmutatás még inkább kiemeli gyávaságom kedvetlenül ugyan de mégis rábízom magam a nyomorult csendre ahogy egy állampolgárhoz illik is nem zavarni az építkezést épüljön bármi úgyis gaz nő majd egyszer valamikor a romjain a korhadó falakon kereszt emlékeztet a ráfeszített emberre 200530 9 remélem nem coronaláz úgy tűnik mintha oda lennék szögezve a semmihez pontosabban én vagyok az a valami ami a semmihez szögezve viszonyítási értéket kap mit tettél te eddig az asztalra kérdezi a semmi véreres szemeit rám mereszti a tükörből amíg a válaszomra vár üvölt belőle a szándék hogy menten megtagadja velem a szögközösséget amennyiben nem a szerinte megfelelő választ adom jött egy olyan érzés hogy amit kapásból válaszolni tudnék attól csak vérszemet kapna így hát szelíden (kormányszóvivői szinten) félrenéztem olyan arccal mint aki tudja hogy mit kellene mondani de undorodik a provokatív kérdésekre adott átgondolatlan válaszoktól és helyette inkább eldudorássza a tankcsapda legutolsó zenei merényletét (remélve ez a legutolsó de azért az is látszódjon rajtam még nem vagyok annyira hülye hogy ezt el is higgyem) kicsit arrébb már nem is érdekel annyira hogy mi történt az imént köztem és a semmi között hintaszéket képzelek magam alá és megpróbálok arra gondolni mi lenne ha szép szelíden kijelenteném én leszek Magyarország (így rendhagyóan nagybetűvel adva meg hazámnak a tiszteletet) következő királya valószínűleg kivárnám míg csendesre züllene a közröhej és kicsit megszeppenve figyelném milyen jól összefér bennem a lehetetlen és a semmi 200603 10 amikor éppen amikor éppen semmihez semmi kedved fészbukos-poémák gyártásával szórakoztatod magad birizgálod a klaviatúrát (normál kézírásomnak régóta kampó egy ideig még létezett ugyan a családi bevásárlólistákon amíg én vásároltam be nem is volt vele semmi gond de fiam a bolti eladók rémévé vált a szerintük is megfejthetetlen írásjelek megfejthetővé tételének igényével) várod hogy maguk alá teperjenek a szavak birkózó szőnyeggé vált agysejtjeiden amikor éppen semmihez semmi kedved megengeded magadnak hogy jelentéshordozó szavak jelentéshordozó szöveggé gyűrjék össze magukat a szemed előtt kivéve amikor nem de ezeket boldogan hagyod érvényesülni a költészeti hatás érdekében ami egyesek szerint gyakorta (mindig) úgy van jelen hogy hiányként tűnik fel politikailag próbálok semleges maradni de azért azt kifejezetten rühellem ha gondolataim miatt saját hazám politikai vezetője ellenségének tart és csak a „lehetőségre vár hogy megöljön” amikor éppen semmihez semmi kedvem reménykedem hogy a fenti szakasz befejező traktusa csak süketelés és a csúcsgazdag kapcsolatépítési gyakorlat sem az én bőrömre megy illetve adómra mert bár nyugdíjas élősködő aki vagyok (agyilag és fizikailag bőven leépülőfélben) de adót életfenntartási ösztönből azért bőven fizetek és még szeretnék is (reményeim szerint nem belátható ideig) a konzultációs ívet pedig ahogy megkapom azonnal kitöltöm és remélem el is méltóztatik olvasni 200605 11 „sziszifusz visszanéz” néha azt képzeli hogy több millió éve létezik több millió éves rétegek préselődnek össze benne az idő mindenfajta valós és képzelt zárványai mindenfajta valós és képzelt utak hitek tényszerű állítások kötik és válasszák szét őket a mindenfajta tőlük független és tőlük is függő kapcsolatrendszerek barlangjaiban és amikor elé kerül a csupaszra merevített valóság nem hajlandó keresztre feszíttetni magát csak nézi az elképzelt változásokat a változatlanban már rég beazonosította felmérte hiszékenységének korlátait hiába is bont ki számukra új és mégújabb korszakokat a régieket soha nem tudja velük eltemetni 200606 12 nem egészen úgy de ugyanaz egy új korszak vette kezdetét mondod és közben – nem vagyok gondolatolvasó de szinte biztosra veszem – ugyanarra az elmúlt korszakra gondolsz ami tulajdonképpen mindig is volt (maradt) velünk tornyot rakunk mi is mondod és most is mint mindig próbálsz meggyőzni hogy nagyon magas lesz Istenhez is közelebb kerülsz kenyeret adsz vele a rászorulóknak kalácsot a nem éppen rászorulónak és látványnak sem utolsó sőt ha elfogulatlanul szemléled az építkezést már most is láthatod ahogy kiemelkedve környezetéből már most is büszkék lehetünk rá mert már most is irigylésre méltóan magas irigylik is irigyeink veszettül ahogy ebben a veszett helyzetben is helyt tudtunk állni és tovább építkezni az alapot ugyan nem tudni ki hogyan mikor rakta le az is bizonytalan hogy egyáltalán létezik mert a helyét éppen felveri a gaz de mindent megoldunk 200608 13 hiánypótlás néha úgy beszélgetek magammal mintha nem is léteznék spontán képződött látványokat kerítek körbe némelyikük mellé még állványt is építek és amikor úgy érzem a további megértésem már szükségtelen ledöntöm előfordul hogy magával sodor de a beteljesedett zűrzavarban úgy teszek mintha semmi okom nem lenne – néha valóban nincs is – leplezni a szándékosságot többnyire öröklétet remélek bennük számukra (bár mindegy) infantilis játszadozás az életadta lehetőséggel míg rá nem döbbenek hogy az amivel játszom nem egyfajta istenvezérelt foglalkoztató játék hanem maga az élet aminek felelős tartozéka vagyok és ez lesz az a pont ahonnan bénultan figyelem hogyan omlanak éjszakáimra a belém épült falak pedig szikrákat szórva szerettem volna megszabadulni tőlük a tüzek mintáját játszva de nem tudtam hogyan húzhatnám át őket a pusztulás nehéz bűzén úgy hogy ne száradjon ki a tenger hogy soha ne legyen igaz bennük a csend labirintusa még akkor sem ha az örök idő fogalmát esélytelenül mérlegelve tovább keresném rajtuk a kijáratot 200609 14 halálom élveboncolása sejtelmem sincs hogy most ebben a pillanatban mi a fészkes fenét tudnék kezdeni magammal több minden is jár egyszerre az agyamban és képtelen vagyok rangsorolni a rengeteg mindent állapotommal megegyező hangulatom meglehetősen válogatós őszintébb pillanatomban döntésképtelennek nevezném mert kifejezetten arra irányul hogy egyetlen mindent se tudjak komolyan venni főleg azt nem amiben szeretnek és amiben elhiszem hogy én is szeretem őket a mindenek hangulatirányítottsága régóta bosszant legalább annyira mint az időjáráselőrejelzés megbízhatatlansága hogy egyéb megbízhatatlan eseti előrejelzésekkel ne is példálózzak nem kívánom drámai mód befejezni az életem de azért valamit tennem kellene hogy ne szóródjak némán porított állapotban az anyaföldbe barátaim és kvázi ellenségeim sem olyan léptékű gondolkodók hogy harakirit várjak el tőlük döntő lépésem tiszteletadásaként így marad onán híres trükkje kipörgetem magom a semmi ölébe azaz némasági fogadalmam három napig tartott három kínkeserves hallgatás után ennyire jutottam a hülye dzsungelként idétlenkedő kertemben közben tombolt a nyár ripacskodó madártömeg mozárti magaslatokban tolja a süket életigenlést én meg itt nyafogok mint aki hosszú élete alatt elfelejtett élni pedig lenne dolgom bőséges és az én tiszteletemre mindenképpen méltó dolgom csak ne feledkeznék el lépten-nyomon róla 200612 15 kicsit még elvagyok álmaimban megszokásból színes kavicsokat keresek veled a dunaparton soha nem jártunk arra (együtt soha) de mindig ott voltál velem amikor színes kavicsokat kerestünk a dunaparton és próbáltuk kitalálni melyikük honnan jutott el idáig és tart-e valahova vagy csak rábízva magát a véletlenre itt várakozik már az idő kezdete óta ránk hogy megcsodáljuk nem nem nyúltunk soha egyikhez sem néha egyikhez-másikhoz leguggoltunk néztük az opálos tükröződés fel-felszikrázó színeit és beszéltünk hozzá becéző szavakat használtam és éreztem ahogy a kavics színei átborzonganak a leheleteden és hogy soha nem fognak elfelejteni bennünket 200613 16 néma napszakok valahol kószálsz még az emlékeimben látni már nem látom hogy ott vagy de tökéletesen érzem a jelenléted naponta többször is néha betűnként összeállva próbálod elterelni a gondolataimat magadról de még így is fel tudom mérni hogy pillanatonként változó hangulataid ikertestvére vagyok bár együtt figyelve bennünket néha észreveszem hogy idegenként vagyok ott veled például ma is amikor tájfunszerű szélben zúdult át rajtunk a vihar alig jelentkeztem könnycseppeket láttam csillogni egy-egy könnycseppet ahogy elmossák a szem színét kicsit úgy mintha most oldanák fel benne nélkülünk a végtelent 200614 17 rémhír a tűzijátékról a drake-formula újraértelmezése szerint a civilizációnknak még további legalább 6120 évig fenn kellene maradnia hogy kétirányú kommunikáció alakulhasson ki köztünk és egy másik hasonló szintű létforma között a tejútrendszerben a könnyebb érthetőség kedvéért idemásolom a formula feltételrendszereit (technikai fejlettségemre jellemző hogy vért izzadtam mire sikerült) R* a csillagok keletkezésének gyorsasága (db/év) a Tejútrendszerben fp a bolygórendszerrel rendelkező csillagok aránya ne a lakható bolygók átlagos száma egy bolygórendszerben fl az élet kialakulásának valószínűsége fi értelmes lények kialakulásának valószínűsége fc technikai civilizáció kialakulásának valószínűsége L a technikai civilizáció várható élettartama (a kommunikációnak kétirányúnak kell lennie) ehhez képest lényegesen nehezebb felfogni – már a dolgok természetéből adódóan is – azt a rendkívül közeli jelenséget ami folyó év augusztus 20. napjának estéjén várható az egymilliárdforintnyi puskapor elropogtatása bazd meg öcsi! nem csak rajtad múlik tudom de ha csak ennyire vesszük komolyan a jövőnket 20 évre se „fussa” a plusz 6100 meg egyenesen rémálom lehet mármint a Földnek 200616 18 kísértés néha azon mérgelődöm hogy úgy ahogy van gazosan a túlburjánzott bokrokon átnőve felmagzott vadvirágainak slampos iróniájával az esőtől rothadó fűcsomók közé ékelt vakondtúrásait mutogatva beköltözött agyamba a kert persze nem kellene hogy ebből gond legyen fényesebb pillanataimban rá is fogom hogy ez költészet a részleteket úgy tologatom magamban komponált egésszé hogy feltételezésem szerint bármelyik erre alkalmas ítész szó nélkül elfogadná a kertet valamiféle kertnek azzal a laza megkötéssel hogy azért nem ártana kiírnom a műfaji megjelölést ha már költészetté nyilvánítom ezzel sincs gond persze képződött bennem az utóbbi időben annyi politikai érzék hogy simán átverem magam – függetlenül attól a lehangoló ténytől hogy egyetlen „karantén”-kötetbe sem válogattak be – és ráfogom hogy zárkaelégia amiről még nem tudom hogy mi de töröm magam hogy kitörjek belőle 200617 19 a kitörlés technikái tudod néha rettenetesen sajnálod hogy elrepült az életed most is közben kezedbe kerül a nyugdíjasoknak szánt laminált magazin belenézel és úgy érzed tökönrúgnak életed érzelmi hullámvasútja pár perc alatt egy végzetesen beszűkült lefolyón keresztül oda kerül ahol eddig is volt de nemigen akartad észrevenni csámborogtál a magad jól felfogottnak hitt életében és most a magazin lapozgatása alatt döbbentél rá arra amit eddig is tudtál de leszartad mert nem érezted át – persze miért is akarna az ember túl mélyen belegondolni abba hogy már nincs amikor még van – tehát jól jött ez a kis érzelmi segítség jól van fiú köszönöm ezt a fantasztikus mókát imádom amikor hülyébbnek néznek mint amilyennek én látom magam 200618 20 lassan éjfél és ébren vagyok éppen annyira amennyire elhiszem hogy még élek persze megbecsülöm az életem ma is megtettem minden óvintézkedést hogy ne vesszek össze senkivel még magammal sem „nyitottam vitát” igaz nem is volt miről bárhova mentem csak a szokásos tessék-lássék csörték dögunalom csapdahelyzetekbe besétáló pillanatokkal tényleg teljesen olyan ez a mesterséges forrongás mintha mindenki az áldozat szerepét próbálná felvállalni de ez -- amennyire mostanában meg tudom ítélni – még a látszat szerint is esetlenre sikerül úgy teszek benne mintha érdekelne hogy ki mit ír mit mond de elég gyorsan átlátok a szándékaimon és inkább az esőfelhők vonulását figyelem az időkép radarkövetésén a mintha-érzés viszont jött velem és továbbkattintva elálmosodom a fán alvó oroszlánokról készült primitív drónfelvételeken 200620 21 most éppen tele vagyok csenddel tizenvalahány éves lehettem amikor összetákoltam magamnak az első használható világképemet ideig-óráig működött is bizonyos fenntartások mellett hajlandó volt elhitetni velem hogy megfelelek az átlagelvárásoknak ez viszonylag könnyen ment mert az általam ismert környezetből tizenvalahányéves koromig semmiféle elvárásjelet nem tapasztaltam működött mondom ami kicsit túlzás mert folyamatosan igazgatnom kellett a magam folyamatosan változó látásmódjához voltak nullszaldós pillanatok amikor úgy találtam elveszett időtöltésnek hogy legszívesebben befejeztem volna az építkezésem rábízva az akkor még bennem lévő Istenre a befejezést (nem vagyok nyelvész de vénségemre szerelmes lettem a szavakba ez a szó is hogy „befejez” akadémiai székfoglalót lehetne rá írni) szóval síkszerű csömör a ritka felhorgadások viharos szentségelései között de soha eszembe nem jutott hogy keverjem a burzsoázia előnyeit a kommunizmuséval és a primitív fasizmus eszközrendszereit a demokratikus diktatúra ponyvaregény szövegű néphülyítéseivel pedighát – ha kicsit vonakodva is – lássuk be működik nézem a dzsungellé nemesedett kertem és próbálom eldönteni ha újra kezdhetném hol mit aprítanék rajta hogy én is látszódjam 200622 22 nézem a hidat rozsdásodó múlttal tákolt jelen ez is leláncolt jelképe repülésnek gőgnek hallgatásnak és dulakodó semmittevésnek ha átmennék rajta talán már vissza sem tudnék jönni de hát hova is ha mégis és miért? kivárni az utolsó lélegzetem hogy emlékeimbe süppedve végigszáguldja vele a partokat? minek? kérdéshalmazok vetített árnyékai keresnek és találnak rám az okafogyott fájdalomban és összebújunk mintha omlanánk 200623 23 egy rejtély titka nézem azt a követ amiben ott vagy és amiből már soha nem foglak kibontani pedig látni szeretnélek most is ugyanúgy ahogy mindig is látni szerettelek volna amiről mindig is tudtam hogy csak akkor és addig lehetsz az enyém amíg ebben a kőben tartalak néha könnyesre csiszolt tekintettel átnézünk egymás felett én és a tenyérben tartott kő fedetlen tisztasága és hisszük egymásnak hogy ez is lehet igaz pedig meg sem történik 200625 24 éjszakai menetelés ma reggelre bekerített a valóság – sejtelmem sem volt eddig a létezéséről – még most sem tudom milyen irányból tört rám csak a folyamatos menetelés dobogását hallottam és hallom tulajdonképpen most is ilyen helyzetben teljesen rendjén való lenne ha feladom egy kettétört kard túl drámai jelölése lenne a kialakult tehetetlenségnek ahogy a kardba dőlés nemes hagyománya is a harakirit ne is említsem és az is tény hogy soha nem voltak hadi eszközeim így az önpusztítás is csak az üres locsogás szintjén valósulhatna meg ha egyáltalán fontolgatnám de nem olyan erővel tör rám az önsajnálat hogy máris becsomagolom a téli ruházatom és elviszem a tisztítóba látszódjon a reménytelen helyzet ellenére sem lehet szó megadásról 200626 25 megúszott délelőtt agyam kezd úgy viselkedni mint a diktatórikus rendszerek jól iskolázott társadalmi emlékezete ha már úgyis ott szöszögsz hozz fel a pincéből cólát ásványvizet almát és egy üveg lekvárt hangzik a kertben szöszmötölő én felé és félóra múlva felbotladozom a lekvárral -- parányi büszkeség hogy nem felejtettem el – agyam ösztönösen spórolja a még meglévő kapacitását többnyire a legutolsó adatot tartja meg az összes többivel szelektíven bánik vagy úgy ejti kútba hogy még a csobbanás visszhangját sem érzékeli tökéletesen igaza van de mért nem teszi ezt a felejtés után sóvárgó kínos emléknyomokkal is egy csapásra üres stadionban érezhetném magam persze jobb így a megtartott információk között cikázó gondolatokkal csak baj lenne -- főleg ha üres térben játszatnám őket – egyébként is pontosan olyan hülye ez a hasonlat amilyennek magam érzem ebben a pillanatban de lényeg hogy a lekvár már fent van a többiért meg majd – ha még lesz rá időm és főleg ha nekem is kellenek – leballagok 200627 26 a földről nézve a páracsepphalmazok cseppjeiből kilépő színrétegződésnek csak azt az ívét láthatod aminek az antiszoláris pontja 42 fok alatt van repülőgépről ez az ív teljes körré alakul – középen a repülőgép árnyékával – a szürke függönyre faragott színek átforrósítják a levegőt és a levegőt beszippantó képzelőerőt ma már pontosan ismerjük a jelenség fizikai feltételrendszereinek változatosságát de mégis beleborzongunk a látvány valószerűtlen szépségébe találkozzunk vele bárhol bármilyen formában leállunk és kicsit kezdünk hinni a túlélés misztériumában bármi is történik velünk pont akkor amikor szemrevételezzük a jelenséget apró reménysugárként érzékeljük hogy talán Isten mégsem gondolhatta komolyan mikor kipusztulásra ítélt bennünket a szabadakarattal 200630 27 beszürkült a folyékony idő pedig hajdan barlangok haladtak át rajta és sivatagok nappalain forrósodott didergető éjszakák békés öregkor mondja és végtelenített gyűrődésein molyolgat szavak nélkül persze a felvillanások sorrendjében lyukak képződnek a sötétségen meztelen jégcsapok a téli strand padjain tüzes kavicsok a talp alatt hirtelen szédülésként egy-egy emlékmaradvány és amikor már úgy érzi sokszor volt boldog sokkal többször mint ahányszor megérdemelte volna rádöbben hogy nem tud már nem mer elmenekülni a rá váró megpróbáltatás elől rábízza hát egy – csak kételkedéseiben ismert – idegen tudatra borostyáncseppbe zárt érzéseit 200705 28 a végfelszámoló megjelent ültem az estében és elborzadva figyeltem hogy eltűntem magamból és aki helyettem maradt annak már érezhetően semmi köze nem maradt hozzám nem tudott semmit rólam kérdezhettem tőle bármi számomra fontos múltat tekintetével csak forgácsolta a szobát aztán órákig keresgélt a forgácsok között és amikor megtalált elhitette velem hogy ő már nem én vagyok szerinte – ha akarom – ezentúl lehetnék akár láthatatlan is mert ő annak lát és amit akar mind felróhatja bár a számlám már rég betelt és talán az Isten sem tudja hogy mit mire de mindegyis mert ezentúl magam semmiképp csak kizárólag általa létezem 200707 29 ajtók a járdán ismeretlen botorkálások megfigyelője az átbukdácsolt háztetők meredező kéményredőin túli égbolt és a vakolatomladékok ismerős – túlontúl ismerős – hányadék és üzekedésszaga az éles emlékezésben ahogy tekintetemmel végigaraszolok az új házak fellegvárszerű tömbjein befordulok egy romos ház irányította sarkon még elkísér pár lépésnyire a kopott járda is – a maga rothadó csikkmaradványaival a kitört szélkövek gödreiben – és aztán a hirtelenre színezett fény zene emberáramlatok nyugodt csobogása a nyeregcipelő színészszobor talapzatán 200708 30 idő nélküli változat nem tudom hányadik próbálkozásra de az átsétált falon csak annyi nyom maradt mint egy lepkesóhaj a járdán vihar képződik felette zárt titokként sikló hamuszín álmok rombolók hadrendbe tévedt ellenrombolók kevés napfény és még kevesebb ember és madarak madarak igen de talán tévedek a látvány sebnek is tűnhet igen seb a lebukó napra loccsantott kéz csorgó lecsorgó fekete iszapban 200709 31 leszámlázom aztán eldobom a kívülállás zárt mint egy üvöltés írásjelek nélküli kamaszsercintés a túlpörgetett világra hazudjak? kinek? és vajon miért is kellene mást mint ami igaz legalábbis annak tűnik – ha nem is az utolsó de néha utolsónak tűnő – ebben a pillanatban aztán meg hát ami módosulhat benne se oda se vissza nem oszt nem szoroz magánügy lett mint annyi minden másunk magán mint minden más is amiről azt hiszed nincs közöd kivéve talán a hithez való jog ami – hogy mégis legyen valamihez jogod napersze – kínos szerényen nyelvedre tapadt és mondod serényen mint bekötött szemű zakkant lázadó az utolsó imát pedig iszonyatos mázlid van ember hogy most és még élsz a művészi harcok élvezőjeként hogy láthatod kereted ki-kitört szélein a jelenné avasodott múltad 200711 32 ismerlek mondom de nem létezel tudom hogy nem tudom hogy alig ismer valaki és még azt is tudom hogy mások is így vannak ezzel a felröppentett hit egy ideig aztán csak a mielőbbi felejtés kényszere amiről tudod hogy lehetetlen és most ott vagyunk azon a ponton aminek nincs kiterjedése valójában nem is létezik mégis úgy viselkedik veled mintha befogadtad volna mintha ismernéd minden trükkjét és várnád hogy leleplez a mélybarlangok trükkje ez nem történik bennük semmi elfogadják tényként a tagadásod de azt is hogy ez nem fog soha kiderülni kövek morzsolódnak a tenyered alá és amikor felszippantod belőlük a sötétséget rádöbbensz hogy az élet csak valaminek a kezdete ami úgy van hogy még nincs véletlen szárnycsapások vannak amikkel eddig sem de ezután sem tudsz mit kezdeni hasadék lettél az égen ha égnek lehet nevezni azt az iszonyatosan tömör sötétséget ami körbevesz és összezárul benned 200712 33 feloldozás időnként rátör a sötétség és amikor felriad belőle idegennek érzi magát a jelenlét elevenségében szerelmes lepkepár tánca a napraforgó virágtányérja előtt a látáson kívül minden érzékszervétől megfosztva figyeli és boldogan szabadul meg bűneitől mikor rátalál a kétségbeesés 200715 34 konzultációk vannak fel nem bontható csomagjaim velük valószínűleg akkor sem tudnék mit kezdeni ha felbontanám őket kaptam innen-onnan egyiket-másikat én állítottam össze valakinek az is előfordult hogy magamnak de vagy nem mertem elküldeni vagy felbontás nélkül visszakerült hozzám illetve nem voltam hajlandó tudomást venni róla és azóta is várja hogy szembesüljek rég elfelejtett tartalmaimmal másoknak szánt igazságaim hittételei is itt kallódnak valahol néha érzem a kopogtatási szándékot valószínűleg választ szeretne pedig legtöbbjük jól tudja hogy még a kérdésfeltevésre sincs bátorságom nehogy megidézzem velük a józan ész józan észre jellemző kérdéseit így aztán nincs is kialakult kép bennem a hatalmi játékok túlsó oldaláról de feltételezem hogy ugyanazt a megalomán pöffeszkedést látnám ott is mint az innensőn amennyiben ha politikusnak mentem volna és nem tudnám vagy nem merném vagy nem akarnám elszámoltatni magam felé az ellentmondásaimat 200719 35 szavakkal rajzolt világ megpróbálok minden helyzetben őszinte lenni természetesen még egyetlen egyszer sem sikerült mondataim célirányosak ugyan pontosan követik az adott pillanat felismeréseit de képtelenek a te és az én formátumai között különbséget tenni soha nem tudják pontosan felmérni hogy mit teszek és miért valójában azt sem hogy ki vagyok hogy honnan kapom elképzeléseikhez az ötleteket a megvalósításukhoz szükséges határozottságot azt az egyensúlyérzéket a talpam alá ami miatt még nem borult rám a föld és nem szakadt le az ég amikor alagutat ások mindkettőbe rábízva megtartásukat a közéjük dúcolt szavakra mondataim mint a tetteimre szerkesztett valóság – először majdnem szabott-ként határoztam meg de miután rájöttem a jelentéskülönbözetre úgy éreztem hogy méltatlan lenne hozzám és alkotóim elképzeléseihez az ilyen primitív állandó – kicsit még elmélázgatok a szavak erején mielőtt döntésre szánnám magam úgy szeretném bemutatni ezt a társadalmi együttélésnek nevezett bolhacirkuszt amilyennek én látom férfiasan őszintén PC mentesen és bár néha úgy néz ki mintha én ülnék a hintában és mindenki más közönségként bámulná azt a teljesítményt ami szinte emberfelettinek tűnik de egy frászt kedves barátaim pont fordítva igaz 200722 36 bombaépítés kipárologtam az űrbe és az űrből vissza az űr kitölthetetlen titkaival véletlenre bízott gondolataim körbejárták a lehetetlent távolléteikben végtelenné sűrűsödött az idő és úgy vesztek el mint egy soha meg nem történt találkozás nem tudom mire gondoljak akkor ha az éppen aktuális hatalom látványosan megpróbál engem mint hatalomra segítő állampolgárát elzárni azoktól a lehetőségektől amiken keresztül rálátást kaphatnék sáfárkodására (tudom: „épülünk, szépülünk”) amikor tapasztalok valami számomra nehezen felfogható jelenséget olyan érzések keringtetnek magamban amiket az első szakaszban vázoltam ma temettek el azt az embert aki személyében példát mutatott a hatalomnak hogy megmentse számunkra a jövőt 200724 37 lopott szavakkal ______________köszönet T. Á.-nak nos hát semerre sem merek nézni mert mindenütt én vagyok ott is ahol nem kellene és persze ahol én vagyok ott többnyire te is ott vagy ma reggel például egy szétmorzsolt levél illatában futottunk össze ezek természetesen csak emléksejtések az erősen roncsolt változatból éppen a hihetőség határán amikor már magam is kételkedek az idősödő agy által előkotort képek valódiságában csupa régi dolgok a lomtalanítás útvesztőiben nézed de minden kézbe vett darabja úgy viselkedik mintha valamikor valaki máshoz tartozott volna és most ő nézné a mulandóság jeleit rajtad ha ilyenkor megkérdeznéd hogysmint vagyok a fenesetudja válaszolnám úgy vagyok szinte mindennel ahogy az előbb szétmorzsolt illat teszi velem kicsit meghat a vanmég ahogy a társadalom egyre inkább nem szeretne tudomást venni rólam úgy ragaszkodom egyre inkább az életbentartás apró gesztusaihoz ilyenkor a még működésben lévő érzékeim többnyire emlékváltozatokat mutatnak fel így tetszés szerint dőzsölhetek a hazugságnélküliségben az időnként „felhorzsolt illat”-ok „zokog”-ásában 200729 38 villanó sötét kitépett könyvlapokként szerettem volna eladni magamból valamennyit abból amiről azt hittem hogy bármennyi is lehet aztán mert egy sem lett úgy gondoltam ha naponta lerajzolom a nap fekete-fehér változataiból azt amihez legjobban szeretnék hasonlítani akkor csak idő kérdése hogy egyre inkább hasonlítsak hozzám pontosabban ahhoz a tulajdonságomhoz ami még nincs meg ugyan de egyre nagyobb a valószínűsége hogy amikor így vagy úgy de megszűnök virtuálisan is létezni egy töredék pillanatra mindenki úgy fog tenni mintha már látott volna valahol valamikor és pontosan hinné azt is hogy mi célt szolgált a fekete-fehér némaságon a fekete-fehér változatlanság amiben a fekete valószínűleg valaminek az árnyéka de sejtése se lesz hogy milyenek lehettek – ha voltak egyáltalán – a színeim 200731 39 négy és félezer éves emlék aztán feladtam a gondolati háttér nem adott számomra biztonságos támpontot úgy éreztem magam az elveszettek között mintha nekem kellene megtalálnom mindannyiunkat hogy aztán egyesével el is felejtsem őket mielőtt újra elvesznénk a háborítatlan éjszakában fénytelen arcuk – mint kormozott üvegen át nézve a nap – pár másodpercre kiterítette érzéseiket tudtam merről jöttek és titkaik azt is elárulták hogy már rég nem tartanak sehova áramlásuk bizonytalanságaiban fel-felörvénylettek a múlt és a jövőjük közötti szakadék alján párolgott még ugyan róluk a remény hogy apró erecskékben kanyarogva csorogjon vissza lábuk elé az évezredekcsiszolta falakról mindennek ellenére még éltek mikor utoljára találkoztam velük tánccal ünnepelték ősi rigmusokra – szédülésig követett ritmustalanságukban billegve – az utolsó az éppen aktuálisan utolsó túlélésüket megható látvány volt ahogy forgásuk közben belepte őket a sötétség és a tornyaikról lezúduló szirénahang 200801

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!