NAPLÓK: anonima Legutóbbi olvasó: 2026-05-02 21:01 Összes olvasás: 8991| 12. | [tulajdonos]: Egy film kapcsán... | 2012-07-30 14:21 | Kötél, tánc, ötszázasok
1987-ben az álmom, hogy jó tanár leszek, majdnem szertefoszlott. Harminc éves voltam. Nyelvtan órára mentem be helyettesíteni. Nem ismertem az osztályt, nem tanítottam náluk. Április vége volt. Kint az égen szürke takaró, pocsolyákban sziromlepedő. Becsöngettek. Beléptem a IV. B-be.
- Ez a rohadt szemét még megíratja a dolgozatot!
Kollégám fiát ismertem.
- Nem hiszem, hogy ezt hallod otthon! - tört ki belőlem.
Éreztem, hogy a diákok izgatottan várják, mit teszek. Mit tegyek? Beírjak az ellenőrzőjébe? Küldjem az igazgatóhoz? Hívjam fel szünetben az apját? Tudtam, hogy nincs már órája. Elköszönt.
- Feri, hozd ki az ellenőrződ! - mondtam határozottan, de meggyőződés nélkül.
- Nincs itt!
- Menj haza érte! - vágtam vissza.
Tudtam, hogy a szomszédban laknak. Felállt, kiment. Kiosztottam a feladatlapokat.
Feri nem jött vissza. Már vagy húsz perc eltelt az órából, amikor sziréna hangja szelte ketté a csendet. Remegés futott át rajtam. Pár perc múlva beszólt egy kolléganőm az ablakon.
- Ferike felakasztotta magát.
Többre nem emlékszem. Csak arra, hogy ülök a tanáriban, és nem érzem, hogy ülök. Nem érzem, hogy hátam, combom, lábam érintené a széket. Nem érzem, hogy néznek, állnak körülöttem. Csak kollégám ordítását hallottam az utcáról.
Kirohantam a tanáriból. Az iskola ebédlőjének egyik asztala alá kucorodtam. Fehér terítővel volt letakarva.
Később tudtam meg, hogy kollégám az előző héten kétszer megpofozta fiát, mert rossz jegyet kapott, és nem engedte, hogy találkozzon a lánnyal, akibe szerelmes volt.
Egy hét telhetett el. Egyedül voltam a tanáriban. A kollégám lépett be. Ordított.
- Itt az ellenőrzője! Írj be neki! Itt a kötél! Akaszd fel! Lehet, hogy nem lesz normális!
Rázta a kötelet. Felugrottam, magam elé kaptam a széket, és hátrálni kezdtem az ablak felé. Inkább kiugrom, gondoltam. De az igazgató helyettes meghallotta a kiabálást. Azután mások is bejöttek. Nem emlékszem csak arra, hogy a buszon haza felé nem emlékszem, csak arra, hogy ülök, és nem érzem, hogy ülök, nem érzem, hogy hátam, combom, lábam érintené a széket. Nem érzem, hogy többen néznek.
Kész, vége. Kész, vége, ennyi volt. Nem fogok többé tanítani. Nem leszek tanár. Én ezt nem csinálom. Nem ezért tanultam.
2000-ben az álmom, hogy jó tanár leszek, majdnem szertefoszlott. Földrajz órára mentem be helyettesíteni. Nem ismertem az osztályt. Szeptemberben kezdtem ebben az iskolában tanítani. Október eleje volt. Kint a nap tátott szájjal sütött.
Becsöngettek. Beléptem az I. B-be. Meglepődtem. Egy derékig kigombolt, fehér ingű cigányfiú tárta szét karját az ajtónál. Alig tudtam elkerülni. Már a tanári asztalnál álltam, amikor elkezdett énekelni és táncolni. Nagyon jól mozgott. A diákokon látszott, hogy izgatottan várják, mit teszek.
Mit tegyek? Beírjak az ellenőrzőjébe? Küldjem az igazgatóhoz?
Suta mozdulatokkal elkezdtem mozogni. Én adtam fel hamarabb.
- Menj a helyedre!
Felszólításom halkra sikeredett, de elindult ruganyos léptekkel.
- Készítsétek ki a felszerelést!
Szemem a táncos fiút leste. Az egyik gyerek bekiabált:
- Soha nincs felszerelése.
Éreztem, hogy várják, mit teszek.
- A tanárnő jól táncol - hallottam a fiú kellemes hangját.
Remegés futott át rajtam. Folyt rólam az izzadtság. Csak dadogni tudtam.
- Léégy szíív-es, figyelj, ha máár nincs felszereléésed!
- Tanárnő, feleltessen! Én nem fogok dadogni! - suhogott át hangja a termen.
Az osztály nevetett.
- Harmadszorra járja az elsőt - mondta valaki.
Ennyi kellett. Elindultam a szép, vigyorgó cigányfiú felé. Azt hittem, ordítani fogok, de csak bizonytalan hangom hallottam.
- Ha nem lennél ilyen nagy, vagy ha férfi lennék, most megpofoználak.
- Azt próbálná meg! Jönne holnap egész cigánybécs kaszával, vasvillával.
Sírva rohantam ki.
Kész. Vége. Kész, vége, ennyi volt! Nem fogok többé tanítani. Nem leszek tanár! Én ezt nem csinálom tovább.
2011. december. Kint már a fagy öltözteti a pocsolyákat. Az összevont iskolába majdnem kétezer diák jár. Testnevelés órára megyek. Helyettesíteni a 10. F-be.
Belépek a tornaterembe. Tíz-tizenkét lány ül a padon. Feszültséget érzek.
- A többiek még öltöznek?
Egyikük a fiúöltöző felé néz.
- Vedd le, vedd le! - hallom az ajtó előtt.
Meglepődök. Átlátszó bugyiban áll a padon egy nagyon szép testű lány. Kezében ötszázasok. Körülötte hat-hét fiú. Nevetnek, kiáltoznak. Kezükben ruhadarabok. Rázzák.
- Ti mit csináltok?
- Mi van, irigyli? - vágja rá a lány, és büszkén tetőtől talpig végigmér.
- Adjátok vissza a ruháit! Öltözz fel! Kifelé mindenki! Szünetben pedig jöttök velem az igazgatóhoz!
- Szarom le! - hallom kellemes hangját.
Végül másképp döntök. Nem jut eszembe, hogy kész, vége, kész vége. Ennyi volt.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
