NAPLÓK: anonima Legutóbbi olvasó: 2026-02-01 21:08 Összes olvasás: 8829| 10. | [tulajdonos]: Tartalmunk? | 2012-04-28 15:53 | Ártatlan tárgyak
Itthon akarok maradni, Katival játszani, mondtam anyának, miközben a nyálammal benedvesített szemem dörzsölgettem. Kati barátnőm volt, a "cicám", hisz anya nem engedett a lakásba négylábúakat. Mégis nagymamáéknál kellett nyaralnom azon a nyáron is Pesten. Ani a szomszédban lakott. Két évvel volt nálam idősebb. Én tavasszal tíz lettem. Ani nem volt szép lány, a házuk sem tetszett, de az apját hatalmas fekete Csajka hozta-vitte minden nap. Csillogott a kocsi mindig, mint Ani szeme. Valami minisztériumban dolgozott, lakatos volt a szakmája. Ő készítette a korlátokat a fák köré az árokparton, ahol esténként az utcabeli gyerekekkel Komámasszony hol az ollót játszottunk. Legalább azon is ugrálhattunk.
Lakásukban kifakult művirágok meredeztek üvegvázákban rojtos csipketerítőkön, és gipszkutya meg cicanippek a vitrinben. El is gondolkoztam azon, hogy Katinak mégis más nevet kellene kitalálnom. Ő puha és barna volt.
Nagymama nem szerette, ha átmegyek Anihoz. Unokabátyámat is gyakran hívta Ani, de nem jött, reggeltől-estig a rákendrollt hallgatta szobájában. Minden nap táncoltam vele, twisztpulóverjéből facsarni lehetett a vizet. Felkapott, jobbra-balra lendített, majd a lába közé, utána fel a vállára, többször egymás után. Ő a vendégszobában aludt, én a rokokós nappaliban. Az ágyból épp nagymama portréját láthattam. Nem néztem nagymama szemébe - az életben sem -, mégis úgy éreztem, hogy a gondolataim is látja, de ez nem lehetett igaz, mert akkor egy idő után nem engedett volna át Anihoz soha.
Napközben nem volt otthon senki náluk. Anival "pillangóztunk" az udvaron, azaz értelmetlenül szaladgáltunk a virágágyások között. Ha valamelyikünk elesett, a másiknak rá kellett borulni a „megsérült” testrészre, és puszival meggyógyítani. Hátul a kertben rozsdás hordóból langyos esővizet csapkodtunk egymásra. Rózsaszín puffos ujjú blúzomból nem jöttek ki otthon se a mohazöld foltok. Egyszer belemásztunk a hordóba. Nem vettük le a fürdőruhánkat. Bent, a lakásban utána hiába kereste Ani a játék orvosi táskáját, de hozott helyette fülpálcikát, üvegcséket, vattát, kanalat és ollót "a köldökzsinór elvágásához". Elmagyarázta mi az, rajzolt az ujjával a hasamra, puncimra, megérintett, simogatott, közben mindenfélét mondott. Az Emberi test című könyvből tudta. Aztán én lettem az orvos. Az én puncim akkor még csupasz volt, Anién egy kis pamacs, mint az ecset vége a suliban.
Este a fürdőszobában megnéztem az enyémet. Nagypapa nagyítós tükre ott lógott a polc mellett, abban nyomkodta a mitesszereket. Mikor nagymama beszólt, hogy mit csinálok ennyi ideig, már a zuhanyrózsával játszottam.
Nem leveleztünk Anival. A következő nyárra kis barna kefe nőtt a puncimra. Át akartam menni hozzájuk már az első nap.
- Elköltöztek - mondta nagymama.
- De hová?
- Nem jelentették be - csapott le villámló hangsúllyal.
Éjszaka arra ébredtem, hogy valaki felhajtja a paplanom. Ani bújt be mellém az ágyba. Hideg volt keze-lába. Később vécére kellett mennem. Hirtelen elsötétült minden, hiába nyitottam ki a szemem. Nagymama bejött, letérdelt mellém a kőre.
- Talán gyomorrontás. Mit evett? Kicsit magas a láza, de különben semmi komoly - nyugtatta meg nagymamát az orvos.
A következő nyáron már nem volt hol nyaralnom. Ősszel meghalt nagypapa. Reméltem, hogy a temetésére eljön apukájával Ani is. Nem jöttek el. Miatta inkább sírtam. Pár hónap múlva nagymama temetésére nem mentünk fel Pestre, mert napok óta esett a hó, a vonatok órákat késtek. Nagymamának otthon gyújtottunk gyertyát. Egy pillanatra a lángban mintha Ani arcát láttam volna.
- Úristen, olyan, mint Ani - kiáltottam fel meglepődve tegnap este. Egy filmet néztünk a tévében.
- Ki az az Ani - kérdezte a lányom.
- Nem érdekes - rázkódtam össze.
Éjszaka a rokokós nappali falán, a festményen pillangószárnnyal Ani lebegett. Nyálas ujjal csíkot húztam az arcára.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
