NAPLÓK: a nevadai istennő Legutóbbi olvasó: 2025-07-12 12:03 Összes olvasás: 2165| 6. | [tulajdonos]: 0tc5 | 2018-02-09 01:12 | Milyen érzés nem ismerni senkit? Hogy nincs semmid, csak a ruha, ami rajtad van, és az öntudatod? Mit vehetnek el még tőled? Révülten hordoztam körbe a tekintetem, valódi várban tartózkodtunk, ahol minden úgy nézett ki, akár ezer évvel ezelőtt. Fáklyák világítottak, a néhány ember, aki látott, mind nagy szemet meresztett rám, de inkább kíváncsi tekintettel bámultak, mint rémültem. Ezt jó jelnek vettem.
A panelszobányi helyiségben, Vladot az asztal mellett ülve pillantottam meg, fel sem nézett, de azonnal megállapítottam, hogy nagyon magas lehet, és rendkívül izmos. Fehér, bő ujjú inge feszült a vállán, pedig lazán viselte. Nyaka erős, vállig érő, szőke haja túlságosan ápoltnak tűnt, és finom illat áradt felőle. Végre az első hiba, amit a játék szervezői elkövettek! Arra gondoltam, hogy a Vlad herceget alakító férfi, túlságosan piperkőc. Ettől valamelyest megnyugodtam, ami nagyon jókor jött, mert önkéntelenül is remegtem. Egészen másnak képzeltem a herceget.
– Üdv, Stella vagyok, Stella Stuart.
Vlad továbbra is elmélyülten a kézzel rajzolt térképet fürkészte. Amennyit láttam belőle, messze volt az általam ismert térképektől. Két gyertya segített rá a vizsgálódásra, asztal, szék, és kezdetleges, durva faragású polcos szekrény alkotta a berendezést. Rajta összetekert papiruszok, szobrok, néhány kőtábla. Mondhatom korhűen festett a környezet itt is, az apró részletre rendkívül odafigyeltek. Amíg őrlődve várakoztam, azon agyaltam, melyik században járhatunk, vajon melyiket akarja a televíziós játék megidézni.
Amikor végül Vlad felnézett, megdöbbentem, azt hiszem, még nem találkoztam nála lenyűgözőbb tekintetű férfival. Huszonhárom és huszonhét közöttire saccoltam. Amint megnyalta a telt ajkát, egy ragadozóra emlékeztetett, egyenes orrával, és sima arcával, a Thor című fim főszereplőjét idézte fel bennem.
– Halljam, mit keresel a szigetemen? És minek öltöztél bohócnak? – hangja mélyen zengett és gúny sütött belőle. Utálatos, birtokló, fölényes kérdése miatt a düh majd szétvetett.
Csak ámultam, hogy mennyire kiállhatatlanul pimasz, és gőgös. Ráadásul, hogy tegezett, sokkoló meglepetésként ért. Még inkább remegtem, már majdnem magam is elhittem, hogy valami rosszat követtem el. Akkor láttam, hogy a szeme miért olyan különleges, mert sűrű zöld, mint a mező, amikor a legtöbb virág nyílik rajta. Vlad pillantása az arcom után tovasiklott a bakancsomra, a farmeres lábszáram figyelte, majd a nagy bő pulóveremet, ami egészen elrejtette az alakomat. A mellbimbóm merev lett, az arcom, pedig lángolt, amint az ajkam bámulta újra. A hajam sátorszerűen eltakarta az arcom nagy részét, reméltem a pirulásomat is. Pislogtam, fél pillanatnál tovább nem álltam a tekintetét, ráadásul nem bírtam egyenletesen lélegezni sem. Vlad az a fajta férfi volt, aki uralkodásra termett, aki parancsol, és nem tűr meg ellenkezést.
Még soha senkinek nem sikerült ennyire zavarba hoznia. Vacak érzés volt elgyengülni miatta. Idiótaként azt kívántam, bárcsak valami hercegnői uszály lenne rajtam, amiben a testem körvonalai látszanak. Olyan volt, mintha Vlad a szemével is tudta érinteni.
– Válaszolnál végre? Vagy vissza akarsz menni a tömlöcbe?
– Miért kell mindjárt a legrosszabbat feltételezni rólam? – csattantam fel ingerülten.
– Úgy gondolom, elég súlyos lehet a helyzet itt – mutatott a fejére Vlad -– amiért ilyen hangot mersz megütni. Abban a tartományban, ahol a szüleid élnek, nem tanítják meg a némbereket tiszteletre?
– Túl mohó vagy! Nem tudnál egyszerre csak egyet kérdezni, hatalmas úr? – Azonnal megbántam a pofátlanságom, amit Vlad felemelkedett. Fekete nadrágban és mezítláb közeledett hozzám a legalább száz kiló, és százkilencven centi düh.
– Véletlenül vagyok ebben a játékban, és fogalmam sincs, hogy lehet kiszállni.
– Miákolsz, mint a macskák. Honnan jöttél?
– Vegasból!
– Ki küldött? Kémkedni akarsz, vagy átkot szórni jöttél a szigetemre?
– Kiraboltak a vonaton, nem tudtam kifizetni a szállást, egy padon aludtam el, és…
– Elhallgass bestia! Fiatal vagy, a bőröd finoman úrias, nem hinném, hogy szívesen senyvednél a várbörtönben. Most és utoljára kérem, hogy tisztán beszélj, ne használj varázsszavakat, mert ha még egyszer megteszed, a nép elé löklek, vagy hagyom, hogy megkövezzenek! Mostantól pedig csak akkor beszélj, ha kérdezlek.
– Mi a neved?
– Stella Stuart – hüppögtem. Közben rájöttem, hogy nem fog komolyan venni, amíg nem alkalmazkodom a szabályokhoz. Vlad tekintetéből haragos keménység sütött, ekkor már értettem, hogy óvatosabbnak kell lennem.
– Elvesztem. Elnyomott az álom, és onnantól kezdve nem emlékszem semmire. Sajnos a kísérőmről sem tudok semmit, csak utazgattam, hogy megismerjem a világot. Ezt javasolta az udvari orvos, hogy nagy bánatomat, így próbáljam meg orvosolni. Apám az áldását adta a körutazásra.
– Ahhhha – sétált körülöttem Vlad, mintha oldalról is meg akarna alaposan nézni. – Miért is bánkódsz? Elvesztettél talán egy számodra kedves embert?
– Igen! – vágtam rá rögtön. – A vőlegényem, William lova megbokrosodott, és sajnos…
– Már értem – enyhült meg a hangja.
Azt hiszem sikerült vele elhitetnem, hogy megbuggyantan hatalmas gyászomban.
– Most visszamehetsz a szobádba. Majd kitalálom, hogy mi legyen veled, addig a vendégszeretetünket fogod élvezni.
– És…mikor mehetek haza?
Vlad összeöltötte kezét a széles mellkasa előtt, és úgy bámult, mintha a messzi távolba nézne.
– Majd, ha én úgy akarom.
Láttam milyen állhatatos, nem mertem könyörögni a szabadságomért.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
