NAPLÓK: a nevadai istennő Legutóbbi olvasó: 2025-09-10 00:10 Összes olvasás: 2214| 5. | [tulajdonos]: némileg javítva | 2018-02-09 00:36 | Saját sikolyomra ébredtem, a hálóingem nyirkosan tapadt a testemhez. Gyűlöltem ezeket az álmokat, és gyűlöltem, hogy Markot elvesztettem egy autóbalesetben.
Nem bírtam az otthonunkban maradni, három hét után feladtam, menekültem az emlékek miatt, a ház kulcsát a sógornőmnél hagytam. Tökéletesen nulla tervvel hajtottam a Roverrel, végül Vegasban kötöttem ki, csak mert elfogyott a benzin. A gyakorlatiasság sosem tartozott az erősségeim közé. Néhány hét múlva a történteknek egy éve lesz, de még mindig tele vagyok keserűséggel. Nem sokban különbözök az álombéli Marktól, mert úgy érzem magam, akár egy élőhalott.
Semmi randi, se buli, se flört.
– Stella? – kiáltja egy lágy, dallamos hang.
– A nappaliban vagyok!
Loretta az, a szomszéd bugalló lakója és a munkatársnőm egyben. Pontosabban a volt munkatársnőm. Időlegesen felmondtam a Nevadai Istennőben a pincérnői állásom, és még fel sem fogtam, hogy a Secret, női magazinnak köszönhetően engem választottak ki az egyedi ruhatervező tanfolyamra, méghozzá teljesen ingyen! Alig hiszem el, hogy ennyire szerencsés vagyok, és hogy nemsokára az öreg kontinens levegőjét fogom szívni. Mark mondogatta a rajzaimat fürkészve, hogy ruhatervezőnek kellene lennem, de sosem volt merszem jelentkezni iskolába. Tulajdonképpen Lorettának köszönhettem a nyereményt, mert ő kukázott ki a rajzaimból néhányat, és küldte be a pályázatra a tudtom nélkül. Talán épp a legjobbkor, szabadulnom kellett Vegasból, mielőtt egészen beszippant.
– Minden rendben?
– Aha. Azt hiszem a fél életem dobozokban.
– Jól van – ragadott karon a barátnőm és sétálunk helyiségről helyiségre, leellenőrizve, hogy nem maradt-e valami el. Szaggatottan felsóhajtottam, és próbáltam nem összeomlani. Nem akartam, hogy tudja mekkora ürességet érzek. Általában nem sírtam, amikor együtt voltunk, de amint átölelt, megremegtem. A hátam simogatta, nyugtatott, Loretta nélkül talán át sem vészelem az elmúlt évet.
– Az élet megy tovább, és nagy dolgok állnak még előtted.
– Minden rendben lesz – jelentettem ki, megtöröltem az arcom és elhúzódtam.
A másik lány már másnap érkezett, úgyhogy mindennek tökéletesnek kellett lennie. Nagyon megbántottam volna Lorettát, ha nem fogadom el a nagyszerű ajánlatot, valószínűleg minden régi sérelmét felemlegette volna.
Dohszagú, sötét tömlöcben csücsültem, becslésem szerint legalább hat órája, borzasztó kétségek között. Semmi összeköttetésem a külvilággal, mintha hermetikusan elzárt, másik dimenzióban léteznék. Nem kívánom senkinek azt a gyökértelenséget.
Elkobozták a táskámat, ráadásul úgy tűnt, hogy belekeveredtem a legvadabb televíziós showműsorba. A középkori díszletek és atmoszféra tökéletesen élethűnek tűnt, annyira, hogy el is bőgtem magam, de ennek ellenére tiszta maradt a fejem.
Aggódtam, mert sehol sem láttam a kamerákat, sem más árulkodó jelet, és nem bírtam elfelejteni, hogy bámultak rám, miután felébredtem a főtéren. A hideg kövön töltöttem az éjszakát, fogalmam sincs, hogy kerülhettem oda. Üzletek és a kirakatok helyett kőfal húzódott az egyik oldalon, míg a fallal szemközt alacsony kunyhók sorakoztak lapos tetőkkel. A sáros, köves, meredek úton ökrös szekér kaptatott fel, megtömött zsákokkal.
Mi ez, filmforgatásra kerültem? - ordítottam belül, de meg sem döbbenhettem rendesen, mert a riadt szemű, rongyos, durva ruhákba öltözött emberek gyűrűje egyre dagadt körülöttem. Többen keresztet vetettek magukra, néhányan pedig boszorkánynak, vagy ördögnek tituláltak. Zavarodott és ijedt voltam, nem értettem semmit. Végül két férfi érkezett, fityegő karddal oldalukon. Egyszavas parancsokkal oszlatták a tömeget, megmentve a lincseléstől. Nem szóltak hozzám, ridegen méregettek, majd eltaszigáltak egy kőépülethez, amiből kevés akadt arrafelé, végül belöktek a levegőtlen cellámba.
– Nem csináltam semmit, engedjenek el! Hívják fel a barátnőmet! – ordítoztam, míg be nem rekedtem. Semmi értelmét nem láttam kikérni magamnak, hogy normális WC helyett ormótlan bádogedényt kell használnom, és hogy a legelemibb higéniás körülmények is hiányoznak.
Késő délután lehetett, amikor megnyikordult az ajtó, és belépett a testes, főkötőt viselő nő.
– Barbara vagyok. Miért jött Tallingba kisasszony? És honnan érkezett?
Mintha nem válaszoltam volna már meg ugyanezt a kérdést a rothadó fogú fegyőrnek! Ennek ellenére próbáltam nem elveszíteni a nyugalmam.
– Ártalmatlan vagyok, és Nevadából jöttem.
– Aha, Nevada, ez nagyon érdekes – tette össze Barbara a püffedt ujjú kezét. – Még nem hallottam ilyen országról.
Biztosra vettem, hogy hülyére vesz. Olyannak láttam a torka alatti zsírréteget, akár a vastag kiflit.
– Normális ruhája viszont nincs, sem modora.
– Szerintem fordítva van. Maguk nem normálisak, mosdatlan csürhe! Bezártak ide, pedig nem követtem el semmit! Ráadásul amerikai állampolgár vagyok. Vendégszeretetről még nem hallottak? Követelem, hogy telefonálhassak, és beszélhessek egy ügyvéddel!
– Zagyvaságokat beszél gyermekem. De majd mi gondoskodunk róla, hogy kiűzzük az ördögöt magából.
– Meddig akarnak még gyötörni?
– Általában két hónap elegendő, de ha kell, még annál is tovább!
Sokadszorra átkoztam el az európai utat. Sajnos elszundítottam Párizsba tartva a vonatfülkében, és arra eszméltem, hogy elemelték a táskámból az összes értékemet, a bankkártyát, készpénzt, és a mobilomat is. Elindultam megkeresni a kalauzt, de nem emlékeztem mi történt utána, csupán halványan rémlett az enyhe szélroham, és a különös, fekete felhőnek tűnő folt. Utolsó emlékként nem túl biztató.
– Csak egy turista vagyok, kerestetni fognak.
– Mi egyebet tud még mondani? – méregetett Barbara, miközben a nagyméretű kulcskarikájával babrált, ahonnan súlyos kulcsok csüngtek alá, hatalmas szőlőfürtként.
– Mint mondhatnék? Engedjenek el!
– Miért nincs rendes, hölgyhöz máltó ruhában? És miért nincs kísérője? Talán megszökött valahonnan?
Barbara hajthatatlannak tűnt.
– Az új hercegünk nagyon művelt ember, majd ő megvizsgálja azt a sok különös holmit, amit a táskájában találtunk. Már elküldettük a hercegnek, ő fog dönteni a végső sorsáról!
– De hát csak dezodor, tampon, jegyzetfüzet és a sminkcuccaim maradtak benne.
Barbara az apró, barna szemét forgatta.
– Amit mond, csak megerősít abban, hogy megszállta az ördög Miss! Majd az atya segít, de addig türelmesnek kell önhöz lennünk.
A gyomrom összeugrott. Amire a Barbara utalt, felért egy világvégével. Borzalmas képeket festett a fantáziám az inkvizícióról, a hideg futkározott a hátamon. El kellett ismernem, a show szervezői igazán kitettek magukért.
Elnéztem Barbara feje felett, és nagyot sóhajtottam. Vízen kívül nem kaptam semmit, kínzott az éhség. Barbarától azonban nem akartam ételt kérni, arról ábrándoztam, hogy a stáb esetleg nemsokára elém lök egy dupla sajtburgert.
Három óra múlva már egy szekéren zötykölődtem, és hálásan szívtam be a friss levegőt, két lovas kísért, mert Vlad herceg úgy döntött, ő fog őriztetni.
De már ez sem érdekelt túlságosan, magamba roskadtam. Vacogtam a csillagos ég alatt, csupán elvétve találkoztunk össze lovasokkal. Ekkor döbbentem rá, hogy a nincs is közvilágítás. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
