NAPLÓK: csapongás Legutóbbi olvasó: 2024-12-27 01:50 Összes olvasás: 2805| 3. | [tulajdonos]: Részletek Petőfi-Arany levelez | 2016-02-15 10:01 | Harmad napja, hogy master Tompánál dégálok.
Civakodunk, mint az istennyila; ismered az én szende, békeszerető, angyali természetemet, hanem ez a kapcáskodó komisz pater Tompa mindig dühbe hoz. Holnapután megyünk Sárospatakra... érjünk csak a Tiszához vagy Bodroghoz, majd belelököm őkelmét.
Azaz jobban mondva: „pénteki napon és ami több Debrecenben!” mert Debrecen még a pénteknél is veszedelmesebb, elannyira, hogy ha a magyar függetlenség balul üt ki, azt nem másnak köszönhetjük, hanem annak, hogy Debrecenben kiáltatott ki. Micsoda gondolat is volt az, egy nemzet függetlenségét olyan városban proklamálni, hol a házak kapujára ez van írva: „Aki bejön az udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó.” Legalább annak a háznak a kapuján, ahol fiam született, ez állott.
De én neked meg nem bocsátok azért, hogy nem te írtad leveled borítékára a cimet. Asszonyirás... fekete pecsét... no disznó teremtette, ezt az embert az ördög elvitte! ez megszakadt a verscsinálásban, meghalt! így gondolkodtam, s remegve bontottam föl leveledet. Máskor ilyen bolondot ne tégy, mert én nemigen szoktam megijedni, de ha megijedek, szörnyűt ijedek. Ha meghalsz, akkor üss fekete pecsétet, de legalább a címet még akkor is te írd.
(…) Tompát pedig héjjába mentegeted, mert ha én magam ki nem tudtam őt menteni, bizony senki más nem lesz rá képes. Mindenesetre szar ember. Ha Vahothoz hosszabb időre kötelezte magát, megmondhatta volna ő ezt nekem, ahelyett hogy odaigérkezett az Életképekhez nagy gyáván vagy nagy kétszinűen. Eh!
A szavadra tökéletesen elhiszem, hogy silányok azok a versek, melyeket irtál, hanem azért csak írd le őket, kedves öcsém, és küldd el nekem, mert két orr többet lát. Nem cselekszel bölcsesség nélkül, ha afféle balladákat írsz, mert azoknak nemcsak szűkében, hanem pláne teljes hiányában vagyunk. Már én rég megpróbáltam volna, de tudj’isten, nemigen érzek hozzá tehetséget magamban.
(…) Koltóra az utósó posta Nagy-Bánya. Legközelebbi leveledet már oda zarándokoltasd. Szeptember 8-kán este ott leszünk, s ha tőled jön a levél, ne busúlj, házasságom első napján is elolvasom. Akar hiszed, akar nem, ezt nem minden emberrel tenném.
(…) Toldit most olvasom hatodszor. Csakugyan nyomorú fércmű. Még vagy hatszor elolvasom az idén, hogy silányságát minél jobban fölfogjam.
Hanem, édes kedves ecsém, azokkal a dicséretekkel hagyj föl, mert mikor olvasom, olyanokat pirulok, mint valami meggyúlt város, s ha ilyenkor a tükörbe találnék pillantani, azt gondolnám, hogy Nagy Ignác orrát látom. Aztán meg azon pirulok, hogy pirultam. Én nem vagyok túlszerény ember, ezt legdühösebb ellenségem sem foghatja rám; őszintén elismerem, hogy megérdemlem a dicséretet; de ha szembe dicsérnek, tudj’ az ördög, olyan furcsán érzem magamat, mintha rühös volnék, s nem volna szabad vakaróznom. Ez ugyan nem a legesztétikusabb hasonlitás, de igaz; s én az az ember vagyok, ki az igazért a szépet is föláldozom. Ezt sokan vették már rossz neven tőlem, de ha még többen veszik sem bánom. Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám. Mikor Toldi alszik s szájából a nyál foly, ezért sokan le fognak téged köpni, de én megcsókollak.
Nyisd meg a te méltóságos füleidet a hallásra és figyelj. Véghetetlen fontos és detto sürgetős ügyben írok tenéked, vagy Vachott Sándor szerint teneked. Rengeteg zűrzavar uralkodik Európában, melyet egyedül te hozhatsz tisztába. Azt vitatják pro et contra, hogy Toldiban azon oroszlán-bőrbe bújt szamarat énekelted meg, kinek oroszlán-bőre Toldi, saját természettől nyert szamárbőre pedig Schedel. Barátom, hogy a szakadatlan káromlásoknak, fricskáknak, fülrángatásoknak, hajtépéseknek, pofozásoknak, oldalbaveréseknek, farbarugásoknak és mindennemű dögönyözéseknek vége szakadjon, s hogy nemzetedet megódd a Dózsánál dózsább polgárháborútól, nyilatkoztasd ki minél előbb minden magyar, chínai és hottentotta lapban, hogy Te nem a tudós Toldit, vagy akarom mondani a tudós-társasági Toldit énekelted meg.
Tedd ezt, barátom, kérlek a haza és az emberiség nevében, tedd ezt. Légy a béke nemtője, és a jövendő századok áldani fognak.
Nekem a napokban 208 pengő forintos váltót kell kifizetnem. Mentem Heckenasthoz, hogy az Életképek szerkesztéseért előlegesen fölvegyek 200 pengőt, de az a silány fráter nem adott többet száz pengőnél, aszongya, hogy nincs pénze. No, mondok, sebaj, száz pengőm van, a másik száz pengőt fölveszem Emichtől, ki épen annyival tartozik e hónapra contractusunk következtében... tudakozódom Emich után, hát az elútazott Stájerországba valami fürdőbe, s csak hetek multával jön meg. Már ez fájt, nagyon fájt, és fájdalmas érzéseimmel mentem az országgyülésre. Ott találkoztam Vas Gerebennel, ki azon nyilatkozatot tette, hogy 3,000 bankó forint esik már rád a lap jövedelméből. E szavak rózsaszínű görögtüzet gyujtottak keblem elsötétedett templomában... abból a 3,000 forintból jut nekem 108 pengő, gondolám, s fölszólítottam Vas Gerebent, és ő a napokban át fogja adni az összeget a te osztalékodból. Már most sírj és jajgass, öcsém, mint a pusztuló Jeruzsálem, én nem bánom, csak nálam legyen a pénz. Mire megírhatnád Vas Gerebennek, hogy a világ minden kincseért se adjon egy fillért se, én már akkorára elcsapom az egész sommát, hahaha! Ebből az a rövid, de fontos tanulság, hogy máskor szemesebb légy. - Komolyan szólva, talán csufság, hogy épen tégedet csíplek nyakon, mert meglehet, hogy szintolyan szükséged van a pénzre, mint magamnak, de gondoltam, hogy ha már fölharagítok magam ellen valakit, inkább te haragudjál rám, mint más; te nem lakol Pesten, ritkán is jössz ide, nem kell remegnem minden pillanatban, hogy hátha találkozom hitelezőmmel. Villámló mennydörgő válaszodat szívszakadva várom, hogy minél elébb átessünk a zivataron. Isten veletek... de nem kivánok most semmi jót, mégcsak el sem bucsúzom, nehogy azt gondold, hogy le akarlak kenyerezni; nem! én férfi vagyok, bátran nézek a vész elébe, igen!
Kedves barátom,
az napon, melyen hirdettük a népgyülést, amelyre föllovalt volt bennünket Kossuth, hogy fanatizáljuk a pesti népet a főváros környékén vivandó véres, elhatárzó, utósó lehelletünkig tartó csatára, hol Kossuth maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjai alatt stb. mint ő maga mondá: ugyanaz napon adta tudtára a kormány a fővárosi népnek - hegedűszóban persze - hogy esze ágában sincs Pest környékén harcolni, még kevésbé otthagyni becses fogát, hanem az első bokor zörrenésére el fog eblábalni világtalan világig, hol Árpád óta nem volt ellenség, s hol hazamentő irhája nagyobb biztosságban lehet. Én ezen komiszságra teljes erőm és tehetségem szerint dühbe jövén, s megemlékezvén még előbbeni sebeimről is, kaptam magamat, fölszedtem sátorfámat s másnap családommal együtt ide e békési magányba bujdokoltam azon ohajtással, vajha soha többé a nyilvános életnek mégcsak küszöbére se kényszerítene sorsom; s most itt vagyunk, s amely percekben végkép felejtem, hogy hazám is van, tökéletesen boldog vagyok. Hát ti mit csináltok, hogy vagytok? add tudtomra, valamint azokat is, amik az utóbbi időkben a világon és Magyarországban történtek, mert én, mióta Pestet elhagytam, semmitsem tudok. Te mégiscsak közelebb állasz az eseményekhez vagy legalább a hírekhez. Irj mielőbb. Az utósó posták ide Gyula és Csaba. Isten veletek, ölelünk benneteket!
Arany Petőfinek
Továbbmegyek. Hozzád küldött harmadik levelemre, a Vahotterián elkeseredve, irom, hogy ha nem boldogulok az irói pályán, másolok megint, mert nekem oly prózai, oly kisszerű élet jutott, hogy, hivatalos iratokon kivül, akár az olvasást is elfeledjem, s ezen nyomorú élet belékényszerített a türelem rabigájába. Ej mit! türelem! kiáltasz te, papírt veszesz és írsz türelemről (tulajdonkép a türelem ellen), melyben bennünket becsületes, szorgalmas, rendszerető embereket per birka et szamár traktálsz.10 Bizony szép, illik így tenni bátyáddal? hiszen te még csak 24 éves vagy s én már har...! har...! uram Jeszusz, segélj kimondanom! harminc! Végezetre és utóljára (mondaná a mi papunk) irok az ápril 17-iki tűzvészről, megirom a küzdést, melyben valék, az aggodalmat, percről percre... te fogadat piszkálod a kényelmes Pillwaxban biztos fedél alatt s rám kiáltasz: „Ha férfi vagy, légy férfi!” Jó, jó, házasodj meg csak!
Hogy verseim rosszaságát elhiszed, azt igen jól teszed, mert én már elhittem, amit kiadhatónak itéltem, az már részint kijött, részint szerkesztői körmök között van, a többi el fog hallgatni végkép. Végtelenül ügyetlen vagyok a lírában, szörnyen bosszankodnám, ha valakinek másnak oly esetlen verseit kényteleníttetném olvasni, mint az enyéim. Ugy érzem, mintha elveszne markomban a finom ujjakhoz alkotott líra. Aztán meg hol is vennék lírai lelkesedést? Prózai életmódom szinte flegmatikussá tett, aprós bajaim és örömeim nem méltók megénekeltetni, s bár családi életemben a boldogabbak közé számíthatom magamat, ez a boldogság mégsem olyan, hogy kitörő örömét versbe önteni, hanem csak olyan, hogy jóltevő melegét folytonosan érezni lehet. Aztán meg e boldogság is csak viszonylag, a családi életet illetőleg, létezik, azonkivül, ha az élethez mérjük, merő boldogtalanság és nyomorúság, de ez ismét nem olyan, mi indulat-rohamokat állíthatna elő, hanem csupán eltompitja lassankint a lelket, s vér helyett flegmát csinál az emberben. Hozzá még, a líra valódi kora, 20-30 év, tőlem odavan, ifjui örömeim, keserveim, reményeim nincsenek, szóval a sziv szerepe jobbadán el van játszva, s a főre kerül az uraság. Én hát, édes öcsém, nem esetlenkedem a líra országában, hanem megyek azon az uton, melyen már egypár lépést tennem sikerült, irok históriákat, rectius istoriákat ad ponyvám, miképp Tinódi Lantos Sebestyén, kinek poémáit, az ördög szántsa meg, még a debreceni könyvtár sem képes nekem kiállitni. Mellesleg mondva, vedd meg nekem Pesten, valamely zsibvásárban, ha történetesen ráakadsz, - nemkülönben más ócska poémákat is, melyek cimjegyzékét én neked majd egyszer megküldendem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
