Egyre fogy a türelmem. Mindenen elsírom magam, tehetetlen vagyok. Valami okosat ki kell találnom, mert csak vegetálok. Ez nem élet így.
Felhagytam már sok mindennel. Nem kézimunkázok, nem rajzolok, megváltozott a kézügyességem, a látásom is romlott. Nem írok többé verseket sem, s a történeteim sem mulatságosak. Depi, depi, depi!!!
Bezárkóznék egy sötét, hangszűrt odúba. Azt hiszem, újból meg fogok bolondulni. Pedig nincs kívülálló ok!
Már nincs sok időm itt a Földön, napról napra gyengébb vagyok. De!!! Még valamit fel szeretnék mutatni.
A bűn abszolút természete az embernek. Kódolt a történelem, amelyhez nem a szív, hanem a furfangos ész a kulcs. Sok-sok kérdés az élet. S a válaszok gyakran elmaradnak. Pár ezer évenként kibillen sarkából a Föld, így az elzüllött társadalom felett is ítél a természet és az idő. Vigaszt várunk, igazságot, igazságosságot, és törődést. Becsapjuk magunkat, aztán vállrándítva beállunk a sorba. Vagy...
karvalycsőrével szabdal darabokra gyógyít - mondják dea tükörben az igazság csupa sunnyadás megtört arcélek a test egyre törődöttebb néha nyűg meghalni volna jó talán de kiszabott az életünk majd eljön a vég
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
