NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2024-04-17 00:00 Összes olvasás: 44828| 225. | [tulajdonos]: Miért van az? | 2020-03-21 07:37 | 1. fejezet
Fent és lent
Akkor történt meg először, amikor a partneremmel elindítottuk a vállalkozást – mondja a fiatal igazgató. – Keményen dolgoztam, de imádtam. Ömlött a pénz. A kedvenc játszmámat játszottam. Majd hirtelen depressziós lettem. Mindenkivel feszülten viselkedtem, az étvágyam elromlott és egyre többet dohányoztam. Később a gyomrommal egyre több gondom lett és komolyan elkezdett fájni a fejem. Az orvosom teljesen kivizsgált – vérvizsgálat, vizelet – mindent. Semmi problémát nem talált. Csak az idegesség – mondta. Úgy egy héttel később újra jól éreztem magam. Minden a megszokott kerékvágásban halad, semmi gondom nem volt. Ezek az összeomlások viszont elég gyakran előfordulnak. Néha pár napra el kell mennem egyedül a vitorlásommal, ez általában helyrehozott.
A negyvenéves háziasszony így írja le a kilókkal vívott harcát: Jobb pillanataimban úgy döntök, hogy több mindennel foglalkozok és leadom a 15 kiló túlsúlyomat. És ezt meg is teszem! Nagyszerűen érzem magam. Összeszedettnek és kreatívnak érzem magam. Verseket írok. Festek. Az elmém tiszta és éber. Könnyedén fogyok. Valójában alig gondolok az ételre.
Majd pedig, minden ok nélkül – folytatja – visszatér a rosszkedvem. Nagyon sokat alszok és semmihez nincs kedvem. Emiatt bűntudatot érzek, de még a gyermekeim iránt sem érzek semmit. Elkezdek enni és nem tudok leállni. Mielőtt észbe kapnék, visszatérek a korábbi súlyomhoz. A legrosszabb pedig az, hogy amikor ilyen rosszkedvű vagyok, akkor nem is érdekel.
Még a nagy államférfiak is szenvedtek a fent és lent problémájától.
Winston Churchill fia mesélte, hogy az apjának gyakran voltak feldobott időszakai, amikor energikus, lelkes és fáradhatatlan volt. Úgy tűnt, hogy Churchill mindent el tud érni, amit szeretne, minden lehetetlen helyzeten úrrá tud lenni, és mind íróként, mind politikusként, katonaként vagy miniszterelnökként ragyogóan tudott teljesíteni. Máskor viszont, meséli a fia, életének hosszabb időszakaiban fájdalmasan levertnek érezte magát és azért, hogy depresszióját kezelje, idült alkoholista lett.
Abraham Lincoln életének nagy részét a jókedvű és a rosszkedvű időszakok váltakozása tette ki. Néha energikus, nagyratörő és társasági ember volt – könnyen nevetett és minden társasági helyzethez könnyen alkalmazkodott. Máskor viszont félénkség, önbizalomhiány, kétségbeesés és kimerültség hatalmasodott el rajta, gyakorlatilag remeteéletet élt. Fejfájásoktól, kialvatlanságtól és idegességből fakadó emésztési problémáktól szenvedett.
Abban nincs semmi rendkívüli, ha néha rosszul érezzük magunkat. Amikor a szerettünk valaki másért otthagy minket, amikor egy nap alatt négy tanárunk is házifeladatokkal terhel le vagy amikor az aszály kiégeti a terményünket, akkor érthető, hogy miért sötét a hangulatunk.
Az élet néha mindannyiunkat próbára tesz. Természetes, hogy azokon a napokon, amikor csapások sújtanak minket, nem vagyunk lelkesek.
Mindezek mellett viszont túl sokunknak kell mindenféle nyilvánvaló ok nélkül hangulatváltozásoktól szenvednünk.
Mi okozza ezeket a megmagyarázhatatlan hangulatváltozásokat? Mi okozhatja, hogy egy magabiztos és céltudatos üzletasszony azt panaszolja nekem, hogy Hébe-hóba olyan időszakaim vannak, amikor nem vagyok képes döntést hozni. Miért van az, hogy egy személy, aki egy nap elég lelkes ahhoz, hogy felpogózzon a Mount Everestre, másnap még egy kenyeret is alig bír megvajazni? Néhányan azt bizonygatják maguknak, hogy ez a hullámvasutazás természetes, egyszerűen ez az élet rendje. Megadják magukat a rendszeresen megjelenő mélypontoknak. A jóval együtt a rosszat is el kell fogadnod. Egy jó dolog sem tart örökké. Az egyik nő így magyarázta: Amikor fent vagyok, úgy érzem, hogy egy zuhanásra várok. Amikor lent vagyok, megpróbálok kitartani, mivel tudom, hogy a dolgoknak jobbra kell fordulniuk.
Mások csendben (vagy éppen hangosan) az elméjük épsége miatt aggódnak.
A mentális egészség területén azokat a rendkívüli hangulatváltozásokat mutató pácienseket, akik a vad és beszédes fellelkesültség és a mély öngyilkosságba hajló rossz hangulat között ingáznak, mániákus depressziós-nak vagy skizofrén-nek címkézték fel. Kegyetlen sokkterápia vagy gyógyszeres kezelés gyakran növényi sorba taszította őket, máskor hatalmas mennyiségű agyzsibbasztó nyugtatók változtatták őket sétáló zombikká. Ezen kívül kevés dolgot tudtak tenni értük.
Számtalan más személy is tapasztal viszont olyan sokkal kevésbé hangsúlyosan megnyilvánuló magas- és mélypontot, amelyet nem tudnak megmagyarázni. Amikor fent vannak, vidámak és magabiztosak. Az érzelmi mélyponton viszont aggódás, ingerlékenység és apátia jellemzi őket. Az alkoholista, a túlsúlyos vagy a láncdohányos az, aki rendszeresen megpróbál helyrejönni. Egy darabig sikerül, majd minden látszólagos ok nélkül visszatér a szokásához. Mi haszna van? – hallod – Így legalább egy kicsit élvezni tudom az életem.
Néhány személy esetében a hullámvasutazás mintája az állapotok megváltozása helyett inkább jellemzően a munkahelyi teljesítményben mutatkozik meg. Ma a személy jól teljesít, holnap pedig megmagyarázhatatlan hibákat követ el, létfontosságú dolgokat felejt el vagy veszít el.
Könnyű azt feltételezni, hogy ez a fent-lent minta az akaraterő hiányát jelzi. A magyarázat nem kielégítő és megoldást sem nyújt. Ezek az emberek, amikor túlélés-párti döntéseket hoznak, RENDELKEZNEK elegendő lelkierővel ahhoz, hogy a kényszereiket uralják. A hullámvasút következő mélypontja viszont elveszi tőlük az erőt, amellyel az elhatározásuk mellett kitarthatnak. Az életük szaggatott Igen, meg tudom … és Nem, nem tudom …-ok sorozata jegyében telik, mely során három lépést tesznek előre és két lépést hátra (vagy különösen nehéz esetekben két lépést tesznek előre és hármat hátra).
Akikkel gyakran történik baleset vagy akik gyakran betegszenek meg (különösen pszichoszomatikus betegségekben) szintén hullámvasutaznak. Valójában amikor az orvosok nem képesek egy fejfájás, allergia, bőrprobléma, emésztési zavar, álmatlanság vagy tartós levertség okát meghatározni, ezeket gyakran stressz okozta megbetegedéseknek hívják.
Nagy valószínűség szerint ez a fel-le mozgó ciklus valamilyen mértékben az általad ismert legtöbb személyre igaz.
Amikor lent vannak, akkor néhányan csak összeszorítják a fogukat és elviselik, néhányan csendben zokognak, mások pedig komor, borongós csendbe burkolóznak. Céltalanokká válnak. Menekülést keresve sokan az alkoholhoz menekülnek, túl sok kávét isznak vagy túl sok szelet csokit esznek. Mások a kábítószerekhez fordulnak, és túl sokan lesznek recept-kábítószeresek. Néhányan hipochonderekké válnak és különös diétákba kezdenek. Van, aki túl sokat alszik, mások nem képesek aludni. Egy kevés közülük pedig pszichoanalitikusoknak fizet azért, hogy rajtuk kívül valaki más is aggódjon az elméjük épsége miatt.
Ezeket a fenteket és lenteket vajon tényleg el kell fogadnunk?
Tényleg be kell érnünk a néha előforduló csúcspontokkal?
Tényleg nincs jogunk az elme természetadta nyugalmához?
Dehogy nincs.
Amíg viszont a probléma pontos természetét meg nem értjük, csak az erőfeszítéseinket tékozoljuk.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
