NAPLÓK: Tarajka-Kárpátok Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 21:37 Összes olvasás: 2639| 6. | [tulajdonos]: Kukutyinban | 2016-02-23 07:09 | Aki kukutyinban akar zabot hegyezni, az jöjjön velem, van itt négy utca, egy csomó naspolyafa és szelídgesztenyefa a házak előtt. Az egyik utcában lakik Józsi bácsi, aki kicsit sántít, mert vadászbalesete volt, de hogy, miként történt, azt én nem tudom, nem is firtatom. Lényeg az, hogy csak csípőficama van az öregnek, de szeret ám nagyot mondani! Mellette lakik Lenke néni, na ő is egy fazon ám, állandóan tesz vesz, a gyerekeknek mutogatja az ékszerteknősét, és most a birsalmasajttal kínlódik, ami még nem kötött meg annak a közepébe diót is tesz. Aztán csak leül a székre és már fújja is a kását. Olyan nagy golyvája van, mintha egy tök nőtt volna ki a nyakából, azért is fárad el olyan hamar. A kert festői rendetlenségben pompázik, a cseresznye szezonja, mikor is volt az már, régen leették az unokák. Itt az ősz. Lenke nénit hagyjuk most a munkája után szuszogni. A Futrinka utcában Baba néni lakik, aki nem átállotta kitenni a manócskát, Böbe babát, mazsolát a kertbe. Ezek kérem már új találmányok. A kerti törpe snassz, helyette visszajöttek a divatba a hetvenes évek rajzfilmfigurái. Baba néni a lefedett kúton éppen koszorút köt, egy rongyos otthonkában, és egy régi Sárdy nótát énekel. Baba néninek nem született gyermeke, búslakodtak is emiatt Feri bácsival eleget, hát ha nem jön, nem jön mondogatta Baba néni, azzal énekelt tovább, és tette a dolgát, játszott az utcabeli gyerekekkel, virágmagot adott, mert kertje az gyönyörű, de néha felkapott egy kaktuszt, és odadobta nekem, azzal a felkiáltással, hogy tedd napos helyre leánykám! Eső lesz, szólt a néni, a vonatfütty behallik, akkor mindig eső lesz, dúdolta maga elé. Hanem eltűnődött a szomszédnak a lányán, aki megint terhes, most majdnem vemhest írtam. Egy férfi csak addig marad náluk, míg a "szögre akasztja" a kalapját, aztán ha úgy marad Teri, már megy is tovább. A három gyereket, ej de nevelném én, gondolja magában Baba néni, hiszen ezeket a szerencsétleneket üti az anyjuk! Van a kerítésen egy rés, azon másznak át a gyerekek Baba nénihez játszani, vagy vajas-lekváros kenyeret enni. Hanem most rosszat érez, mert nagy a csönd. Fut a vasút felé és már messziről látja az egyik kisfiút, aki éppen a sínre pisil. Egy jól irányzott sallert ad mind a háromnak, és lehúzza őket a sínekről. Erélyesen rájuk kiállt, -micsoda rossz gyerekek vagytok, a vonat el is üthetett volna benneteket. Na, azzal, már ha ott van – gondolta - bemegy a bakterhez, a gyerekek csöndben kullogtak utána. -Jó napot!- köszön a fiatalos ötvenes bakter. -Utaznak? -kérdi. - Dehogy utazunk, nézze meg ezt a három gyereket most szedtem le a sínekről, az a cemende anyjuk, a Teri is vigyázhatna rájuk jobban! - Az? Hiszen kiesik a szeme a kanok után, -mondja a bakter- képzelje velem is kikezdett. Láttam én, hogy ez valamit akar, amikor a Facén elkezdett velem csetelni. De Baba néni nem tudja mi az, legyint közben. - Édes fiam! Ne nézz hülyének, azért mert 67 vagyok, nekem is van netem, csak én nem csetelek! -frottyan fel önérzetesen Baba néni- sok időt elvesz az internet! -Az meg egész nap előtte ül, férfiakkal hetyerészik, és találkozik! -folytatja a bakter- hát így akadtam én is a horgára. Képzelje más képét tette be, és elhívott a Dianába egy kávéra. Kiszúrtam, mert keresztrejtvény volt nála és rózsaszín toll. Gyorsan hátraarcot csináltam, és hazáig meg sem álltam a szuzival. - Na akkor maga is be lett volna hálózva, de nem is akárhogy. -Azt modják ám Baba néni, hogy nagyon tud, de minden férfi megdugta már a gyárban, hát én nem leszek a következő! -Gumival fiam, mert elkap valami nyavalyát a cemendétől,- Közben a gyerekek futkostak már, bújócskát játszottak, türelmetlenek voltak. -Na , gyertek azonnal haza! Teeca! Itt van mind a három tedd le a tabletet, a sínekről kapartam őket össze, és ha jön valami?
A gyerekeknek mint a zokni szánkázott a nyakuk fel-le. Most meg a Tecától féltek, szerencsére most megúszták pofonok nélkül.
A tanárnő a szembe szomszéd volt, aki ezt a bandát nem csípte. De őt sem a pedagógustársai, sem a falu, mert egy jó szó el nem hagyta a száját. Keskeny ajkai voltak, és örökké rúzsozta őket, a legdivatosabb rongyokat aggatta magára, de beszélik, hogy a gyerekeket átviszik máshoz, mert labilis, és nyáron anorexiája volt, Böbe néni hívta be egyedül a faluból, hiszen ez is gyerek még a huszonévével, és etette buzgón, sütötte neki a süteményeket. Így telt az utca élete, míg egy nap éjjel arra ébredtek, hogy egy hatalmas durranás van, és egyik házból lángok csaptak fel, nosza mindenki futott oda, sikongattak a népek, és a tűzoltók kihozták a két harminc körüli fiatalt, de a gyermek a kiságyában megégett, és ő kórházba került. Azt beszélték másnap a faluban, hogy hősugárzó okozta a tüzet. Az egész falu összefogott, mert semmije nem maradt a fiatal párnak. Befogadták Annát és Zsombort, a kisbabának meg az égési sérülései megmaradtak szegénynek halványan. A tanárnő most kitett magáért, segített amennyit tudott, és a falu apraja nagyja is építette a házukat. Nem számított pénz, mindenki rajtuk segített, hogy karácsonyra legyen tető a fejük felett. Kész is lett a kisebb háromszobás ház. Közben a tanárnő és a bakter összemelegedett annyira, hogy karácsonykor eljegyezték egymást. Ágika kigömbölyödött, hiszen már jött a baba, és nem koplalhatott, most már csak nevetni látták, rúzs nélkül. Teca mindennap átment a gyerekekkel főzni tanulni Baba nénihez, így egyszerre lett unokája, és lánya az öreglánynak, Ferkó bácsi is örült ennek a váratlan fordulatnak. Lenke néni kertje végre rendbe lett téve. Józsi bácsinak hirtelen nem volt semmiféle sántítása, vén korukra szerelembe estek, ők voltak akik elsőként látták a Szerelempatakot, hiszen szerepeltek benne! Ugye, de jó ilyen faluban lakni? No de azért itt is vannak intrikák, rengeteg a pletyka, a haragszomrád, én most csak erről a pár emberről meséltem, akiket szeretek, mert a barátaim lettek.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 5. | Tarajka: Lótuszos | 2016-02-22 19:49 | Akik fel sem fogták a lótusz virágzását
Nagyék. Mindenki így emlegette őket, hogy a Nagyék.
Kislánykoromban úgy láttam, olyanok ők, mint a kék meg a sárga. Amolyan egymást kiegészítő színek. Nyáron a férfi a lovai között aludt egy priccsen, ott hátul az istállóban. Sovány, szikár, barázdált arcú ember volt, akinek kék szemei kiríttak ebből a nyomorúságból. Mindig kék ruhában mutatkozott. Ebben az egyre fakuló munkásruhában járt. Ócska, öt számmal nagyobb gumicsizmában laffogott. Puszilta a sarat az ormótlan lábbelivel, s krátereket hagyott maga után. Kapcával tekerte körbe a lábát, akár a gésák a kimonóval a testüket, és ment a dagonyában, görbe háttal. A körmei rossz szagúak, sárgák és lemezesek lettek a nikotintól. Bőre, mint a diólevél burka.
Egyszer beállítottam a legnagyobb sárba és lefotóztam. A férfi kérdőjellé görbült. Talán csak a ruha tartotta őt össze, meg hát az állatai adtak neki némi erőt. Nélkülük semmi nem lett volna.
A felesége egy sárga asszony, kiszőkítve. Elöl lakott, a szép szobában. Rendszeresen elutazott, és méterekben állt nála a szappan. Egyszer engem is hívott, menjek vele vásárolni, de nem mentem.
Aztán azok a csodálatos ruhák, amik ott virítottak a ház szekrényeiben. Mint a gazdagoknál, mégis a falu koldusának nézte volna akárki őket.
Nagyné arcbőre az a kissé rózsás fehér bőr. Az angoloknál látni ilyet, ha jártál arrafelé. (Ha nem, akkor nem is fogsz látni, csak az én mesémben.)
Itt sosem volt köd, de trágya, mocsár, lóhúgy az volt. Na és a közepében lótuszt láttam minden gumicsizma mélyedésben. Nappal a rózsaszínű nőtt az ingoványban, mert az ott is bír teremni, szépen és tisztán.
Egy fiúk volt. Ha hazajött, már suttogták: jön a Jakab, jön a Jakab! Szinte egyik ház suttogta a másiknak. Hazajön a Jakab! Talán itthon is marad, kontrázott a másik ház ablakszeme. A Jakab! Kössünk fogadást! Ha marad egy hétig, akkor itt valami történni fog, talán vesz az Erzsó a fiának egy házat.(Az egykének.) Az is lehet, bökte oldalba az egyik kerítésléc a házat, hogy nősíti. Furcsa egy fazon volt: zöld és semmilyen. (Nem nagyon tudom előhívni az arcát.)
Jóskáét igen. Látom a gyűrött paklit a szemében. A kanvágyat, amivel sosem törődtem igazán. Mégis mindent megjegyeztem róla.
Mellettük lakott Pannika, akivel örök haragban állt Erzsó régóta, de a szemben lévőkkel is masszívan tartotta a neszóljhozzámot. Egyáltalán, olyan volt, mintha maga köré rakott volna valami ocsmányságot, s ezzel akarta volna távol tartani a környezetében élőket.
Amikor a másik szomszédja, Gazsi felakasztotta magát, vett egy kutyát. Természetesen Gazsinak nevezte el. Eszter a feleség, persze megkérdezte, hogy miért csinálja ezt? Erre aztán Erzsó rondán szembenevette, és hangosan kárálta, hogy a fél falu hallja: azért aranyom, mert te még így se bántál a férjeddel, kutyába sem vetted! Különben is, jogom van hozzá!
Volt azonban egy nagy bánatuk. Mégpedig az, hogy a Jakab nem fogadott el tőlük semmit, de semmit. Igaz a gyerek elpuhult az ottani létben. Délben kelt, három és félperces tojást evett. A falu szeme, persze látott ám mindent!
A jó Jakab elvolt egymagában, mint a befőtt. Kedvem lett volna feltenni egy polcra, miután száraz dunsztban dunna alatt gőzöltem! Ráírtam volna: gyengetök.
(Nem tehetek róla, most is mosolygok ezen. Vigasztal a tudat, hogy Márai is csak úgy jellemezte a sirályát, mint sárban totyogó ludat.)
Az idő teltével már kevesebbet jártam át hozzájuk, valahogy sajnáltam a lovakat, ahogy a szekér elé lettek fogva. Meg a részeges libákat, a pletykás gyöngytyúkokat. Időnként hallottam Erzsót, ahogy átkiabál Mariskának: mi van ribi, szeded a gyógynövényeidet? Neked könnyű, mind az öt gyereked kitaníttattad, nekem meg itt ez az egy, és éppolyan mulya élhetetlen szamár, mint az apja. Azzal toppantott egyet a vastag lábaival, amik olyanok voltak, mint a maori asszonytársaié, csak fehérben.
Esténként imát mondott a mamám, én is áldást kértem mindenkire, a girbegurba utca lakóira, csak épp a Nagynéra kértem galambszart dögivel a jóistentől. Nagyanyám, amikor először meghallotta, lakonikusan annyit jegyzett meg, hiába kérsz galambszart a fejére, sárga a haja, nem látszik meg rajta, azzal ki is tört belőle a könnyes nevetés! Nyárra tél jött, s vártuk a karácsonyt. A Kisjézus megszületett Nagyéknál is. Ezüstfenyő állt az ablak előtt. A függöny elhúzva. A fán habkarikák, szaloncukrok lógtak. Ott díszelgett egész gyertyaszentelőig. Minket ez felettébb mérgesített, hiszen mi már készültünk a vetésre, de Nagyéknál még karácsony volt!
Később, az utcán menve észrevettem, hogy nem ismer meg a Jóska. Gondoltuk, no, ez is vakulóban. A lovai is sántábbak lettek, de egyre gyorsabban hajtott a kehes, gizda lovaival, míg végül aztán végleg el nem tűnt. Amikor újra láttam, hát fent a Göncöl szekerén feszített egy nyári éjen, fiatalon, egyenes háttal, és épp a paripák közé csapott! Egészen olyan volt, mint ő valaha, bár ott biza nem volt sárnak nyoma se.
Erzsó aztán eltemette. Fájintos nyughelyet kapott a megboldogult. A márvány fejfán egy rózsa volt a neve mellett, amellett meg Erzsó neve. A legszebb a temetőben. Rá két évre egy különálló sírkövet fedeztünk fel, megnéztem kié? Hát a Jakabé volt. Nem kapott ő sem szerelmet, se nőt, se férfit, se gyereket, csak három és félperces tojást, és kóborlásokat, anyai fojtást. Kisfiam veszek neked házat! Nem kell. Fiam veszek neked nőt, az sem kell.
Erzsó végül jól elkövérült, és hófehér lett a haja. A lovakat eladta és megcsendesült. Nincs itt boldog vég, tényleg nincs. Ha valaki azt mondja, hogy egy életünk van, mindig Nagyékra gondolok: de hülyén is éltek, és fel sem fogták a lótusz virágzását. Csak unottan morzsolgatták az időt, míg el nem jött a halál, mint valami rossz kerítőnő, hogy végre, békében, együtt elszenderedjenek.
| |
| 4. | [tulajdonos]: Albin és a Vörösbegy | 2016-02-22 19:22 | Amikor, Vörösbegyből nem sok minden maradt, Albinnak vissza kellett volna mennie Isten kiválasztott csoportjához, de úgy gondolta, hogy Vörösbegy sem szeretné ezt. Azt akarta mindig, hogy olyan legyen, amilyennek megszokta. Bár nem tudta, hogy a férfi nadrágzsebében egy dobókocka van, és azt morzsolgatta folyton. Sokszor éjjelente festett. Élénk gyermekrajzokra emlékeztető felnőtt tartalmú művek voltak ezek. Nagytestű férfiak és nők, akik elfelejtették régen, hogy a fáknak ruhájuk van, s kalapjuk a fagyöngy. Albin valamikor bohóc volt. Akadt, hogy néha elővette a fehér ruhájátt, és félretolta az abszintot. Varrni kezdte a gombokat, majd letépte, s újra és újra kényszeresen. Talán, hogy Vörösbegy képe, valahogy majd csak végleg elhalványul. Albin szobájában a fal salétromos volt. Pont úgy nézett ki, mint aki a fal tövébe vizel. Persze a szobáját kifestette ő, de hát ez nem sokat ért. Végső út mindig a kocsmába vezetett. Fura volt az ő barátsága és a könnyei. Bármikor tudott sírni vagy nevetni, gyerek maradt, olyan aki, még mindig a kakasos nyalóka után ácsingózik. Taknya -nyála összefolyt, amikor röhögve-zokogva kiírta a falra, hogy Sevrage. Miért is van ilyen szép neve, mintha ciklon, vagy valami trópusi vihar lenne, tűnődött. Sevrage,- most nyugodtan kimondta, ami máskor mindig felkavarta. A napjai egyformák voltak. Felkelt, evett valamit fürdött, megcsókolta a dobókockát, és lassan elindult a kocsmába. Ügyelt arra, hogy járdán rá ne lépjen a vonalakra, mint valamilyen babonás kölyök. Vitte az üvegeit is, amiket néha nekicsapta a hídnak, hogy a szilánkokra hullottak. Vörösbegy, amikor még mellette élt, olyan volt, mint a levegő. Nem akarta megváltoztatni, mert akkor már nem az ő Albinja lett volna többé. Aztán egy halvaszülést követően jött arra rá Vörösbegy, hogy melleiben elindult a tejelválasztás. Attól kezdve minden reggel bimbóira vette Albin kiszáradt ajkait és boldogan adta át magát a szoptatás örömének, miközben kedvesét mentesítette az abszint hatásától, s mintegy méregtelenítette az ő testét az előző napi nyakalás következményeitől. S hát mi tagadás ezen aktus közben szép-csöndben hullámzó mozgások tűntek fel a has alsó harmadában, ami bizony a titkolt orgazmusáról árulkodott, amihez a combok ütemes meg-megfeszítése is hozzájárult. Albin minden nap szopott, s élvezte ő a bögyös faros asszonykájának cirógatását, aki elfogadta őt olyannak amilyen. Volt köztük valami, titokzatos egymásra hangoltság. Számtalanszor kitalálták egymás gondolatait. Sokszor egymás szájából kapkodták a szavakat. Esténként gyakran kiállt Albin a szoba közepére, mint a manézsban valaha. Felidézte a régi időket. Bohóc az, aki játszik, de mások sosem játszhatnak az ő rovására. Sokszor rátört a festhetnék. Máskor tébolyultan vetette bele magát valamelyik könyv olvasásába. Vörösbegy pedig hűségesen kotyvasztotta az egytál ételeket. Legtöbbször lecsót főzött, vagy kurkumás csirke-szárnyat bacon ágyon, paradicsommal, paprikával betakarva. Szerették egymást. Szerették az alkoholt is. Albin függő volt, s mindkettőt bőszen élvezte nap-mint-nap. Észre sem vette, hogy Vörösbegy fogyásnak indult visszavonhatatlanul. Bár a reggeli szoptatás el nem maradt, de mély árkok jelentek meg az asszony szeme alatt. Ám Albin mit sem sejtett abból, hogy az ő Vörösbegye hamarosan
elröppen, észrevétlenül és végleg. | |
| 3. | [tulajdonos]: Időtlen kisülés | 2016-02-22 19:16 | Időtlen kisülés
A toll megremegett a jegyzeteim felett, de előbb lebénított az aura, és hogy tudtam: jön. Valami jönni fog. Fölöttem áll. Tudom. Érzem.
A szekrény, az a ronda kopott, minden osztályban egyforma szekrény megindult felém tántorogva, mint egy ronda részeg. Nem volt rajta lakat, rémületes külsejű szürke szekrény, ajtaja billegett, kiáltani akartam:─ Örvény. Szólj valakin, itt elvesztettem a hangot. Elveszített engem is, valami van velem! Félek! Társadalomismeret. Tündéék is itt. Ez a hetedik óra, a menzán krumplistészta volt, tudom, még érzem a számban a hagymás krumpliízt.
De jött a szekrény. Egyre közelebb. Rohanás. Lassulás. a hang. Nem láttam. Voltam valahol, de ahhoz a helyhez nem lehetett meghúzni a koordinátákat. Bábu voltam, de aki mozgatott, a pálcákat letette.
Ne, még ne! Mi van velem? Kriszti! Ne nyúljatok hozzá! Nyugodjatok már meg!
Istenem, annyira félek, mi ez? Kérlek ne haljak meg, kérlek!
Istenem, legyen ennek vége. Csak uralkodhatnék a testem felett.
Uralkodni, görcsbe rándultan! Istenem, hadd éljek még!
Ki akartam nyitni a tenyerem, de nem ment.
A toll széttört kezeim között.
A lábaim dobverőként, nélkülem verték a rémisztő ritmust, nem tudták abbahagyni, és fájt a harapásom, nyelvemből vércsík kúszott a padló felé, véres nyál.
Nincs hang, nincs fény, nyugalom van és béke.
Valami zene szólt, és azt álmodtam, Ginsberg nekem írja a Halál apa bluest. Mosolygott,szép férfi mosolya volt. ... aludj még Kriszti.
Lehet, hogy nem is ő mondta, hanem saját magamnak én?
Jól vagy? Rengeteg energiát vesztett a kislány... hány éves?
Ekkor akartam életemben először átírni az energia-megmaradás törvényét. Teremteni akartam egy másik fizikát, amelyikről csak azt tudtam, ha lenne, örökké élhetnék.
| |
| 2. | [tulajdonos]: . | 2016-02-22 19:11 | A dió
A fehérre meszelt házat takarja… Ez alatt a fa alatt tanultam meg Szent Rita imáját a szomszéd nénitől. Szép volt, ahogy áttűzött a nap a levelek közt, én egy sámlin kuporogtam, a néni egy hokedlin. Mesélt. A házat a fa miatt választottam. Az udvar dzsungel volt, szederindákkal, körtefákkal, gémeskúttal. Valaha gyíkok napoztak a köveken, egerek futottak. Örökkévalóságnak tűnt kipucolni a ház körül mindent. A lombkorona alatt írtam meg, ami kikívánkozott, a zöld és vibráló fehér. Délután öt felé járhatott az idő, az árnyak hosszúra nyúltak, minden mézfényű volt. És csak megírni tudtam a verset, javítani nem. Pedig akartátok. Magamban nevettem, ha tudnátok, hogy ez nem Lisszabon és a Tejo, hogy ez itt egy diófa előttem, tehenekkel, ahogy lemegy a nap, a gazda, az a sovány, pattogó ember tereli az állatokat... és bennem végtelen volt a boldogság. Amikor valami fáj és mégis jó. Elkezdtem együtt lélegezni a fával. Igen, együtt. Amikor az első diókat szedtem alóla. Marcival. Barna lett a kezünk, hetekig nem jött le... Látott már zokogni, nevetni. Dió mindig volt eladó, maradt télire is a bejglibe. Nem csak a fák, az állatok is érzik Szent Mihály havát. Az ősz kérges illatával, az avarszaggal éltem együtt. Belehúztam magam mellé az árokba a sötét, vizes leveleket, hogy ha nem lesz már nyirkos az idő, ott majd elégetem. Aztán természetté válok. Szeptemberré és Októberré. Az idő és az ember a lassú november felé halad. A dió roppanása lábam alatt.Hazatérve lerúgom a cipőm és végre fellélegzem... Ez megnyugtató. A faluban hallottam először, hogy ez bizony kulcsos dió. Úgy hívják. A fakéreg és a levél erezete a földbe tér vissza. A levelek égetése, talán egy-egy vékony ág pattanása, a hangja a tűznek: misztikus.Valamelyik szomszéd ilyenkor kijön. Beszélgetni. Nem gond semmi, füst ide, füst oda, nem érdekel bennünket, ha jó büdösek leszünk. A lomb alá kell nyúlni, kissé megemelni a nedves leveleket, hogy levegőt is kapjon a parázs. Minden ősszel együtt lélegzem ezzel a fával. Értem, mit mond. Amikor a fagyoktól kiengedett a talaj, az árkokat ki kellett szélesíteni, a markológép a fák gyökereit elvágta. A mély árok falán lógtak ki, mint óriás kezek. Szívszaggató látvány. Ne vágd le a gyökereit!, sikítottam, mikor nekiestél a gyökereknek.De le kell... A diófa-matuzsálem élni akart, jobban, mint bármikor. Pedig egyre csúnyább, ahogy vénül, és én egyre jobban szeretem... Már a levelei sem szépek. Az öregasszonyok arca töpörödik így, lassan, sárgulósan, míg egyre kisebb lesz, és elfogy. Ezen az őszön szerettem meg a diót. Addig nem ettem belőle. Apám a múltkor lelkesen szedte a diót a fa alól. „Látod, mennyi van? Kapkodjátok...” Hullik ez, hullik, kicsi a dió, mint az öregasszonyok könnye. Eszembe jutott az a régi ima, meg a szomszéd néni . „Tanulni kell a fákat” Igen. Sokszor olvastam már ilyenféléket, de csak most értettem meg. Nekem mégsem más fája kell, jobban él könnyekkel öntözve, mint az az a "Fa Elzászban"
| |
| 1. | [tulajdonos]: . | 2016-02-22 19:04 | Tarajka-Kárpátok
...oda kell mennem, végigjárni színeit fényeit, de belepusztulok a Napút színeibe,
héliumláz hív, égeti bőröm, és remegek, szemem káprázik fekete pontok előttem...
...láttad a hajnali Kárpátokat, a tar-pataki vízesést, akkor mindent láttál: a hűvös hajnalt,
sziklák remegését, a Lomnici-csúcsot?
...mindent éreztél, a hó nem hideg, a szél karol, rózsaszín sziklák mögött kel a Nap,
narancs álmot takaró, érzed a fenyvesek illatát, Zszuszánnakor szól a pacsirta....
...ragyogj minden sziklafolton, vidd el lázálmom, vak vagy széllel érkezett sólymom,
mohón matattam gyötörve karomban az asszonyt, adj életet neki, támaszd fel Máriád,
megfullasszon a párzás, szédüljek fullasztó combközépbe, ablakot nyitok, opálos kristály-
tükör elmém, csitulj, tűnj káprázat, marjon belém jéghegy villogó víziója ne a Szűzé...
...Baalbek romjainál a magány utamon velem jár, éhes vagyok, hatezer év sűrűsödik
tekintetemben, hagyma a társam, lila hagyma, szilva, a tenger violája, ezernyi a
kobalt, és látom a Napút színeit, őrjöngök térdre borulva, köszönöm Isten csodáját,
a mélységet, magasságot, a plein air, foltokban vitt vászonjövőm, belerokkanok,
magyarnak születtem...
'Napra
Hold ül
nőre férfi
dob dobajától
rémül a Föld'
...világító sárga, lángoló vörös, zöldek árnyai, borzongató kékek, fájó rózsaszín, a
cédrusaim, nevetek és sírok, hegygerincen hal a Nap, Taormina romos boltívei alatt
szeretés, kis fekete bogár a Siratófalnál...
...a férfiak fájdalmas tekintete, itt nincs sárgarigó, imamalmok mormolása hallik
a cédrus álgyökerei vastagok, Életfa lettem, egyik ágam kardot ránt a világ mocska felé,
a többi csonk, széltörte apám felé hajol ága, de ott az alján a gyökereknél rothadásnak
induló bogarak ágya, a másik körül forognak, énekelnek, látom, éltetnek fehérben az
ifjak táltos énekkel, minden cédrus én vagyok...
...mit ér egy önarckép szakállal, felelj Nap!
mondd titkod Fa!
Attila lettem, Isten ostora, orognak sámánként látok, éhem vízió, mit ér egy cédrus hite?
...szürkülő ég itt-ott csillanó napfény, hallga! fekete-fehér-barna lovasok, hanyatló Nap
elalvó vörös fénye, szent őrület, nem szabadul az agy...
...szembeköpött kép, ki kíváncsi 'Csontváry úrra?'
röhögés, hó és halál dermedt káprázata, csontjaim érintsd Ion tenger, türkizben, narancsban
meleget adj! tudom, nincs sok hátra, a halál előtt tisztul a test, gyermek sír így, megalázó és
őszinte kép...
...öreg halász enni ad, mérgesen keveri a kását, megfestem ráncait, szétesik a bolond képe,
a kezek bőrredőibe ette a tenger magát, hosszú körme mögött vastagon a kosz, megfestenéd nyomorult életed, nem bírod...
...az albatroszok északi oldalra szállnak, tisztán látom arcod, sosem szerettél, írj Gácsról, elfelejtett gyermekkorodról, nincs lélek, ki most értené; Napútam végig a sivatagon dinamittal teli hajón
láttam Tarajkát mit értem vele?
...cédrusod koronáin árnyéklelkek madárkái kuporognak, hová lett a turul belőlem?
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
