NAPLÓK: Qui? Legutóbbi olvasó: 2026-06-15 19:49 Összes olvasás: 31414| 106. | [tulajdonos]: Ted Hugghes Hűség | 2019-11-06 00:46 | Valahol lakni kellett. Csellengtem
A világban, udvaroltam neked,
Lebegve a reggeli áradaton, huszonötödik
Évemtől kótyagosan. A kirámolt,
A la mode kiglancolt Alexandra Házból
Népkonyha lett. Akkortájt még
Nem köszöntött be a presszók avantgárdja.
A kantincsörömpölésű Brit étteremben
- Ez volt az egyik közhasznú háborús maradvány -
A reggelivel helyre lehetett ütni az éjszakát.
Csakhogy az Alexandra Házba be kellett, hogy vigyék
Az embert. A kisegítő lányok az étterem fölött
Laktak, seregnyi bohémmel, éjjeli bagolyságtól
Kipurcant hétalvóval együtt. Valahogy szereztem
Egy matracot, odafönn, az egyik padlásszobában,
Amelynek ablaka a Petty Curyre nézett. Csupasz
Matrac, csupasz padló, üres szoba. Semmim
Se volt, csak a füzetem meg az a matrac.
Bimbónyálas, nyíló gesztenyefák alatt, jól
Benne a júniusban, abbahagytam a munkát,
Te lettél a foglalkozásom, rád költöttem minden
Filléremet. A szemeszternek vége, belefészkelődtem
Az egyetemi polgár kiváltságaiba. Éjjelente
Azon a matracon aludtam, egy szál takaró alatt,
Egy kedves lánnyal, aki nemrég hagyta ott
A férjét, s inkább a népkonyhai munka
Határveszélyét választotta. Miféle
Lovagi becsület kerített hatalmába? Úgy
Jön elém, mint valami nem múló idő, amelyet
Sosem használtam el, tehát most is megvan.
A lány meg én egymás karjában aludtunk,
Meztelenül, komótosan, éjjel, egy kerek hónapig,
De egyszer sem szeretkeztünk. Szent törvény
Támadt föl bennem, valahonnét. És ő is
Szolgálta a törvényt, akár egy papnő, alázattal,
Jóságosan, anyaszült meztelenül, ott mellettem.
Végigtapintotta a friss vörös csíkokat, amelyeket te
Karcoltál a hátamba, valósággal mellészegődött
A rögeszmémnek, annak, hogy minden idegszálammal
Szűzen megőrizzek egy korábbi szenvedélyt.
Sosem provokált, sosem vitt kísértésbe.
És én sosem mentem túl egy ujjmozdulattal sem
A testvéri cirógatáson. Mintha a nővére volnék.
Nem volt itt semmi természetellenes. Gyújtópontomban
Te égtél, úgy beléd voltam zárva, olyan fényerővel,
Hogy minden más kívüled csak vakfolt maradt.
Ma is tűnődöm ezen, persze, most már nem tudom,
Irigyeljem-e magamat vagy sajnáljam. A lány
Barátnője, aki nagyobb szobában lakott, jobban
Nekivadult. Odaköltöztünk. Abból a tágas szobából
Hálóterem lett és főhadiszállás, ugyanúgy, mint
A Szent Botolph-templomból. Az a kövérkés,
Helyre kis barátnő, a szégyentelen, ritka fogú
Nevetésével, mindent elkövetett, hogy magára
Húzzon. S te majd sosem tudod meg, milyen csatát
Vívtam magammal, meg ne szegjem a szavaimat,
Amelyekkel körülvakoltuk a világunkat, te meg én.
Féltem, ha alulmaradok ebben a harcban,
Valami talán elvész az életünkből. Fölemeltem
Egyenként azt a két meztelen lányt, és ahogy rám
Mosolyogtak, húsz-huszonkét évesen, odaraktam őket
Valószínűtlen jövőnk küszöbe alá,
Mint azok, akik új otthonuk védelmében
Az új küszöb alá temettek egykor
Egy bűntelen gyereket.
Gergely Ágnes | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
