NAPLÓK: Péhez Legutóbbi olvasó: 2024-12-21 18:55 Összes olvasás: 21590| 30. | [tulajdonos]: Emlék | 2006-09-08 00:33 | | Mielőtt föltettelek a buszra, és még csak vártuk, hogy megjöjjjön, összeölelkeztünk egy pillanatra, de csak félszeg-szégyenlősen, azt hittem, a szó legszorosabb értelmében, hogy megszakad a szívem. Nem is meg, csak ki. Belőle egy darab. Sőt, már előtte, egész este, onnan, hogy eldőlt, elválunk, tudtam, hogy ez lehetetlen. Sosem akartalak elhagyni, hova megyek hát? Zakatolt az agyamban, és tudtam, maradhatnék. Azt is, hogy nem szabad. Hogy csak addig használsz majd, míg nincs más, jobb (ami viszont hamar akad, még egy kihalt vasútállomáson is). Most pedig valld be, hogy fáj, nem szeretlek. De mint egy kísértet, mindig követlek. Ha nem kampányolok, sosem jössz. Mondtad, de anélkül is tudtam. És mostantól nem kampányolok, tehát sosem jössz? Sosem. Nem kampányolok? Dehogynem. Amint szeretnék. Szeretnélek! Még mindig nagyon, de most nem érzem magamban az erőt, vagy az elszántságot, vagy a mit is? Türelem? Neeeem, valami hiányzik, de mindig csak belőlem. Most annyira, hogy kifogynak a szavak, talán az álmosság, az utolsó korty bor íze, cigi a szájban, le kéne szokni, el kéne aludni, zavaros, kedves, aludj jól te is, valahol, valahol, vala-vala hol. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
