NAPLÓK: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE Legutóbbi olvasó: 2025-04-13 23:11 Összes olvasás: 54456| 450. | [tulajdonos]: MEGÚJULÁS? - KITELJESEDÉS! | 2025-04-03 11:35 | HOLNAP MEGINT FÖLTESZEM A RÉGI "FARKASOS" NOVELLÁMAT, MERT MEG SZERETNÉM VIZSGÁLNI.
Ellen tartva annak a rólam elharapózó esztelen híresztelésnek, hogy a Pálóczi fogatlan oroszlán, neki már csak régi művei vannak mert csak régen tudott írni, ma már nem tud.
Hogy jutott ilyesmi "bárkinek" az eszébe?
Nem tudja kivel áll szemben?
Véletlenül épp az Archaikus torzó című versem volt fenn az előbb a DOKK-on, és ezt össze tudtam fotózni a címoldalon a három legújabban elfogadott maradanDOKK verssel, amelyek mindegyike az enyém, legújabb Duna-ciklusom részeként.
Tehát igenis felkerülnek tőlem frissen írt opuszok.
És én ezek után mégis egy régi novellámat merem előkaparni, hogy megint föltegyem.
Mert ez a munkamódszerem.
Érted Tamás?
Újra és újra megvizsgálom a szövegeimet, hogy végső – maradandó formát nyerhessenek –, hiszen ezek maradnak utánam (ha… és amennyiben…) mikor én már nem járok többet biopsziára. (Megszúrásos szövettani mintavétel elnevezése.) Két hete voltam. Találtak a nyakamon egy duzzanatot, ami halálos is lehet. Ezért az orr-fül-gégész beutalójával a János kórház szakrendelőjébe kellett befeküdnöm, ahol egy hosszú vékony tűvel felszúrták. (Onnan jutott eszembe megemlíteni, mert önfelmentő vitaérvként nemrég valaki ezzel „takarózott”. Csakhogy „nincs egyedül”… ezzel jelezni szerettem volna.)
Nem fájt jobban a vérvétel tűszúrásánál, de kellemetlen, amikor azt észleled, hogy ez most mélyen „belül” szúr. Olyan mélyen, ahová injekcióstű még soha nem hatolt.
Az első vizsgálat kétértelmű eredményt hozott. Újabb szövettani vizsgálatra tovább küldték a leletet. Ennek két hete.
Ha találtak volna valamit, akkor eddig – talán –, ki kellett volna értesíteniük. Talán. Ezt azért mondom, mert az egészségem természetesen nekem is veszélyben van.
Viszont attól még minden reggel úszom 40 percig és utána hideg vizzel is lezuhanyozom. (Akár elvisz végül e kórság, akár nem. Önként nem adom meg magam.) A kívánatos hideg-sokk miatt. Ami az immunrendszert erősíti. A rendszeres mozgásnak egyébként nem az a legfőbb lényege, hogy izmosak vagy fittek leszünk tőle. Ez csak fiatalon számít. A mélyebb összefüggések megértése ott kezdődik, amikor keveset tárgyalt, csak alapos szakirodalom-ismeret után felfedezhető és hasznosítható tudásfoszlányhoz jutsz: a rendszeres sport lényege a mindennapos, az izomszövetben elszenvedett és alig észrevehető mikrosérülésekben rejlik. Nem lesérülések, hanem meg sem érzett apróságok, pusztán a minden napos használat természetes következményeként.
De amelyek arra késztetik a szervezet regenerációs mechanizmusát, hogy minden éjszaka, álmunkban, kis „tatarozásokat” végezzenek el rajtunk. Egy kis „vakolat-javítás”, egy-egy „törött tégla” cseréje… A minden napi sportolás hatására minden nap éjszakáján így regenerálódunk. Amit a sport „ledöntött” estére, azt „Kőműves Kelemenünk” reggelre visszaépíti. (Asszonyvér se kell hozzá, csak a miénk.
De közben történik még valami, majdnem fontosabb.
E „tatarozás” során, mintegy járulékos haszonként, a rákos sejteket is kipucolja ez a mechanizmus.
Ezért élnek a jól sportolók és jól étkezők soká. Nem azért mert „sportolnak” (csupán). (Én legfeljebb elkéstem ezzel, mert öt évvel korábban kellett volna… De attól még csinálni kell. Kell? Erről majd mindjárt…)
Én azonban MÉGSEM akarok életmód tanácsokat adni.
Nem kell egészségesen élni, Filip Tamás!
Nem kell élni sem!
Majd én élek!
---------------------------------
És most hirtelen eszembe jutott egy ezzel foglalkozó, szintén 35 éves versem.
Nézzük csak?
Maradandó vajon?
Vajon fennmaradhatna a halálom után? Én állandóan ezzel a kérdéssel veszem elő őket. Ez például megélte első 35 évét. Avult-e közben? Elveszítette-e az érvényességét!
Vagy képes ma is hatni? Mert akkor lehet, hogy 35 év múlva is hatni tud, és az már VALAMI, Tamás.
Nálam a vers nem ejakulátum, amit letörlök egy folyóirattal a csajom hasáról és többé „nem érdekel”!
Ez megvan?
Az illusztráció nem kell hozzá, a Somogy folyóiratba is anélkül válogatta be mesterem, Fodor András (még az előző évezed vége felé).
De azért ide mégis képpel teszem föl. Mert az új Duna-versek helyszíne szintén az ókori Róma limes-folyója. A kánikulától este még mindig meleg sóderre lépve ezért jut eszébe a római hypocaustum padlófűtés, miután megnézte az alkonyatban, hogy „áll-e horgász a parton – már kétezer éve”.
-----------------------------------------------------------------
FELÁLLVA ORVOSI SZÉKBŐL
1.
ó halál te mindig igazságos lándzsás
ma kiütötted a fogam
mert már nem érdemeltem meg
szúrj csak
borítsd ránk hálócsapdád
mit felhízott változásnak érzünk
hiszen a nekibuzdulásra kiengedsz
mintha győzhetnénk
2.
hellén szerkesztőnél
macedon fiú
vitatkoznak
egy kultúrérvet az ifjú nem győz követni
ám a szerkesztőt ekkor köhögés
rázza meg
és ez megcáfol mindent
Holnap pedig próza.
A „farkasos” novellám ugyanis még nem jelent meg sehol.
A Nők, férfiak nélkül címmel tervezett kötetben majd benne lesz.
Jó dolog, ha valaki évekig nem adja ki a kezéből a műveit?
Ha fenntartja a jogot, hogy csak élete vége felé formálja késszé?
Alkotói alkat kérdése.
Semmilyen ambícióm nincs arra, hogy gyors publikációkkal tetszelegjek, esetleg fércművet hagyván. És itt nem arról van szó, hogy savanyú a szőlő. Nekem jelent már meg novellám a legkomolyabb lapban is. A Magyar Írószövetség lapja, a Magyar napló mindenképp ennek tekinthető.
Amikor pár éve bementem "újra tájékozódni" a Magyar Napló a szerkesztőségébe, azok közé akiket nem ismertem (Oláh János főszerkesztő halála után, akit ismertem), akkor a lap régi-új novellaszerkesztője még mindig emlékezett az balatoni eceteshal receptjére, amiről idén 20 éve, vagyis 2005-ben, a Magyar Napló januári számában megjelent Melegváltás című apa-novellámban írtam.
Mikor bemutatkoztam azzal, hogy én vagyok annak a bizonyos szövegnek megírója, akkor a szerkesztő még több mint (akkor) tíz évvel később is emlékezett rá. Azt hiszem ez jelent valamit.
Lásd az akkori borítót.
A kortárs "nagy nevek" között ott áll az enyém is, ahol "kell" lennie. Ahová számos nagy lapban, antológiában megjelent, televízióban elmondott, rádióban fölolvasott publikációm, s most már a kötetem után, illetve főleg az arról írt pozitív kritika után - tehát ahová mindezeknek köszönhetően - számítom magam.
TUDOK TEHÁT ÍRNI, EZT NEHÉZ MEGKÉRDŐJELEZNI.
De hát akkor miért nem küldtem újabb novellát (2005 óta) a Magyar Naplónak? (Miért versekkel próbálkoztam, hogy amit onnan visszadobtak, hogy végül az Élet és Irodalomban jelenjenek meg?)
Miért nem küldtem új novellát (az itt tavaly nyáron bemutatott, friss Ágoston novellák közül? Vagy ha azokat az ÉS-nek szánom, mert tényleg ez a célom, akkor miért nem küldtem a Magyar Naplónak egy még meg nem jelent régit?
Miért nem küldtem el az itt most újra „bevizsgálásra” föltett BUNDI-t annak a kedves szerkesztőnek, aki az előző novellámból még az eceteshal receptjére is emlékezett? (Talán mert jól volt megírva)?
Csak.
Valamilyen fóbia miatt, az biztos, de hogy pontosan ki (kik) és mi (milyen irodalmi körülmények) váltja ki ezt belőlem: nem teljesen világos.
Mondhatnék felszínes észleleteket, látszat-összefüggéseket, de ezek csak féligazságok lennének.
Kétségtelen viszont, hogy a kivonulás luxusát mégsem engedhetem meg magamnak.
Valami nagyon nem tetszik az irodalmi közéletben, ami megfekszi a gyomrot és az elmét, s egyszerűbb a kivonulást választani, azonban ezt a luxust valószínüleg mégsem engedhetem meg magamnak. Akkor sem, ha az angolul írás "óceán átevezési" túrájára is beneveztem közben.
Kell magyarul is írni.
Prózát mindenképp.
Holnap tehát prózával foglalkozom.
Ezen belül a megfigyelés művészetével. Mert a jó próza (és a jó vers is) azzal kezdődik. Aki úgy ír prózát és verset, hogy más prózákból és más versekből meríti az élményt, azokról már Adynak is elítélő véleménye volt.
"Irodalmi költő" - írta Ady újságíró asztaltársa első kötetéről lekicsinylően, pedig azt a nála sokkal magasabb (és kócosabb) fiatal költőt Kosztolányi Dezsőnek hívták.
(Kosztolányi ezt sohasem bocsátotta meg, így Ady halála után elsőként rúgott bele a „halott oroszlánba”, megkezdve ellene lekicsinylő sajtóhadjáratát, amely "Ady pör" címmel került be az irodalomtörténetbe, s kiváltotta a kortársak megbotránkozását.)
Én a szóbűvészkedést akarom tetten érni! NEM MAGÁT A SZÓBŰVÉSZKEDŐ KÖLTŐT, AKÁRHOGY HÍVJÁK IS, SENKI SE MERÉSZELJE EZT A „SAJÁT SZEMÉLYES MEGTÁMADÁSÁNAK” ÉRTELMEZNI. SZÓLISTAKÉNT NINCS Ő ILYEN FONTOS.
Én magát az eljárást, jelesül a Marno Jánostól lopott úgynevezett "szemantikai kócolást" támadom. Ami nála még eredeti találmány volt, azzal mások csúnyán visszaélnek. Amenyiben nem megfigyelt vérvalóságot ábrázolnak, "átköltősítve", hanem tetszetős illúziót teremtenek "mintha" illúzióval.
E szóbűvészet olykor elérheti a szóművészet színvonalát.
A jobbaknál.
(Rodolfo is már majdnem művész volt.)
A dömpingversgyártóknál azonban e „szakmányosrozat” visszatetsző.
Dolák-Saly Róbert itt már bemutatott videó bohózata e "vérvalóság nélküli" költői fogyatékkal élést (illetve visszaélést) leplezi le.
(Itt most elég csak a szöveg, film helyett csak képet teszek fel.)
_______________________________________________
Trubadúr - A szél fú.
Úrnő - .... (Némán hallgatja.)
Trubadúr - A zöld fű.
Úrnő - ... (Némán hallgatja.)
Trubadúr - A Föld kering.
Úrnő - ... (Fölvonja szemöldökét.)
Trubadúr - A nap korong.
Úrnő - Anyád picsája!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
