NAPLÓK: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE Legutóbbi olvasó: 2025-01-15 03:49 Összes olvasás: 51208| 437. | [tulajdonos]: IRODALMI KÁRFELMÉRÉS I. | 2025-01-14 09:05 | FÉLÉVES KIZÁRÁSOM, nem csak jogilag támadható, de művészileg is rendkívül káros volt.
Megszakadt a fotókkal, videókkal komponált naplóesszéim sorozata.
Ezt az alábbi, a facebook-ról átemelt, 2024. november 4-ei irodalmi eseményt sem tudtam kellő súllyal kidomborítani. Pedig mennyi mondandóm lett volna az „énírás” stilizált irodalmi változatairól: Lásd „Kutyát karácsonyra” vagy a „Meghalsz nagyi” című költeményeimet.
A facebookot, lentebb részletezett ok miatt, nem tudtam erre felhasználni, és miért is tettem volna, amikor van erre saját (!) irodalmi felületem.
A Dokk irodalmi kikötő.
(Sokba fog kerülni a kártérítés az engem mint társtulajdonost kizáró „oroszlán tulajdonos” felé. Remélem megítélik!)
Utólag foglalkozni ezzel nincs már lehetőségem, mert azóta új témák merültek fel. Most már azokat kell elemezni és megjeleníteni. (Sürget a fogyó életidő.)
Ezt azért megemlítem (mielőtt beemelném most készülő jogi keresetembe).
-------------------------------
TÓTH KRISZTINÁHOZ egyszer elvittem egy fércművemet. Egy nagyjátékfilm forgatókönyvét. A VIZIT címmel. Amely a költő alteregómról szólt, aki az írás helyett a családot és egy családi ház felépítését választotta, a Tétényi fennsík szélén. Nem messze Krisztináék XXII. kerületi házától, amely környezet, ők is a fennsíkra jártak kutyát sétáltatni, valójában a nagy eurázsiai sztyepp utolsó – legnyugatibb – foltja. Hasonló fűfélékkel és árvalányhajjal.
Hősünk lovat is tart itt, hogy lovas íjász lehessen. S „vizitbe” jön hozzá egykori költő barátja, aki közben „igazi költő” lett, s elhozza új kötetét, mert meg akarja tudni, hogy a barátja miért nem ír.
Beszélgetés közben a „nem író költő” néhány szórakozott mozdulattal portrét skiccel költő barátjáról egy szalvétára, ami rendkívüli képességet árul el, de összegyűri és a szemétbe dobja.
Majd kiviszi barátját lovagolni.
Mivel vendége nem tud lovagolni, hozzákötözi a nyereghez, majd a Kamara erdő és a Tétényi-fennsík találkozásánál egy felriasztott őzbak nyomába erednek és a főhős, megfeszített íjjal, utol is éri a vadat.
„Fej fej” mellett vágtatnak lassított felvételen.
Az acél nyílhegy pontosan a vad lapockájára mutat, de a főhős leengedi az íjat és futni hagyja.
– Láttad?!!! Láttad?!!! – kiabálja elragadtatottan, kétségbeesett, lóhoz kötözött barátja felé, akit viszont a ló ragadott el, de utolérve hősünk lovát megáll.
A vizitáló természetesen nem tud felelni.
Később, már otthon, szívroham következtében meg is hal. (Előtte sok más is történik, többek között hagyományőrző zsidó fiatalok érkeznek a főhős meghívására, és közös sátoros ünnepet tartanak a lovas íjász jurta táborral…)
Végül a nem író, barátja halála miatt megrendülő főhős mégis írni kezd.
Egy film forgatókönyvét írja.
Amelyben a nem író költőt meglátogatja a közben beérkezett költő barát.
S műnek az lesz a címe: A VIZIT.
-----------
E fércművet (azért hívom így mert sosem írtam készre s végül nem is lett film belőle) Krisztina postaládájába tettem be a XXII. kerületi családi házuk kapujánál.
Mert ő közben igazi költő lett én pedig akkor már „nem írtam” (legalábbis átmenetileg), az építkezést és a családot választva. (Lásd az alábbi twitter-poémákat!)
https://x.com/PalocziAntal/status/1352659376256012288
https://x.com/PalocziAntal/status/1352895810674024449
Krisztináék házát azóta eladták, lebontották. Helyette társasház épült.
De én még látom belülről Krisztina első emeleti „nagylány szobáját”. Ahová sok évvel korábban meghívott, amikor még – középiskolásként –, első költői estjéhez „tőlem” kért balett táncost. Aki mint az ELTE Egyetemi Lapokban publikáló volt bölcsész s kezdő kollégiumi nevelőtanár, a balettintézet kollégiumában dolgoztam éppen.
Delegáltam is egy kollégista lányt az estjéhez, amelyet Krisztina a Centrál kávéház alagsorában, a „hordó” elnevezésű különteremben tartott.
Pár évvel Krisztina első estje után én is ott tartottam ( a Nagy Nemírás előtti) „utolsó” költői estemet AZ APOKALIPSZIS ELMARAD címmel.
Ebből a lovas képből készítettem el az est plakátját!
Lásd az alább linkelt első twitter-poéma montázsának baloldali fotóját!
Mindez a Czarina Russell ihletésére írt Ajándék a hercegnek című, leendő magyar-angol nyelvű twitter-poéma kötet anyaga, e másik, „témába vágó”, Hans Zimmernek ajánlott opusszal együtt. Az ő élő koncertjén énekelte Czarina Russell a „gladiátor dalt”. Úgy mint valami Pallas Athéné, aki Hans Zimmer fejéből teljes fegyverzettel pattant elő. Lásd a youtube-on! Czarina nem mellékesen a volt bedfordi herceg unokája. Innen a kötetcím ötlete. Mert végre nem fiktív „szép herceget” hanem egy igazit szólíthatok meg Villon stílusában. Ami kommunista diktatúra csecsén nevelkedett költőnek poén. (Lásd e harmadik twitter-poémámat is.)
https://x.com/PalocziAntal/status/1591031635331674113
https://x.com/PalocziAntal/status/1594329194066243586
https://x.com/PalocziAntal/status/1649328006526115841
Szóban forgó estemre Papp Gábor Zsigmond is eljött, ha jól emlékszem katonaruhában.
Belőle azóta dokumentumfilmes lett, jelentősnek mondható életművel.
Állítólag – később mindketten így mesélték – bár régebbről is ismerősök voltak, de az én estem hozta össze őket.
S én attól kezdve rettegve leselkedtem utánuk… a szó legigazibb értelmében.
Megtörtént, hogy az Országos Széchényi Könyvtár katalógus-szekrénye mögül próbáltam kikémlelni: vajon együtt vannak-e még?
S csak akkor mertem rájuk köszönni, amikor láttam, hogy a terem egyik végéből érkező Krisztina a terem másik végében olvasó Gábor mellé ül le.
Még együtt vannak… Jaj de jó!
– Sziasztok!
Aztán néhány hónap múlva, vagy egy évvel később ugyanez… megint…
Szívesen folytatnám, de nem tehetem.
Ennek a visszaemlékezésnek valójában a Dokk.hu irodalmi lapban kellene folytatódnia, ahonnan (egy jogi tévedés következtében) kitiltottak éppen.
(Noha társtulajdonos vagyok… s ezért törvénytelenül, de itt ezt most nem részletezem…)
Minden esetre e Dokk-on most meg nem írható, ott nem publikálható szövegnek, és az ezt megelőző posztnak (ahol az első kötetemről is beszélek) a mellékelésével fogom benyújtani a keresetet.
Az engem (és a Nyájas Olvasót) ért „irodalmi kárt” illusztrálandó.
A facebookon a további publikációt egyelőre azért kell (önszántamból) felfüggesztenem, mert az ezt megelőző fényképes anyagban, amellyel a facebook-algoritmus mint face-emlékkel, épp megajándékozott, A PARÁZNABILLEGETŐ című kötetemről alapvető fontoságú értelmezést írok.
És épp ki szeretném megint adatni a kötetet egy arra alkalmas kiadóval.
VAGYIS EZT AZ ÖSSZEFOGLALÓT AKAROM MEGŐRIZNI A „FACEBOOK-KIRAKATBAN”.
Ha írnék még elé, hátrább sorolná az algoritmus.
Talán ez az egy anyag még elfér előtte, amit Krisztináék estjéről itt fogalmazok. Ezt írtam ¬ VOLNA (!) meg a Dokkra, kibővített képes esszé formában.
Nyájas Olvasó, „adminisztratív” okok miatt, és nem azért mert nem írok, HISZEN ÚJRA ÍROK (és énekelek, hamarosan a youtube-on is fenn leszek), most be kell érned ennyivel!
Pedig mennyi mondanivalóm lenne Krisztina és Gábor közös estjéhez kapcsolódóan, ahol ők olyan érzékenyen taglalták a naplóírás, „énírás”, irodalmi írás témakörét!
---
Később egyébként valóban szakítottak, de azóta is jóbarátok – ahogy a fotóm is mutatja – aminek külön örülök.
A kép november negyedikén a Petőfi irodalmi Múzeum írói naplókat bemutató kiállítás kísérő rendezvényén készült. A beszélgetés részvevői Tóth Krisztina, Pap Gábor Zsigmond és Szegő János voltak.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
