NAPLÓK: Szelindek A Bódog Legutóbbi olvasó: 2024-04-24 19:04 Összes olvasás: 26363| 26. | [tulajdonos]: mondóka | 2003-07-04 07:47 | Mottóka: "Shortcut 's this way!" [Two Stupid Dogs]
Egy kedves gyermekmondóka jutott eszembe ma reggel, hogyaszongya:
"Nyolc kicsi hangyácska menetelt
felfelé a fán.
Az egyik visszafutott apjához,
hét ment tovább.
Hét kicsi hangyácska menetelt
felfelé a fán.
Az egyik visszament anyjához,
hat ment tovább.
Hat kicsi hangyácska menetelt
felfelé a fán.
Három visszatért szerelméhez,
három ment tovább.
Három kicsi hangyácska menetelt
felfelé a fán.
Az egyik gyógyszert szedett be,
kettő ment tovább.
Két kicsi hangyácska menetelt
felfelé a fán.
Az egyik fagyállót ivott,
egy ment tovább.
Egy kicsi hangyácska menetel
felfelé a fán..."
Fenébe, nem tudom, hogy van tovább.
folyt.köv. | |
| 25. | [tulajdonos]: rács-odálkozás | 2003-06-17 08:57 | Biztonság? Neked mit jelent a biztonság? Tartósan, előre kiszámíthatóan, megbízhatóan van valami mögötted, amihez bármikor odafordulhatsz, ha vihart látsz közeledni, vagy ha csak meg kívánsz róla győződni, ott van-e még az? És ha igen?
És ha nem?
rácsokat látok, akárhányszor becsukom a szemeimet. élesek - egyszer megmarkoltam, és megpróbáltam kihúzni, kitépni a helyéről, de csak megvágtam a kezem, és a rács meg sem mozdult. a rácsoknak mintázata van. először azt hiszed, hogy kétféle. csillag, és lekerekített sarkú négyzetek - egymást követik, váltogatják egymást, kapaszkodnak egymásba.
A rácsok is biztonságot adnak. Neked, akit elkerítenek, és másoknak, akiktől elkerítettek. Jó magasan vannak, hogy ők el ne érhessék, csak szánakozva, esetleg elégedetten nézegethetik. Te azonban megpróbálhatod kitépni a helyéről.
Aztán csak a kezed vérzik.
Biztonság.
megfigyeltem. nem két minta van, hanem csak egy, a Homokóra. egyetlen egy minta, de ahogyan egymáshoz érnek, egymásba kapcsolódnak, úgy tűnik, mintha csillagokat, lekerekített sarkú négyzeteket látnál. a Homokórával próbáltam dacolni, hasztalan. de éjjel, ha besütött a hold, a Homokórák megtörték fényét, és a plafonra újabb minták kerültek.
Biztonság! Biztonság: keresés. Biztonság: igény. Biztonság: hiány. Biztonság: illúzió.
Biztonság: függés.
élet vagy halál? szép kis alternatívák - ahogy mondani szokás. kipróbáltam mindkettőt, és még mindig nem tudom, melyik való nekem. szerintem egyik sem. a padlóról megfigyeltem azt is, hogy az életben is csak egyetlen minta van. a Homokóra. a rács, rajtad, rajtam. próbálj meg kitörni: elvágod a kezed. feküdj hanyatt, és nézd a plafont: kaleidoszkópot játszik neked a rácsod, és valami fény, onnan kívülről.
Őrizgetem én is a magam kis biztonságrácsát, ami nem engedi, hogy szabad legyek, de legalább tudom, hogy élek, mert fáj. Szép kis kapaszkodó. Talán eljön az a valaki, aki kiengedhet - akár azon az áron is, hogy megvágja a kezeit.
addig is, fekszem hanyatt, és nézem a kaleidoszkópot, és álmodom /i>róla. vajon milyen leszek
szabadon?
És vajon miért írom le ezeket, akárhová is?
Biztonság?
minek. | |
| 24. | [tulajdonos]: mégis ennyi csak | 2003-04-12 00:03 | ---
három lakás kulcsai húzzák a zsebemet
de nem tudok hazamenni
jó lenne tudni mi az és hol van
az otthon
---
de sötét van...
a vagonban természetes hogy negyed éjfélkor már nem világítanak de az állomáson se?
áramszünet állítólag
két kilométerrel arrébb már neonnyalókák nőnek a földből
betonpálcás nátriumlámpacukor
de attól még sötét van
---
harapófogammal húzom ki a fekete párnából
a fénylő gombostűfejeket
hogy mindegyik a földre hulljon
csillagcsavarhúzóval tekerem ki
óramutató járásával ellentétesen
tick
tick
tick
angolul szakadt bele a fejem az időbe
házon belül és magamon kívül
hát keressetek valaki mást
napló lezárva
pörköltpecsét.
--- | |
| 23. | [tulajdonos]: megint csak találomra | 2003-04-11 13:42 | Mottó: "Anyag nem vész el, csak nálamlapul."
Az emberek néha elhagyják a holmijaikat. Én pedig megtalálom.
Ma például egy szívet találtam.
Ott feküdt a parkban, látszott rajta, hogy tudatában van annak, hogy ő bizony most valóban el lett hagyva, szándékosan vagy véletlenül, az ilyenkor már részletkérdés. Valamikor kulcstartó lehetett, vagy valami hasonló, mert egy rövid lánc csüng rajta, aminek a végén el van hajolva a rögzítő csat (karabiner, vagy hogy hívják az ilyesmit), tehát lehet, hogy tényleg csak leesett. Véletlenül. Avagy szándékosan hagyta el ő korábbi tulajdonosát.
Egyébként valamivel kisebb mint az öklöm, és nagyon puha, vörös jószág, centis nagyságú, sűrűn nőtt függelékekkel kis testén. Szőrös szív.
Míg ücsörögtem a padon, nézegettem az embereket, és próbáltam kitalálni, kié lehet. Arra vágytam, hogy valaki kétségbeesett, tétova mozdulatokkal, szűkülő köröket leírva sétáljon arra, feltűnően kutatva valami után, amit elveszített, nemrég és véletlenül. Meg szerettem volna pillantani ezt az embert, hogy odamehessek hozzá, mosolyogva visszaadjam hűtlen kabaláját, ő megköszönje, és elfelejtsük egymást.
Jó, természetesen ez lehetetlen, nem is jött senki érte, hát nálam van amíg elkezd hiányozni valakinek.
Az emberek néha magukat is elhagyják. Én pedig megtalálom a szívüket, megvárom, míg keresni kezdik, azután megpróbálom nekik visszaadni.
Ők megköszönik, és elfelejtjük egymást. | |
| 22. | [tulajdonos]: csendes éj | 2003-04-09 21:28 | Beszéltem apámmal ma. Azt mondja, balesetük volt hazafelé úton, egy szembe jövő Honda vezető-oldali ablaküvegét kiütötte egy mellette haladó teherautóról lehullott kő, és az üveg nekicsapódott az ő autójuknak. A szélvédőt tartó oszlop, és a tükör fogta meg - azok ripityára mentek, de ha kicsit arrébb megy az az üveg, akkor betöri a szélvédőt, és.
"Kész szerencse." - mondta ő, és én Dolák-Saly könyvére gondolok, meg az álinterjúra az álspiritisztával, aki azt tanítja, hogy a "Véletlenben ott a szó: ÉLET", de igazából most csak egy grimaszra futja mosoly helyett, és egy ki nem mondott "köszönöm"-re, hogy itthon fojtogatnak a halvaszületett könnyek, és nem a kórházban. | |
| 21. | [tulajdonos]: - | 2003-04-08 17:13 | amikor egyszer csütörtök este elkezdett fájni, és nem tudtam este aludni, és péntekre olyan rosszul lettem hogy felhívtuk a dokit korán reggel hogy bemehetnénk-e a rendelési idő előtt, és nagyon jó fej és megengedte, és ültem a fehér székben a váróban és csikorgattam a fogaimat és nyüszítettem és le kellett hunynom a szemeimet hogy legalább a sötétben tekergő körökre tudjak figyelni és ne ájuljak el, és megjött végre, és megvizsgált és nem tudott semmit mondani, elküldött hasi ultrahangra hogy hátha ott okosabbak, és persze mire odaértem már tele volt ott is a folyosó, igaz ott pirosak voltak a székek de minden más ugyanolyan volt, és ilyen picire zsugorodva, homlokomat a térdemre és vártam hogy sorra kerüljek, aztán bekenték azzal a hideg zselével és elég jól elszórakozott a doki meg a medika míg végigszkennelték a hasamat és nagyon okosakat mondott neki, hogy nézze, azok ott a vesepiramisok és épp most választják ki a aztán megnéztem én is a monitoron a szürke foltokat ami én vagyok belülről és magyarázott a csaj lelkesen mert okosakat kérdeztem de igazából nem is volt olyan szép a májam mint gondoltam volna
megróttak mert vizet ittam a vizsgálat előtt, csókolom ha nem eszek legalább folyadék legyen bennem
megkaptam az eredményt természetesen minden a lehető legnagyobb rendben volt, csak én szartam magam össze a fájdalomtól majdnem, vissza a dokihoz, hümmögések, felírt valami erős antibiotikumot elmentünk kiváltani, még jó hogy volt aki vezessen mert én ülni is alig bírtam, ne, ne telefonálj most az ég áldjon meg, menjünk már haza
beszedtem a gyógyszert persze, de olyan rosszul lettem nap közben hogy egész napomat egy kád vízben töltöttem, aromaterápia meg fürdőkristály meg egy minden emberi méltóságától megfosztott vinnyogó marék csont a százhúsz liter vízben
azt mondta a doki lehet kismedencei gyulladás, azért kell az antibiotikum
este már dupla adagot vettem be mert semmi, semmi nem volt a fejemben, üres volt minden, csak a fájdalom
és a kád forró víz, persze gyulladásra nem lenne szabad, tudom doktor úr, felfordulhatok?
aznap este se aludtam csak óránként leengedtem a kihűlt vizet de legalább gondolkodni tudtam míg áztam, mármint gondolni másra mint hogy fáj
szombatra kicsit jobb lett este beszéltem K.-val is (itt így divat, ismerőseink egy szép nagy betűvé redukálódnak, na nem mintha számítana ha kiírnám a teljes nevét meg a személyigazolványa részleteit) és azt mondja csütörtökön este meghalt az édesapja
vasárnapra persze tökéletesen és nyom nélkül elmúlt a gyulladásom azért a doboz gyógyszert végig szedtem engedelmes állampolgárként de
hosszú volt az a két év vele és igaz az utolsó fél már könnyebb volt akkor már nem voltam ott csak a testem és már egy jó ideje vége de akkor sem volt nyomtalan
csak az a helyzet hogy soha többé, én nem akarok közel engedni senkit mert egynek lenni nehéz irtó nehéz és nem tudom most mi fog történni velem de rettegek
szeptemberben évkezdés addig már nincs olyan sok idő
addig hagyjatok békén és törődjetek a saját dolgotokkal én nem akarok több kismedencei gyulladást és nem akarok eufóriában önkívületben végigszárnyalt napokat senkitől többet
már mindjárt jobb lesz nem olyan sok idő csak addig felejtsetek el jó | |
| 20. | [tulajdonos]: Feketerigó és Szupermen | 2003-04-07 14:53 | Péntek, negyed nyolc.
Állok a villamosmegállóban, szemben a kitudja-hányéves Nagy Fenyő. Jó magyar szokás szerint alászórva mindenféle szemét, használt rongyok. Valami zörög alatta. A feketerigók keresik táplálékukat ilyen hanggal kísérve, ezerszer láttam már: áll a kis fekete lovag, délcegen, elszántan, és tudja hogy figyeled Egy darabig meg sem mozdul, aztán mint ha az élete múlna rajta- fejjel előre, elszántan veti magát az avarba. Turkál, keresgél (az egész nem tart tovább néhány másodpercnél), majd ismét ugyanolyan merev haptákba vágja magát, mint mielőtt belekezdett volna.
Száraz fű zizegése, kiürült műanyag palack tompa roppanása, de a rigó sehol, csak a hangok ismerősek.
Valami nagy, szürke mozdul a fa alatt, a palackok jajgatása felerősödik, majd csend, és rigóm kilép a faágak takarásából.
A szemtelen tavaszi világosság szokatlan neki a jeges, fekete éjszaka után. Lehajtott fejjel, tántorogva teszi meg az első métereket. Megáll, ellenőrzi földes-foltos, szürke ruháit, majd üres nájlonszatyrát lóbálva sétál tovább akárhová, fejjel előre, elszántan a Ma Is Akkor Is folyton változó, arcot-ruhát szaggató tüskés bokrai, száraz levelei közé.
Táplálékért. Mint ha az élete múlna rajta.
Clark Kentre gondolok. Ha szükséged van egy szuperhősre, hát ő mindig a közelben van. Telefonfülkébe vetődik, letépi álarcát, bürokrata burkát, szerény álcáját leszaggatja, hogy az legyen végre, akinek született: egy feltűnő, Jó Helyen Jókor süvítő messiás, aki elkapja, kihúzza, átemeli, megállítja, testével felfogja.
Szürke feketerigó. Inverz Clark Kent. Nem látom hőstetteit, mert fűtött szobában ülök, míg ő a térdig érő hóban; mert hajnalban ablakhoz nyomott orral nézem a szakadó esőt, míg ő hanyatt fekve egy fa alatt; mert az ételt épp falatonként legyűrve eszem, míg ő reszkető kézzel tördeli a szemetes konténer mellett talált kenyérvéget.
Aztán reggel, a Nagy Fenyő alatt visszahúzza szürke ruháit, és nekiindul, hogy ma is megmentse magát. | |
| 19. | [tulajdonos]: fél|álom | 2003-04-03 01:03 | Azt hiszem, kicsit megijedtem ma.
Kezdődött azzal, hogy elmentem A kör című film egyik késői előadására. (Mióta a helyi plaza megépülésével befellegzett a város alternatív mozijainak, alig ültem valamicskét a Fénylő Lepedő előtt. Ezt a filmet is kétkedve fogadtam, végül nem bántam meg, mert túl sok újat nem mutatott fel, de elment vele az idő. Az egész filmnél sokkal jobban tetszett például az első fekete-fehér betét, a videokazettáról. No, fél óra olyasmitől rendesen ki tudnék borulni A körtől nem. De legalább későn kezdődött, ez sokat nyom a latban értékeléskor :) Tehát, nézem a filmet, és valami kellemesen telt (rekedtes felhangoktól sem mentes még jobb!) női hang világosan és érthetően a fülembe suttogta, hogy Gyere ide. Gondoltam, a mögöttem ülők lesznek azok, biztosan ijedős a pasija, és azt akarja hogy hozzábújjon a bohzasztó hohhohfilm alatt, ügyülübügyülü. Nem gondolkodtam én ezen többet, csak amikor véget ért az előadás, néztem meg, kik ülnek mögöttem üres az egész sor, csak a legszélén, eggyel feljebb mint én, két középkorú srác. Még mindig nem tudom hova rakni azt a Gyere ide-t, mert hallottam, és nem a srácoktól, és a film is angol nyelvű volt, szóval nem a trükkös dolbi sztereó szöráund. Hm.
Aztán sétáltam haza, klasszikus lakótelepi éjjel, egy sötét alak kézikocsin húz maga után valamit előttem, pont arra tart, amerre én, hát nyomába szegődök. Megszaporázza lépteit, sűrűn tekint hátra, pedig esküszöm nem mentem közelebb, mint illik, végül lefordul egy kereszteződésnél, a kocsijáról fémes zörgéssel hullik le valami, hátra sem néz, csak igyekszik, el.
Hé, öreg, most annak a résznek kell következnie, hogy cigit és aprópénzt kérsz tőlem, miközben magabiztosan és megvetően mérsz végig, hé, hát én vagyok az, aki homlokán balek tetoválással született, ne rohanj már, héé, nekem kéne félnem tőled, mi van már ma???
És utálom hogy folyton megijesztek valakit, múltkor is Anyut, mikor jöttem fel, és becsengettem, és kicsit be voltam nyomva, úgyhogy azért tűnhetett olyan remek ötletnek az, hogy megálljak a sötétben a bejárati ajtó előtt, de mikor hallottam kijönni, már megbántam, és tudtam hogy meg fog ijedni és igen hülye ötlet volt, és kinyitotta az ajtót, és elindult a folyosón elhelyezett villanykapcsoló felé a sötétben és mit sem sejtve ütközött belém és akkor
Meg múltkor reggel ő még aludt és én megint nem tudtam szinte semmit az éjjel és gondoltam olvasgatok amíg felébred, kiültem a fotelba és telt az idő, és egyszer megmoccant és tudtam hogy fel fog hamarosan kelni, odafordult félálomban és meglátott engem a fotelban és akkor
De nem csak őt, hanem mindenkit, aki kicsit is közelebb kerül hozzám, egyszer minimum, ez eddig hétszentség hogy így volt, és azt az egy esetet leszámítva sohasem szándékos, de akkor is megtörténik
Mit láttok, amit én nem? Én mikor fogom látni?
nem akarok megijeszteni senkit hagyjatok békén
és nekem ne suttogjanak nem létező nők a fülembe hogy menjek oda | |
| 18. | [tulajdonos]: ebédszünet | 2003-03-27 03:23 | Leguggolok a tölgyfa lábához. A lehullott, elszáradt levelek törékeny, repedezett szövetén keresztül már utat vágott magának az idei fű. A látvány a rovargyűjteményekre hasonlít: hatalmas, kopott barna lepke feltűzve egy világos nedves-zöld tűre. Érintésemre kettétörik a ledobott múlt.
Felállok. Arrébb egy fűzfa, fél méterről érezni, milyen forró. Erőtől sugárzik, nekem is jut belőle. A verőköltő bodobácsok diónyi kupacba tömörülve párzanak. Egymásnak háttal egymásban, tengelyesen trükközött párok, együtt - még ha egyikőjüknek hátrafelé is kell rohanni néha.
Szeretnék lefeküdni, hagyni hogy betakarjon a napfény, a muslicák násztáncának vibrálását figyelve elaludni, álomnyálamat öntudatlanul az illatos földre csorgatni. Arra ébredni, hogy kíváncsi hangyák tucatjai mászkálnak rajtam, útvonalat és élelmet keresve. | |
| 17. | [tulajdonos]: egy seregnyi tavasz | 2003-03-24 12:53 | | Egy almáskert mellett száguldunk el. A példás sorokban, egyenesen álló fák akár római cohors katonái, itt-ott magasba emelkedő hadi jelvények: szakadt, piros szöszös mackóalsó, kék otthonkamaradék, kinyúlt-kiszolgált pulcsik a keresztrudakra aggatva, madárijesztőnek. A fakatonák kivont rügyekkel, parancsra várnak. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
