Putyinról álmodtam. Mellettem ült az iskolapadban, a jobb oldalamon; fiatal volt, szőke és magabiztos. Amikor felszólították, szemrebbenés nélkül, hosszasan beszélt valamiről. Lenyűgözött a higgadtsága. Néztem rá oldalról, mint akit megbűvöltek, még mosolyogtam is. Aztán hátrakaptam a fejemet. Hosszú fekete göndör hajú, kövérkés fiú ült mögöttem (vagyis inkább Putyin mögött, jobb oldalt), leeresztett vállal, esetlenül, már-már bénán, mintha mindenben az ellentéte lett volna Putyinnak, és szomorúan nézett rám. Én pedig magyarázkodni kezdtem, mintha valami felmentést akartam volna találni a helyzetre, de éreztem, hogy a szégyentől elvörösödik az arcom.
Ezután kezdtek körözni az erkély körül a drónok, már itthon, nem az iskolában. Kíváncsian lestem többedmagammal (nem tudom, kikkel, talán a gyerekeimmel), mi lesz. Az egyik drón az erkélyajtó ablakának csapódott, és betörte az üveget éppen ott, ahol én álltam. Tele lett szilánkkal a szemem, és bár nem fájt, tudtam, hogy nagy bajban vagyok, és nem csak én, hanem mindenki.
Aztán két fegyveres katonát láttam egy labirintusszerű építményben rohanni. Rohantam én is. Nem tudtam eldönteni, hogy előlük menekülök, vagy utánuk, hogy legyen, aki megvédjen.
Не то чтоб он был так труслив и забит, совсем даже напротив; но с некоторого времени он был в раздражительном и напряженном состоянии, похожем на ипохондрию. Он до того углубился в себя и уединился от всех, что боялся даже всякой встречи, не только встречи с хозяйкой. Он был задавлен бедностью; но даже стесненное положение перестало в последнее время тяготить его. Насущными делами своими он совсем перестал и не хотел заниматься. Никакой хозяйки, в сущности, он не боялся, что бы та ни замышляла против него. Но останавливаться на лестнице, слушать всякий вздор про всю эту обыденную дребедень, до которой ему нет никакого дела, все эти приставания о платеже, угрозы, жалобы, и при этом самому изворачиваться, извиняться, лгать, — нет уж, лучше проскользнуть как-нибудь кошкой по лестнице и улизнуть, чтобы никто не видал. Впрочем, на этот раз страх встречи с своею кредиторшей даже его самого поразил по выходе на улицу.
Впрочем, на этот раз страх встречи с своею кредиторшей даже его самого поразил по выходе на улицу.
Nem mintha (не то чтоб) nem lenne jobb dolgom, minthogy az orosz tudásomat felvirágoztassam. Éppen ellenkezőleg (совсем даже напротив). Annyi mindennel kellene foglalkoznom (заниматься), amire nem jut idő (время). De itt van például ez a не то чтоб. Az egyik kedvenc megoldásom, bár ami azt illeti (в сущности), észrevettem, hogy az utóbbi időben (в последнее время) túl gyakran használom fordítás közben, olyankor is, amikor a spanyolban nincs ott, de muszáj (должен) feldobnom valamivel a mondatot, mert a szó szerinti változatot laposnak találom. Már csak ilyesmiben lelem örömöm. На самом деле это неправда, mert vasárnap a Sexto Elemento -- Lukács Miklós, Gavino Murgia, Mogyoró Kornél, Childo Tomas, Omar Sosa (!) -- koncertjén szétörömködtem magam, és az úszás is jó volt. De чаще всего úgy érzem, jobb lenne lesurrani valahova macskamódra (проскользнуть как-нибудь кошкой). Csak hova. Куда.
В начале июля, в чрезвычайно жаркое время, под вечер, один молодой человек вышел из своей каморки, которую нанимал от жильцов в С — м переулке, на улицу и медленно, как бы в нерешимости, отправился к К — ну мосту. Он благополучно избегнул встречи с своею хозяйкой на лестнице. Каморка его приходилась под самою кровлей высокого пятиэтажного дома и походила более на шкаф, чем на квартиру. Квартирная же хозяйка его, у которой он нанимал эту каморку с обедом и прислугой, помещалась одною лестницей ниже, в отдельной квартире, и каждый раз, при выходе на улицу, ему непременно надо было проходить мимо хозяйкиной кухни, почти всегда настежь отворенной на лестницу. И каждый раз молодой человек, проходя мимо, чувствовал какое-то болезненное и трусливое ощущение, которого стыдился и от которого морщился. Он был должен кругом хозяйке и боялся с нею встретиться.
Orosztalanítás, olvasom több helyen. Mintha Putyin és társai miatt mindennek, ami orosz bűnhődni kellene. Már nem emlékszem, hol szereztem meg, melyik antikváriumban (egyáltalán létezik-e még az a bolt, mintha a Váci utcán lett volna), ahol a Bűn és bűnhődés eredeti nyelvű változatát megvettem. 1983-as moszkvai kiadás. A bőrt utánzó vászonborításra aranyfestékkel nyomták rá a szerző nevét és a regény címét. Széles és hosszú, de a laptopom alatt jól elfér. Évek óta funkcionál alátétént (magasítóként) a Híres festők színes arcképcsarnoka (Hajja&Fiai) és William Gaunt The impressionists című kötetének társaságában. Évek óta tervezem, hogy egyszer előveszem, és a szövegét bogarászva újratanulom az orosz nyelvet. De csak halogattam, mintha sosem találtam volna volna rá megfelelő alkalmat. Még tavaly sem láttam elérkezettnek az időt, amikor a badacsonytomaji hegyen megismerkedtem a komiföldi Olgával, aki az oroszon kívül semmilyen nyelvet nem beszél (bézikszinten sem), a magyarra sem fanyalodott még rá, noha minden nyáron hónapokat tölt a férjével közös nyaralójában, sőt, amióta nyugdíjas lett (irigylésre méltóan hamar, 54 éves korában, amúgy egyidősek vagyunk), a tavaszi és őszi hónapjai is itt telnek. Olga meghívott egy teára és egy tortaszeletre, aznap délelőtt, maga sem tudta, miért, nekiállt sütni, pedig nem várt vendéget, ismerem ezt, velem is előfordult már nem egyszer, hogy nem tudom, kinek de valamiért finomságot kell készítenem, és az befut. Lassan, nagyon lassan jött elő a Ленин сказал-ra és a железная дорога-szerű ismeretekre alapozott orosztudásom, de nagyon gyorsan tanultam meg a számomra ismeretlen hétköznapi szavakat, és a vágy is újra felébredt bennem, hogy jussak végre valamire ezzel a szép nyelvvel, amit gyerekkorunkban úgy utáltunk. De Dosztojevszkijhez nem volt elég Olga, hozzá több kellett. Dosztojevszkijhez Putyinra volt szükségem. Ma kihúztam, mint egy fiókot a Преступление и наказание-t a laptop alá emelt építményből, és felnyitottam. Két bekezdés feldolgozását engedélyezem magamnak naponta, nem akarok teljesíthetetlen feladatot vállalni. Olgát kérdeztem, ő sosem kedvelte Dosztojevszkijt, a kötelezőket elolvasta, ennyi.
A határra -- olvasom egy segítségnyújtó csoport oldalán -- most kezdenek befutni az odesszai menekültek. Hét napja megállás nélkül jönnek. Ma egy négygyerekes család nem fogadta el az önkéntesektől a plusz ennivalót, mert nem akarják más elől elenni az ételt, de a saját segélycsomagjaikból sem engedik enni a gyerekeket, mert tartalékolnak.
Nem mentem el ma Záhonyba. Azt olvastam a segítségnyújtó csoport oldalán, hogy van elég önkéntes, adomány is bőven, sőt, túl sok. A határon túlra elmehetnék a máltaiakkal, de arról lebeszéltek a fiúk. Főleg a keresztfiam. „Szerintem menjenek csak a huszonévesek ???? Nyilván jò sok munka lesz ott ès úgy gondolom ezt bízhatjátok ránk ????”, írta. Ma este először találkozott a budakeszi református házas kör női tagozata. A férfiak már évek óta összejárnak heti rendszerességgel. Tizenketten ültünk az asztal körül a Pizzaportán, vacsora előtt imádkoztunk a békéért. Kijevi jércemellett rendeltem, kétdeci cserszegi fűszerest ittam hozzá, megszegvén az egyéves alkoholmentességi fogadalmamat. Izgultam, mi lesz, ha szóba kerül az ukrán-orosz háború. Tegnap este a világimanapon kellemetlen beszélgetésbe elegyedtem Ellel, aki a szent meggyőződéssel hangoztatta, hogy áprilisban mindnyájunknak el kell menni választani, és a Fideszre kell szavazni, ha el akarjuk kerülni, hogy MZP háborúba sodorja az országot. A férjemnek ma előre megígértem, hogy ha a politika szóba kerül szóba, nem osztom az észt, hallgatok, mint a sír. Nem sikerült tartanom az ígéretemet, sosem sikerül. De szerencsére senki sem akart olyasmiről meggyőzni, ami miatt görcsbe rándult volna a gyomrom. Néztem az arcokat, évek óta ismerem őket, nálam kb. tíz évvel fiatalabb anyák, egy kivétellel mindenkinek három gyereke van. Időnként a pincérek arcára tévedt a tekintetem. Nem tudtak nem mosolyogni rajtunk, pedig saját bevallásuk szerint, nagyon fáradtak voltak, reggel óta megállás nélkül dolgoztak, ma különösen sok vendégük volt.
Jászberényi Sándor mai beszámolója szerint Kijevben üresek a polcok, a gyógyszertárak előtt kilométeres sorok állnak, ha elzárják a vizet és a villanyt, sötétségbe borul a város, az anyák óvóhelyeken a bombák hangjával a fejük felett próbálnak szoptatni, a legtöbbjüknek nincs elég teje. A tápszer hiánycikk.
Legközelebb nem enni megyünk a női körrel, hanem kirándulni, az én javaslatomra.
“ A képzeletáramkör úgy van kialakítva, hogy a legminimálisabb ingerre is reagáljon. A könyvek alapvetően huszonhat fonetika jelből, tíz számjegyből és körülbelül nyolc írásjelből állnak - az emberek pedig megnézik ezeket, és látják maguk előtt a Vezúv kitörését vagy a waterloo-i csatát. ” Idézet a Hazátlan emberből. Sokáig tartana, ha össze kéne írnom az alkotókat, akiktől olvastam valamit, s e hosszú lista elején minden bizonnyal Vonnegut szerepelne. Káprázatos életmű, olyan fokú öniróniával fűszerezve, ami párját ritkítja. Mindig örömünnep számomra, ha azzal szembesülök, ez a rajongásom nem egyedüli.
Kedves Xavier Gimnázium, és Lockwood tanárnő, és Perin, McFeely, Batten, Maurer és Congiusta urak!
Köszönöm barátságos leveleiket. Milyen jól tudják, hogy lehet felvidítani egy vén csirkefogót (84) élete alkonyán! Sajnos nem vállalok már több nyilvános szereplést, mert manapság leginkább egy sárkánygyíkra hasonlítok.
Ráadásul az, amit mondani tudnék önöknek, nem is lenne igazán hosszú vagy különösebben bölcs. Csupán ennyi: gyakorolják a művészeteket, bármilyen művészetet – zenéljenek, daloljanak, táncoljanak, színészkedjenek, rajzoljanak, fessenek, szobrászkodjanak, írjanak költeményeket, regényt, esszét, riportot, az sem számít, hogy jó vagy rossz, amit csinálnak! És ne azért tegyék, hogy meggazdagodjanak, vagy híresek legyenek, hanem azért, hogy megtapasztalják a fejlődést, hogy rájöjjenek, mi van önökben legbelül, hogy növekedjen a lelkük.
Komolyan! Úgy értem, most azonnal kezdjenek hozzá, alkossanak, és alkossanak életük végéig! Rajzoljanak egy vicces vagy szép képet Lockwood tanárnőről! Táncolják végig az utat hazafelé az iskolából, énekeljenek a zuhany alatt és így tovább. Rajzoljanak arcot a krumplipüréjükbe! Játsszák el Drakula gróf szerepét!
Itt egy feladat ma estére – és remélem Lockwood tanárnő majd jól megbünteti magukat, ha nem csinálják meg: írjanak egy hatsoros verset bármiről, mindegy miről, csak rímeljen. Háló nélkül pedig nem igazi a tenisz, írjanak olyan jót, amilyet csak tudnak! De ne árulják el senkinek, hogy mit csinálnak! Ne mutassák meg vagy olvassák föl még a barátnőjüknek, a szüleiknek, vagy, mittudomén, még Lockwood tanárnőnek se! OK?
Ha elkészültek, tépjék össze a papírt icipici darabokra, és dobják el több különböző szemetesbe. Meglátják, mire ott tartanak, az írás öröme már bőségesen megjutalmazta önöket. Addigra tudni fogják, milyen az, alkotva fejlődni, megtanulni valami újat önmagukról. Az írástól növekszik a lelkük.
Granadában egy templom közelében laktam a Girasol (Napraforgó) utcában a Cervantes tér közelében. Negyedkor, félkor és háromnegyedkor rövid harangjáték szólt, egész óránként nagy harangjáték. Soha nem kellett az órát néznem, a harangok strukturálták az időmet. Ez hiányzott legjobban, amikor hazajöttem. Mindez a légvédelmi szirénák kapcsán jutott eszembe. Hogy milyen lehet az, amikor a várhatóan becsapódó bombák határozzák meg az időbeosztásodat. Meleg van itthon, a termosztát óránként bekapcsolja a fűtést. Alig tudom nyitva tartani a szememet. Tegnap éjjel kettőkor még podcastokat hallgattam. A tanítványom Covid-fertőzés-gyanú miatt lemondta az órát (nem elsőzör). Este világimanap a metodista templomban, az Egyesült Királyság a téma. Engem kértek fel az országismertető felolvasására. Tele volt magyartalan szerkezetekkel a szöveg, furcsa jelzőkkel, névelőhiánnyal, nem egyeztetett mondatrészekkel. Képes lett volna így felolvasni az, akit helyettesítek? Odakint most kezdett el szemerkélni a hó. Ideje szellőztetnem.
Láttam ma élőben. Kijevből tudósít napok óta, ahonnan a Telex-esek hanyatt-homlok menekültek haza, amint komolyra fordult a dolog. A riporternő megkérdezi, mikor jön haza (a kérdés végére hallhatóan elvékonyodik a hangja). Én haditudósítónak jöttem ide, hangzik a válasz. És az a tekintet. Mintha egy feneketlen szakadékba néznél. És az a megnyúlt arc, ahogy a fáradt redők átrendeződnek rajta a háború térképéve.
Minden percben rátok gondolunk, alig alszunk, folyton a híreket nézzük, és reménykedünk, hogy az orosz túlerő ellenére meg tudjátok védeni magatokat.
Itthon gyűjtjük az adományokat, rengeteg önkéntes dolgozik a határon és a tranzitzónákban, köztük a középső fiam. A hétvégén én is megyek vele Záhonyba.
A kisebbik fiam most akar jelentkezni ahhoz az önkéntes csapathoz, amely megpróbálja átjuttatni a szállítmányokat a határon túlra. Ez nem kis izgalommal jár, mert elterjedt a hír, hogy állampolgárságtól függetlenül minden férfit katonának visznek, akit ott találnak.
Maradj életben!!! Imádkozom értetek!
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
