NAPLÓK: J. J. Alphonsine de Mabus Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 15:38 Összes olvasás: 6631| 6. | [tulajdonos]: 2 | 2011-10-10 17:07 |
Basszbaritonalitás
Egymásmelletti elbeszélés három jelenetben
Kettő
Időközben ha nem is este, azért délután kerekedett. Az öreg vidáman volt.: -Csak óvatosan! Minőségi kavicsok kellenek. Szép kövecskék.
Bezzeg, a fiatalabbik! Már minden baja volt.: -Jó, törekedni fogok, az ideális kavicsok begyűjtésére és előállítására!
A magabiztos basszust kielégítette önnön éles elméje, végül minden mentális tevékenység maszturbáció.: -Helyes, rend a lelke mindennek! Nincs szebb álom, mint a rendőrálom!
-Célozgatunk? Célozgatunk? –hagyott fel kényszeredett munkájával a basszbariton. Komoran ácsorgott és öklében kavicsokat morzsolt.
-Ugyan! Ugyan! – röhögött Hellenpárt.
-Egy-két feketét belekeverhetek? – kérdezte még György, de már tudta, hogy a másik tudja…
-Szerintem a szín-fehér elegánsabb, nem gondolja? -vihogott a másik
A kérdezett kedvetlenül vállat vont, és engedte „elfolyni” a köveket: -Hát attól függ, hogy mire használják?
A basszus komolyságot erőltetett magára: -Mondjuk egy kellemes kövezéses partin, megfelelőbb… nem találja, közeg úr?
A basszbaritonról mintha lepattogzott volna a „vendég” kosz: -Ezredes. De ez talán mindegy is. No, te szutyok, mióta tudod?
Az öreg, mint említettük büszke volt elméjére.: -Az elejétől fogva.
-Helyes! Ügyes vagy. Éber vagy! Elismerésem! Komolyan. – hintázott a sarkán a basszbariton
-Hálásan köszönöm az elismerését ezredes úr! Sokat jelent ez nekem! Különben belőlem egy kukkot sem fog kihúzni. Sem az ezredes úr, sem más, arra érdemtelenebb ember. –szemtelenkedett Hellenpárt.
-Förtelmes és hivalkodó, ez a magabiztosság barátom. Persze eszed az van. Ugyanakkor! Nem tudhatod ki küldött! –emelte fel figyelmeztetőleg a mutatóujját György (igazából János). Hasonlított egy kissé a holdra mutató ujjról kérdező zen szerzeteshez, vagy éppen a mutogtó mesterhez... ez kissé zavaros… Ám merőben mellékes.
-Mindent összevetve két lehetőséggel számolok. Az, azért nem olyan sok. – vonogatta vállát a „jó” öreg.
Az ezredes -tegyük fel, de ne engedjük meg, hogy egyben nyomozó is- elengedte arcának alsóbb vonásait, mialatt ingerkedve felvonta homlokszőrerkélyecskéjét, hogy e nyelvújítás kori régiséggel éljünk és így szolt: -Nocsak!
A basszus bölcs módjára bólogatott: -Én erre a két lehetőségre, már régen felkészültem lélekben ezredes úr.
A bariton szenvtelenül méregette a másikat: -Elhiszem. De azt te sem tagadhatod, hogy a két lehetőség közül az egyik inkább a szíved szerint való, mint a másik!
Hellenpárt Ábel valóban bölcs volt (amiképpen kétségtelenül Hellenpárt Ábel is volt, e tekintetben élt a következetesség jogával): -Dőreség lenne az ilyesmit tagadni.
György (igazából János) a rendőrezredes és feltételezett de meg nem engedett nyomozó, krákogott és köpött egy hegyeset.: -Kövezéses parti, no szépen állunk! Biblikus ihletésű Rőzsedombi buli.
-Csak amire kereslet van! – tárta szét karját a basszus, akárha repülni tanulna.
-Ezek a Rőzsedombiak, már maguk sem tudják, mi az, ami gagyi. – eröltetett magára megrovó jellegű arckifejezést a basszbariton.
-Gagyi? – sértődött meg az öreg.
-Stílustalan. –legyintett a fiatalabb.
Hellenpárt töprengeni látszott ezen a felvetésen: -Stílus?
György (igazából János) unatkozott: -Az.
A basszus mintegy nebuló jelentkezett: -Leülnék a szatyromra, ha nem zavarja az ezredes urat.
Ezúttal a basszbariton vonta meg a vállát: -Tőlem.
-A derekam! -nyögte Hellenpárt miközben lezuttyant a zacskójára.
- Na mi az, kiköltöd a kavicsaidat… tyúkapó? Az ideális valagaddal? – hahotázott az ezredes továbbá feltételezett de meg nem engedett nyomozó.
-Nincs jobb dolgom. – vakargatta az állát a basszus.
-Ritka egy undorító jószág vagy te barátom. – rötyögött még mindig a basszbariton
Az öreg már fel se vette a sértést: - Csak amire kereslet van ezredes úr.
A fiatalabbik szúrós tekintetet produkált: -Az örök kifogás. Minden mocsoknak ez a kifogása. Ó, nekem nincs választási lehetőségem! Engem kisemmiz embervoltomból ez az állatias világ. Sőt! Ez a világrend. Világtrend, meg világ összeesküvés. Azt mondom én, hogy meglehet őrizni, amit az anyánk meg az apánk ránk bízott. Magunkat. Már ha volt anyánk meg apánk. Mert ha nem volt, akkor magunk sem vagyunk. Kövezéses parti. Undorító! Eltűrőd, hogy egy vidám programpont gyanánt, megkövezzenek? Ezek a Rőzsedombi rózsabogarak? Megérdemled hát!
Hellenpárt Ábel ragaszkodott a realitásokhoz: -Megfizetik. Megfizetik az ilyesmit ezredes úr. Megérdemlem hát.
György (igazából János) minden tőle telhetőt elkövetett, hogy lírai színben tűntesse fel magát: -És amikor az arcodba záporozik a halott fehér mag, olyan ribancnak érzed e magad, mint az egyetemista lánykák és fiúkák, akiknek szintén az arcába záporozik a halott fehér mag? Mondjuk, azoknak a pofikája legalább nem lesz kék és zöld. Bezzeg a te pofád! Szerintem lassan tökéletes gömb lesz a nyakadon. Akkor majd levágják a fejedet és tekéznek vele a jó urak. Nálad émelyítőbb emberrel még nem találkoztam. Tulajdonképpen hozzád képest minden prosti ártatlan. Persze sokan szorgalmazzák, hogy az igénybevevőket büntessük. Mivel ez a te kis ügyed, ez a biblikus pornó, súlyos testi sértésnek minősül, továbbá csoportosan elkövetett garázdaságnak, hovatovább gyilkossági kísérletnek…
-Na annak nem! Na annak igazán nem! Én úgy választom ki a kavicsokat, én úgy gyűjtöm össze őket, hogy engem meg ne öljenek! És meg is bíznak bennem a kuncsaftjaim. Büszke is vagyok magamra! -sípolt az öreg (bár hangnemében ez szokatlan)
-Rühös! Na daloljál csak! Daloljad csak a Rőzsedombi neveket! -dörgött az ifjabbik (és hangnemében ez elfogadható)
-Nem dalolom! – ellenkezett a basszus
-Kirángatom a segged alól a zacskódat, és azzal verlek agyon! – tornyosult áldozata felé az ezredes illetve feltételezett de meg nem engedett nyomozó.
A homeless egykedvűen szűkölt.: -Az is jó lesz!
György (igazából János) neki szegezte a kérdést: -Nem akarsz tiszta lenni?
Hellenpárt Ábel élesen feleselt.: -Éhes?
A basszbariton nem volt hajlandó együttérzést mutatni: -Ingyen konyha, kuka, utcasarok.
-Rokfort, tonhal, luxuskurva. –ingerkedett büszkén a basszus.
-Mennyit kapsz te ezért a műfajért, barátom? – vicsorgott az ezredes és feltételezett de meg nem engedett nyomozó.
-A különlegességeknek mindig megvan a maguk ára. Én ínyenc vagyok és ínyenceknek dolgozom. Mélységesen megértem, és ha kell, védelmezem is őket. - az öreg babásan mosolygott
-Azokat? –förmedt rá a fiatalabb.
A basszus hintáztatta a testét.: -Azokat.
A basszbariton mintha őszintén csodálkozott volna.: -Akik péppé zúznak minden hétvégén?
Hellenpárt nem találta különösnek a lojalitását.: -Igen. Azokat.
György (igazából János) valami lényegire mutatott rá.: -És ha egyszer ott maradsz? Ha ott hagyod a fogadat?
-Az is jó lesz! –hülyült a homeless.
-Féreg! – sziszegett az ezredes, avagy feltételezett de meg nem engedett nyomozó.
-Ha csak az vagyok, akkor mit zavarja az ezredes urat, hogy mi történik velem? Egy ilyen féreg egy ilyen jelentéktelen ágrólszakadt, sőt „ágrólzuhant” csöves, had’ élhessen úgy, hogy elmondhassa magáról: Nekem sorsom van. Ő választott engem! A sors. Amikor elválasztott a többi szutykos szegénytől, és eredeti lehetőségekkel kínált meg. Amikor fölrepített a Rőzsedombra és bevezetett a Bibliába! –szónokolt az öreg.
-Gusztustalan! –vetett véget a szónoklatnak a fiatalabbik.
A basszus most szinte sajnálta a basszbaritont.: -Nem. Ezt maga nem értheti. Jobb így, mint bárhogy.
A basszbariton nem kért a basszus sajnálatából.: -Hatásos előadás volt. Csakhogy én nem értem a színházat!
Az öreg elkedvetlenedett.: -Akkor szomorú ember lehet, ezredes úr.
A fiatalabb megragadta a másikat.: -Na idefigyelj te, tetűszálló, vagy el kezdesz köpni, vagy én kövezlek meg, de fél téglákkal!
-Én nem marok bele a gazdáim kezébe. Nem olyan kutya vagyok én. – suttogta a homeless.
-Beszélj! Beszélj, ha mondom, különben megzabáltatom veled a köveidet, aztán belehajítalak a patakba. – György (igazából János) vadul rángatta áldozatát.
-Piroska és a farkas? – dörmögte lélegzetelállító lélekjelenlétről tanúságot téve Hellenpárt.
-Ne humorizálj, ne humorizálj, mert a türelmem végén járok! – sistergett az ezredes illetve feltételezett de nem megengedett nyomozó.
Az öreg elernyedt a vasmarkok szorításában.: -Gondolja az ezredes úr, hogy engem, pont engem meg lehet félemlíteni, bármilyen fizikai fájdalom felemlegetésével? Kínozzon csak! Tudja jól, hogy azon, akit minden hétvégén félholtra vernek, nem csiszolhat semmit a fájdalom!
A fiatalabb engedte, hogy a vénlegény kihulljon a kezéből.: -Trágyadomb!
A basszus elterült a földön de nem állta meg szó nélkül.: -Azon nő a gizgaz.
A basszbariton visszanyerte önuralmát.: -Akkor szépen beviszlek a fogdába, kis ínyencem, és a kóbor lelkedet elsorvasztjuk, némi állami koszttal.
-Ez már bizony rosszul hangzik. – sóhajtott bánatosan Hellenpárt.
-No ugye? - biccentett játékosan György (igazából János)
-Az ezredes úr tehát segített nekem! – kiáltott fel elégedetten a homeless.
-Micsoda? – bődült el az ezredes, avagy feltételezett de meg nem engedett nyomozó.
Az öreg elégedetten dörzsölgette a tenyerét. Örült, mint marok a farkának.: -Eldönteni, hogy a két alternatíva közül melyik a valódi. Hogy kit is képvisel valójában. Az ezredes úr.
A fiatalabbik visszanyerte manipulatív gőgjét.: -Azért még ne legyél olyan biztos a dolgodban barátom.
Hellenpárt Ábel tutira ment.: -De biztos vagyok. Rossz sorrendben fenyegetőzött.
A basszbariton azonban feltűnően nyugodt volt.: -Csúnyán csalódhatsz még.
-Végül is egy ezredes, már kellőképpen korrupt képviselője bármely fegyveres testületnek. – sziporkázott a basszus.
-Ne szemtelenkedj. Elég, ha csak annyit mondok, hogy: balesetek! – figyelmeztette a másikat György (igazából János).
-Nem, nem elég. Balesetek gyakran előfordulhatnak. Ha ennyit mond kedves ezredes úr, akkor még semmit sem mondott. – vihogott a degenerált homeless.
-Halálos balesetek? – kérdezte haláli komolyan az ezredes illetve feltételezett de meg nem engedett nyomozó.
Hellenpárt elszontyolodott.: -Autópályán?
György (igazából János) kemény volt mint a kömény.: -Kövezéses partin.
Az öreg feje reszketett.: -No jó, mondjuk, hogy most megilletődtem! De nekem, nem muszáj tudnom, hogy ön miről beszél.
A fiatalabbikat mintha a hányinger kerülgette volna.: -Strici!
-Szakkifejezés. –szuszogta a basszus.
-Arra, ami vagy. – vélte a basszbariton.
-Nem akarom tudni, hogy az ezredes úr miről beszél. – makacskodott Hellenpárt Ábel.
-Én akkor is a fejedbe verem. – makacskodott az ezredes illetve feltételezett de meg nem engedett nyomozó.
A homeless kellemetlenül érezte magát.: -Már megint a hasztalan erőszak! Tiszta idegnek tetszik lenni, kedves ezredes.
György (igazából János) ráförmedt.: -Úr!
A másik alig hallhatóan helyesbített.: -Ezredes úr.
A basszbariton szinte vidáman kérdezte.: -Ha történetesen nem az vagyok aki, végignézted volna az én halálos balesetemet is?
-De az, aki. Tehát értelmetlen a kérdés. – dörmögte a basszus.
-Ebben a műfajban, már legalább van tartás. –élcelődött a fiatalabbik.
-Már megint ezzel jön! Tartás! Tartás! Kereslet, ezredes úr kérem! Kereslet. Mivel feltámadni még nem tudok, igaz soha nem is próbáltam, kénytelen voltam ezt az igényt munkatársak bevonásával kielégíteni. –replikázott az öreg.
-Fogyóeszközök bevonásával. –gonoszkodott György (igazából János)
Hellenpárt Ábel szózuhatagban tört ki.: -Jaj, most olyan fontos ez?! Munkatárs, fogyóeszköz? Igény. Kereslet. Kínálat. Nincs erkölcsi alapom a gazdaság vastörvényeit, melyek oda juttattak ahova, megkérdőjeleznem! Személy szerint, persze sajnálom némelyik kollegámat. De ebben nincsen semmi démonikus. Ez egy egyszerű kapitalista eljárás. Egy módszer csupán. A módszer pedig természetesen, semleges valami. Meg aztán, elég nekem, a saját dagadtra dobált pofámat és megrepesztgetett bordáimat fájlalnom. Nem vállalhatom fel az ő, halálukat. Végső soron jobb is nekik így. Soha többé nem kell ilyen borzalmat átélniük. Ez kérem szociális-eutanázia. Bezzeg én! Bezzeg én! Jaj csak ne lennék annyira ínyenc, ne szeretném annyira a tonhalat, a kaviárt, a vaddisznótöpörtyűs csokoládét, nyám! A saját testem meg a munkatársaim teste az én tőkém, és a pompás étkek, amelyeket klienseim adnak cserébe, az én hasznom. Behúzódok egy borospincébe, egy teljes hétre elegendő királyi étekkel, meg egy szépregénnyel, s már a földön enyém az ég. Ó, koppanjon hát fejemen a kő! Ó hát zúzza be az orromat! Ó, hát üsse ki a fél szemem! És azok a nagyobbacskák, melyeket szelíden a szatyromba csenek, azok a zabolátlan élesek és nehezek, oltsák csak ki a haszontalan csövesek fáradt életét.
A másik a litánia alatt végig pofákat vágott.: -Hánynom kell!
A homeless közönyt mímelve mocorgott a zacskóján.: -Nosza rajta, nem sértődöm meg. Már nem. Nincs jogosítványom az erkölcsi hisztériára!
Az ezredes avagy feltételezett de meg nem engedett nyomozó teátrálisan somázott.: -Szörnyeteg!
-Gazdag! –förmedt rá a basszus.
-Én? –hüledezett a basszbariton.
-Akár maga is! Nálam biztosan gazdagabb. –hajtogatta a magáét az öreg.
-Nem félsz te pondró, hogy eltapos valaki? – üvöltötte az érces basszbariton! De szép volt!
Hellenpárt Ábelnek nem volt semmi arányérzéke, erre az egyszerű kérdésre válaszként ismét egy kis monológot vágott elő.: -Engem már eltapostak. És az a gyanúm, hogy mindenki mást is. A laposférgeké a világ. Kitől kellene félnem? Korrupt kis ezredes! Piha! Idejön, kioktat engem, rá akar szedni, mintha nem lenne világos, hogy ők küldték magát. Ennyire azért nem vagyok hülye! Mondja csak el nekik, hogy milyen szófogadó voltam, hogy nem adtam ki őket, hogy hűségem és szolgálataim örökre a rendelkezésükre állnak. Mondja, hogy ugyanazzal a remek ízléssel gyűjtögetem a köveket, remek szórakozásukhoz, amely ízlésben még sosem találtak hibát! És ha végre magamra hagyna a kedves ezredes úr, akkor megpróbálok találni a mai alkalomra is egy munkatársat. Persze ezt nem ígérhetem biztosra, de megpróbálom. Maga meg jöjjön el a kövezéses partira. Egy ezredes biztosan imponálna a társaságban. Sok dús keblű nő van ott! Na! Vagy ha ahhoz húz az ízlése, akkor elárulhatom, hogy a házigazda egyik fia, vonzódik az egyenruhához. Ámbátor mit fontoskodok itt! Hiszen maga nyilván jobban ismeri őket, mint egy ilyen szegénylegény?
György (igazából János) mereven fixírozta áldozatát.: -Szegénylegény?
A basszus megpróbálta szellemességét visszahozni a béka segge alól.: Öregcsövesnek mégsem mondanám magam, ha az is vagyok valahol.
A basszbariton lecsapott.: -Hány éves..
-Mit számit az..- rosszat sejtett az öreg.
-Hány éves volt.. –ismételte a fiatalabbik.
-Kicsoda? –játszotta az értetlent a homeless.
-Hány éves volt a legfiatalabb munkatársad? – kérdezte keményen az ezredes illetve feltételezett de meg nem engedett nyomozó.
Szegény Hellenpárt, most aztán bajban volt.: -Ki tudja azt, sosem kérdeztem, egyiket se. Valamelyik fecsegett magáról, valamelyik meg csak hallgatott. Öreg is volt köztük, meg fiatal is. A szegénység ma már univerzális.
György (igazából János) nyugodtnak és kíméletlennek tetszett, persze nem Ábel bácsi szemében.: -Nem tudja?
Ábel bácsi ezen a ponton elveszett: -Nem tudom hát!
Vége a második jelenetnek
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
