| KIEMELT AJÁNLATUNK |  |
| Új maradandokkok |  |
| Prózák | |
| FRISS FÓRUMOK | |
| FRISS NAPLÓK | |
| VERSKERESő |  |
| SZERZőKERESő | |
| FÓRUMKERESő | |
|
NAPLÓK: Hetedíziglen Legutóbbi olvasó: 2026-03-21 12:24 Összes olvasás: 457305Olvasói hozzászólások nélkül| 5585. | Vincze Sándor: háromszor hét | 2022-07-03 18:24 | Hármasoltár
(1)
Szorítom apám kezét,
apám is szorítja a kezem.
Utazunk üres tájak között,
nézzük a kiégett vetést,
a meddőhányók púpjait.
Sok hallgatás után váratlanul
azt kérdezi, hogy mire készülök,
talán mert a készülődés fényét
látja a szememben égni.
Nem készülök én semmire.
Az idő készülődik egy nagy viharra,
és mindent, mit egész életemben
próbáltam valahogy összefogni,
örökre szerteszórják hitvány szelek.
(2)
A belső tájak otthonába készülök,
már olyan rég látogattam meg magam.
Ha próbáltam olykor zörgetni ajtómon,
kilincsét szorítva, rázva, sehogy nem tudtam
belépni, nem engedte a másik énem.
Vagy talán jobb is így?
Üres szobákat találtam volna?
Esetleg hitvány képeket a falon?
Nem tudtam volna sehová leülni,
és még kezet sem tudtam volna mosni?
Hát nem enyém az az otthon?
Apám vajon mit mondana erre?
Istenem, annyi mindent
nem kérdeztem meg tőle,
s ha ő kérdezett, annyiszor
nem feleltem neki.
(3)
Apámat kérdezed?
De hiszen eltemettük.
Legszebb ruhájában
fekszik a föld alatt.
És megtettük, amit kért:
amiben a szőlőbe járt ki,
azt most a madárijesztő viseli.
Szorítottam s elengedtem.
Pedig most, hogy távoli tájakon
bamba és üres tábornokok
készülődnek a háborúra,
buzgó önkéntesek pedig
hitványnál is hitványabb halálra,
megkérdezném tőle, hogy
ilyenkor mit kell tenni.
És szinte hallom, hogy azt feleli:
legyinteni, fiam. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
|
