NAPLÓK: Kristalynyul Legutóbbi olvasó: 2024-11-18 21:03 Összes olvasás: 26274| 28. | [tulajdonos]: | 2007-01-01 14:40 | Nem volt egy jó évem...nem, ez így nem igaz. Ha abból indulok ki, hogy a boldogság nem minden, igenis jó évem volt. Sírtam, gyötrődtem, szenvedtem, mégis ha egyenként nézem a velem való történéseket, nem tudom, ha újrakezdhetném, máshogy csinálnám-e.
Volt egy igazi kispolgári melóm, napi nyolc órában. Ha nem rúgnak ki, sosem ülök be vmelyik kávézóba, nem kezdem el írni az ominózus cikkemet, ami miatt most ott vagyok, ahol (főszerkcsaj azóta is emlegeti, az volt a legjobb cikkem:)
Éltem egy védett, nyugis kis életet, előre elterveztem az elkövetkezendő 2-3 évemet, na meg persze, hogy írni fogok, csak éppen nem volt miről. Júniusban jött Ex (vagy kicsoda, magam sem tudom) és belezuhantam a kétségbeesés egy olyan feneketlen kútjába, amitől csak a köynvek mentettek meg-és olvastam. És írtam. Éltem. Hajnali részegségek, nevetések, őszinte gondolatok.
Annyi új emberrel találkoztam, mind olyan (ahogy én is), ha egy hétre összezárnának minket egy magánzárkába, megölnénk egymást, de így hetente négyszer-ötször pár órára hálás vagyok a sorsnak, hogy megismertem őket. Hogy a barátaim.
Ha így nézem, jó év volt ez. Éltem-ami manapság, az automatizmus, a fásultság korában szerintem nagyon ritka. Járt az agyam a villamoson, buszon, ágyban, asztalnál, kávé felett, gondolkoztam, verseket fogalmaztam, cikkeken töprengtem, az életen, a világon...és sérültem, rengeteget. De gondolom, ez azzal jár, ha az ember él. Mellékhatás:)
| |
| 27. | [tulajdonos]: | 2006-12-28 23:56 | Igen, még mindig szörnyen érzem magam, igen. Köszönöm kérdésed, kedves naplóm:)
Gusztustalan egy sztori ez is, ha jobban belegondolok. Múltkor a főszerk átküldte nekem egy kollega cikkét, "hogy ez milyen szar" (vagy hasonló) felkiáltással-hogy írjam át. Tényleg nem volt jó, én viszont nem olvastam az ominózus könyvet. Mindegy, valami kisült belőle; végülis nem lett rossz. Sőt, egész jó lett. Azóta kollega visszadobott wiwen:)
Jó, tényleg ez így nagyon kellemetlen, de mit tudtam volna tenni? Ha félredobom az esztétikai érzékemet, akkor is jobban járok, ha átírom, mert itt rólam is van szó...sajna ez egy ilyen szakma, ilyen világ.
Azért kínos. Nem nagyon, egy kicsit. Túlélem. Írni még tudok-úgy ahogy. E téren is lenne mit és hova fejlődni...
...egyik barátnőm szerint mindenképpen. Szerinte nagyon fárasztóak az írásaim, mert mindig eggyel több idegen szó van benne, mint amit ő el tud olvasni és pl. mit keres egy kortárs könyvről szóló recenzióban Tolsztoj?
-Bocsáss meg, szerintem Tolsztoj része az általános műveltségnek.-közöltem.
Csúnyán nézett rám.
azért nincs harag, asszem.
Azt kéne megérteni a népeknek, hogy rohadtul nem azért írok úgy, ahogy, mert felvágós vagyok, csak mert bizonyos dolgokat egyszerűen tudok mihez kötni, pl. szívesen idézek Hellert, Safranskit vagy éppen Wittgensteint. De nekem ezek alapok. És szeretném hinni, hogy azoknak is, akik engem olvasnak.
Tegnap éjjel orosz csajjal folytattunk egy rég msn-en elkezdett játékot, a "kivel dugnál a nagy klasszikusok közül" címűt:) Blokot még mindig nem akarja nekem átengedni, de sebaj, megelégszem Kafkával, Jeszenyinnel meg édeshármasban:) Raszkolnyikov is abszolút ott van és-erre nagyon undorkodott-én bevállalnám a Sorstalanság Kövesét is (igen, még mindig Kertész a non plus ultra:), esetleg a Kaddis B.-jét:) (B. kiköpött az exem, ízig-vérig)...József Attila mindenképpen.
Eltelt az éjszaka:) Reggel még várt tőle egy macskajajos sms.
és hogy bezáruljon a kör: igen, még mindig nagyon cefetül vagyok. Lelkileg. Miért csinálta ezt? | |
| 26. | [tulajdonos]: | 2006-12-27 14:04 | Nem vagyok benne biztos, hogy nyugodt szívvel írnék a tegnap éjszakámról, úgyhogy ne is ragadjunk le a szokásos "kedves naplóm"-féle "ilyen és ilyen napom volt" konvencióknál, elég volt megélni-azt érzem, egy ideig megint nem fogok inni semmit, mert most sem vagyok valami jól:(
Érdekes...hazafelé egyszerűen kitröt belőlem a zokogás, ami nem éppen célszerű egyedül a villamoson. Nem vagyok túl én ezen az egészen. Nagyon fáj. Fáj és még mindig értetlenül állok az egésszel szemben. szeretnék kiabálni, sírni, megkérdezni, miért, nem miért szakítottunk, hanem miért kellett hazudni, miért kellett becsapni annyi hónapon át?
Mikor leszek túl ezen az egészen?...
Persze a másik véglet is elviselhetetlen, mikor éppencsak sóhajtok egyet és barátnőm máris bólogat: igen, ez még csak a kezdet, ez már sosem lesz jobb, innen kezdődik a depresszió, innen vezet egyenes út az áterek világába...basszameg, ez csak egy szerelmi bánat(?), minden ember átesik rajta, miért kell valami transzcendens, nyomorult klinikai depresszióvá avanzsálni?
Cak szeretném, hogy elmúljon belőlem-nem a fájdalom; azzal valahogy megtanulok együttélni. A gyűlölet. | |
| 25. | [tulajdonos]: | 2006-12-21 23:05 | Lebénultam, rám szakad minden, túl sokat kellene írnom, túl sokat (nem kellene) gondolkozom, túl intenzív a fásultság, túlságosan vibrál a közöny-és a bánat.
Ex megint ex-szé lett, most saját döntése folytán. Vagyis..az előző alkalommal is a saját döntése volt ("részemről befejeztem"), de utána máris megbánta. Most találkoztunk -mert ez a hülye ennek ellenére éppenhogy szorosabbra vonja a munkakapcsolatunkat, sőt, először dícsért meg, mióta együtt dolgozunk. Vagyis a főszerk. üzenetét adta át, hogy jók a cikkeim. Ok, tudom. Tényleg jók voltak. De nem szokott ő dícsérni.
viszont köti az ebet a karóhoz. Nem fekszünk le. Kötném én is, azaz nem feküdnék le vele, de jól esne, ha ő próbálná az ominózus ebet kikötözni, azaz kérni. Nem a szexualitásról van szó. Még mindig ez az átkozott "szeretném, ha szeretne"-hiszti.
De nem mutatom.
Végzek, felállok, megyek. Nem is sírok-vagyis nem emiatt.
És írnom kell, sokat, sokat és semmit nem tudok. Egy idő óta verselgetek-azt hiszem pocsékul, nem is szánom őket a nagyközönség elé.
Leginkább magamat nem szánnám a nagyközönség elé, szeretnék bezárkózni, begubózni, ugyanakkor megbolondulok egymagam. Ideegsítenek az emberek, idegesít a magány. Agyamra megyek saját magamnak is.
szeretném, ha vége lenne ennek.
Néha iszonyúan megijedek, mi van, ha Ex bűvköre tovább terjed ennél és hiába a szakítás, én benne vergődöm továbbra is? Vissza akarom szerezni-magamat... | |
| 24. | [tulajdonos]: | 2006-12-18 13:40 | Ahogy egyre távolodom Istentől (mert azt nem mondanám, hogy nem hiszek benne, éppencsak a viszonyunk hűlt ki és lett némileg ellenségesebb), annál jobban kezdek hinni-bármilyen bután hangzik is-valamiféle sorsszerűségben. Például abban, hogy tegnap találkoznom kellett azzal a fiúval, akivel végülis tényleg találkoztam. Volt benne valami szimplakertes barátnőm jó(?:)tanácsából is, hogy próbáljam elfelejteni azt, aki erre és egyedül erre érdemes, és ismerkedjek másokkal. Ám Karma közbeszólt: kiderült, hogy majdnem kollegák lettünk volna kinél másnál, ha nem éppen annál a férfinél, akit vele akartam elfelejteni. Ő végül nemet mondott, mert nem volt neki rokonszenves a fickó-tell me about it!, ahogy az angol mondja.
-Hagyd ott te is!-mondja ő nekem én pedig kínomban csak mosolyogtam, hiszen sokkal többről van itt szó, mint amit alkalmi ismerősöm tud, és sokkal inkább igaza van, mintsem hinné.
Kicsi ez a város.
Még mindig fáj, de mosolygok. Sokat. Aki nem ismer, nem is sejtené.
| |
| 23. | [tulajdonos]: | 2006-12-14 10:05 | Megint ez az alaktalan félelem, a szorongás. Meddig bírom én ezt az egészet? Miért kerget őrületbe a másiknak ez a szenvtelen tudata saját győzelmében?
Zohár: a Nap erősebb a Holdnál, de mégis a Hold az, ami visszatükrözi a Nap ragyogását, nélküle a Nap is csak félkarú óriás-így vagyunk mi is. Kell neki az életében, szánalmas, elrontott életében valaki, akin kitöltheti a haragját, a világgal szemben érzett félelmét, mert őt is bántják, ütik, tépik. Tudom. Eddig is tudtam,d e amióta a leveleit olvasom, bizonyosságot is kaptam arról, mennyi ellensége van.
Nem tudom sajnálni: általában nem hiszek abban, hogy ha jól bánsz embertársaiddal, ők is jól bánnak veled (pláne abban, hogy Isten is megjutalmaz majd!), mindenestre ha következetesen becsapja, kihasználja és kisemmizi üzletfeleit, előbb-utóbb pórul jár.
itt jövök a képbe én, a "megalázott és megszomorított" férfi utolsó mentsvára a Nő, akin még ő is üthet egyet. Pokoli.
Régen nem olvastam verseket-tegnap újrakezdtem. Van abban valami karmikus, hogy a kortárs költő könyve pont ott nyílt fel kezemben, ahol az én életemről ír. Attól kezdve írhat bármiről, én őt szeretni fogom, mert valahol egyszer egy pillanatra, tíz-tizenöt sorban megírta a fájdalmam. Szeretném cserébe megírni én is őt a magam szerény eszközeivel-idegesítő, hogy versekről nem tudok rendes kritikát írni, nem tudom, mi lesz ebből Januárra. | |
| 22. | [tulajdonos]: | 2006-12-09 23:44 | Veszedelmes viszonyok á la huszonegyedik század: mikor a férfi sehogysem tudjam megkapni a nőt, feltárja előtte a lapjait. Kitár mindent, pokolian őszinte és egyben hazudik-kockáztat és nyer. Én nem tudom, nyertem-e, de mindent egy lapra tettem fel.
Megmondtam neki mindent és mégsem volt egyetlen őszinte szavam sem.
-Hazudtam, amikor azt mondtam, majdnem beléd szerettem. Hazudtam, mert nemcsak majdnem. Szeretlek.
Elkerekedtek a szemei-erre nem számított.
-És ezért nem fekhetek le veled többet.-folytattam-Mert szex érzelmek nélkül egy dolog,d e szex azzal, akibe szerelmes vagy, mikor tudod, hogy a másik nem, fáj. Egy hete nem alszom. Sírva ébredek reggel. Nem akarom ezt tovább csinálni.
Közelebb jön hozzám, átölel, megragadja a testem.
-Akkor most mi lesz?-kérdezi.
-Nem lesz semmi.-felvetem a fejem és a szemébe nézek-Szeretlek. Túl leszek rajta. Minden jobb annál, mintha lefeküdnék veled így. hazamegyek és sírok. Holnap is sírok. De túlleszek rajtad.
Egyszeriben vonzó leszek neki; megcsókol. Nagyon régen nem csókolt meg így. De nem engedem neki.
Érdekes, mennyire nem értett meg vagy mennyire nem akart.
Érdekes, hogy milyen őszintén tudok hazudni.
Nem vagyok szerelmes. Elkényeztetett, önző egyke vagyok, aki nem képes felfogni, hogy nem kaphat meg mindent és mindenkit. Egyáltalán, létezik olyan, hogy szerelem? Nem csak a másik iszonyatos birtkolási vágya, összekeveredve némi egészséges nemi hormonnal? Ha az, akkor igen, akkor szerelmes vagyok.
-Én is szeretlek.-válaszolja végül.
Éreztem, hogy elönt a forróság, basszameg, a kurva életbe, kiabálni akartam, akkor ott tényleg azt éreztem, szeretem, szeretem, de nem bíztam benne. Nem hiszek neki akkor se, ha levegőt vesz.
-Hozzám jönnél?-kérdezi.
Máskor is kérdezte már. Mindig kigúnyoltam érte. De ez most más, én vagyok az "őszinte, szerelmes kislány"-ma ez a szerep állt nekem jól, ment az esőhöz és a hideghez.
-Nem akarok válaszolni. Félek, hogy kinevetnél.
Ma a nyíltság napja volt; Laclos-nak igaza van: akkor tudod a legjobban elrejteni a dolgokat, ha igazat mondasz. És ezért van igaza Blanche DuBoisnak is: vannak dolgok, amik hazugságok, de "igaznak kellett volna lenniük". És AZOK az igazak.
Érzem, hogy az őszinteség az egyetlen bástyám, ami mögé elzárhatom a kimondatlan dolgokat, amikre különben csalhatatlanul ráérezne. Ebben az emberben van egy kristályélességű megfigyelőképesség, ösztönös megérzés, azt hiszem, nemcsak velem szemben. Rámnéz és szenvtelenül elmondja, mit gondolok. Sarokba szorít. Az egyetlen esélyem, ha kitárom előtte az ajtót, hogy ne tudja betörni.
Érdekes.
Máskor hazudtam neki, megjátszottam magam és megkapott.
Most bevallottam neki, hogy éjjel.nappal rá gondolok, de nem feküdtem le vele.
-Mit akarsz tőlem?-kérdezi.
-Téged.-felelem,
Hazudok. Vagyis nem. Őt akarom. Összetörni, megsemmisíteni, sírni látni-ahogy a többit. Őt akarom szerelmesnek látni.
És ha nem, akkor legalább legyen jogom beszélni arról, hogy basszameg, nekem ez fáj. Fáj a másik nő.
-Amióta ismerlek, sosem feküdtem le senkivel, csak veled.-mondom neki.
Hazudtam. De most én voltam Blanche: mert a másik nem számított.
Lehet, hogy ma éjjel is lefekszem valakivel, és az sem fog számítani. Vajon ő is így van azzal a nővel, akit következetesen, makacsul eltagad, letagadja minden vele való érintkezését?
Sosem éreztem még valakit ilyen távol és ilyen közel magamhoz. | |
| 21. | [tulajdonos]: | 2006-12-07 12:40 | Belterjesek vagyunk így zerkesztői körökben-a napokban kiderült, hogy valahogy minden kolleganőm többé-kevésbé egy férfi köré szervezte vagy éppen szervezné az életét, akit ki is tárgyaltak úgy szexualícse. Inkább elhallgattam, hogy nekem is terveim voltak az illetővel; rendes lányok ezek, az egyik valszeg szívjóságból, a másik szipogva, de biztos átadta volna nekem a terepet, ha mást nem, egy-két órára, ameddig lebonyolítunk valamit (heh), de kösznem. Legalább a diszkréció álcája maradjon meg...kár. Hosszú idő óta az egyetlen lett volna, akivel ezt a másik tökéletlent el tudtam volna felejteni.
Tegnap éjszaka aludni sem tudtam, mert pontosan tudtam, hogy ma találkozunk...Mint Zweig Sakknovellájának a hőse, ezerszer lejátszottam a fejemben az elképzelhető szituációkat, kérdéseket és válaszokat, lehetséges párbeszédek mindenféle elágazó alternatíváját a "ha ő erre azt mondja, akkor én azt válaszolom, hogy.."-kezdetű gondolatmeneteket, orrvérzésig.
De tudom, hogy hiába.
Biztos ezért is vonz: mert általában engem nem lehet sarokba szorítani, én vagyok az, aki megsemmisít és odavet valamit. Csak itt van fordítva.
Kávé, ájulásig. | |
| 20. | [tulajdonos]: | 2006-12-05 12:43 | Nem tudok írni-ide. Vagyis naplót nem. Elég nekem a saját nyomorom, beleírva a lelkembe, nemhogy még karakterekké is formázzam...
Mindegy. Leírtam..nem is tudom, hogyan, csak jöttek a szavak, valahogy gondolatokká álltak össze, egy ügyetlen hasonlat, amit végigvittem pár oldalon, egész jó lett. Tíz év múlva biztos sokkal jobban megírtam volna (sicccc), de most az én tapasztalataimból, ügyességemből ennyire futotta. Szerkcsajnak tetszett, ez is valami. Tkp. mulatságos, mennyire triviális dolgokból születnek más, "mélyebb" (így mondják ezt még?) írások.
"Félredugott és nagggyon fáj."-ilyet ugye nem írunk le.
Helyette belekeverünk némi ateista egzisztencializmust, körítjük egy kis miszticizmussal és jól belegyúrjuk ezt az önmagában is paradox kotyvalkéot formás kis jelzős szerkezetekbe, és kész.
Nem tudom, hogy anno Kosáry is csak idézett Eörsinek a börtönben, vagy ő találta ki, de hogyaszongya a költő olyan, mint egy kagyló, minél jobban felhasítják, annál több gyöngyöt vérez ki. Én ezt borzasztóan giccsesnek érzem, de azért helytálló. Ha boldogtalan vagyok és túljutok az első napok döbbenetén (mert mindig így van: először a sokk, amitől nem tudsz se írni, se sírni..), valami mindig lesz belőle.
Na, nem kell engem félteni, ha csak ezen múlna az egész, Háború és Béke-terjedelmeket írhatnék, amilyen klasszul meglátogat mostanában a jóisten.
Meg vannak itt a szokásos mindennapi rémálmok, most éppen egy szörnyű albérlet. De tényleg, iszonyatos. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 19. | gázvan: hi | 2006-12-04 09:12 | | Szia, szomszéd! :-) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
