NAPLÓK: Kristalynyul Legutóbbi olvasó: 2025-07-04 16:46 Összes olvasás: 26664| 22. | [tulajdonos]: | 2006-12-09 23:44 | Veszedelmes viszonyok á la huszonegyedik század: mikor a férfi sehogysem tudjam megkapni a nőt, feltárja előtte a lapjait. Kitár mindent, pokolian őszinte és egyben hazudik-kockáztat és nyer. Én nem tudom, nyertem-e, de mindent egy lapra tettem fel.
Megmondtam neki mindent és mégsem volt egyetlen őszinte szavam sem.
-Hazudtam, amikor azt mondtam, majdnem beléd szerettem. Hazudtam, mert nemcsak majdnem. Szeretlek.
Elkerekedtek a szemei-erre nem számított.
-És ezért nem fekhetek le veled többet.-folytattam-Mert szex érzelmek nélkül egy dolog,d e szex azzal, akibe szerelmes vagy, mikor tudod, hogy a másik nem, fáj. Egy hete nem alszom. Sírva ébredek reggel. Nem akarom ezt tovább csinálni.
Közelebb jön hozzám, átölel, megragadja a testem.
-Akkor most mi lesz?-kérdezi.
-Nem lesz semmi.-felvetem a fejem és a szemébe nézek-Szeretlek. Túl leszek rajta. Minden jobb annál, mintha lefeküdnék veled így. hazamegyek és sírok. Holnap is sírok. De túlleszek rajtad.
Egyszeriben vonzó leszek neki; megcsókol. Nagyon régen nem csókolt meg így. De nem engedem neki.
Érdekes, mennyire nem értett meg vagy mennyire nem akart.
Érdekes, hogy milyen őszintén tudok hazudni.
Nem vagyok szerelmes. Elkényeztetett, önző egyke vagyok, aki nem képes felfogni, hogy nem kaphat meg mindent és mindenkit. Egyáltalán, létezik olyan, hogy szerelem? Nem csak a másik iszonyatos birtkolási vágya, összekeveredve némi egészséges nemi hormonnal? Ha az, akkor igen, akkor szerelmes vagyok.
-Én is szeretlek.-válaszolja végül.
Éreztem, hogy elönt a forróság, basszameg, a kurva életbe, kiabálni akartam, akkor ott tényleg azt éreztem, szeretem, szeretem, de nem bíztam benne. Nem hiszek neki akkor se, ha levegőt vesz.
-Hozzám jönnél?-kérdezi.
Máskor is kérdezte már. Mindig kigúnyoltam érte. De ez most más, én vagyok az "őszinte, szerelmes kislány"-ma ez a szerep állt nekem jól, ment az esőhöz és a hideghez.
-Nem akarok válaszolni. Félek, hogy kinevetnél.
Ma a nyíltság napja volt; Laclos-nak igaza van: akkor tudod a legjobban elrejteni a dolgokat, ha igazat mondasz. És ezért van igaza Blanche DuBoisnak is: vannak dolgok, amik hazugságok, de "igaznak kellett volna lenniük". És AZOK az igazak.
Érzem, hogy az őszinteség az egyetlen bástyám, ami mögé elzárhatom a kimondatlan dolgokat, amikre különben csalhatatlanul ráérezne. Ebben az emberben van egy kristályélességű megfigyelőképesség, ösztönös megérzés, azt hiszem, nemcsak velem szemben. Rámnéz és szenvtelenül elmondja, mit gondolok. Sarokba szorít. Az egyetlen esélyem, ha kitárom előtte az ajtót, hogy ne tudja betörni.
Érdekes.
Máskor hazudtam neki, megjátszottam magam és megkapott.
Most bevallottam neki, hogy éjjel.nappal rá gondolok, de nem feküdtem le vele.
-Mit akarsz tőlem?-kérdezi.
-Téged.-felelem,
Hazudok. Vagyis nem. Őt akarom. Összetörni, megsemmisíteni, sírni látni-ahogy a többit. Őt akarom szerelmesnek látni.
És ha nem, akkor legalább legyen jogom beszélni arról, hogy basszameg, nekem ez fáj. Fáj a másik nő.
-Amióta ismerlek, sosem feküdtem le senkivel, csak veled.-mondom neki.
Hazudtam. De most én voltam Blanche: mert a másik nem számított.
Lehet, hogy ma éjjel is lefekszem valakivel, és az sem fog számítani. Vajon ő is így van azzal a nővel, akit következetesen, makacsul eltagad, letagadja minden vele való érintkezését?
Sosem éreztem még valakit ilyen távol és ilyen közel magamhoz. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
