NAPLÓK: Kristalynyul Legutóbbi olvasó: 2024-10-24 15:20 Összes olvasás: 26212| 23. | [tulajdonos]: | 2006-12-14 10:05 | Megint ez az alaktalan félelem, a szorongás. Meddig bírom én ezt az egészet? Miért kerget őrületbe a másiknak ez a szenvtelen tudata saját győzelmében?
Zohár: a Nap erősebb a Holdnál, de mégis a Hold az, ami visszatükrözi a Nap ragyogását, nélküle a Nap is csak félkarú óriás-így vagyunk mi is. Kell neki az életében, szánalmas, elrontott életében valaki, akin kitöltheti a haragját, a világgal szemben érzett félelmét, mert őt is bántják, ütik, tépik. Tudom. Eddig is tudtam,d e amióta a leveleit olvasom, bizonyosságot is kaptam arról, mennyi ellensége van.
Nem tudom sajnálni: általában nem hiszek abban, hogy ha jól bánsz embertársaiddal, ők is jól bánnak veled (pláne abban, hogy Isten is megjutalmaz majd!), mindenestre ha következetesen becsapja, kihasználja és kisemmizi üzletfeleit, előbb-utóbb pórul jár.
itt jövök a képbe én, a "megalázott és megszomorított" férfi utolsó mentsvára a Nő, akin még ő is üthet egyet. Pokoli.
Régen nem olvastam verseket-tegnap újrakezdtem. Van abban valami karmikus, hogy a kortárs költő könyve pont ott nyílt fel kezemben, ahol az én életemről ír. Attól kezdve írhat bármiről, én őt szeretni fogom, mert valahol egyszer egy pillanatra, tíz-tizenöt sorban megírta a fájdalmam. Szeretném cserébe megírni én is őt a magam szerény eszközeivel-idegesítő, hogy versekről nem tudok rendes kritikát írni, nem tudom, mi lesz ebből Januárra. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
