Ezt még tegnap írtam. Közben visszakaptam a közösségi médián a profilomat. Egy szó nélkül, hogy bocsi, vagy ilyesmi... De az alábbi a harmadik mondattól érvényes.
2020. május 26.
Amióta töröltek a facéról a teljes ott felépített virtuális világommal, itt a DOKK-on sem tudom a tetszésemet nyilvánítani egyetlen bejegyzés alatt sem. Pedig eddig szívesen jeleztem mindig, ha egy naplóbejegyzést elolvastam (vagy meghallgattam). Nem azért, hogy értékeljem (pontozzam) az illetőt, hanem, hogy érezze: nem visszhangtalan, amit csinál. Hát, ezt most nem tehetem. De jelzem: rendszeresen olvasom a naplókat. nélküledet, sorrentót, univerzumot, Etzelt, Bátait és a többieket. A verseket is. Nem minden tetszik. Etzel legutóbbi posztjától majdnem elhánytam magam, de megnyomtam a gombot, hogy jelezzem, ott jártam. Egy valaki jelezte egyszer, hogy a politikai nézeteim miatt nem szeretné, ha lájkolgatnám. Azóta nem nyomom meg a Lájk-gombot egyetlen bejegyzése alatt sem, akkor sem, ha tetszik. Tiszteletben tartom a kérését. leállósávot nem látom mostanában. Aggódom érte. rákok tánca parti homokban nagyon érdekes dolgokat tesz fel, nem mindig van időm alaposan végigolvasni, de vissza-visszatérek egy-egy bejegyzéséhez, ha valamiről eszembe jut. Akárhányszor képes vagyok valamit újraolvasni, ha rezonanciára talál bennem. Közben mindig átalakul egy kicsit minden szöveg, nincs örökkévaló jelentésük, mert az elme válogat. Kicsipegeti a számára aktuálisan legfontosabb dolgokat, mint a szántásból a kukacokat a madarak. Első olvasáskor még csak madár vagyok, táplálékra éhes varjú vagy rigó, magokra és puhatestűekre vágyom, harmadik-negyedik-sokadik olvasáskor már az ízes falatok háttere is érdekel: a föld. Mintha akkor már én magam lennék a földbe hullt mag, vagy a belőle táplálkozó giliszta. Ez most valószínűleg képzavar, de így hagyom. Csak azt akartam jelezni, hogy nem fogok hazudni magamnak, úgy tenni, mintha csak a valóságos, offline életet tartanám fontosnak. Én itt kint is többnyire belül élek, a bennem zajló történések között, a külső világ eseményei abba szűrődnek bele, mert van kapcsolat, úgy, mint a közlekedőedényekben. Vagy félig áteresztő hártyák között. Nem tudom, néha elegem van magamból, hogy mindig mindent hasonlítanom valamihez, hogy eligazodjak a sivatagi porfelhőben. Bár, ha Miss Marple képes volt bűntényeket leleplezni az analógiás gondolkodásával.
|
