NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-05-19 12:46 Összes olvasás: 1282921019. | [tulajdonos]: feltétel | 2022-02-16 20:27 | Sose felejtem el, a 90-es évek vége felé – hogy pontosan mikor, arra már nem emlékszem - egy kedves ismerősöm, aki akkoriban egy kiadó lektoraként dolgozott, felhívta a figyelmemet, kiírtak egy pályázatot regény, ifjúsági regény és még valami kategóriákban.
Fiatal voltam, lelkes, akkor még csúfította agyvelőmet néhány barázda, csak úgy jáccásiból belevágtam.
Pestre jártam dolgozni az öthúszas távolságival, estefelé értem haza, túl sok időm nem volt írni. Éjszakánként négy A4-es oldalt írtam csak, azt ki is nyomtattam hat példányban. Reggel hármat odaadtam a buszon rendszeresen velem együtt utazó három barátomnak, a másik hármat pedig bent a kollégáimnak.
Ők a saját példányaikat le is fűzték maguknak, de másnapra kaptam tőlük hibajegyzéket. Így az éjszakai műszakom az előző napi adag javításával kezdődött, csak utána vágtam bele a napi négy oldalba.
Lényeg a lényeg, a határidőre el is készültem regényemmel. Bevittem a kiadóhoz, ott elmondták, hogy nem kellett volna sietnem, egy hónappal meghosszabbították a határidőt.
Hazajöttem, de úgy éreztem, hogy kiüresedett az életem, az éjszakai írás már napi rutinná vált, erre tessék, mi a túróhoz kezdjek?
Írtam feljebb, hogy akkoriban még volt gondolkodásra képes agyam is, hamar döntöttem, nekiálltam a következő kötetnek, határidőre végeztem, beadtam azt is.
Már a zsűriből csak egy névre emlékszem, Csoóri Sándoréra. Sose forogtam irodalmi körökben, lehet, hogy a többiek neve is jól csengett, de nekem nem nagyon mondtak semmit.
Azt tudtam, hogy mintegy száznegyven pályaművet bíráltak el. Ha jól emlékszem, az első három helyezett kiadására vállalt a kiadó kötelezettséget, és komoly pénzdíj is járt ezekhez.
Talán egy hónap múlva hívott a kiadó tulajdonosa, lelkendezve dicsérte a regényemet. Jót nevettem rajta, mondtam, hogy szereptévesztésben van, fordítva kéne, de ő elmesélte, hogy az előzsűri nyomta a kezébe, ő egyvágtában kiolvasta, és megígérte, hogy a pályázaton elért eredménytől függetlenül mindenképpen kiadja.
A kiszivárgott információk szerint egészen a kihirdetés előtti napig stabilan tartottam a harmadik helyet, az utolsó pillanatokban lettem negyedik, magyarul a pénzdíjról lecsúsztam, sebaj, gondoltam, úgyis kiadják.
Hát nem. A kiadó a kötelezően kiadott regények promójába sajnos tönkrement, nem csoda, az elsődíjas íróval volt például egy negyedórás beszélgetés a Fábrisóban, Sándorunk akkor se volt egy olcsójános.
Én ott álltam csalódottan de feltüzelve, akkoriban kézről-kézre adogatták az általam összebarkácsolt néhány kötetet, legalább ötszázan olvasták azóta, én akiktől lehetett, véleményt is kértem, elsöprő többségben még azt is megígérték, hogy mindenképpen megvásárolnák, ha megjelenne.
Egy internetes cégnél „telefonoskisasszonyként” dolgoztam, üzleti partnereim között számos kiadó is szerepelt.
Kinek word-ben, kinek pdf-ben küldtem el, három tulajdonosról tudok, aki kinyomtatta magának, hogy otthon is tudjon olvasni. Egytől-egyik mindnek tetszett, volt, aki megígérte, hogy a tulajdonostársak elé viszi, úgyis profilváltásra készülnek, de szavamat vette, hogy elfogadás esetén folytatnom kell az írást, csak a stílusomat ne adjam fel.
Náluk sajnos a tulajdonosok a profiljukat inkább az útikönyvek irányába fordították, ott olcsóbb a promóció.
A legaranyosabb beszélgetés egy ifjúsági kiadó tulajdonosával volt, lelkendezve dicsérte a regényt, de elmondta, hogy olvasóik nem tudnának éjjel aludni ha ezt elolvasnák, be is pisilnének reggelre.
Volt olyan kiadó, aki aláíratta volna velem, hogy vagy tíz évig nem vihetem máshova a könyvet, utólag bánom, hogy nem fogadtam el, de akkor ez elriasztott.
Aztán volt, hogy a kész szerződést is kiküldték, csak alá kellett volna írnom.
Na, itt az apróbetűs részben szerepelt, hogy olyan negyvenezer forint körüli összeggel kéne megtámogatnom a költségeket. Igaz, ezért kaptam volna egy félpolcnyi könyvet is, de ezt két okból nem fogadtam el.
Az első, hogy nem volt momentán negyvenezer forintom. Bár ennyit azért össze tudtam volna kalapozni, beszedtem én az olvasóimtól annyi ígéretet, hogy abból fedezhettem volna, de volt egy másik indokom is.
Az, hogy engem ez az egész a saját pénzen kiadott könyvekre emlékeztetett.
Saját kiadásban meg lehet jelentetni olyan könyvet is, amit randomgenerátorral írtak, vagy akár száz fejezetben csak a loremipsum szerepelne különféle betűtípusokkal, vagy akár a saját rajzaimmal illusztrálva – erről annyit, hogy csak pálcikaembereket tudok rajzolni -, én saját kiadású könyveket csak akkor olvasok, ha mondjuk egy Vavyan Fable, Lőrincz L. László vagy Moldova az írója.
Pedig akkor még nem is hallottam arról az íróról, akinek akkoriban hasonló volt a véleménye, nos, ő azóta másként vélekedik, mára már komilfónak tekinti a saját kiadást, kerül, amibe kerül.
Lehet, hogy felül kéne értékelnem a saját véleményemet is!
Ha jól belegondolok, nekem két kötetem is van, tényleg csak pénzkérdés, kapcsolataim vannak, szerintem akad száz olyan barátom és ismerősöm, akiknél jó vagyok egy tízesre. Egy milkából még azt is kiadnák, ha bemásolnám az ötödikes füzetemből azt a részt, amikor százszor le kellett írnom, hogy órán nem beszélgetek.
Szóval, lenne két kötetem. Mi volt még? Ja, két ajánló?
Na, annyit összeszedek a rám jó szívvel gondoló ismerősök ismerősei közül a fészen, szerintem kivajazott utam van az Írószövetségbe vagy hova. Persze csak akkor, ha mindezt itthonról, lehetőleg ülve is lehet, nem szívesen megyek én már sehova.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|