NAPLÓK: Gyurcsi
Legutóbbi olvasó: 2024-05-19 11:00 Összes olvasás: 1282871015. | [tulajdonos]: Jé, ez nem változott | 2022-02-06 11:13 |
Mint volt detektív – Istenem, már ötven éve – néha utánanézek néhány tényállásnak, érdekel, hogy aktív jogalkalmazó korom óta vajon mennyit változhatott azok megítélése.
Volt közben szemléletváltás bőven, biztosan akad számos cselekmény, amelyik akkoriban bűncselekménynek számított, mára viszont már nem bűntetendő, sőt.
Engem megnyugtat, hogy azok vannak ma is érvényben elsöprő többségben, amiknek üldözésében komoly részt vállaltam. Szerencsémre erkölcsi érzékem ezeknél egybeesett az érvényes jogszabályokkal.
Most valamiért a „kényszerítés” címszóra kerestem rá, no nem a BTK-ban, az túl száraz, hanem a Wikipediában, az olvasmányosabb.
„A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény különös része XII. fejezetének III. címében foglalt 174. § szerint "Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." A 2012. évi C. törvény ezt a törvényi tényállást változatlan formában tartalmazza.
Ez a bűncselekmény csak szándékosan valósítható meg.”
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!