NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-05-17 09:47 Összes olvasás: 12819191. | [tulajdonos]: előzmény: Balthazár 2935 | 2018-01-04 21:50 | "Nem várhatom tőled, hogy bármit is értsél. " - Most lettem lehülyézve.. :) "De a gusztustalan jópofizásod röhejes. " - Hát, tényleg elég gusztustalan. Ki is kéne tenni a 18-as karikát! Mindegy, majd elszámolok a lelkiismeretemmel, hogy számos olvasóban hányingert vagy undort ébresztettem. Mentségemre szolgáljon, hogy vállaltan a nevemmel írom gyomorforgató firkálmányaimat, ha valaki tart a következményektől, nem kattint rá.
"Unatkozol, elütöd az időt. Aztán az idő is elüt téged, ez a dolga." - Nem unatkozom, sőt! Hiszen ilyenkor szövögetem nemzetrontó terveimet, hátha sikerül kijárnom magamnak legalább egy részét annak a támogatásnak, amit szeretett közös példaképünk már megkapott, és mint látjuk, a támogató szándékának megfelelően hasznosított. Ja, eddig az idővel még nem fenyegettek. Én azt hittem, hogy az legalább világnézet-semleges. Viszont tény, hogy a természet törvényei ellen nem tehetek semmit. És én a többi törvény ellen sem.
"Te és néhány társad politikai propagandagépezetnek használjátok a Dokkot, mert tudod, hogy a szerkesztők elnézik nektek, ha másért nem, azért mert "életet" visztek ebbe a félhalott fórumba. " - Na, ezt hátulról. Félhalott fórum - szól, aki kishíján agyonverte. PropagandaGÉPEZET? Nagy lehet a majré, ha a média 99%-át birtoklók egyik képviselője az én, bejegyzésenként mondjuk 20 olvasót bíró fórumomat gépezetnek titulálja. Az, hogy a viccektől is a rémület jön rád, még inkább fokozza bennem ezt az érzést. Még annakidején a szocik is jókat röhögtek a róluk szóló vicceken. A szerkik pedig tudom, hogy a bögyödben vannak, ha van rajtuk sapka, ha nem. Téged is engednek és engedtek fröcsögni, látod. De én nem bánom, így legalább figyelemmel tudok kísérni egy folyamatot.
"És az, hogy engem tartasz gyűlöletkeltőnek a Dokkon, mindent elmond rólad." - Igazad van, ha nem is mindent, de sokat. Legalább azt, hogy figyelek.
"Én küldtem csatába másokat?" - Erre nyilvánosan nem fogok válaszolni, mert veled ellentétben, én nem fogok olyan személyt kellemetlen helyzetbe hozni, aki erről a mai vitáról nem tehet. De "Tudom, mit tettél tavaly nyáron". Megírhatnám neked magánban, de nincs rá szükség, mert Te pontosan tudod, hogy miről beszélek és bízol abban, hogy nem teszem ki. Igazad van.
A következő részt nem elemzem, aki annkidején figyelte, úgyis tudja.
"Én mint a rendszer haszonélvezője." - Tudod, Tamás, én nem irodalmárként jöttem ide, csak szerettem verset írni, és itt, tőletek tanultam meg, amit tudok. Örültem minden bírálatnak, útbaigazításnak, azoknak is, amit tőled kaptam. Amikor lemondtál a szerkesztőségről, rettentően sajnáltam, ennek még hangot is adtam, és - nem ismerve a körülményeket - másokat hibáztattam ezért. Aztán, mikor kicsit jobban kiismertem magam, átláttam, hogy nem voltál ártatlan ebben a dologban Te sem. Aztán beütöttem a Gúgliba a neved, és azóta sok mindent érteni vélek.
"Te érted, amit írsz? " - Na, ennyire még azért engem se hülyéztek le. (Olyan már volt, hogy nem emlékeztem rá, de érteni?) :D
"Gyógyítsd magad vörösborral." - Na, ezzel maximálisan egyetértek. Sőt, ha kilátogatnál ide Veresegyházra, szívesen felajánlok egy korlátlan gyógyulási lehetőséget, tudnánk annyit inni, hogy a végén még egyet is értenénk!
"A pezsgőbontással még nagyon sokáig várnod kell." - Mire? Hogy jól érezzem magam? Most is jól vagyok, ha fáj is itt-ott. Tudod, mindent elvehetnek tőlem, lehetek akár beteg is, de annyi erőm mindig marad, hogyha mást sem, de legalább saját magamat kiröhögjem.
| |
90. | [tulajdonos]: egy jópofizó | 2018-01-04 19:57 | Van egy ország, ahol - a hivatalos statisztikák szerint - minden másnap megöl egy helyi lakos egy másik helyi lakost, sok estben rokonát vagy élettársát
Van egy ország, ahol közel minden másnap megerőszakol egy helyi lakos egy másik helyi lakost, sok esetben rokonát vagy házastársát, élettársát.
Van egy ország, ahol vallási okból elkövetett gyilkosság az utóbbi időben talán csak egy volt, de az elkövetőt az ország kormánya gyakorlatilag - minden szakember tiltakozása ellenére - egész odáig juttatta, hogy a saját hazájában kitüntessék, előléptessék, ünnepelt hősként tekintsenek rá.
Aztán van egy ország, ahol kötelezővé tették az idegenek gyűlöletét, függetlenül attól, hogy azok ilyen cselekményeket elkövetnek-e vagy sem, ahol kihasználják a szervilizmust, az egyoldalú tájékoztatást, ahol minden kritikus hangot (függetlenül annak jogosságától) - ráhúzva a már kialakított gyűlöletet - megpróbálnak elhallgattatni, ellehetetleníteni.
Ez egészen odáig megy, hogy egy irodalmi portálon a rendszer egyik haszonélvezője, aki ugyanitt rengeteg gyűlöletet, veszekedést, vitát keltett, aki befolyásolható embereket manipulált, aki a háttérből maga helyett küldött csatákba mit sem sejtő, érzékeny lelkű és sérülékeny embereket, számon kéri egy szójátékon a gyűlöletkeltést - mit mondjak, megmosolyogtatott.
"Értem én a humort, csak nem szeretem..."
Mi a baj, kedves? Félted a hátszelet?
| |
89. | [tulajdonos]: kassza | 2018-01-02 16:48 | Fiatal házasok voltunk. Ez az eset olyan 73-74 körül lehetett.
Feljött egy haverom, és invitált a 2-300 m-re levő sörözőbe.
Mondtam, hogy oké, menjünk, és kértem a nejemtől egy százast.
A sörözőben aztán felvetette a haverom:
- Nálatok az asszony kezeli a kasszát? - Persze, és ha kell valami, akkor kérek, és ő ad. Egyébként is, ha hajón vagyok, a fizumat is a közös számlánkra utalják, ő mindig tudja, hogy mennyi van, és mire futja. Nem szokott gond lenni.
Aztán beszélgettünk, iszogattunk néhány órát, de közben dolgozott bennem a haverom témazáró mondata, hogy mégiscsak a férfi dolga a kassza kezelése.
Mire hazaértem, meg is érlelődött bennem az elhatározás: ezentúl én kezelem a kulcsot!
Nejem egy szó nélkül átadta a csekkeket, a felcímkézett borítékokat, készpénzt, még egy fintor sem játszott az arcán.
26-án nem volt egy vasunk sem.
Azóta ismét ő kezeli a kasszát.
Egyszer kísérletképpen egy exceltáblába szerkesztettem egy időszak összes bevételét és kiadását. A kiadások jóval meghaladták a bevételeket.
Amikor leégett az inverterem, kértem vagy ötvenezret, egy szó nélkül adott. Ugyanebben a hónapban kaptam egy húszast egy új sarokcsiszolóra.
Én nem tudom, hogy ki lenne jó miniszterelnöknek, de pénzügyminiszterre lenne egy javaslatom. | | Olvasói hozzászólások nélkül88. | Gyurcsi: próba | 2018-01-01 13:40 | Vigyázz, Márk, a kakaótól elveszítheted a fejed, ne idd tisztán! Tegyél bele jócskán habot, cukrot, tejet!
A szörpöt is csak szódával. Vagy mentessel. Úgy is trendi, hisz' a tömény, ha sokat nyelsz, könnyen lehet, hogy megrendí(t)!
...Persze, ebben gyökér vagyok. Innen-onnan ezt hallottam. De, hogy mondod, lehet, én is megyek, s kipróbálom mostan!
Ha kakaómámoromból agyhalottként térnék vissza, megtudjátok, mi a sorsa, ki a pótlékokat issza!
| | Olvasói hozzászólások nélkül87. | b.a.m.: szabvány | [tulajdonos]: mértékkel | 2018-01-01 13:03 | :D Hát én 20 éves koromban végig ittam egy karácsonyi bulit Nádassdy Ádámnál (egyben megtanultam, hogy nem érdemes elsőként érkezni semmilyen mulatságba, a nyelvész/költő hármunkkal díszíttette fel a fáját 26.-n) és semmilyen hatást nem gyakorolt rám a mértéktelen bor, whisky stb., csak rosszkedvű lettem tőle meg reggel fájt a fejem, így maradtam a kakaónál meg szörpinél. :D Na azokat mértéktelenül. :D Meg is látszik rajtam. Pezsgő ária, bordal, sör-duett; ugyan kérem, kakaó-óda! | |
86. | [tulajdonos]: mértékkel | 2017-12-31 18:34 | Bártfai Attila Márk intelmére:
Mértékkel? Hát ez meg miféle intelem? Én a mulatozást régóta mívelem,
sose sikerült még félúton megállnom, aki mégis tudná, biz'isten megáldom!
Szakadjunk csak bele! Nincs mindig Szilveszter, durrogjon a pezső mint egy jó Winchester,
konfetti, szerpentin hulljon, mint a zápor, az egészségünkre koccintsatok százszor,
a fejfájás ráér másodikán, kedden! Ez nem veheti el előre a kedvem!
Boldog lesz az új év - de nem megy józanon. Az a legkevesebb, hogy nem lesz jó szagom.
Rózsaszín a Világ a mámor ködén át, hagyd a szememen a jótékony ödémát,
aztán, ha oszlana, csak rátöltök megint. A detoxos meglát, szokás szerint legyint,
- Á, ez csak a Gyurcsi! Behozzák évente, dadogva kérdezi, hogy az ó-év ment-e,
aztán visszaájul. Nem keltjük föl, még nem! Ráér rárémülni a Világra ébren!
| |
85. | [tulajdonos]: vége | 2017-12-31 00:13 | ajándék-gyökerű fenyő a sarokban csonka gyertya lángja még utolsót lobban a kacagásokból nyoma sincs a hangnak a könnyek a padlón régen felszáradtak
edénycsörömpölést hallok a konyhából öt méterre van csak hát miért van távol
dobozok, papírok egymás hegyén-hátán simítás rámolás csomagolás vár rám nem lesz üres doboz csillagszóró-hulla a padlórésekben tűlevél lehullva
na még néhány nap és vége lesz egy évnek a tavalyi tervek? megzápult remények
másodika az év első munkanapja mindenkit úgy vár a meló ahogy hagyta drágább lesz az élet magasabb a létra sürgősebb a dolog hogyhogy nem lesz kész ma ráncosabb az asszony, jobban fáj a térdem a késdobáló is messzebb van mint régen
aztán majd' egy évig karácsony - nem lesz már nem lesz a szobában vidám s könnyes szempár szaloncukor-papír laposan, tépetten. az ablakon egy évig a függöny se lebben
| |
84. | [tulajdonos]: helyszinelők | 2017-12-29 00:15 | nekem nincs a fejemben olyan arcfelismerő mint a tévében a négybetűsöknek kis kompromisszum a típusokat jól felismerem azok mindig voltak a disznófejűek az úri lócsiszárok
vagy akik lángsírba mentek
úgy látszik, aki verset írt, annak akár száz éve is volt ilyen jó ez a dolog segít eligazodni csak most a lócsiszár audival vagy béemvével saraz össze - jé, a disznófejű most is az! -
azért tanulság, hogy a régi költők mind halottak vigyáznom kell magamra
| | Olvasói hozzászólások nélkül83. | Gyurcsi: szpájder-fan | weinberger: poliglot | 2017-12-13 15:59 | Mencseszteri szpájder zenész hangversenyen kelendő, két négykezest két zongorán egyszerre is levert ő!
A többiek árgus szemmel figyelik, hogy csinálja, ráadásul neki van csak egyszerre nyolc karmája.
Póka Egon - szakmabeli - irigyli kis rokonát, sőt, külföldről is figyelik messzi határokon át.
Messze földre szállt a híre, csodálják a világon, ne lepődj meg, hogy még én is önzetlenül csinálom!
| | Olvasói hozzászólások nélkül Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|