Bátai Tibor: Nagy László 384.

NAPLÓK: Bátai Tibor
Legutóbbi olvasó: 2025-08-24 06:06 Összes olvasás: 147129

Korábbi hozzászólások:

1934.	[tulajdonos]: Nagy László 384.	2025-08-15 23:02
Az irodalmi kritikáról . – Úgy látszik, a költészethez a szó legtágabb értelmében több tehetsége van, mint a társadalomtudományokhoz. Ha megállapításaihoz akarnók tartani magunkat, le kellene mondanunk a cselekvés kockázatáról. Ezért maradjunk inkább az irodalomnál. Hogyan vélekedik az irodalmi kritikáról? – Nem figyelem folyamatosan a kritikát. De van róla véleményem, s hiszem, nem egészen alaptalan. Beszélnek a kritika válságáról. A kritikusok vannak válságban, tán azért is, mert helyzetük bizonytalan. Ők maguk is tehetnek erről. Néhány hivatásos kritikust szívből megsajnálok: tengődnek csak, akár a dinoszauroszok a napkitöréstől. Mások bizonyosabb s tisztább ügynek vélik, ha maguk is mint szépírók töltik el hátralévő idejüket. Néhány kivételes egyéniségtől eltekintve, a kritikusok túlságosan sokszor változtatták nézetüket; olykor ma már maguk se tudják, melyik a sajátjuk. Ahelyett, hogy igyekeznének az egyetlen lehetséges, a később módosításra nem szoruló elvet alkalmazni: az irodalom értékeinek feltárását, az olvasók nevelését – máig is nem annyira a művet nézik, inkább azon töprenkednek, amit a szerző személyéről illőnek vélnek írni. Ezért az értékelésnek még akkor sincs hitele, ha benne a szakértelem vagy az irodalom iránti jóindulat is közreműködik. Az óvatoskodó gyávaság nemcsak a műalkotásban, a műbírálatban is a hazugság szülője. De lehet másképpen is rontani a kritika hitelét: jelentéktelen írásokat irodalmi üggyé avatnak, „bátran” ostorozva a hibákat, szinte reklámot adva nekik – a kitűnő művek pedig olykor elvesznek a kritikusi közhelyek dzsungelében. Néha azt érzem, hogy a kritikus nem annak örül, hogy „igazi” mű született, hanem láthatóan az okoz neki örömöt, ha beleköthet az íróba, s kioktathatja. Nem a személyes sértettség szól belőlem, hiszen magam nem vagyok alanya az efféle kötözködésnek. De aggódom pályatársaimért, irodalmunk sorsáért. Ritka eset, ha egy-egy mai művet mint esztétikai tényt is megfelelően méltatnak. Az irodalomtörténészekről jobb a véleményem. A távlat segíti őket? Lehet, hogy a mai irodalomról az irodalomtörténet ítél majd világosan? .

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!