Baltazar: 1:1

NAPLÓK: Baltazar
Legutóbbi olvasó: 2025-05-10 14:20 Összes olvasás: 602393

Korábbi hozzászólások:

5691.	[tulajdonos]: 1:1	2023-11-27 16:57
Halmai Tamás: A hívatlan vendéglátó című könyvének appendixe egy közöttünk lezajlott beszélgetés. Darabokban (egy kérdés, egy válasz) közzé teszem. Mindennap egyet. A mai első etap Halmai felvezetésével indul. Halmai Tamás „…talán afféle krónikás vagyok” Beszélgetés Filip Tamással Filip Tamás (1960) tizenegy kötetes, József Attila-díjas költő. Lírájában átiratok, allúziók, vendégszövegek és hommage-ok szójátékos komolysága biztosítja, hogy az értelmezés lezárhatatlanul szép folyamat legyen. Művelődéstörténeti hagyománytudat és motívumháló fog egybe eufóriát és elégikumot; a transzcendentálás jelentéstani eseményei intertextuális hálózatokban számolják föl nyomaikat. Bár „bonyolult, robbanó tisztaság” (Erdő és vidéke) a Filip-verseké, megkülönböztető erényük mégis a higgadt látomás, a szemlélődő önreflexió, a derűvé érlelt fájdalom: „…élni / kell, lassan és nyugodtan, / elhajózni már nincs idő” (Jazz). Miközben fejünk fölött „nikkel szamuráj” (Jazz) repül el, a túlparton, az „élet aranyfája” alatt Ábel megterített asztalt talál: „Lám, ilyen az Isten, / a hívatlan vendéglátó” (A fák közé). Filip Tamás a reménység poétikáján munkálkodik még akkor is, ha „nem tudod eldönteni, van-e / a reménynek szinonimája” (Foglyok és szentek. Adam Zagajewskinek). – „…mert verset írni / annyi, mint aranymosónak / lenni reggeltől estig, / és ékszerésznek lenni / egész éjszaka.” (Egész nap) H. T.: Tamás, emlékszel az első versre, amit írtál? És arra, hogy miképp sodródtál „hivatalosan” is az irodalom közelébe, sőt közegébe? Kik biztattak, honnan kaptál támogató-befogadó ösztönzéseket? Alkotói pályafutásod kezdeteire vagyok kíváncsi… F. T.: Az első versemre nem emlékszem, amihez nyugodtan hozzátehetem, hogy „szerencsére”. Amikor gimnáziumba jártam, még élt Illyés, Nagy László, Pilinszky. Egyáltalán: az irodalom tele volt óriásokkal. Ez inspirálta is az akkori pályakezdőt, meg talán óvatosságra is intette. Diákkoromban minden héten megvettem és elolvastam az Élet és Irodalmat, tehát az akkori idők nagyjai jelen voltak az életemben. A kezdetben született verseim Nagy László, Orbán Ottó, Csoóri Sándor, Pilinszky János stílusjegyeit ötvöző darabok lehettek. A felsorolt szerzők költészete nagyon nehezen fésülhető össze, igazi bűvészmutatvány lett volna, ha nekem sikerül… Nagy hatással volt rám a Petőcz András által újjáélesztett Jelenlét antológia, amelyhez kapcsolódott egy fiatalokból álló társaság, amely befogadott engem is. Nagyon nehezen oldódom fel kapcsolatokban, de velük sikerült kialakítanom egyfajta közelséget, szellemi érdeklődésükkel a javamra voltak, hálával gondolok rájuk. Más dolog, hogy sebet is kaptam, mert ennek a körnek a JAK-füzetek sorozatban később megjelent egy antológiája, melyből kimaradtam, de néhány éve Petőcz András egy újabb antológiát is összeállított Állóháborús jelenlétünk címmel, amelyben az én akkori írásaim is szerepelnek. A társaság kéthetente összejárt a bölcsészkaron, megvitattuk egymás új szövegeit, olykor vendégeket hívtunk. A rám gyakorolt hatásuk talán legfontosabb eleme az volt, hogy könnyedebb, ha úgy tetszik, frivolabb lett a stílusom. Sőt a politikum is megjelent annyira, amennyire annak a korszaknak a légköre lehetővé tette. Mivel nem vagyok harcos típus, a sorsom gondoskodott megfelelő mennyiségű szerencséről, és Parti Nagy Lajos egyszer csak elfogadott tőlem verseket – így a Jelenkor volt az első országos folyóirat, ahol publikáltam. Szerencsém volt abban is, hogy Kőrössi P. József verseket kért tőlem A költészet másnapja című antológiába, és szerencsém volt abban is, hogy legjobb barátom, a megdöbbentően fiatalon meghalt Szabó János kiküzdötte, hogy az Eötvös Könyvek sorozatban az első kötetem megjelenhessen. Az irodalomba való besodródásom valahogy ezekkel a történésekkel írható le.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!