NAPLÓK: Az őrült nő ketrece Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 17:04 Összes olvasás: 20280| 26. | [tulajdonos]: Hajnali gondolatok | 2016-11-10 07:07 | | Van abban valami finom romantika, ahogy egy nyári hajnalon sűrű madártrilla közepette az íróasztal fölé hajol az ember, s minden erőlködés nélkül megindul lelke a papíron. Csak ír és ír: költ, mint kotlós, szül, mint kisemlős, és szövi, mint pók egymás után a strófákat. Csiripelő madarak háttér szimfóniája szolgáltatja a meghitt perceket. Látszólag kihalt a terep, de már elindult az ébredés; nyújtózkodnak a fák, az emberek a kávé illatú légben. Majd útjára indul a mindennapi megszokás: életharc, öröm-bánat lüktető áramlása: a " minden napnak megvan a maga baja Ige így testesül meg. (úgy, mint a "hass alkoss gyarapíts.." világi ige). Az emberek, igen, az emberek, mint a fák.... ilyenkor jobban szeretem őket. Megérintenek teljes valójukkal; nénik és bácsik s épp úgy a kisgyerekek, ahogy totyognak... olyan elesettek, s olyan szeretetre méltóak. Ha arra gondolok, hogy az ember Isten teremtménye ( s nem a fáról leugrott csiszolt állat), megindul rajtuk a lelkem, az együttérzés bő meleg köpenye borul rám; érzem őket s forró könnyzápor zúdul arcomba. Csupa megértés vagyok: a földre szállt empátia. S már borulnék is a nyakukba, s együtt sírnék velük. Miért? mert olyan jó és felszabadító a sírás: ez jelzi, hogy még van valakiben szív; nem az önzés vezeti, a minden áron való érvényesülési vágy, hanem maga az ember lesz a cél, a maga esendőségével, gyarlóságával, bizonytalanságával. A szeretet szemüvege eltakarja a "műhibákat", s gyarlóságuk ellenére is azt látom, ami fontos, hogy ők is - velem együtt - Isten csodálatos, egyszeri és megismételhetetlen alkotásai; az Ő képmásának és hasonlatosságának két lábon járó bizonyítékai. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
