NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2026-07-05 18:26 Összes olvasás: 94985| 866. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 108. | 2024-07-14 11:29 | A türelemről
Sokszor kellett pszichológiai tesztet készíttetnem, illetve készítettek velem. Minden esetben megállapították, hogy bár halvérű nem vagyok, de van bennem empátia, könnyebben viselem a kötöttségeket, és van türelmem, nem vagyok egy izgága, heves, szangvinikus ember. Kellett a munkámhoz, mert sokszor órákat, vagy akár 24 órát is el kellett úgy viselni, hogy egyedül voltam, vagy épp nagy közösségben. Ha valaki ilyenkor türelmetlen másokkal, akkor készen is van a probléma, és már meg is van a „balhé”.
Kisebb koromban sem voltam türelmetlen, hozzászoktatott az ÉLET ahhoz, hogy mindent türelemmel el kell viselni. Például volt olyan eset, hogy gázpalackot kellett cserélnek. Ez akkoriban a hónap csak egyik napján volt lehetséges, egy palack általában elég volt addig, ha nem, akkor beüzemeltük a csikós sparheltet (még az igazi, lemezből készült, külön magas sütővel, biztosan láttak már olyat). Ha kifogyott a palack, az adott napon beálltam reggel korán, már hét órakor a sorba. Mindig voltak, akik akkor már régen ott álltak, sokan két palackkal is. Álltunk a fagyban, a tűző napon, s ha megjött a szállítókocsi a tele palackokkal, akkor mi, fiatalok kiálltunk a sorból, beraktuk a raktárba a friss palackokat, az üreseket felsegítettük a kocsira, majd visszaálltunk a sorba a helyünkre, és megkezdődött a palackcsere. Volt nem egyszer olyan eset, amikor csak délután jött a teherautó, és amikorra sorra kerültem, azt mondta a cseretelepvezető, elfogytak a teli palackok, mert csak ennyit és ennyit kapott. Szocialista kánaánban éltünk, nem volt mit tenni. A miénk volt a hatalom, a gázpalackok és a luxus pedig másé. Ha fodrászhoz mentem, sorba álltunk, ha boltba mentem, sorba álltunk például vártuk a kenyeresautót, míg meg nem hozta a friss kenyeret (tegnapi sosem volt). Ha postára mentem, sorba álltam, ha orvosi vizsgálatra mentem, sorba álltam. Ha kapáltam lenn a kertben, senki sem szólt hozzám, csak a már említett Sokol rádióm hangját hallottam, türelemmel kellett végezni a munkát, sosem kapkodtam, mert nem kapkodhattam. Számítógép nem volt, televízió csak délután-este volt (hétfőn szünnap), laptop, internet, telefon, mobil nem volt, és a könyvekhez is türelem kell.
Én megtanultam türelmesnek lenni. Így alakult ki bennem a türelem mások iránt is. Sosem szerettem rohanni, de magam igyekeztem mindig pontos lenni, ha valaki nem ilyen volt, azt nem szóltam meg, mert eszembe sem jutott, hogy másmilyen is lehetne, vagy én lehetnék „lazább”. Az iskoláimban türelmesnek kellett lennem, egészen más stílusú életet éltünk akkoriban. Mi, egy többségi sváb faluban nem szóltuk le a ruszinokat, a szerbeket, a zsidókat, sem a más vallásúakat. Mi még „ösztönösen” voltunk „vallási, nemzetiségi türelmesek”. És szebb volt úgy a világ.
Akiben nincs türelem a másik ember felé, abban elfogadás sincs. Megértés sincs, szolidaritás sincs, együttérzés sincs, segítőkészség sincs. És saját maga felé sincs türelme, általában mindent meg akar szerezni, de azt most rögtön. Nem tud várni, épp ezért nem értékeli saját tárgyait, gazdagságát, értékeit, de akár a tehetségét sem. A tehetség türelem nélkül olyan, mint a sivatag víz nélkül: szép, megkapó, de hosszabb távon megöli vagy a testet, vagy a lelket.
Mindenhez türelem kell Ha türelmes vagy, nyugodt is vagy, nem hamarkodsz el egy döntést sem, mint ahogy az emberi kapcsolataidban is megértőbb és szeretetteljesebb leszel. A türelem nélkül úgy járnánk, mint ahogy Svejk mondta volt: „Ha az emberek mindig csak jót akarnának, már rég agyonverték volna egymást!” – azaz, ahogy az van is a világban, állandóan háborúskodunk, és legyőzni akarjuk a másikat pusztán azért, mert nem tudunk türelmesek maradni, és becsülni AZT, AMINK VAN.
Egyik versemben így írtam:
Derű
mikor csahos kutyák az angyalok
és a szeretetnél a bűn nagyobb
és szépséges szép a valóság
és körvonalak nélküli a jóság
mikor örül a mű mert kész az alkotó
és az ég alatt minden csak religió
a tenger és a bálna és a delfinek
mind azt kérdezik minek minek
és esőben és ködben sárban
elmerülök e földhözragadtságban
a fákról lelógó zöld gyönyörben
mert minden embert meggyötörtem
mert fűszál csak mind az anyag
és vállamon nyugszik le a nap
és esőben és sárban ködben
szétázott málló göröngyökben
a türelem lehet csak az egyetlen jóság
hát ne vess meg e versért kedves hallgatóság
Itt is ösztönösen írtam, amit. És ez azt is jelenti, hogy komolyan gondoltam. Meg vagyok győződve arról, hogy ha türelmesebb lenne az emberiség, sokkal-sokkal kevesebb problémánk lenne egymással, s talán az áhított „aranykor „ visszatértének is ez a feltétele
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
