NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2026-06-10 22:16 Összes olvasás: 94204| 865. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 107. | 2024-07-13 09:45 | A remekművekről
„Ne múljon el egyetlen napod, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Tolsztoj, Cervantes, Aristoteles, a Szentírás, Rilke, vagy Marcus Aurelius könyveiből. Mindennap hallgass néhány ütemzenét, ha máskép nem lehet, szólaltasd meg a zene-dobozon Bach, Beethoven, Gluck, vagy Mozart valamely tételét. Ne múljon el nap, hogy nem nézegetted néhány percen át valamilyen jó nyomattükrében Breughel, vagy Dürer, vagy Michelangelo valamelyik festményét, vagy rajzát.” – írja Márai naplója ezen fejezetében.
Óh, szent együgyűség, óh, szent naivitás, óh, szent álmodozás! Pedig IGAZA VAN, most mégis azt kell mondanom, hogy ha rákérdezne manapság akár az „értelmiségiek” között (tanárok, írók, költők, diplomások, politikusok stb.), ÉS rákérdezne az „utca emberei” között ezekre a nevekre, szinte száz százalékosan ki merem jelenteni, hogy a nagyon nagy többség csak nézne rá, mint a hazatérő borjú az újra festett kapura. (Ahogy akkor is csak néznének, ha azt kérdeznénk tőlük, ki volt Márai.) Nézne, és jó esetben találgatna, s ha netán valamelyik említett névről VÉLETLENÜL meg tudná mondani legalább azt, hogy kik voltak ők, akkor úgy örülne, mint az unatkozó majom az ő farkának.
A remekművek mind itt vannak közöttünk, közkinccsé tettük törvényekkel őket (szerzői-jogi törvények), ingyenesen elérhetőek mint például a rengeteg könyv, vagy a tőlük kapott élményt olcsón megfizetve egy-egy múzeumban megnézhetőek, mint a szobrok, festmények, egy-egy koncertteremben meghallgathatóak, mint egy-egy zenemű. Remekművek manapság is születnek, pedig sokszor érzik úgy az alkotók, hogy már rég kimerültek a források, amikből merítve újabb remekművek születhetnének. Tényleg, az emberi műveltség annyi remekművet szült már, hogy ha csak valóban AZOKAT hallgatnánk, néznénk, olvasnánk, az életünk kevés lelne ahhoz, hogy mindet befogadjuk, vagy akár csak átabotában foglalkozzunk velük.
A remekművek „szülése” akár tudatosan, akár tudattalanul történik egy-egy alkotónál, ma is lehetséges! Sokan vannak, kishitüek, akik azt gondolják, nem képesek arra, amire képesek voltak a „régiek”, az ősök, az „úttörők”, az ELSŐK. Pedig a remekműveknél igazán nem az számít, hogy azt elsőnek vagy sokadiknak alkotta-e az alkotója, hanem az, hogy megszületett. És mivel az alkotó emberi elme nem változik negatív irányba (hiszen mindig lázasan teremteni akar), most is születhetnek, és születnek is új és újabb remekművek.
Magával a lehetőséggel tehát semmi probléma nincs, a „kincsestár” megvan, sőt, egyre nagyobb és terjedelmesebb. Manapság azzal van a baj, hogy ezeket a kincseket MOST KINCSEKNEK TARTJA-E A VILÁGON ÉLŐ EMBER? Sajnos ki lehet azt is jelenteni majdnem száz százalékos biztonsággal, hogy NEM!
A ma élők nagyon nagy többségének egyáltalán nem kincs az, ami néhány évtizede még az ALAPMŰVELTSÉGHEZ kellett, hogy tartozzon. A MA EMBERÉNEK annyira más lett az értékrendje, hogy az is kijelenthető, a remekműveket mára csak egy igen kicsi „réteg” becsüli és őrzi, és még kisebb az a „réteg”, aki HASZNÁLJA is őket, akiknek nem csak anyagi befektetést jelent egy első kiadású könyv, vagy egy festmény, vagy egy szobor, hanem igazi örömforrás!
Valamikor már az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején indult el egy olyan erkölcsi „törés” az emberiség történetében (bár soha sem állt erkölcsileg a csúcson), amitől számítva nem csak az erkölcseit, hanem az értékrendjét is átalakította az idő, vagy ő maga. Nem tehető más felelőssé azért, ahogy az egyén él, de az egyénekből épül fel a társadalom, az emberiség, akinek már van egy közös (közösségi) értékrendje. Hogy ezt kik, mikor és hol, milyen módon alakítják, titok! Ady azt írta, „minden egész eltörött”. József Attila azt írta, „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, /Hogy melegednének az emberek. / Ráhányni mindent, ami antik, ócska,/ Csorbát, töröttet s ami új meg ép, / Gyerekjátékot, - ó, boldog fogócska! -/ S rászórni szórva mindent, ami szép.” És jött az első nagy világégés, és jött a második nagy világégés, és ma az EMBER ÖNMAGÁVAL ÉS KÖRNYEZETÉVEL IS AZT CSINÁL, AMIT CSAK AKAR. És az ember csak hedonista módon FOGYASZTANI akar. És nem veszi észre, hogy minden szép, jó, finom és olcsó, vagy épp drága amit ELFOGYASZT, az végül szarrá (salakká, porrá, újra a természet részévé) válik.
Sokszor nevetek azokon a fészbukos, internetes képeke, amikor sokan annak az ételnek a képet teszik fel, amit épp főztek, vagy elfogyasztani fognak. Ám olyan képet soha sem tettek még fel, amin azt mutatják meg, hogy MINDEN ILYEN ÉTEL egyformán hagyja el az emberi testet. Épp ez a végzetesen elszomorító TÉNY kellene arra ösztönözze az embert, hogy megbecsüljön mindet, amit fogyaszt, mert azokból átalakítva ÉPP Ő MAGA lesz, önmagát építi velük.
A remekművekhez már nem tudunk hozzányúlni. Minden remekmű fogyasztása mellőzi a salakanyag keletkezését. Épp ezért az egyik legfontosabb ÉRTÉKÜNK a remekmű, a remekművek, a kultúra, és azok alkotói, alakítói. A tömeges elbutulás korában a nagy többségnek nincsenek kulturális igényei, nem ismerik azt az érzést, amit egy-egy mű igazi élvezete jelent. Üresek a fejek, amiket csak étellel, itallal, megehető, megiható, megemészthető dolgokkal tömnek meg. És aztán egyszerűen defekálnak.
Becsüljük meg tehát egymást, akik még értékeljük a remekműveket, és akik nem csak teleszarjuk a környezetünket! (Most direkt voltam durva, sértő, és vulgáris.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
