A szívembe többet be nem engedem, de ezt a testem épp leszarja. Ha bent van a szobában, az a legfőbb téma. A közönye fáj, pedig ha újrakezdené valamilyen formában a köztünk lévő semmit, már nem okozna örömet. Nem hiszek a szeretetében. Volt benne vmi vonzalomféle, amit El Greco-i testalkata és genetikailag mély tekintete sokkal erősebb/komolyabb/mélyebb dolognak tüntetett fel, mint ami.
Magamat nem értem. Mert én ettől megszűntem őt szeretni. A bizalmam benne összetörve, soha nem jön helyre ettől a véletlenszerűen egymást váltó jelektől, h kedvellek/nem érsz semmit. Fogalmam sincs, mitől volt tegnap kevésbé elutasító, én nem csináltam semmit, a dolgok, amik rá hatnak velem kapcsolatban, nem belőlem származnak, fogalmam se lehet, h mikor legközelebb látom majd (hétfő), akkor épp mi vár rám. De nem tudok rá hatni, nem tőlem függ. Ennek így nyilván semmi köze a szeretethez. De nem is ezt nem értem én. Hanem azt, h ez nem először történik velem. Az sem, h rájövök, h szerelmemnek ordas eszmék fészkelnek a szívében. És ettől függetlenül folytatódni szokott bennem a szerelem, örömtelenül, kétségbeesve, de minden erőfeszítésem dacára kétségtelenül. Most viszont nem. Világos, előttem, h ő vmi másik oldal, h még ha netán a jövőben rám is vetné azokat a halálos szemeit, itt remény arra, h szeressen nincsen. És képtelen lennék a szívét, a lelkét magamhoz engedni. Ami viszont továbbra is virágzik, minden józan belátás ellenére az a testi vonzalom. ÍAmi nem konkrét nemi vágy, de ha ott van berekedek, elakad a lélegzetem, remegek össze-vissza, heves fájdalom és bánat fog el stb, stb. Pedig ki vagyok belőle ábrándulva. Gondolom, erre mondják, h kémia. Ez van. Meg hogy senki mást nem tudnék épp elviselni, h hozzám érjen. Pedig nem ért és nem is fog hozzám érni soha. Szal ez, ilyen kombinációban még nem fordult elő velem.
Today he was a bit different. Less arrogant, less rigid, though he did not once look at me. But he seemed to be a bit more aware of my existence. But his presence is still painful. Because he used to be so much more so now anything that less than love is painful
Azért ahhoz képest, h már nem tom hány embertől hallottam a jelenlegi munkahelyemen, h 'annyi jó ember van itt', h úgy tűnik ez afféle általános vélemény, ma megint belefutottam egyik sokat mosolygó kolléganőm rosszindulatába. És elgondolkoztam, h én még ennyi rosszindulatú embert egy rakáson nem láttam. A régi munkahelyemen alig volt ilyesmi a főnököt és csatlósát leszámítva, ezektől az emberektől meg azért fagytam le eleinte, meg zavartak totál össze, mert miközben őszintén meg vannak győződve a saját jóságukról, galádabbak, mint amivel dolgom volt eddig.
A legviccesebb/legkínosabb ebben az egészben, h ha az az ember tudná, milyen mélységű fájdalmak aktiválódtak bennem, asszem, meg lenne hökkenve. Túlreagálom azt a semmit, ami kettőnk közt volt, azt hiszem. (Ez is igazolja, mennyire igaza van, h nem tart semmire. Lám, nem vagyok normális.) Pszichológusra nincs pénzem, jobb ötlet híján hálanapló és munkaterápia. Illetve futnom kéne. (Csak a testem ne kavarna már megint, de az meg mintha folyamatosan üzenne, h elhanyagolom és elhalálozok a végén, és tényleg, na mindegy.)
Amikor egy légtérben vagyok vele, az olyan, mintha gyilkolnának. Nem öl pedig. Egyszerűen csak régi, arrogáns önmaga, aki számára én senki nem vagyok. Mint a legelején. Egyébként akkor is olyan érzés volt, mintha ölne. Nem arról van szó tehát, h még vannak benne maradék érzések, amiket így kompenzál. Ki vagyok ürülve belőle, látom. Nem tudom, miért ilyen fájdalmas a jelenléte. Abban bízom, h átmeneti, hiszen egy hete még képes voltam azt hinni, h mégis szeret. Szóval, h azért van, mert belőlem még nem ürült ki a hozzá kapcsolódó jóság, aminek a hiánya minden egyes alkalommal öl, ahányszor látom.
Hát, különbnek néztem. Most megint olyan, mint a legelején, mikor egyáltalán nem volt szimpatikus, mint ember. Lehet, h közben is ilyen volt végig, csak megvakultam, vagy bódulatomban láttam, magyaráztam bele mindenféle jó dolgot. Hogy milyennek látom, nem kell ideírnom, tőlem olyan, amilyen, sikert neki, ha az kell, de h hozzám semmi köze nem lehetne soha, az is biztos. Fel se fogna, illetve olyannak fogna fel, amit mindig is utáltam. Mindegy. Illetve az, h nekem néha hónapokig tart mire megvan az az egy szó, amiről itt szó van. Hónapokig tartott megragadnom új, helybéli munkatársaim hozzám állását: gőgösek. Szal egyszer lehet, h az is meglesz, h ő 'milyen volt'.
Ha már eszembe jutott anno, s akkor úgy tűnt, van jelentősége. 1. Annak végtelen szomorúsága, h ebből az egészből semmit nem mondhattam el neki se szóval, se érintéssel.
2. I don't really care about winning, but I won't let anyone beat me who is less than my equal.
Now I am miles away and in a completely different story that has nothing to do with love.
Tegnap este másodszor fordult elő, h a Google-Facebook-Anyámtyúkja algoritmus nem gondolatbuborékolva butított rajtam, hanem segített gondolkodni. Tehát nem szolgaian ráerősítve elöntött a nézeteimet megerősítő tartalmakkal, hanem feldobta az antitézist. Pl itt, e szent helyen leírtam, h 'I am expected to have a positive attitude, a perspective. I can only lie them.', erre a fészen belefutottam egy olyan esszébe a forced cheerfulnessről, h az mindent vitt (és nem mellesleg benne vala a vigasz.) Ide is teszem a linket, mert tényleg nagyon jó:
A második ez a szövegem: 'I have a brain and I'm not afraid to use it. The rest is mercy.' Amire egyenest a Példabeszédek könyvéből érkezett a kontra ma reggelre: "Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.
(Példabeszédek 3:5-6 RÚF)"
Ez nem az Úr, hanem az algoritmus, de minimum érdekes. (Hogy vicceskedjek: nem kell magam tépni most már, h meglegyen a szellemi partner, a párbeszéd másik fele, a 'lelki társam', itt van az én személyre szabott virtuvalóm. Hát, ha nincs ennél valódibb.)
Mindjárt abbahagyom a poszttermelést. Ez most nagyon fáj, de több ilyen fájás nem lesz. Most épp nem bánnám, h megverné az isten egy hasonló sztorival, higgye csak el, h szeretik, mikor nagyon rá lenne szorulva, el se merje hinni, mégis higgye el, és akkor ejtsék így, pontosan ilyen kulturált szívtelenséggel.
Úgyse fogják. Meg mi örömeem lenne már abban?
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
