van igazsága. semmi nem visz úgy földre, mint a szeretet. lapozgasd a képeskönyvet az átlagos, a NORMÁLIS családról, a normális anyáról, hogy az élet már csak ilyen, csak, hogy megtudd, mennyire nem. egyszerűen nem illeszkedik. nem akar úgy menni. sose akart. elfogadó közösség, hát az nem lesz, ülök a továbbképzésen, már most 7 éve lesz, és rájövök, h a gyerekeimnek esélye nincs, nem tudom nekik megadni a legfontosabbat, h szociálisan elfogadottnak érezhessék magukat. mert ha nekem van bajom, ok, nyavékolok, de felkelek. de ha szerettemnek van, ha akit szeretek van benne ebben a sűrű sötétségben, honnan szedjem az eszközt, h onnan kihúzzam, nem én vagyok, akinek boldoggá kéne tenni, nem taníthatom meg, h legyen az akkor is, ha, mindennek ellenére, ez nem tanítható. ő egy másik csillagzat, mindig is más volt, csak elmondhatom, h én mit szoktam kezdeni, ha vmi hasonló földre visz, de akkor is magamról beszélek, ahelyett, h rá figyelnék. istenem.
Nem galambősz. Nincs kontya. Szőke. Férfifodrász nyírja, az olcsóbb. 'A hülye!' Jót nevet. Nevetni szeret. Máson. Jót derül a hülye unokákon. Hogy nem különbek. 'Borzasztó!' Csillog a szeme.
Bárkit eltemet. 'Hagyjuk meghalni!' A cuccát kidobja másnap. Eldugul a szemétgyűjtő akna. Az anya, aki nem szerette, a földszinttől a negyedikig ér.
Nem galambősz, nincs kontya. Szőke. Férfifodrász nyírja, mert az olcsóbb. 'A hülye!' Jót nevet. Nevetni szeret. Máson. Jót derül a hülye unokákon. Hogy nem különbek. 'Borzasztó!' csillog a szeme. Bárkit eltemet. 'Hagyjuk meghalni.' A cuccát kihajítja másnap. Feljönnek az alsóbb szintekről, hogy eldugult a szemétledobó. Az anyjával van tele, aki nem szerette.
A rövidlátásom miatt néha egész különös dolgokat észlelek hazafele a biciklin. Ma pl menyasszony és vőlegény álldogált az egyik ház előtt, feljebb az utcában tarka népviseletben. Fejkendője alapján cigány menyasszony. Semmi se stimmelt: a lagzit előbb hallottam, mint láttam volna, hétfő van, nem szombat, és abban a házban nem cigányok élnek. Szóval leginkább középkorú pár az ott, gondoltam. Látni viszont továbbra se (azt) láttam.
(Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szívem.)
/József Attila: Óda 5./
Napszállta? — már ki éri meg? Még visszanéz. Szalad. Liheg.
Van út — kiút nincsen. — Ha már halni kell: hát szemből, Halál!
Szemből, szívem, egyem, valóm. Hadd lássalak még meghalón.
Érezzelek, tapintsalak. Aztán nincs már kín, nincs salak,
verejték, szégyen, semmi gond. Mért fut az élet, a bolond?
utolsó percig! — Nincsen ír rá, toll, tinta, kéz, amely leírná,
agy, hogy fölfogja, lássa szem. „El vagyok veszve, azt hiszem.”
Tudom, h túltengek, de ezt nem hagyhatom így. Rossz magyarságú önéletrajzi adalékok nélkül, de -remélhetőleg- helyes tördeléssel újra:
Fodor Ákos: H.
bukdácsolva is hálás vagyok, hogy felé lejt minden utam
Kemény István
A néma H
Világgá menni láttam, de azt hittem, csak sétál, sétál a nagykabátban, a szerelem idején együtt vásárolt nagykabátban, sétál csak úgy, vagy sétál de világgá akar menni, azt hittem, hogy csak sétál és nem fog világgá menni, világgá menni láttam, nem gondoltam, hogy ennyi.
A hatalmas, néma H-nál futottunk akkor össze (kórházba rohantam éppen, a műtét előtt apámhoz), a hatalmas, néma H-nál, a járdaszélen álltunk. Mondta, hogy világgá megy, mondtam, hogy sietek sajnos, mondta, hogy akkor menjek, motyogtam: akkor én is… mosolygott: szia, és elment.
Az utca lejtett előtte és emelkedett előttem, emelkedett és lejtett, végig működött közben.
bukdácsolva is hálás vagyok, hogy felé lejt minden utam
Kemény István
A néma H
Világgá menni láttam, de azt hittem, csak sétál, sétál a nagykabátban, a szerelem idején együtt vásárolt nagykabátban, sétál csak úgy, vagy sétál de világgá akar menni, azt hittem, hogy csak sétál és nem fog világgá menni, világgá menni láttam, nem gondoltam, hogy ennyi. A hatalmas, néma H-nál futottunk akkor össze (kórházba rohantam éppen, a műtét előtt apámhoz), a hatalmas, néma H-nál, a járdaszélen álltunk. Mondta, hogy világgá megy, mondtam, hogy sietek sajnos, mondta, hogy akkor menjek, motyogtam: akkor én is… mosolygott: szia, és elment. Az utca lejtett előtte és emelkedett előttem, emelkedett és lejtett, végig működött közben.
Különben tegnap feljöttek a saját írással/irodalommal kapcs. sztorijaim, amiket nem osztok meg, mert inkább a megértés útját állnák, mint fordítva. De nem állom meg, h el ne mondjam, h mikor másodjára nem vettek fel az egyetemre magyar szakra, akkor a szóbelin kellett mondjak kortárs költőket. Azt mondtam, Kemény István. Nem ismerték. Nagyon régen volt ám ez, akkor jelent meg a Játék méreggel és ellenméreggel a maga felfoghatatlan jóságában. Na.
Szal van ez a több író, mint olvasó, ill. inkább ír, mint olvas dolog, amiről már írtam, ami alapján örüljön az ember, ha van, aki végigfuttatja rajt a szemét, és hajlandó a mű végéig maradni. Ahol is az olvasó az adó fél, akármennyire is fordítva vala ez régebbi korokban. Amitől persze nem lesz jó kedvem, nézve az áradatot, olvasóként sem. Na de. Volt születésnapom, ami gyűlöletes nap, nem a korom miatt, bár az se nagy öröm, de túléltem ismét. S volt ajándék es, kortárs verseskötetek, számra 3, különböző depókból, békési antikvár kirakatából 50 forintosért, ilyes. Úgyhogy olvastam egymás után vagy 25 verset. És egy se volt, ami jól esett volna. Amiből nem az a tanulság, h ezeket lám kiadták, mégse jók, mert egyrészt ez csak az én mai kedvem, másrészt lehet, h 1 év múlva meg bejön ugyanaz. Hanem az, h ha egy vers jól tud esni, az nagy dolog. És akárhogy is megborultak az arányok, kurva hálás vagyok mindenkinek, akinek a verse jól tud(ott) esni. Adtak, ez nem üres szó.
Csak reagálnék a két utolsó, nyilvánossá nem tett olvasói hozzászólásra, amit kaptam. A hisztisen kívül, amivel egyet értek, nem nagyon tudtam belőle semmit elhinni, de köszönöm. Jó volt olvasni még így is.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
