NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-11-12 17:05 Összes olvasás: 206407| 270. | [tulajdonos]: if | 2016-04-26 11:58 | | azt mondtad, barát. én ettől berúgtam, kár tagadni. nem mintha. szófordulat, nincs mögötte senki, csak újabb szavak. lépcsőforduló, korlát. bordái. újabban hipotetikus pingpongot játszom. szavakkal. tegyük fel, a szavaiddal. mi lenne ha. nem bánnám, ha elgondolnál. cserébe én is elgondollak. ha kell. (ha nem.) | |
| 269. | [tulajdonos]: danse macabre | 2016-04-24 20:01 | '… or perhaps this will just be one of life's dangly plot-lines that one never revisits.'
'Empires die, like all of us dancers in the strobe-lit dark. See how the light needs shadows. Look: wrinkles spread like mildew over our peachy sheen; beat-by-beat-by-beat-by-beat-by-beat-by-beat, varicose veins worm through plucked calves; torsos and breasts fatten and sag; behold Brigadier Philby, French kissing with Mrs Bolitho; as last year's song hurtles into next year's song and the year after that and the dancers' hairstyles frost, wither and fall in irradiated tufts; cancer spatters inside this tarry lung, in that ageing pancreas, in this aching bollock; DNA frays like wool, and down we tumble; a fall on the stairs, a heart-attack, a stroke; not dancing but twitching. This is Club Walpurgis. They knew it in the Middle Ages. Life is a terminal illness.'
(David Mitchell: The Bone Clocks)
| |
| 268. | [tulajdonos]: rongyszőnyeg | 2016-04-22 19:34 | Weöres: Rongyszőnyeg I
25
Régóta hang se jön felém,
bár tudom, börtönöm alatt
sokféle tarka lény lakik,
lassan ledönti a falat.
Akkor szabad lennék megint,
de menni én már nem tudok,
tovább ülök cellám helyén
és arcomon eső csorog.
91
Ha vihar jő a magasból,
ne bocsáss el, kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép,
kicsi néném, te vigyázz rám.
Falu végén van a házunk,
a bozótból ki se látszik,
de az angyal, ha leröppen,
küszöbünkön vacsorázik.
99
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
109
Míg lombok közt éj lobog,
addig kérdezd: ki vagyok
Nap tüze pirkad már.
Házam volt a virradat,
benn feledtem páromat,
ej de igen nagy kár.
Meglesném én páromat:
talán felhőt varrogat
jól tudom, engem vár!
Kényes titkot varrhatott,
betette az ablakot,
ej de igen nagy kár.
120
A hangod akkor legszebb
ha kerete a csöndnek,
a hajad akkor legszebb
ha cseléde a napsugárnak,
az arcod akkor legszebb
ha emlékszem rája sírva,
a sorsod akkor legszebb
ha elszáll mint az ének.
127
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
te vagy magad ki e jelet vonja
s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
mert fénye-árnya terád sugárzik.
Itélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Okosnak nézel? hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
139
Hideg felhő terped az égen,
ne félj tőle: hűti lázad.
Súgja: Ha nem bírod tovább,
hadd jőjjön a végső alázat,
hallgass szíved üzenetére!
Ne félj tőle: fájni fog,
érzed, mindened elolvad.
Hideg felhő terped az égen,
lassan ellepi a holdat,
nem dereng át semmi fény.
| |
| 267. | [tulajdonos]: fecskefű | 2016-04-21 20:10 | Én tudom, hogy el lehet menni, meg mostanában nem is produkáltam semmit, amit meg igen, jobb lett volna, ha nem, de egyre rosszabbul érzem magam itt.
Dögfáradt vagyok permanens, bölcsebb lenni ilyen állapotaimban nem írni, de éjjel, mikor megint volt pár óra nem egész ébrenlét és nem egész alvás, eltűnődtem, hogy afféle romokon tenyésző gyomféleség lennék én ezek szerint inkább, ami magától kiszárad, mikor rendet teremt a gondos kéz a birtokon.
Én itt többet biztos nem tenyészek, ami nem gond, nagyon jól megvan az emberiség a meg nem született verseim nélkül, amik lehet, egyébként se, ami nem tetszik, azt nem fogom előszámlálni, műxik ez, céljának megfelelően, tehát jól, csak nekem semmi közöm.
Utálok magamról, biztos nehezen hihető, de így van, a kevés jó tulajdonságom véka alá, pl hogy szeretek közösen csinálni vmi jót, ilyesmi. Én itt nem, azt már látom. Hogy én itt valamikor is, az buta tévedés vala. Buta voltam, tájékozatlan. Kicsit fojtogat, kicsit émelygek. Állok a nagy tudósokról készült tabló előtt a kiürült teremben percekig. Aztán rájövök, mi esik olyan jól, h nem tudok elmozdulni: a szemükből sugárzó értelem.
Például, hogy eredetileg 8. Például, hogy logika. Szűk. Nem a te földed, nem a te földed. Kálán pugra nem tudsz menni. | |
| 266. | [tulajdonos]: px | 2016-04-20 20:48 | Múlt héten hétfőn és kedden nem léteztem.
Ebből az alkalomból módom nyílt végignézni a temetésem,
amin nem jelent meg senki, mivel minden értesítés nem létező címre ment ki.
Nem volt virág, és halott híján búcsúztató beszéd sem hangzott el.
Könnymentes volt, mint a babasampon.
| |
| 264. | [tulajdonos]: almavirág | 2016-04-19 18:47 | Mondd meg a kedvenc versed, megmondom, ki vagy. Flaubert azt mondta, Bovaryné én vagyok. A Medáliák én vagyok. 23 éves korom óta.
József Attila: Medáliák
1
Elefánt voltam, jámbor és szegény,
hűvös és bölcs vizeket ittam én,
a dombon álltam s ormányommal ott
megsímogattam a holdat, a napot,
és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,
a zöld cincért, a kígyót, a kovát, -
most lelkem: ember - mennyem odavan,
szörnyű fülekkel legyezem magam - -
2
Porszem mászik gyenge harmaton,
lukas nadrágom kézzel takarom,
a kis kanász ríva öleli át
kővé varázsolt tarka malacát -
zöld füst az ég és lassan elpirul,
csöngess, a csöngés tompa tóra hull,
jéglapba fagyva tejfehér virág,
elvált levélen lebeg a világ - -
3
Totyog, totyog a piócahalász,
bámul, bámul a sovány kanász,
lebeg, lebeg a tó fölött a gém,
gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény -
egy fáradt alma függ fejem felett,
a hernyó rágott szívéig szemet,
kinéz hát rajta és mindent belát,
virág volt ez a vers, almavirág - -
4
Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen,
lehet, hogy zörej, meredt éjjelen,
lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt,
lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad -
a cselédlány könnye a kovászba hull,
ne keress csókot, ez a ház kigyúl,
hazatalálsz még, szedd a lábodat -
füstölgő szemek világítanak - -
5
Disznó, de akin jáspis a csülök,
fábul faragott istenen ülök,
hejh, bársony gyász, a tejen tünj elő!
meghalok s mázsás szakállam kinő
s ha megrándul még bőröm, az egek,
hátamról minden hasamra pereg;
hemzsegnek majd az apró zsírosok,
a csillagok, kis fehér kukacok - -
6
Ragyog a zöld gyík, sorsom keresi,
zörget a búza: magvát kiveti,
rámnéz a tó, ha belé kő esett
s a sírók sóhajtotta fellegek,
a háborúkkal hívott hajnalok,
ugró napok és rezgő csillagok
körülkóvályogják nyugodt fejem -
világizzása hőmérsékletem - -
7
A küszöbön a vashabú vödör, -
szeresd a lányt, ki meztéláb söpör,
a szennyes lé lapulva árad el,
tajtékja fölgyűrt karján szárad el -
én is bádoghabokba horpadok,
de kélnek csengő és szabad habok
s végigcsattognak tengerek lován
a lépcsőházak villogó fogán - -
8
Borostyánkőbe fagy be az ügyész,
fekete frakkban guggolva kinéz,
meredten nézi, hogy mi féltve föd,
cirógat, áld a fény, a szél, a köd,
befut a rózsa, amint rothadok,
pihévé szednek hűvös kócsagok
és őszi esték melege leszek,
hogy ne ludbőrzzenek az öregek - -
9
Barátommal egy ágyban lakom,
nem is lesz hervadó liliomom,
nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam,
ölni szeretnék, mint mindannyian
s míg gőggel fortyog a bab és sziszeg,
főzelékszínű szemmel nézitek,
hogy széles ajkam lázba rezgve ring
s fecskék etetnek bogárral megint - -
10
Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj,
boronaként a vetésen vonódj -
az ég fölött, mint lent a fellegek,
egy cirógatás gazdátlan lebeg
s e hűvös varázs húzva, szeliden,
szakállamon majd egykor megpihen
s vörös fonatján bütykömig csorog
jó ízzel-gőzzel, mint a gyógyborok - -
11
Huszonhárom király sétál,
jáspiskorona fejükben,
sárga dinnyét edegélnek,
új hold süt a balkezükben.
Huszonhárom kölyök császkál,
csámpás sityak a fejükben,
görögdinnyét szürcsölőznek,
új nap lángol jobbkezükben.
12
Az eltaposott orrú fekete,
a sárga, kinek kékebb az ege,
a rézbőrű, kin megfagyott a vér
és a lidércként rugódzó fehér -
- - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - -
1928 | |
| 263. | [tulajdonos]: embarrassed | 2016-04-16 12:41 | i'm embarrassed posting so much here. that's my normal posting rate, though, the problem is the reader, mentioned before, however imaginary he/she could be, i write where he/she locates even if he/she doesn't.
Don't get it, sure as hell you don't, but i'm no better off trying to explain it, so just lay it off.
as u can see i am having temporary shelter in a new book, which i cannot really afford considering the time it takes.
as for the readers who actually wander around here they intimidate me, i catch myself self-censoring not uttering the words cos they're slang, obscene coming from an age of my previous addressee who has never read much of what wouldn'nt have been born without him. yeah, i phrased it wrong no reader i need but an addressee imagined reading me. one set of eyes for which all of this must be made as clear as it might, for whose appeal one strives but for which one must not use anything but the truth, barren, shivery, being born if luck holds, whatever else if it does not, but only something that one has not been aware of before that very moment. | |
| 262. | [tulajdonos]: idézet: a kútból fölfele | 2016-04-15 20:43 | "A beteg kinyitotta a szemét, s miközben lassan emelkedett felfelé, végigutazott az életén – akár a hónapok s az évek, olyan szabályszerűen követték egymást az egyenlő távolságban elhelyezett, vízszintes eukaliptuszdeszkák. Látta a szüleit Rigában, a vasasztalnál ülve egy fa alatt; havat és az északi fényt; visszamegy a többi gyerekkel az ösvényeken, hogy megnézzék a több mint egy éve halott, oszladozó katonát az erdőben, de sosem beszél róla senkinek; elhagyta a nővére száját, aki lassan beszélt, különben „szédült”; az egyik szemére vak, sovány tanítót; a nagynénje fogát és sápadt, ringó keblét; „Pofa be!”; a kapu rozsdás zsanérját; a három törött borda után észrevette, hogy több a fülzsír az egyik fülében; meg akarta ragadni egy páfránylevél múlandó geometriáját; lehugyozta magát; hatalmasat harapott egy almából, aztán még egyet; sima bőrű fiatal nő felveszi az anyja vonásait; az apja hirtelen eltűnése; maga mögött hagyta nővére lába közt a semmit; ahogyan felnézett az idősebbekre; mitesszerek annak a rendőrnek az orrán; ismét anya, lötyögős ruha; a háború alatt úgy bűzlöttek a délutánok, mint egy hentesüzlet; egy asszony megvetése; a lány mocskos bokája; egyenruhák, általános, kollektív fásultság; rossz utak; hatalmas, üresen maradt helyek az életében, óriási hézagok; páfrányok, nedves föld, nagy fekete madarak; nevetnem kellett; bömbölő víz; az asszony széttárja a combját; Turcanyinov tekintete azon a napon, amikor húsz évre rács mögé dugta, s ahogyan még ugyanaznap odament és elhappolta a feleségét; New York halovány ötlete; nem tud elég közel kerülni, sohasem juthat elég közel; Ausztráliában az első héten fogta a puskát és lelőtte a sast – puffanva ért földet; egyetlen gondolat sincs a fejében, de nem bánja; szomjas; két fa az égbolt hátterében; látta, hogy egy adott élet a méltányos időkvantumból áll; egy pohár, amely csurig megtelik vízzel; lassan halad; fehér fény. Efféle dolgokat láthatott volna. A lényeg, hogy elérte a felszínt a Darwintól délre eső sivatagban, és a fehérorosz Turcanyinov víztől csöpögő hóna alatt fogva óvatosan felemelte. Halott volt."
(Murray Bail: Eukaliptusz) | |
| 261. | [tulajdonos]: ezt pl szeretem | 2016-04-14 21:02 | Sopotnik Zoltán: Futótavasz
Kihordják a tóhoz a bútorokat.
Öreg házaspár, tele fájdalommal.
Látszólag öreg. Látszik az arcukon
az utolsó esély. Két fa között a
nappali, kicsit odébb, a bokornál
a konyha. Tavaszkezdéstől ezt
csinálják: reggel jönnek, este pedig
szedik a sátorfát. Mint a múltat.
A közöset. Amitől alig kapnak
levegőt. A világítótorony-őr és a
felesége. Visszafelé keresik az
az összefüggéseket. És a fiukat,
Robit, aki tizenöt éve tűnt el éppen
itt. Beugrott a vízbe az esküvő után,
hogy másik életet fog élni. Vitte az
asszonyt is magával. Az apa hiába
merült alá évekkel később, nincs
ott másik világ, jobb fajta város.
Csak ócska kacatok a kéklő iszapba
fúródva. Meg egy valamilyen okból
még működő tévé, ami, ugye, lehetetlen.
És a tévében egy fiatal házaspár,
amint a szokásos életüket élik éppen.
Nagyon hasonlít. De mégsem.
(Egyik sikerületlen versem csattanója ezt a versvéget kopizta, be kell lássam.) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
