„Nehéz nők nélkül” – mondta Medve. – „Fogják az ember homlokát, ha hány. Megfigyelted, Bébé?” Megfigyeltem. Nehéz. Nem is nagyon lehet.
Az ebédlőablakot nem lehet lefesteni anyám és Júlia kihagyásával.
A kezdeted nem megy nélkülük. Étlen-szomjan pusztulnál, vizeletedbe-székletedbe fulladnál. Segítség kell neked a hozzád hasonlónak és létezőnek feltételezett többi embertől. „Az embernek cseléd kell, nem parancsnok.” Igaz. De énvelem tisztázódott legvégül az is, hogy az a hipotétikusan létező másik ember se cselédnek, se parancsnoknak, hanem kizárólag arra kell neked, hogy legyen. De arra nagyon.
OTTLIK: BUDA
Egy kerti padon ültek, bokrok között, szorosan egymás mellett. Medve levette a sapkáját és nézegette a bélését, a belevarrt számot. Ezt sem lett volna szabad: a sapkát levenni. De amúgy is bűntudatot érzett; már beléidegződött, hogy azt soha, semmi esetre sem szabad csinálnia, amihez kedve van. Megengedhetetlen a többiekkel szemben. Ebből még baj lesz, hogy itt ül: de nem bánta; s voltaképpen nem is erre gondolt. – Beszélj hát, édes kisfiam. Mi bánt? – Vigyél haza. Csak ezt az egyet ismételgette egy darabig anyja kérdéseire, aztán lassacskán elhallgatott végképp. Ez az asszony úgyis érti őt. Veronikára gondolt, aztán a nagyanyjára, aztán egy Tilda nevű kislányra. Nehéz volt itt nők nélkül. Varrhatta az ember maga a gombjait. Moshatta maga a lábát. Azt is rosszul, mindig izzadt, a kapca büdös volt. A nők jobban csinálták; és fogták az ember homlokát, ha hányt; hát hiába, hiányoztak. Főképp az anyja, aki mindig értette őt, és pontosan tudta róla, hogy milyen.
A szembe szomszédéktól kaptunk egy szatyor cseresznyét. 20 éve lakunk itt, az utcában 9, de egy réges régi karácsonyi pacalpörköltön kívül, amit még a régi lakásban kaptunk, nem emlékszem ilyen gesztusra. A szomszédék újak, kb féléve laknak itt. Cigányok.
Itt tartott a dolog tegnap, mikor is a piacon a szomszéd néni csak úgy ingyen a kezembe nyomott egy uborkát. Nem tett ilyet 9 éves ismeretségünk során eddig sose. Valami van a világommal.
Álommentességre nem panaszkodhatom, mert ha 1x elalszom, jönnek bőséggel, csak elaludni nem megy ma éjjel. Nem hittem ám, h bárki végignézné a videót, amit betettem, jó ideje rájöttem, h ittlétem nem az prolongálja, amit kapok itt, hanem - akár szerelmeimben - amit nem, pedig vágynám. Nevesül visszajelzést, h létezem. Újabban ezért raktam föl verseket, h általuk legyen velem vmi. Hogy a dolog nemcsak velem lehet így, azt több okból gyanítom. Pl a reklámok, amik egy idő óta identitásokkal kínálgatnak bennünket, ha ezt, vagy azt megvennénk, már rég olyan szempontból érdekesek számomra, hogy üzeneteikből körvonalazható, miféle kínzó hiányok laknak a célközösség szívében a piackutatások alapján. Pl a boltban végre megvan az otthon, ott végre önmagad lehetsz, annak tekintenek, aki valójában vagy, illetve itt számítasz/észrevesznek. Ezt az utolsót majd megkeresem szó szerint, mert meghökkentem rajta, nocsak, annyian szenvedünk már láthatatlanságtól, h megéri erre kereskedelmi üzenetet építeni? Itt, ezen a dokkon sincs semmi másképp. Azért vagyok itt, mert nincs más hely. A gondolataimnak, a - mondjuk így- lelkemnek. De a társas dinamika dettó, mint a hétköznapjaimban. A kommunikáció mikéntje, vakvágányai szintén, ha témája nem is. Nem azért vagyok itt, mert jó. Hanem mert ez a rendelkezésre álló legjobb. A visszajelzés minimális, nem az tart itt, hanem a függőséghez hasonlóan a túl kevés. A másik, amiért itt lennék, ami után sóvárgok időnként, az az intelligens eszmecsere/társalgás (azon túl, h olvasok, s ezáltal kapcsolatba kerülök értelmes emberekkel). Versről való beszéd. Nagy néha, ha van ilyesmi. Próbálkoztam, de a legtöbbször zéró reakció a gondolataimra egy-két üde kivételtől eltekintve. Vagy napokat kell várni egy-egy válaszra. Ami teljesen kor(szellem)-kompatibilis megint. Az se segít, h ahogy másutt is, könnyebb írni, mint olvasni. Mindenki rohan, fenének sincs ideje figyelmesen, pláne végig. Így is eljár tengelyén. De pl ez a társalgásos álmom, pl emiatt se fog valóra válni, azt látom. Különben meg egyáltalán nem akarok a helyről írni.
Ezt a könyvet olvasom. Azt hiszem, ez vmi olyan, amit régóta kerestem. A legszívesebben lefordítanám magyarra. Lehet, h nem ússzátok meg, és idézetek jönnek. De előtte egy kis ízelítő:
valami érdekesebbre számítottam mélységre hogy lesz benned valami, ami meglep hogy majd nem unlak izgalmasabb leszel, mint a sztereotípia fényességes borítód mögött valami súlyra valamire, amit nem tudok előre ami, mondjuk, nem biztonsági játszma ahol csak más sérülhet, te nem hogy ezek után legalább nem játszol azzal a kurva, másokat emésztő tűzzel valami bátrabbra vagy legalább egy tisztelhető bukásra
egy nap már nem lesz szex se nem lendülünk többet át több levegő nem szökik elfárad az anyag a ránk száradt burok a bőrünk pergamen sűrűn teleírva, a szöveggel, amit a halál olvasatlan ér.
1. Asszem, innentől mellőzöm az angol címadást a naplójegyzetekben. Törvénylelenül idegesítenek a magyar versek (sztem indokolatlan) angol címei, egyszer már leírtam miért, s ezt még tetőzte nemrégi könyvesbolti élmény, amikor is a könyvek plázaszerű palotájában halomban állt az egy bizonyos típusú lektűr, csupa angol című holmi, amire röppenék, mert nincs is annál gyorsabb módja a szókincsem felfrissítésnek, mint az egy nap alatt elolvasható párszáz oldalas krimi, s döbbentem jöttem rá, hogy nem, ezök nem angol regénykék, hanem magyarul vannak, csak angol címmel jobban eladhatók, vagy mi. NA NE, ilyen mélyre ne.
2.Utálom a facebook/twitter/google algoritmusait, amik kérés nélkül személyemre, vélt igényeimre szegényítik/butítják a valóságot, kiszűrve mindent, ami nézeteimmel szömbe mehetne, tehát, amiből tanulhatnék. Anno úgy definiáltam a hithez való hozzáállásom, h elolvasok, tudni akarok mindent, ami darabokra tépi, mert ez az egyetlen általam elképzelhető módja, h élő maradjon. Miféle hit az, amit óvni kell a széltől?
Mostanában futottam erről szóló cikkbe, videóba (https://www.youtube.com/watch?v=B8ofWFx525s&feature=share), úgyhogy csak azt írom le, ami ezen felül már régóta bosszant bennük: a véletlen egybeesés likvidálása. A véletlenekben Isten kacsint, ez is vmi tré facebookos szörnyület, de mégis, mégis, algoritmusok előtt a véletlenekben megnyilvánulhatott vmi emberen túli, a dolgok szövete, mittomén.
Ezért is, hogy összezavarjam, lukasszam a magam buborékját kicsinyég, ma feliratkoztam az ELÉG nevezetű Fidesz közeli oldalra, amit eddig sose láttam. Vala egy migráncsos plakát, ezer feletti megosztással, lájkkal, a kommentek hangulata viszont hátborzongatóan az orwelli napi 2 perces gyűlölet. https://www.youtube.com/watch?v=0vvvPZd6_D8
Több ezer ember.
Van még 1 téma, de így is hosszú lett.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
