NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2025-07-12 04:42 Összes olvasás: 78621| 27. | [tulajdonos]: leselkedik | 2018-01-31 18:51 | | Folytonosan leselkedik ránk a szépség, írja Borges, és tényleg. Járkálok az irodalmi műhely erdejében, nézelődöm, szemlélődöm: itt egy versfa, ott egy szóbokor, amott egy csenevész szóvirág, szegény, lehet, hogy nem éli meg a következő telet, de tán a tavaszt se. Járkálok, nézelődőm. Milyen erős ez a fatörzs, milyen lengén hajladozik az a faág. A széles úton megyek. A sűrűbe csak a szemem sarkából lesek be. Ilyenkor estefelé szoktak ott egymás ellen indulni a vadak; hallom a hangjukat, a csörtetésüket, és ahogy egymást marják foggal, körömmel, puszta manccsal. A kívülállók nyugalmával nézem őket. Ha akarnék, közelebb is mehetnék, észre sem vennének. A széles út jó. Süt a hold. Nem félek. De amikor a legnagyobb biztonságban érzem magam, egyszer csak elém ugrik a sűrűből, a csatazajból egy metafora, egy hasonlat, egy frappáns, egyéni szófordulat, és megijedek. Ó, hogy a bársony penész pihézze a melled, mondom neki, ügyelvén a hozzá szólás esztétikai értékére, de szép vagy! És érzem, ahogy beleveszek a sűrűbe. | |
| 26. | [tulajdonos]: mert | 2018-01-31 12:11 | "mert kieszelték, hogy ők enni akarnak"
| |
| 25. | [tulajdonos]: én nem | 2018-01-31 12:05 | Henri Michaux: Foglalkozásom
Ritkán láthatok valakit, hogy meg ne verjem.
Mások jobban szeretik a benső monológot.
Én nem. Én inkább verekszem.
Vannak, kik leülnek szemközt velem
a vendéglőben és mit se szólnak, csak várakoznak,
mert kieszelték, hogy ők enni akarnak.
Egyik éppen itt van.
Én megragadom, tokk.
Megint megragadom, tokk.
Fölakasztom a fogasra.
Leakasztom.
Megint fölakasztom.
Megint leakasztom.
Az asztalra teszem, szorítom és megfojtom.
Bepiszkítom, lerondítom.
Még mindig él.
Kimosom, mángorlom
(már ideges vagyok, végezni kell vele)
dögönyözöm, facsarom,
összenyomom, egy pohárba tolom,
akárki lássa, földre csorgatom,
és szólok a pincérnek: „Adjon tisztább poharat.”
De rosszul érzem magam, kifizetem a számlát és megyek.
Weöres Sándor
| |
| 24. | [tulajdonos]: ha már | 2018-01-29 23:07 | „Que cuando caigas sea siempre a una nube.” (Don Garfialo)
Ha már zuhansz, legalább egy felhő legyen alattad. Vagy valami ilyesmi.
| |
| 23. | [tulajdonos]: önparódia | 2018-01-29 17:40 | | Vágjunk lyukat a világ fenekére, és nézzünk ki rajta. Mit látunk? Ha nem tetszik, bújjunk vissza. De aztán ne sivalkodjunk, ha császármetszéssel emelnek ki bennünket a … Mibe? | |
| 22. | [tulajdonos]: nálam most nem | 2018-01-29 15:08 | VÁGJUNK LYUKAT
Vágjunk lyukat a világ közepébe, és nézzünk ki rajta. Mit látunk? Nem tudom. Kezdjük valami egyszerűbbel. Nem mintha úgy könnyebb lenne. A kerítéslyukon át hallucinálható nagy segget már megírta a Bizottság a Putty puttyban; bárki ingét, rokolyáját a nagy lyukkal a közepén elénk tűzte Juli néni és Kati néni, alias Weöres Sándor a Pletykázó asszonyokban; a két vagy három centi átmérőjű Alefet, amin keresztül egyszerre, egyidőben minden látható, már hetven éve megtalálta J. L. Borges annak a háznak a pincéjében, ahol gyerekkorában Carlos Argentino lakott, igaz, előtte elég sok hamis konyakot ivott; mármint Borges, azaz az Alef narrátora. Egyetlen ötletem van, ami másnak eddig garantáltan nem juthatott eszébe: megkeresem ez
en a szöv
egen
a legidegesít
őbb szakadást, és a
ddig tágítom, amíg valaki meg nem kérdezi: é
rdemes volt ezt megírni?
Nem jó.
Lázár Ervin egyik meséjében a lyuk felzabálja a zoknit. Az ötletem erre hasonlít. F
e
l
a
d
o
m.
A világ közepén a lyuk nálam most nem hasad tovább.
| |
| 21. | [tulajdonos]: de Allah többet tud | 2018-01-29 12:15 | „A zűrzavar és a csoda az isten sajátos kiváltsága, nem az embereké.” – írja Borges itt:
Jorge Luis Borges: KÉT KIRÁLY ÉS KÉT ÚTVESZTŐ
[Ezt a történetet mondta el a tiszteletes a szószékről. Lásd A bokharai Abenhakán, aki a maga labirintusában halt meg című elbeszélést.]
Szavahihető emberek mesélik (de Allah többet tud), hogy az idők kezdetén élt egy király Babilónia szigetein, aki egybehívatta építészeit és mágusait, s megparancsolta: építsenek egy olyan bonyolult és ravasz labirintust, hogy a legeszesebb férfiak se merészeljenek oda belépni, és azok, akik belépnek, odavesszenek. Megbotránkoztató alkotás volt ez, mert a zűrzavar és a csoda az isten sajátos kiváltsága, nem az embereké. Idő múltán udvarába érkezett az arabok királya, és Babilónia királya (hogy csúfot űzzön vendége együgyűségéből) bevezettette a labirintusba, ahol az zavarodottan és megszégyenülten bolyongott az est leszálltáig. Akkor isteni segítségért imádkozott, és megtalálta a kaput. Ajkát panaszos szó el nem hagyta, csak annyit mondott Babilónia királyának, hogy Arábiában neki is van labirintusa, és hogy, isten akaratával, jönne el egyszer, hogy megismerje. Azután visszatért Arábiába, összehívta kapitányait és elöljáróit, s oly csodás szerencsével szorongatta meg Babilónia tartományait, hogy lerombolta annak kastélyait, megtörte embereit, és foglyul ejtette magát a királyt is. Egy gyors teve hátára köttette, és elvitte a sivatagba. Három napon át ügettek, s akkor azt mondta neki: "Ó, idők királya, századok értelme és rejtjegye, Babilóniában el akartál veszejteni sokfalú és soklépcsőjű bronzlabirintusodban; a Mindenható úgy akarta, hogy most én mutassam meg az enyémet, amelyben nincsenek lépcsők, melyeken fel kellene menned, nincsenek ajtók, melyeket bekellene törnöd, nincsenek fáradságos folyosók, melyeket végig kellene járnod, és nincsenek falak, melyek elzárják utadat."
Azzal kioldozta kötelékeit, és otthagyta őt a sivatag közepén, ahol éhen és szomjan veszett. Dicsőség annak, ki meg nem hal.
Hargitai György fordítása
| |
| 20. | [tulajdonos]: lufik | 2018-01-26 19:48 | A hatalom saját erejétől ittasodik meg. Mint a gyerek, amikor a kezével ide-oda csapkodva eltalál egy lufit, és az felrepül. A gyerek meg: hú, ezt én csináltam! És megismétli a mozdulatot.
Ilyen a világpolitika is. Szállnak a lufik. Amíg szét nem pukkannak.
| |
| 19. | [tulajdonos]: péntek | 2018-01-12 12:57 | Hogyan háziasítsunk költőt
Vadon élő költőt háziasítani, nemesíteni, mesterséges szelekcióval új fajtát létrehozni, hogy bírja az igát, jó húsa legyen vagy megfeleljen házi kedvencnek, fáradságos feladat, de nem lehetetlen. Van, aki engedi, hogy karámba tereljék. Más inkább lerágja a saját lábát, de nem hagyja, hogy befogják. Ragaszkodik pogány isteneihez, és nem akar leszokni az emberhúsról. Kiéhezett költőnek barátja lehetsz, de gazdája nem. Neked kell megváltoznod ahhoz, hogy önként adja fel a szabadságát, és ne szálljon el, akkor sem, ha meghagyod a szárnyait.
| |
| 18. | [tulajdonos]: Bayardo San Roman -- javított | 2018-01-08 23:19 | HÓKUSZPÓKUSZ
„… úgy tudott bánni a szavakkal, hogy inkább elleplezte, mint kimondta velük a dolgokat” – García Márquez írja ezt egyik regényalakjáról, Bayardo San Romanról az„Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája”-ban.
Tegnap találkoztam egy ilyen „dolgokat elleplezően” beszélő, Bayardo San Roman-szerű alakkal. Tőlem balra állt, félig elfordulva, mint aki nem is hozzám beszél, hanem egy másik, képzeletbeli hallgatónak, sőt: hallgatóságnak. Az első pár mondatára még tudtam figyelni, aztán már csak a száját figyeltem. Meg a hangját. Szín és nyomaték nélkül sorolta egymás után a szavakat, mintha előre betanult szöveget adna elő annak tartalma és mondanivalója nélkül. S a szöveg, mint egy nő, akinek csak a testét akarja valaki magáévá tenni, tetszhalottként tűrte, hogy megerőszakolják.
A szöveg, mint egy nő, akinek csak a testét akarja valaki magáévá tenni, tetszhalottként tűri, hogy megerőszakolják. „Hoc est corpus”. Úgy hangzik, mint egy bűvészmutatvány szövege, ami a kenyeret és a bort átváltoztatja.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
