A Rímhányó egyik legelterjedtebb verse. Szerintem érdemes lett volna a sorokat a rímelési pontokon tördelni, hiszen a groteszk összecsengések voltak a Mester jellemző jegyei - de így is élvezetes, felidézi bennem azt a felvételt, ahol a szerző maga mondja el e versét, lásd itt: https://www.youtube.com/watch?v=RjRxyhg4TWk
Romhányi József: Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba
Születtem Dolhán, egy kutyán, tizenkettőben, Gezarol után. Atyám paraszti sorban élt egy lobogós gatyán. Anyám egy cipész vérét kicsikarva átment a kisiparba. Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet, s a csípésem jelentősen viszketett. Lakókutyám egy kis pulipintyó, mint jó suba betakart, de többet akart ifjúi vágyam már tavaszra: átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra, mely nemsoká a plébános ebe lett. Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett. A lelkem felkészült, s a tornácon, hol este a lelkész ült, magam is reverendába bújtam, ám az új tan, s a jámborság nem kötött le sokáig. Megláttam másnap a szakácsnő bokáit, fogtam magam s kiugrottam. De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag. Az örökös hagymaszag tönkretette a gyomrom, és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom. Nem maradtam egy estet sem, megszöktem a sekrestyésben, aki velem a kocsmába tántorgott. Magához vett a kántor ott, s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja? – Ez a kis út nagy dráma a kántorné életében. Én megértem! Így kerültem iskolába, amit néhány diákban tisztességgel kijártam. Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott, de mivel az osztály sűrűn vakarózott, szavamra, valamit mégiscsak szívhattam magamba! Érettségi vizsgánkon én átmentem. Az elnökre. Felnyögve kaparászott utánam, s bár az ízét utáltam, mégis, pályám érdekében addig benne éldegéltem, amíg a rég áhított fővárosba szállított. Az elnök egy kis színésznőt szeretett. Így kaptam szerepet az egyik színpadon. De nem szerepeltem soha a színlapon, mert atyám tanácsa mindig bennem marad: “Sohase engedd kinyomni magad!” Színésznőm illatos szoknyáján hintázva jártam a színházba. Az öltöző pad alatt én is mindig jól kicsíptem magamat. Ám az én művésznőm felelőtlen fruska, ráerőszakolt egy színikritikusra. Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem, de rágós volt, fanyar, avas és vértelen, ezért ugrottam át Önhöz néhány napra, többi rajongómat inkább megváratva. Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot. …S ezzel a bolha jól belém harapott. Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan. Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan! Veszítve karriert, nagy lakomát, riadtan menekült az ablakon át. Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva, s lett, ami volt: kutyabolha.
Tentike, zsákom, kutyuska, cumma, Ármin, a plüssmaci, Bianca, a guminő…, ki hogyan nevezi elválaszthatatlan „társát”.
A kisgyerekek többségének van vigasztárgya, amelyet sokszor még a mosdóba is magukkal cipelnek. Sok szülő azonban mégis azt gondolja, valami nincs rendben a gyerekkel, ha ennyire ragaszkodik egy tárgyhoz. Azt kérdezik, mit ronthattak el, és hogyan tudnák leszoktatni róla?
A gyermeklélektan ezeket a tárgyakat ún. átmeneti tárgyaknak hívja. A tárgykapcsolat elmélet képviselője, Donald Winnicott szerint az átmeneti tárgyak segítik az anyáról való leválást. Ez a folyamat jó esetben 6-7 hónapos korban elkezdődik, ám előfordulhat, hogy még felnőtt korban is tart.
A vigasztárgy mindig ott van, amikor az anya nincs, és a gyermek saját maga uralkodhat fölötte. Ha szüksége van rá, magához veszi, ha éppen nincs, félre rakja. A tárgyon keresztül megtapasztalhatja, hogy neki is van hatalma a világ fölött.
"Lars (Ryan Gosling) a garázsban lakik bátyja háza mellett, kerül minden emberi kapcsolatot és retteg attól, hogy megérintik, a munkán kívül pedig legfeljebb templomba jár. Ezért is csodálkozik mindenki, amikor kiderül, hogy Larsnak csaja van: Bianca, a brazil-dán származású, tolókocsis misszionárius lány, akivel az interneten ismerkedett meg. Ennél már csak az a nagyobb meglepetés, hogy Bianca egy műnő, egy élethű szexbaba, ám Lars kedvéért nemcsak testvére és annak jó szándékú felesége, Karin (Emily Mortimer), hanem az egész kisváros hajlandó ezt az apróságot figyelmen kívül hagyni, és mindenki élő személyként kezeli Biancát.
Bár alapvetően egy poénos filmről beszélünk, a történet egyszerűségét feledteti az a kedvesség és visszafogottság, amellyel Craig Gillespie - aki Nancy Oliver, a Sírhant művek egyik szerzőjének forgatókönyvéből dolgozott - bemutatja szereplőit. A játékmackó-újraélesztés jelenete különösen bájosra sikerült, a generációjának egyik legjobb színészévé érett Ryan Gosling (Törés, Maradj!) pedig nem idiótát, hanem szerethető különcöt csinál Larsból - akinek a babához fűződő viszonya kizárólag plátói, mielőtt valakinek pikáns gondolatai támadnának. Abba pedig bele se gondoljunk, hogy nálunk hogyan reagálnának egy ilyen csodabogárra, de ha jól sejtem, őt megvernék és kiröhögnék, a babát pedig „megrongálnák”, majd ellopnák." (est.hu)
"Az irodalom a legkellemesebb módja annak, hogy ne vegyünk tudomást az életről."
"Mindannyian rövidlátók vagyunk, kivéve, ha befelé tekintünk. Csak az álom bír messzenéző szemmel."
"A mezők zöldebbek, ha kimondjuk, hogy zöldek, mint a valóságban."
"Abban, hogy álmodok, azonos vagyok a rakodómunkással vagy a varrónővel, csupán az különböztet meg tőlük, hogy le is tudom írni."
„Mindaz, amit az ember kimond vagy kifejt, egy elejétől a végéig kitörölt szöveg széljegyzete. A széljegyzet tartalmából többé-kevésbé kihámozhatjuk, hogy mi lehetett a szöveg jelentése, de valami kétely mindig marad, és számtalan valószínű jelentés lehetséges.”
„Vasárnap Erlanddal üldögélek a színházi szobámban, és Sebastian Bachról beszélgetünk. A mester egyszer elutazott, és távolléte idején meghalt a felesége és két gyermeke. Visszatérte után ezt írta naplójába:
ISTENEM, ADD, HOGY NE VESSZEN KI BELŐLEM AZ ÖRÖM!
Egész tudatos életemben megvolt bennem az, amit Bach az örömének nevezett. Segítségemre jött bajban és nyomorúságban, és éppoly hűségesen szolgált, mint a szívem. Néha lehengerlő volt és fékezhetetlen, de sohasem ellenséges vagy destruktív. Bach ezt az állapotot örömnek nevezte, Istentől való örömnek. Istenem, add, hogy ne vesszen ki belőlem az öröm.”
