NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2025-09-13 23:53 Összes olvasás: 81030| 243. | [tulajdonos]: hasznos-tudás | [tulajdonos]: költőjelek | 2018-09-18 16:05 | | Ha a két kötőjelet írunk gondolatjel helyett, és eléje, utána egy-egy szóközt teszünk (ahogyan kell), akkor a Word automatikusan gondolatjellé alakítja. | |
| 242. | [tulajdonos]: költőjelek | 2018-09-18 15:45 | "Ha nem használunk gondolatjelet (és nagykötőjelet) – mert mondjuk nincs a billentyűzetünkön – akkor a célszerű helyette két kötőjelet használni. Így az íráskép már alig különbözik a valódi gondolatjelestől:
Szombat délután -- ha akarsz -- eljöhetsz velünk a cirkuszba."
Idézet innen: https://www.nyest.hu/hirek/kiskotojel-nagykotojel-gondolatjel
| |
| 241. | [tulajdonos]: halak | 2018-09-18 13:36 | Rónay György: Halak
1.
A víz alatt, a víz alatt
hallgatnak lenn a hűs halak.
Nézik a kék vízáradást
és hallgatják a hallgatást.
Mert a hal sűrű szálkaváz
köré rakódott hallgatás.
Mély, kocsonyás csönd, mit a hal
páncélos pikkelye takar.
És ha lefejted a pikkelyét,
halpénzek hullnak szerteszét,
hullnak a halcsönd pénzei:
hártyává száradt könnyei.
2.
A víz alatt, a víz alatt
hallgatnak lenn a hűs halak.
Vakon bámul ki pikkelyük
páncéljából bús halszemük.
Fogatlan szájuk kis, kerek
buborékokat ereget.
Száll buborékra buborék:
ez a vízmélyi halbeszéd.
Fölszínre buggyan gyöngyözőn,
s megsemmisül a levegőn,
az ég alatt, a víz felett
a gyöngyöző halüzenet.
3.
Hallgatnak bölcsen a halak
a víz alatt, a víz alatt.
A víz fölött ül a halász,
és ő is csupa hallgatás.
Két hallgatás közt a horog.
És nem mozog. És nem mozog.
Végén a légy: fekete pont.
És nézi lenn a szürke ponty.
Fönn meg a halász a botot.
És nem mozog. És nem mozog.
Hajnaltól délig és tovább,
nézik egymást a horgon át.
A víz fölött s a víz alatt:
hal halászt s halász halat.
És lassan nem is tudni már,
kit várnak, s ki az, aki vár:
halászt hal, vagy halász halat,
a víz fölött, vagy víz alatt,
s a mozdulatlan horgon át
melyik nézi a másikát.
4.
Mikor hold süti a tavat,
táncolnak néha a halak.
Karcsú testtel a víz alatt
cikázva föl-le siklanak.
Áttetszik ezüst pikkelyük,
s lüktet alatta halszivük.
Csillámló, piros halszivek
szikrái szántják a vizet.
Villannak itt, villannak ott.
gyors, vízalatti csillagok.
Kering a hal-csillagvilág,
és néha egy-egy hal kivág
s megfürdeti a holdas éj
csorgó tejében pikkelyét. | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 237. | V. A.: mi ez | weinberger: mi ez? | 2018-09-12 09:19 | | Megvédlek, én vénség, magamtól -- ezt jelenti, de nyilván számolgatnia kellett a szótagszámokat. Ez a kötött vers | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 236. | weinberger: mi ez? | [tulajdonos]: Mocorogtak-boldogtalanul | 2018-09-11 23:46 | | Nem ehhez a bejegyzéshez szerettem volna hozzászólni, de valami gond van a naplód legfelső, legfrissebb tételével: egy "üres keret" nem enged hozzászólni, eltakarja a fejlécsort. Szóval, bár nem néztem utána, de a Faludy-vers egyik versszakának kezdő sora logikailag szerintem úgy szól, hogy "Megvédlek vénség-magamtól... ", hiszen a hszonhét éves párját aligha szólítja meg így. Tévedhetek persze... | |
| 235. | [tulajdonos]: Conquistadores-legutóbbijához | 2018-09-11 23:22 | Faludy György
Szerelmes vers
Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be.
Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő.
Várfalat húztak közibénk az évek:
te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.
Tiéd a jövő. Régen erős voltam,
de kincseimnek elfogyott az ára,
te a számítógépre esküdtél fel,
én Gutenberg foszló galaxisára.
Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam,
s el sem képzeltem, hogy a szerelem
hatalmasabb. Most itt ülök melletted
s hosszú, szőke hajadon a kezem.
Egymás nélkül nem tudunk többé élni.
Naponta földre sújt az iszonyat,
hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam
régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Boldogságunkban te nem gondolsz arra,
kivel töltesz utánam hatvan évet.
Sok a nálam különb. Hozzám hasonló
egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.
Budapest, 2004.
| |
| 234. | [tulajdonos]: Mocorogtak-boldogtalanul | 2018-09-10 18:26 | "Hiába, no, az egyik legjobb dolog a világon, süttetni a hasunkat a nappal. A nap nem tesz különbséget. Süt boldogra-boldogtalanra. Valami efféle mocorgott Ló Szerafin fejében – persze nagyon lomhácskán, lassúdadan mocorgott: a gondolatnak sincs kedve ilyen álmosító, zsongító melegben ugrándozni. De ha halovány is, csigalassú is, mégiscsak gondolat volt. Ló Szerafin úgy vélte, nem hagyja kárba veszni. Kimondja. S már mondta is:
– A nap nem tesz különbséget.
A többieket – Bruckner Szigfridet, a kiérdemesült cirkuszi oroszlánt, Aromót, a fékezhetetlen agyvelejű nyulat, Dömdödömöt, aki mint köztudott, csak annyit tud mondani, hogy „dömdödöm” meg Szörnyeteg Lajost, a legjobb szívű behemótot – egyáltalán nem zavarta ez a mondat. Már csak azért sem, mert talán meg sem hallották. Motyogjon Ló Szerafin, amit akar. De nem úgy Vacskamati! Ő bizony hegyezni kezdte a fülét. Még mozdulni se volt rest, fölkönyökölt.
– Mit mondtál? – kérdezte élesen.
– Hogy a nap nem tesz különbséget. Egyformán süt mindenkire – magyarázta Ló Szerafin.
Vacskamati felült.
– Éppen ezen járt az eszem – mondta.
– Na, vége a boldog napozásnak – mormogta Bruckner Szigfrid –, ennek jár az esze valamin. Mocorogtak boldogtalanul, itt mindjárt vita kerekedik.
Vacskamati zavartalanul folytatta:
– Nincs igazság a földön – mondta pátosszal –, még a napsütés is igazságtalan!
Most már Ló Szerafin is felkönyökölt.
– Már hogy lenne igazságtalan – méltatlankodott –, amikor egyformán süt rád is meg rám is. Meg mindenkire.
– Éppen hogy nem! – replikázott Vacskamati. Neked például legalább tízszer akkora hasad van, mint nekem. Ami annyit jelent, hogy rád tízszer annyi napsütés jut, mint rám.
– Jézusmária – nyöszörgött Bruckner Szigfrid –, borzasztó! Micsoda őrültségeken tudtok ti vitatkozni!
– Érdekes – mondta lassan Szörnyeteg Lajos –, mintha Vacskamatinak tényleg igaza volna.
Ezt már Aromo sem állhatta szó nélkül.
– Persze – mondta –, aki tízszer nagyobb, azt tízszer több napsugár éri, de tízszer több jégeső is, és a hideg szél is tízszer annyira fújja.
Szörnyeteg Lajos elcsüggedt. Belezavarodott kissé ebbe az okfejtésbe.
– Majd megjön Mikkamakka, és eldönti – mondta. – Ő biztosan tudja. (...)
(Lázár Ervin: Gyere haza, Mikkamakka!) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
