NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-11-04 13:59 Összes olvasás: 94908| 326. | [tulajdonos]: ... | 2018-12-13 14:07 | ül
fekszik
kúszik
nem ugrál
nem ugat
nem szabad
jó kutya
| |
| 325. | [tulajdonos]: pessoa-non-grata | 2018-12-13 12:43 | szerveződöm
jön a rémönunalom
félnetek nem
kell megölni
elég lesz
kivárni amíg
megásom saját síromat
az utolsó almát
úgyis fennhagyom
a fán mégse lesz
belőle gránát
alma
| |
| 324. | [tulajdonos]: chuva-obliqua | 2018-12-12 23:50 | Hidegben temetkezni dupla fájdalom. Akkor is, ha az elhunyt szép kort élt meg. Megígértem a gyerekeimnek, hogy, ha haldokolni támad kedvem, mindenképpen megvárom a jó időt. A Papa szeptemberben ment el, színesebb temetése volt, mint Kuroszava álmában a száztíz éves néninek. Kicsit fújt a szél. Már érett a cseresznye, amikor a Mamát mellé temettük. Hamvasztani kellett a nagy távolság miatt, de ragaszkodott a koporsóhoz, ha csak akkorához is, mint amekkorában egy kisbaba elfér. Ő maga választotta ki a ládikóját egy prospektusból.
Apám temetése jellemzően április 11-ére, a költészet napjára esett, de ez rajtam kívül senkit sem érdekelt, az már inkább érdekelt mindenkit, hogy nem csak a temetés, de a havas eső is arra a napra esett. Erősen fújt a szél, oldalról csapta az arcunkba és a sírba a havat. Chuva obliqua / Rézsútos eső, ez járt a fejemben – másodikos voltam portugál szakon, éppen akkor vettük Pessoát. No meu espírito o sol deste dia é porto sombrio, a lelkemben ez a mostani nap komor kikötő csak, a cor das flores é transparente de as velas de grandes navios, a virágok színe átlátszik a hajók vitorláin. Három és fél órán át tartott a szertartás, körülményes dolog görög-katolikusnak születni, és akként meghalni. Lehet, hogy ez a hátsó körülmény térített át pár éve a református hitre?
Nem kellene K. bácsi temetése után Szepezden aludnunk. Hideg lesz a ház, mint a sírgödör.
Ma megint „sokan vagyunk kevesen”. A tüntetők többsége fiatal felnőtt. A rendőrök is fiatalok, ijesztően azok. Egyikük-másikuk még szinte kölyök. Miért őket rakják előre?
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 322. | [tulajdonos]: ha-varrok-is | 2018-12-11 12:27 | | Amikor az „I want to break free”-hez készült videóklipet betiltották az Egyesült Államokban (ami egyébként – valaki szerint a Google-on – egy ötvenéves brit szappanopera paródiája), nem tudom, mitől féltették jobban a közönséget, attól, hogy aki megnézi, abban pillanatban buzivá válik, vagy attól, hogy az egyébként heteroszexuális háziasszonyok szétszaggatják az ágyneműjüket, kötélhágcsót készítenek, és az éj leple alatt kiszöknek a héttorony-magas családi fészekből? Ami engem illet, sokadjára hallgatom ezt a számot, és bár mindig átmelegszem tőle, nem fenyeget az a veszély, hogy ötvennégy éves fejjel beleszeretek egy másik nőbe, kötélhágcsót sem készítettem még, a magától széthasadt paplanhuzatot is inkább megfoltozom, tudom hogyan kell, megtanított rá a nagymamám, nem értek egyet József Attilával, hogy ha varrok, se varrhatom meg közös takarónk, ha már szétesett, én igenis képes vagyok rá, és imádom, amikor Freddie Mercury kikacsint rám közben a szőke parókája alól. | |
| 321. | [tulajdonos]: a-Fonákságok-című-albumba | 2018-12-11 11:16 | unja a dolgok színét
ha teheti a kabátbélést viseli kívül
háttal jár hogy megfordíthassa a fejét
mint a baseballsapkát a rapperek
búvárruha nélkül mint a szigonyhalászok
alámerül a mélybe és a feje tetejéről
a talpára állítja a jéghegyet
| |
| 320. | [tulajdonos]: mint | 2018-12-11 09:42 | mint őrök a reggelt
dereka mindig felövezve
csak a szavai hevernek szanaszét
mint felszedhetetlen kavicsok
amiket valaki tréfás kedvében
a talajhoz ragasztott vágyai
kitakarva mint az elhanyagolt
csecsemők és már jönnek
a patkányok elrágcsálni a jövőt
| |
| 319. | [tulajdonos]: sok-bosszantó-hiba-miatt-újra | 2018-12-10 17:55 | Eljöttem végül mégis, itt kell lennem, látnom kell a cirkuszt, amit a gyerekeim a Kormánytól ajándékba kapnak, annak köszönhetően, hogy az apukájuk köztisztviselő – legfeljebb nem tapsolok. Az idomított állatokért egyébként sem tudnék lelkesedni. Pedig szépek a fehér alapon fekete csíkos szibériai tigrisek, a kutyák meg tök arik tényleg, igaza van a kisebbik fiamnak, de csak a Black Lions mutatványa tud levenni a lábamról, ők legalább a saját bőrüket viszik a vásárra, mert igazából nem oroszlánok, hanem emberek, viszont feketék, mert Afrikából érkeztek, a produkciójuk bizalmon és egymásra való odafigyelésen alapuló csoda, minden látványfokozó technikai eszköz nélkül. Őszinte elismerés van bennem, amikor megtapsolom őket. De az már a végén van. A bohócokat is muszáj előtte megtapsolnom, és nem lehet nem nevetni rajtuk, vérprofik.
A bohóckodás alapja ugyanaz, mint mindig volt. Ketten vannak, az egyik csetlik-botlik, nem képes eligazodni az őt körülvevő világban, ő az, akinek gyerekkorában azt mondták, fiam, te Mindig Mindent elrontasz, de Soha Semmit nem csinálsz jól. A másik, a bennfentes, olyan, mint Karinthy jó tanulója, a stréber. Pontosan tudja, hol találhatók a világban való eligazodáshoz szükséges eszközök, és használni is tudja őket. Ő a komoly bohóc. A szakavatott. Minden mozdulata idegesítően precíz. Mégis ő húzza végül a rövidebbet. A legérzőbb szívű néző lelkében is felébreszti a kárörvendés ördögét. A csetlő-botlón is nevetünk, de elnéző együttérzéssel, amíg a másiktól távolodunk, ő hozzá közeledünk. Saját idétlenségeinket látjuk benne viszont, szorongva várjuk, hátha tanul valamit a sok kudarcból. Tanul is, míg a másikat az idegborzoló szakszerűsége megakadályozza a fejlődésben, nem is lenne igazságos, ha nem ő bukna el végül, mégpedig látványosan.
Nem mindig csak az a legfelháborítóbb egy törvényjavaslatban, ami benne van, hanem néha (egyre többször) az is, ami hiányzik belőle, mert látszólag nagyvonalúan, valójában rendkívül pitiáner módon „kifelejtenek” belőle valamit, ami korábban a nagy nehezen visszanyert demokrácia vívmányaként még benne volt. A kormányzati dolgozókra vonatkozó új javaslatban nem szerepel az a tétel, ami a köztisztviselők pártatlanságát mostanáig biztosította (legalább papíron, ha a gyakorlatban nem is mindig). Nem csak hab a tortán, hanem a torta maga, hogy a tervezetet egyéni képviselői javaslatként nyújttatják be, hogy a szakszervezetekkel való egyeztetésre fittyet lehessen hányni. A piszkos munkát olyan vásári majmokkal végeztetik el, mint az egyik volt gimnazista évfolyamtársam, akivel egy évig még instruktorkodtam is a Közgázon, már akkor sem volt teljesen komplett, de ami mostanra lett belőle, akkor még nem látszott rajta, tőle a tanultam például a világ legszebb csángó népdalát, az Elment az én rózsám-at.
Jó, hogy jövőre már a legkisebb gyerekemnek sem jár ingyen cirkusz Mikuláskor, még berontanék valamelyik ketrecbe, hogy a jutalomfalatkákkal kezes bárányokká szelídített tigrisek helyett átharapjam az idomár torkát. Vagy, ami még rosszabb lenne: nem rontanék én be sehova, kényelmesen belesüppednék a nézői székbe, tapsolnék, nevetnék, lélegzetvisszafojtva izgulnék a légtornász életéért, akkor is, ha sejteném, hogy direkt esik le majdnem a kötélről, amikor bekötött szemmel imbolyog rajta; összerándulna a gyomrom, mind ahányszor a legerősebbnek látszó tigris engedetlenül ráhördülne az idomárra, és még, ha meg is fordulna a fejemben, hogy talán ez is csak a mutatvány része, én örülnék, hogy az ingyen belépő mellé ingyen perec is jár, így a fogaimat izgalmamban lenne mibe eresztenem.
| |
| 318. | [tulajdonos]: itt-van-a-város2 | 2018-12-10 15:14 | Nem túlzás arannyal megfesteni az eget, még csak vallásos áhítat sem kell hozzá, elég, ha korán reggel már a városban van dolgunk, szentebb képek vonulnak fel előttünk, mint egy ikonokkal teletűzdelt tárlaton. Az épületek tornyai, kupolái egy közel-keleti árnyjáték díszletei, nem is értem, miért hurcolok magammal olvasnivalót, amikor a szemem láttára elevenednek meg az Ezeregy éjszaka helyett az Ezeregy hajnal meséi. Közben zajlik a városlakók hétköznapi élete. A Vigadó téren egy kövér asszony lélekszakadva fut a villamos után, el is éri meglepően gyorsan, erős lábai lehetnek. A Soroksári úti zebránál az autók és a buszok, mint a toporzékoló lovak, ahogy a lámpa átvált, elkezdődik a vágta. Alig van időm elugrani előlük. Szép ez a város – nem csak azért, mert annak akarom látni.
Elég beleélnem magam a télbe, máris kitavaszodik. Itthon a Kossuth utca még mindig fel van túrva, hetek óta építik az utat a közmunkások. Az utca végében egy daru valamit emelget. Fiatal anyuka üldögél a sarokház kerítésének padkáján, majdnem nekimegyek, ahogy a járdán befordulok, ő bocsánatkérően mosolyog. Előtte babakocsiban két éves forma kisfiú a daru mozgását lesi teljes odaadással. Kénytelen vagyok én is megbámulni azt, ami mellett simán elsétálnék: egy apró úthenger lóg a daru csőrén, mint gólya szájában a pólyás baba. Eszembe jut, amikor G. volt ilyen kicsi, másfél-két éves korában nem lehetett elmozdítani az építkezések mellől. A Kossuth utca másik végében akkor ásták a sarki üzletház alapját, betonkeverők forogtak a gödörben, a vezetékek, mint a belek az emberben műtét közben, a gödrökben a tócsák, mint a megbolygatott szövetterületeken összegyűlt vér. Én nem szerettem azelőtt soha a föld gyomortartalmát tanulmányozni, rendetlenségként, nyugtalanító káoszként éltem meg minden építkezést, ami mellett gyorsan el kell haladni, ha már rendet rakni nem tudok benne. A gyerekeim tanítottak meg az ilyesfajta összevisszaság értékelésére.
| |
| 317. | [tulajdonos]: itt-van-város-vagyunk-lakói | 2018-12-10 15:05 | Nem túlzás arannyal megfesteni az eget, még csak vallásos áhítat sem kell hozzá, elég, ha korán reggel már a városban van dolgunk, szentebb képek vonulnak fel előttünk, mint egy ikonnal teletűzdelt tárlaton. Az épületek tornyai, kupolái egy közel-keleti árnyjáték díszletei, nem is értem, miért hurcolok magammal olvasnivalót, amikor a szemem láttára elevenednek meg az Ezeregy éjszaka helyett az Ezeregy hajnal meséi-nek lapjai. Közben zajlik a városlakók hétköznapi élete. A Vigadó téren egy kövér asszony lélekszakadva fut a villamos után, el is éri meglepően gyorsan, erős lábai lehetnek. A Soroksári úti zebránál az autók és a buszok, mint a toporzékoló lovak, ahogy a lámpa átvált, elkezdődik a vágta. Alig van időm elugrani előlük. Szép ez a város – nem csak azért, mert annak akarom látni.
Elég beleélnem magam a télbe, máris kitavaszodik. Itthon a Kossuth utca még mindig fel van túrva, hetek óta építik az utat a közmunkások. Az utca végében egy daru valamit emelget. Fiatal anyuka üldögél a sarokház kerítésének padkáján, majdnem nekimegyek, ahogy a járdán befordulok, ő bocsánatkérően mosolyog. Előtte babakocsiban két éves forma kisfiú a daru mozgását lesi teljes odaadással. Kénytelen vagyok én is megbámulni azt, ami mellett simán elsétáltam volna: egy apró úthenger lóg a daru csőrén, mint a gólya szájában a pólyás baba. Eszembe jut, amikor G. volt ilyen kicsi, másfél-két éves korában nem lehetett elmozdítani az építkezések mellől. A Kossuth utca másik végében akkor ásták a sarki üzletház alapját, betonkeverők forogtak a gödörben, a vezetékek, mint a belek az emberből műtét közben, a gödrökben a tócsák, mint a has megbolygatott területein összegyűlt vér. Én nem szerettem azelőtt soha a föld gyomortartalmát tanulmányozni, rendetlenségként, nyugtalanító káoszként éltem meg minden építkezést, ami mellett gyorsan el kell haladni, ha már rendet rakni nem tudok benne. A gyerekeim tanítottak meg rá az ilyesfajta rendezett összevisszaság értékelésére.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
