| KIEMELT AJÁNLATUNK |  |
| Új maradandokkok |  |
| Prózák | |
| FRISS FÓRUMOK | |
| FRISS NAPLÓK | |
| VERSKERESő |  |
| SZERZőKERESő | |
| FÓRUMKERESő | |
|
NAPLÓK: Hetedíziglen Legutóbbi olvasó: 2026-04-02 09:54 Összes olvasás: 462086Olvasói hozzászólások nélkül| 6764. | Edit: voks | 2023-10-02 08:50 | 2-0.5
5-0.5 | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 6762. | Baltazár: szavazat | 2023-10-02 07:33 | Olvasóként szavazok a második pályaműre.
| |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 6759. | Krisztina: fél-fél pont | 2023-10-02 00:23 | 4-re szavazok fél pont Kaszás 1 Kaszás 2
1-es szavazat fél pont apróbetűs | |
| 6758. | [tulajdonos]: Játék | 2023-10-01 22:46 | Kedves Játékosok, itt a termés:
(közben érkezett egy újabb helyes megfejtés is!)
Lehet szavazni!
1.
apróbetűs
csámcsoghatsz rajta reggelig
amit a bábok mondtak az igaz
sohasem hallgattad végig
erekben rég nem vér folyik
csak sűrű fekete tinta
2.
Árnyék
Asszonyanyám fekete árnyék.
Göndör, kis pulyaként
csámcsogtam rajta.
Ettem a húsát,
ittam a vérét,
s mintha fekete tintává
változott volna
később ereimben.
Ő bábok és nyűvek közt
örökre hallgat.
Nem válaszol,
nem vallat.
Csak fekete árnyát
érzem szüntelenül
papírra görbülő ujjaim fölött.
3.
Fekete erekben fekete tinta
csámcsognak a bábok
erejük ritka
Sohasem tudják meg
milyen jó a hinta
4.
Kaszás 1.
Sohasem beszél.
Göthös levélbábokra
ereket hallgat.
Kaszás 2.
Tintás hold alatt
fekete fogat növeszt,
és csámcsogni kezd.
5.
Száz szó a Mamáról
Mamának hívta mindenki a családban,
mégsem volt semmi szava otthon.
Kivéve előttem. Ő adta mindennapjaimat,
anyám volt, míg Anyu dolgozott.
Nem csámcsogott botlásaimon,
nem szidott, de rám nézett, és látott.
Hallgatom meséjét, az egyszeri fiúról,
ki boldog volt, míg élt. Hisz, lehet talán még.
Haja, mint a feketetinta, kúszik párnáján,
körbe fonja arcát, süllyed, süllyed vele együtt.
Az erek elcsitulnak, elhallgat a tüdő szép
cserjéje, a szemek tüze lassan elfakul.
Sohasem lesz még egyszer. Egy a vége.
A bábokból pillangó lesz, a pillangóból humusz.
Mégis, ha felnézek, látom, ahogy ott
csapong szárnyaival a mindenség trónusa felett.
6.
vagyok
Csend van. Rég jártam kinn a rétemen, ahol a fák összekuszálják ágaikkal az ég haját. Ma különösen szépek a kavicsok a folyó mellett, kobalt-fehér és okker színűek, némelyik sohasem fekete.
Egy bokor szembecsap. A csipkebogyó szőrétől majdnem megfulladok. Kiszedem a pihéit, és majszolom. Lekvárrá érlelte, sötétre csípte a dér.
Nekitámaszkodom a matuzsálemnek. Érzem törzsén a nedvet. Minden tele van levelekkel – ilyenkor már tinta színűek, az elmúlást érzik ők is –, és elmorzsolok egy nyirkosat hadd tűnjön el a ködben.
Barátságtalan most a rétem, bár én szeretném különlegesnek látni. A tejfehér köd leszáll, egyre sűrűbb. Ez is az ő arca, a ráncos fehérségével. A csordakutat mintha mesében látnám.
Hív az erdő, vagy csak így gondolom. Kiszáradt ereket fényképezek,
Némelyik csupán paca — ki is törlöm, de az illúzió megmarad. Az erdő fáit rózsa árnyalat keretezi, ettől feketébbnek látszanak. Lassan megindulok feléjük, a derengés irányába. Hallgatok. Messze még a kisze bábok téltemetése.
Megbabonáz a köd. Gyönyörű a fák kérge. Végigsimítom érdes testüket, Krisztus arcukat Alig mozdulok, A csámcsogó csitkenye tekintetével követ. Egyre halkabban megyek, nehogy felébresszem a szendergő fákat, aludjanak csak a tejüveg-fehérségben. Kérgek és kövek között, a ködben egyre lassulnak lépteim. Nem csinálok semmit.
Vagyok.
Extrák
1.
Fekete éjszaka,
hogy surrog a szárnya!
Egy nagy, sötét madár
rárepül a tájra.
Csillagok csámcsognak,
felfalják az eget.
Tintakék a vére,
csöndes eső csepeg.
Hallgatag fenn a hold,
a sarlóját feni,
egy kóbor felhőnek
ütőerét metszi.
Elalszik az ember,
bebábozza álma.
Sohasem ébred már
rá a valóságra.
2.
Hol publikálsz kérdezte. Hirtelen nem tudtam mit mondjak. Mi a fű ? Átváltozom ebben az egyetlen percben. A szavak néha fájnak. leírom neki . Ha kell csámcsogva. A verseid eltűntek. Mindig tudtam valahova írni. Tintakék tengerszem. Nem sírtam. Most naranccsá válok. Nővé. Patak leszek és Erek folyó. Hold, a nyugtató. Nem hiszem el szerethetőségem. A bábok mára repülő fehér virágok. Szeretni Őt? Sohasem. Elégni vele. Nincs publikációs felület. Az mindig a lelked.
hagyd
bolondod
játszani
szeretést
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 6757. | Moha: pályázmány | 2023-10-01 21:32 | Kaszás 1.
Sohasem beszél.
Göthös levélbábokra
ereket hallgat.
Kaszás 2.
Tintás hold alatt
fekete fogat növeszt,
és csámcsogni kezd.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 6756. | Krisztina : extra | 2023-10-01 20:39 | Hol publikálsz kérdezte. Hirtelen nem tudtam mit mondjak. Mi a fű ? Átváltozom ebben az egyetlen percben. A szavak néha fájnak. leírom neki . Ha kell csámcsogva. A verseid eltűntek. Mindig tudtam valahova írni. Tintakék tengerszem. Nem sírtam. Most naranccsá válok. Nővé. Patak leszek és Erek folyó. Hold, a nyugtató. Nem hiszem el szerethetőségem. A bábok mára repülő fehér virágok. Szeretni Őt? Sohasem. Elégni vele. Nincs publikációs felület. Az mindig a lelked.
hagyd
bolondod
játszani
szeretést
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 6755. | Krisztina: pályaművek közé tedd | 2023-10-01 16:00 | Simf! Kérlek, hogy tedd a pályaművek közé, oké??? Ne az extrákhoz.. Még írok extrát most fotózom.. De kell, hogy kiszellőzzön a fejem, nem téged cseszegetlek. Egy órát kint leszek
Bírlak te ökörke és kösz
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
vagyok
Csend van. Rég jártam kinn a rétemen, ahol a fák összekuszálják ágaikkal az ég haját. Ma különösen szépek a kavicsok a folyó mellett, kobalt-fehér és okker színűek, némelyik sohasem fekete.
Egy bokor szembecsap. A csipkebogyó szőrétől majdnem megfulladok. Kiszedem a pihéit, és majszolom. Lekvárrá érlelte, sötétre csípte a dér.
Nekitámaszkodom a matuzsálemnek. Érzem törzsén a nedvet. Minden tele van levelekkel – ilyenkor már tinta színűek, az elmúlást érzik ők is –, és elmorzsolok egy nyirkosat hadd tűnjön el a ködben.
Barátságtalan most a rétem, bár én szeretném különlegesnek látni. A tejfehér köd leszáll, egyre sűrűbb. Ez is az ő arca, a ráncos fehérségével. A csordakutat mintha mesében látnám.
Hív az erdő, vagy csak így gondolom. Kiszáradt ereket fényképezek,
Némelyik csupán paca — ki is törlöm, de az illúzió megmarad. Az erdő fáit rózsa árnyalat keretezi, ettől feketébbnek látszanak. Lassan megindulok feléjük, a derengés irányába. Hallgatok. Messze még a kisze bábok téltemetése.
Megbabonáz a köd. Gyönyörű a fák kérge. Végigsimítom érdes testüket, Krisztus arcukat Alig mozdulok, A csámcsogó csitkenye tekintetével követ. Egyre halkabban megyek, nehogy felébresszem a szendergő fákat, aludjanak csak a tejüveg-fehérségben. Kérgek és kövek között, a ködben egyre lassulnak lépteim. Nem csinálok semmit.
Vagyok.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
|
