Tulajdonképpen van abban valami romantikus báj, amikor és ahogyan két totalitárius lélek, (legyen mondjuk Ildi és Anti) egymásra talál. Éjfekete nárciszok szökkennek szárba körülöttük skorpiót ringatva kelyhükben, és rozsdás eső permetezi hatalmas útjukat, előttük egy pekingi palotakutya mögöttük egy vadszamár és vérben forog, menstruál a hold. Összebújva ábrándoznak, ki tudja miféle csalafintaságokról, de van benne fogkirúgás, lelövés, ujjazás, feljelentés, auditálás a bírónál vagy az etika tisztnél szóval minden ami kell, ami szép, ami harmóniába rendezi az élet világraszóló látomást látomását.
Ezen nem fogunk összeveszni, kedves Mark, nem lényeges.
A blogom tény csupán, amelyet jó pár évvel az említett beszélgetésünk előtt hagytam abba. A történetet az énképem és a politikai tesztek eredményének ellentmondásáról másoknak is elmondtam, de ha Te határozottan emlékszel, hogy nem emlékszel, akkor meghajlok ezen érv súlya alatt.
A lényeg, hogy jó lenne újra beszélgetésbe elegyednünk, hiszen annyira mást gondolunk mindenről...
Drága Imre! Márpedig jó a memóriám és pontosan ezt mondtad. A blogodról nem beszélgettünk. erre is emlékszem. Helyesebben arra, hogy nem emlékszem rá. :)
Igazán nem akarlak megzavarni a förtelmesben, de a bon mot elejét kihagytad; azt, hogy liberálisnak tartottam magam. A 2008-2012 között vezetett blogom alcíme is "szoclib" volt, de a politikai tesztek rendszeresen konzervatív beállítottságúnak találtak.
Az ember önmagáról nehezen tud valós képet alkotni - gondoltam - ezért végződött úgy a történet, hogy "igazából konzervatív" lehetek. Amúgy érdektelen, hogy ki milyen címkét ragaszt önmagára vagy a másikra, a valódi jellemet nehéz megismerni.
Mostanában olyan jól érzem magam. Már egy jó ideje. Indokolatlanul. És ez vicces. Nem szükséges semmilyen indok ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Nagyjából 3 hónapja a vérnyomásom és a pulzusom elcsendesedett és makacsul jó. A doktornő szerint figyeljük még bőszen egy hónapon keresztül, aztán elkezdhetjük kivezetni a gyógyszereket. A dolog egyszerű. Az a kegyetlenség, amit Gabriella elkövetett ellenem, most szökik ki végleg. Kis, halványuló lidérc gyanánt belecsimpaszkodik, az ablakkeretbe, a függönybe, a légyölő pókszázlábú csáprágójába, a magnólia fánk egyik szirmába vagy éppen a szomszéd szemöldökébe, ahogy sodródik el tőlem. Mesze. Úgy képzelem, hogy akár Kuroszava Macbethjében (Véres trón) Vasizu Taketoki arája a szolgát elűzvén, toppantott bennem valami, hogy: -Takarodj! Egyébként miért ne lehetne Vasízű? Gesztenyemézet kaptam a minap. Csodálatos. Ilyennek képzelem az égiek eledelét. Nem olyan édes mint a többi. Gyönyörű, sötét, és boldog. Nem tudom, hogyan, de boldog. Ildikó meg Antal ma csak mosolygásra késztettek. Olyan cuki mindkettő. Na, sétáljunk egy nagyot!
Nem hivatkozom. A színtiszta tapasztalatot közlöm. Azt, ahogyan a régi marxisták agyon akarták lőni mondjuk Loszevet a mítosz dialektikája miatt. Ahogyan a mérnök nagyapámat az édesanyja szeme láttára agyba-főbe verték politikai okokból és bebörtönözték. A mostani kulturmarxistákból évek óta parttalanul ömlő pokolbéli gyalázatról se feledkezzünk meg, Legutóbb: fordíthat-e nem fekete nő, fekete nőt. Énekelhet-e nem fekete a Porgy és Bessben. Kritizálhat-e fehér férfi, bármi egyebet a fehér férfin kívül vagy az már toxikus maszkulinitás? A marxizmus mentegetése pedig ocsmányság volt, van és lesz. A nácizmus és a kommunizmus ugyanazon gyalázat két oldala. És bárki aki bármelyiket (leginkább a kommunizmust szokás) mentegeti, maga is gyalázatos. A legszörnyűbb az, hogy noha a baloldali diktatúrák áldozatai teszik ki a totalitárius rendszerek összes áldozatának kétharmadát - háromnegyedét, még mindig feslett módon kacérkodnak az emberek a romlottságnak ezzel a formájával.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
