NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2025-01-16 01:04 Összes olvasás: 43680Olvasói hozzászólások nélkül| 48. | sticka: ne'má | 2011-03-01 19:40 | | Nem is téged hülyéztelek le, hé! :) Azt mondod, keresztutak? Folyamatosan mérlegelsz? Ahogy a múltadról írtál, nem úgy tűnt, hogy lépéskombinációkat elemzel. | |
| 47. | [tulajdonos]: francot | sticka: memoár | 2011-02-28 11:55 | memoár ez kedves sticka :-)
... és lehülyézel? no még ez is ... tetszik nekem :-)
Tudod, ezt neked írom, de mégsem neked írom ... :-p
Szeretnélek megnyugtatni, nem lesz élménybeszámoló. Csak az lesz, ami szóbakerül, és amit ki akarok írni magamból.
A Visegrádi Konferenciánkon úgy határoztunk, hogy a '83-as (?) Prágai Világbéke Találkozóra (vagy mire?) delegáljuk (meghívás nélkül) egyik vezetőnket, Ferkót. Ott ültek e Béketanácstól a "vendégeink" is. Megjegyeztem ugyan, csodálkoznék, ha őt beengednék oda, de a lelkesedés nagyobb volt.
Két nap múlva elvették az útlevelét ...
Hogy mégse szenvedjen Prága hiányt független békemozgalmi jelenlétben, nyolcan odautaztunk azon a hétvégén. (Mi fiúk, akkor már elég jól ismertük ezt a gyönyörű város, hétvégente gyakran ruccantunk át sörözni, a péntek éjszakai vonattal indulva, hétfő reggelivel érkezve.)
Első látogatásunk ekkor is a Flek-be vezetett, majd a Vencel téri salátabárba. A metró mozgólépcsőjén megláttunk egy fantasztikus hölgyet, a lányok kiabálva integettek neki, majd miután visszajelzett, megvár minket, ők utána rohantak ... mi pedig folytattuk megszokott utunkat, a Szent Tamás felé ...
Ruttkai Éva volt az, aki Magyarországot képviselte ezen az összejövetelen. Később a lányok a szigorúan őrzőtt tábor bejáratánál találkoztak az ország kedvencével, de nem sikerült bejutniuk. Valami botrányt is csaphattak, mert estefelé (már nem tudom melyik söröző előtt) három Varga Béla fékezett csikorogva. Minket, fiúket is begyűjtöttek. Elek tarkóra tett kézzel ballagott, amivel feldühíthette az egyébként békés rendőröket, mert kiabáltak valamit. Az a "hüje" erre leköpte az egyik szélvédőt, akkor meg emiatt akadtak ki. Mutogatták nekem, mutogattak Elekre ... erre én, mint hithű békemozgalmár egy laza mozdulattal letöröltem, és széttártam a kezemet ...
Ez így már sok lehetett nekik, és kisebb csoportosulás is kezdett kialakulni. Durván tuszkoltak be az autókba.
A szombat éjszakát bent töltöttük, és csak másnap engedtek el minket. Nagyon kedvesek voltak amiért még az állomásra is kivittek ...
A csapathoz, az indulás előtt egy aranyos kislány csapódott. Nem volt része a társaságunkna, de mi abszolút nyitottak voltunk. Ez a lány "véletlenül" lemaradt a vonatról. Éva hisztérikusan sírt emiatt. Úgy érezte felelős a kialakult helyzetért.
Szóval így ...
Barátom, nem volt rest, kilencvenvalahányban elballagott a történeti hivatalba és kikérte. Néhány száz oldal. Fogalmam sincs mit tudott meg belőle, nem akartam belenézni az övébe. De ő csak a békemozgalomban nyomult, a "de" távol esett tőle.
Gondolkoztam én is, hogy kikérem az enyémet, de mégsem tettem.
Nem akartam, hogy esetleg kiderüljön, ez a kislány "delegált" volt, vagy az úságíró csoportban esetleg az a szőkeség, akire minden fiú beindult ...
Igazából nem is érdekelt. Ki, mit, miért írogatott rólam vagy másról? Ki nem szarja le ... Én úgyis csak egy nevenincs kisegér voltam ...
Persze. Más idők voltak, és mi is mások voltunk ... de most itt vagyunk, ezt az életet kell élnünk, és minden pillanatban eldöntenünk, hogyan tovább ... | |
| 46. | [tulajdonos]: könyvek | 2011-02-27 15:27 | Tegnap este a Bárkába akartam menni, de barátomnak nem tetszett a darab (leírása). Meglepődtem, azt hittem ezt mindenki ismeri. Olvastam néhány sci-fit, de nem voltam oda értük. A Marsbéli krónikákat viszont felfaltam, igaz az valójában nem sci-fi. És persze a Truffaut filmet is láttam már akkor.
A könyvekre - néhány éves időszaktól eltekintve - mindig, mint valami nagyon nagy tiszteletet érdemlő, mágikus tárgyakra tekintettem. (Nézzük el a Jókaikból három éves kor előtt kitépett lapokat ...) Jó volt megfogni őket, beléjük lapozni, és azon gondolkodni, mennyi minden van addig, míg mindezt megtehetem.
Azokban a Jókaikban - anyámnál - még mindig ott rejtőznek, az ötévesen rajzolt, erre-arra dőlő betűk.
Érdekes, nem emlékszem a Gőgös Gúnárra vagy a Mosó Masára, és hasonlókra sem a kezdetekből, vagy elnyelte őket az emlékezet, vagy már eleve a delfin könyvekkel indítottam. Ismered a paplan alatt zseblámpával, de ismered-e, azt, amikor az összes barátod a patakparton fürdik, napozik, te pedig behúzódsz az árnyékba egy regénnyel? Kicsit különcnek néztek a faluban azért is, mert minden másnap ott voltam a szobányi könyvtárban. Indiánosak minden mennyiségben. 10 éves kor körül a trójai háború, és amikor 11 elmúltam, a könyvtáros bácsi átengedett a felnőtt részlegbe, sőt ő ajánlotta a Kilimandzsáró havát és társait.
Vélhetően többet olvastam, mint a hasonló korú átlag, és ezt átragasztottam 16 körül az öcsémre is. Fogadtunk, melyikőnk olvas el előbb 10 ezer oldalt. Hm ... ő nyert. Igaz, akkor én Száz év magánnyal és latin amerikaiakkal versenyeztem, ő pedig a Sellő a pecsétgyűrűnnel. A könyvtárba járás lassan megritkult, majd elmaradt, de bejöttek helyébe az antikváriumok. A Bartók Béla úti épp csak beférünk-et nagyon szerettem, hiszen közel volt a gimihez, és olyan kincsekre leltem, mint a Látogató, a Városalapító vagy az Ivan Gyenyiszovics egy napjának 1957-es modern könyvtárbeli kiadása.
Ekkoriban vásároltam a legtöbb verseskötetemet is, Ginsberget, Corsot, Guillént, Ferlinghettit és sorolhatnám.
(Mindezeket azért bocsátottam előre, hogy érzékelhető legyen, milyen háttérrel vágtam neki a "könyves vállalkozásomnak".)
Még annyit, akkoriban minden kölcsönkapott könyvet újságpapírba csomagoltunk, és elolvasás után igyekeztünk mielőbb visszajuttatni. Manapság a kölcsönadónak kell könyörögnie, hogy évek múltán visszakerüljön.
A nyolcvanas évek végétől 93-94-ig hatalmas felfutás jellemezte a könyvpiacot. Kiadók születtek a semmiből, igaz szinte semmi sem kellett hozzá, és minden, addig vágyottat el lehetett érni, Tarzantól Maria Treben-ig. Addig azt hittem, az értelmiség a legnagyobb könyvfogyasztó (különösen alátámasztotta ezt, az Írók Boltjába szinte be sem lehetett férni egy kurrensebb könyv megjelenésekor), de látnom kellett, a könyvforgalom egyre nagyobb hányada kihajtható fémasztalokról talál gazdára. Barátom akkor már könyvezett, táskákkal, buszon hordta pultjára a nagykerből az árut, és többszörösét kereste a havi átlagfizetésnek.
Hívott, és én jöttem ... amilyen idealista voltam, álmokkal telve.
Autóm volt, 200 ezer bankkölcsönnel feltöltöttem a pultjaimat, és vártam a meggazdagodást ... ami természetesen nem jött el.
Nehéz volt elfogadnom, hogy a könyv áru (semmivel sem több, mint egy kínai alsónadrág), hogy a könyvezés nem értelmiségi munka (nem is találkoztam ebben a közegben ilyenekkel), hogy a könyveket esténként be kell "dobálni" a pultba, és nem azokat kell tartani, ami engem is érdekel, hanem ami a "háziasszonyokat".
Furcsa volt megszoknom, hogy a barátom pultja fölötti Libri, cserébe az aznap megjelenő Leslie L. Lawrence 100 példányáért (a központi raktárból csak két nap késéssel juthatott hozzá), bármit képes volt megadni. Azt is nehezen fogtam fel, miért, hogy ezekből az első napon több száz példányt el lehetett adni, egy hét múlva pedig alig néhányat.
Ezért kellett "jó vevőnek" lenni a kizárólagos forgalmazást birtokló nagykernél, és órákkal a nyitás előtt ott lenni aznap.
Ebben, és így volt pénz.
A könyvárak folyamatosan emelkedtek. A kiadói várakozások eltérő eladható példányszámokkal kalkuláltak. Ha valami ötezer példányban elment, már sikeres lehetett, több tízezres vagy százezres példányszámokra csak bestsellereknél lehetett számítani. (Harry Potter például.)
Hatalmas pénz volt ebben az ágazatban, általában nyugta nélkül. Az említett nagyker tulajdonosa 40 milliós mercivel közlekedett.
Hatalmas lenyúlások, hatalmas átverések.
Nekem a pulthelyek "selejtje" jutott akkor már, de még így is több pénzem volt, mint alkalmazottként vagy mérnökként lehetett volna.
Csak néhány példa milyen "remek üzletember" voltam.
- Nyitottam egy könyvesboltot egy kis telepen, ami három hónap alatt 400 ezres veszteséget termelt.
- Sok-sok órát töltöttem egy-egy "igény" beszerzésével, és hatalmas készlet maradt így a nyakamon, mert nem jöttek érte.
- Nem vezettem leltárt a pultoknál, nagy mennyiségű könyvem "tűnt el".
- Karácsony előtt én is pályáztam helyekre, s egy alkalommal fölvettem egy olyan embert, aki hagyta, hogy a hó ráessen a kirakott könyvekre.
- Amikor az utolsó keresztúri pultomat is bezártam, akkor az egyébként kedves nyugdíjas hölgy (3 évig árult nekem) jelezte, a kiárusításból befolyt 70 ezer Ft-ot valaki ellopta. (Egy év múlva láttam őt ugyanott árulni, akkor már a saját szakállára.)
- Amikor én voltam a pult mögött sokszor "megesett a szívem", s beszerzési áron adtam el ezt-azt. És így tovább ...
Akkoriban 40-42%-os voltam. Ennyi volt a kisker árrés. Még a nagykernek is volt 8-15%, azaz a forgalmazás vitte el az ár nagyobbik hányadát. Az a kiadó, amelyik akkoriban 20-25%-ra próbált adni, nem bizonyult hosszú életűnek.
A legnagyobb bánatom (hiába ezzel kerestem a legtöbbet) mégis a félárú könyvek dömpingje volt.
A 90-es évek elején óriási eladhatatlan készletek rejtőztek az ÁKV raktáraiban. Nagyobb részük tényleg eladhatatlannak bizonyult. Ezeket élelmesek fillérekért megvették és forintokért adták tovább.
C. Gyuri volt eleinte a kiadóktól így beszerzett könyvek legnagyobb terjesztője. Az ekkoriakat részben, még egész áron is el lehetett adni, de már kezdett jól mutatni az áthúzott 1500 Ft helyett írt 800 Ft. (Ezt a pultos 300 Ft-ért vette.)
A kilencvenes évek közepére megnyíltak az első, csak félárú könyveket forgalmazó boltok. Csakhogy az ott található könyvek, már nem kiadói raktárakban porosodó példányok voltak, hanem odaszántak. Ebben a műfajban Matyi úr, az Alexandra járt élen. Egyébként igényes kiadású - általában szerzői jogoktól mentes - könyveiket több tízezres példányszámban (nyomdai költségek) terítették a piacon, felülértékelt ármegjelöléssel.
Az olvasók átverése, mint azok az idegen nyelvű szótárak, amelyek egy 1908-as kiadás utánnyomásai voltak ...
És ebben én is részt vettem.
Azt álmodtam, fel tudok építeni egy olyan terjesztői hálózatot, amelyre kiadó építhető. De nem voltam elég üzletember, az "értelmiségi" szemlélettel ott semmire sem mentem. Feladtam néhány év után. Gyomorral lehetett nehezen viselni a könyvek ilyetén meggyalázását ... | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 45. | marax: félelem | 2011-02-27 14:55 | | Talán Churchill mondta: csak egy dologtól kell félni, a félelemtől. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 44. | Burai Katalin: Elszalasztott lehetőségek | [tulajdonos]: szereplés | 2011-02-27 09:38 | Nagyon tisztelem ezt a lelki munkát!
Az epizodikus emlékezet kemény munka, tényleg leszámolás. Drámai, hiszen a feltárt idő kultúrájából építi a történetszerkezetet, az élettörténeti forgatókönyvet. Mindezt úgy, hogy évtizedekkel később is koherens legyen az aktuális én-képpel, önértékeléssel. A Te memoárod különösen őszinte, önmagadhoz, hozzánk, olvasókhoz és a helyzetekhez is, így is harmonikus integráció, és így is fáj, mint az eltűnt idő. Szívbe markoló, hogy az évtizedek szociális dzsungelében félelemben élő lénynek aposztrofálod magad, - és érthető, hogy az identitás érzete nélkül.
Még egyszer mondom tiszteletre méltó, bátor munka ez a szépirodalmi napló.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 43. | sticka: memoár | [tulajdonos]: szereplés | 2011-02-27 08:43 | | Tudom, hogy nem nekem írsz, de mégis nekem írsz. ;) Leszámolás a múltaddal? Ez így hülyeség, szerintem. Más idők voltak. Jelentők és jelentettek. Én például mintha egy szép színes szappanbuborék közepén csücsültem volna végig - kamaszként, illetve fiatal felnőttként - azokat az éveket. Pedig az én házam előtt is megállt a fekete volga, fogadtam vendégeket "környezettanulmányra". Talán ki kéne kérni a dossziémat, bár fogalmam sincs róla, mit tehettem, ami miatt figyelni kellett rám is. Repülő Egyetem. Valamikor jó lenne hallani tőled is az akkor időkről kicsit bővebben. | |
| 42. | [tulajdonos]: szereplés | 2011-02-26 12:54 | Torkomban dobogott a szívem. Szinte mindig, ha "ismeretlen" közeg vett körül. Csak akkor nyugodtam meg, ha felfedeztem valami biztonságot sugárzó részletet, ha "visszasüllyedhettem" otthon-önmagamba.
Legbüszkébb második oklevelemre voltam. Az iskola irodalmi pályázatán (fogalmazást kellett írni) nyertem negyedikesként, holott nyolcadikosok is indultak. Idősebb barátom, aki szereplő volt benne, elmesélte, osztályában is felolvasták. Nem tudtam szégyenkeznem kell-e emiatt, iránymutatás híján ... szégyenkeztem.
Az április 4-i ünnepségen a falu kultúrházában (több száz résztvevő), 10 évesen kellett elszavalnom egy Váci Mihály verset. A próbákon minden jól ment, tanáraim dicsértek, de ott remegő hangom mellett belesültem, szerencsére a kezemben lévő papíron hamar megtaláltam a folytatást, így csupán hatásszünetként könyvelődött el a bizonytalanság.
Osztályomban a legjobb focista voltam, számolatlanul lőttem a gólokat. Nyolcadikosokat is legyőzve lettünk bajnokok. Amikor a tornatanárom berakott az iskolaválogatottba, csak töredékét tudtam nyújtani a korábbiaknak.
A kispályás foci megyei bajnokságában, Tiszaligeten, feltétlenül le kellett győznünk ellenfelünket, hogy döntőt játszhassunk. Bár elég jó voltam, éreztem nem megy úgy, ahogyan szeretném.
Hihetetlen, de megláttam a pálya szélen szurkolni azt a tanárnőt, akibe titkon szerelmes voltam. Néhány perc és néhány csel után a döntőbe rúgtam a csapatot, ... és még egy nagy puszit is kaptam tőle.
Amikor megnyertem nyolcadikban a járási kémia versenyt, könnyű dolgom volt. A szomszéd faluban - ismerős közegben - kellett bizonyítani. A megyeire már egy városban (talán Gödöllőn?) került sor.
Utólag, kémiatanárom előtt, minden feladat csont nélkül ment, de ott mindent elrontottam, amit lehetett.
Másodikos gimnazistaként a politikai vetélkedőn lettem az iskola legjobb politikusa. Később a főkiszesek elvittek iskolák közötti megmérettetésre is. Egy alkalommal nekem kellett volna elmondanom a választ, talán épp a Disznó-öbölben történtekről. Jól ismertem a témát, Kuba egyébként is a szívem csücske volt. De nem ment. Valaki másnak kellett folytatnia. Ezután csak "háttérmunkás" lehettem. Később kértem, ne hívjanak többet.
Harmadikosként engem kértek, hogy a szalagavatón búcsúztassam el a negyedikeseket. A szöveget is nekem kellett megírnom. Osztályfőnököm javasolt néhány módosítást, melyet elfogadtam, de irodalom tanárnőm (övé volt az egyik negyedikes osztály) még így sem volt teljesen elégedett. Még néhány változtatás, és lassan kezdtem nem sajátoménak érezni a szöveget.
A szalagavatón, egyik kézben a papír, másikban a mikrofon és két remegő láb. Néhány mondatot beleolvastam a mikrofonba, amely nem működött. Az első sorokban a fiúk mosolyogtak, éreztem, hamarosan nevetni fognak. Egy grimasz, és leengedtem a mikrofont tartó kezet. És a szöveget tartót is. Ez lendíthetett át,
mert a félelem megszűnt. Csak mondtam, mondtam a magamét ...
Utólag szembesülnöm kellett irodalom tanárnőm szemrehányó tekintetével. Kiderült, a "javítatlan" változatot kapta a hallgatóság. A srácoktól gratulációkat kaptam, a tanárnőtől pedig egy kettest, irodalomból negyedik év végén.
Építőtáborban, utolsó napon odajött hozzám Éva, akiről nem tudtam levenni a szemem a tíz nap alatt. Néhányszor találkozott a tekintetünk, de remény és bátorság nem volt bennem. Fölöttem járt ... minden szempontból.
A tábortűztől távolabb egy kis ligethez vezetett. Nem szólt semmit, később is csak azt, ez nem jelenti, hogy együtt járunk. Ő csókolt először. Én hagytam, hogy az, és csak az történjen, amit ő akar. Remegtem akkor is, de nem a félelemtől ...
Haraszti Miki hívott el először "repülő egyetemre". A "butikban" a könyvespolc mögötti matracon beszélgettünk, én már rég túl voltam a "Darabbér"-en. Egy címet adott és egy időpontot. Már nem emlékszem melyik volt az első, talán a Villányi úti Radnóti lakás. A további alkalmakról mindig ott vagy a Galamb utcában lehetett tudni. A Fő téren Kis János sorozata "ment", elvittem egyik barátomat, aki bár "érdekesnek" találta, azt mondta nem jön másodszor. Nem mondta miért, valószínűleg nem "mert".
Az évek és a közeledő rendszerváltás "felhígította" ezeket az alkalmakat. Míg a Konrád-lakásában maroknyian voltunk csak, az Auróra-i Duna körös összejöveteleken már alig fértünk a sok-sok "okos" embertől. Nekem itt fejeződött be.
Béketáborban voltunk egy hollandiai kis faluban. A hollandok voltak a legaktívabbak akkoriban, leginkább ők támogatták békemozgalmunkat. A Nato támaszpontot hitvány kis szögesdrót védte, könnyen átverekedhette magát rajta az ember, és fényképeket is lehetett készíteni.
Végigvonultunk a falu kis utcáján, csörömpölve, néhány transzparenssel, jelszavakat kiabálva időnként. Majd leültünk, és némán (beszélgetve, mogyorót rágcsálva) tüntettünk. Másnap korán reggel rendőrök jelentek meg a táborban. Minden magyar felszívódott, de én még a reggeli kávém előtt voltam. Igazoltattak, nagyon kedvesek voltak, eszükbe sem jutott "kiutasítani" az országból ...
Az egyetemen a filozófia, politikai gazdaságtan, mamut és egyéb tanárok mind jó fejek voltak.
81-ben barátommal átruccantunk Krakkóba. Mindent szívtunk, ami a levegőben volt, és moziba is elmentünk.
Szóba került polgaz órán a moziélmény, s nekem a nyári "Czlowiek z zelaza" volt a legemlékezetesebb. Bár nem beszéltem lengyelül, mégis mindent értettem, a tapsokat a bekiabálásokat ... mindent.
És elmesélhettem ...
Mamut-ból egy előadással meg lehetett váltani a félévi jegyet. (Ez még jóval Grósz előtt volt.) 1956 előzményéről tartottam, az 53-as KV üléstől kezdődően. Jeleztem tankörtársaimnak, hogy az ötvenhatos eseményekre a "forradalom" kifejezést fogom használni, de ez ugyanazt jelent, amire mások az "ellenforradalom" szót használják. Az előadást nem sikerült egy óra alatt befejezni, de még a következőn sem. Sokat kérdeztek, a tanárom is (holott ő azért sokkal többet tudott erről). Eleinte remegett a hangom, csak lassan nyugodtam meg. Ez az alkalom "legalizálta" megváltozott világlátásomat.
A Belgrád rakparti klubban Hegedűs András volt a meghívott vendég. Pezsgett a levegő. (Ugye, akkor még nem a sorokat olvastuk, hanem a "közeit".) Kérdeztem, vagy inkább beszéltem. Jól körülírtam, hogy a hallgatóság értse. Végül, ahelyett, hogy feltettem volna, mikor lesz demokrácia Magyarországon, az jött ki, "Mikor lesz népszavazás Magyarországon?"
Hosszú évek kellettek, amíg a filmklubban meg mertem szólalni. Annyi okos ember között a kívülálló. Perlaki vezette azt a klubot a Mátra moziban. Kétszer vetíttette le egymásután Oshima: Szertartás c. filmjét. Az "okosok" éjjel 1 után vagy belealudtak, vagy már elmentek. A terep végre az enyém (is) lehetett.
(Ezt is befejezem most itt, mert ennek sem érnék a végére ...)
Itt a Dokkon gyorsan elmúlt a remegésem. Nem, mintha ismernélek, még csak otthon sem érzem magam igazán.
Egyszerűen ezt a naplót nem neked írom ... a múltammal számolok le, hogy elcsíphessek valamit a jövőből. Egy lehetségeset.
Anna ellenére mondom ezt, hogy tudom, ha nem olvasnád, nem írnék többet ... | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
