NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2025-06-17 11:10 Összes olvasás: 45055| 42. | [tulajdonos]: szereplés | 2011-02-26 12:54 | Torkomban dobogott a szívem. Szinte mindig, ha "ismeretlen" közeg vett körül. Csak akkor nyugodtam meg, ha felfedeztem valami biztonságot sugárzó részletet, ha "visszasüllyedhettem" otthon-önmagamba.
Legbüszkébb második oklevelemre voltam. Az iskola irodalmi pályázatán (fogalmazást kellett írni) nyertem negyedikesként, holott nyolcadikosok is indultak. Idősebb barátom, aki szereplő volt benne, elmesélte, osztályában is felolvasták. Nem tudtam szégyenkeznem kell-e emiatt, iránymutatás híján ... szégyenkeztem.
Az április 4-i ünnepségen a falu kultúrházában (több száz résztvevő), 10 évesen kellett elszavalnom egy Váci Mihály verset. A próbákon minden jól ment, tanáraim dicsértek, de ott remegő hangom mellett belesültem, szerencsére a kezemben lévő papíron hamar megtaláltam a folytatást, így csupán hatásszünetként könyvelődött el a bizonytalanság.
Osztályomban a legjobb focista voltam, számolatlanul lőttem a gólokat. Nyolcadikosokat is legyőzve lettünk bajnokok. Amikor a tornatanárom berakott az iskolaválogatottba, csak töredékét tudtam nyújtani a korábbiaknak.
A kispályás foci megyei bajnokságában, Tiszaligeten, feltétlenül le kellett győznünk ellenfelünket, hogy döntőt játszhassunk. Bár elég jó voltam, éreztem nem megy úgy, ahogyan szeretném.
Hihetetlen, de megláttam a pálya szélen szurkolni azt a tanárnőt, akibe titkon szerelmes voltam. Néhány perc és néhány csel után a döntőbe rúgtam a csapatot, ... és még egy nagy puszit is kaptam tőle.
Amikor megnyertem nyolcadikban a járási kémia versenyt, könnyű dolgom volt. A szomszéd faluban - ismerős közegben - kellett bizonyítani. A megyeire már egy városban (talán Gödöllőn?) került sor.
Utólag, kémiatanárom előtt, minden feladat csont nélkül ment, de ott mindent elrontottam, amit lehetett.
Másodikos gimnazistaként a politikai vetélkedőn lettem az iskola legjobb politikusa. Később a főkiszesek elvittek iskolák közötti megmérettetésre is. Egy alkalommal nekem kellett volna elmondanom a választ, talán épp a Disznó-öbölben történtekről. Jól ismertem a témát, Kuba egyébként is a szívem csücske volt. De nem ment. Valaki másnak kellett folytatnia. Ezután csak "háttérmunkás" lehettem. Később kértem, ne hívjanak többet.
Harmadikosként engem kértek, hogy a szalagavatón búcsúztassam el a negyedikeseket. A szöveget is nekem kellett megírnom. Osztályfőnököm javasolt néhány módosítást, melyet elfogadtam, de irodalom tanárnőm (övé volt az egyik negyedikes osztály) még így sem volt teljesen elégedett. Még néhány változtatás, és lassan kezdtem nem sajátoménak érezni a szöveget.
A szalagavatón, egyik kézben a papír, másikban a mikrofon és két remegő láb. Néhány mondatot beleolvastam a mikrofonba, amely nem működött. Az első sorokban a fiúk mosolyogtak, éreztem, hamarosan nevetni fognak. Egy grimasz, és leengedtem a mikrofont tartó kezet. És a szöveget tartót is. Ez lendíthetett át,
mert a félelem megszűnt. Csak mondtam, mondtam a magamét ...
Utólag szembesülnöm kellett irodalom tanárnőm szemrehányó tekintetével. Kiderült, a "javítatlan" változatot kapta a hallgatóság. A srácoktól gratulációkat kaptam, a tanárnőtől pedig egy kettest, irodalomból negyedik év végén.
Építőtáborban, utolsó napon odajött hozzám Éva, akiről nem tudtam levenni a szemem a tíz nap alatt. Néhányszor találkozott a tekintetünk, de remény és bátorság nem volt bennem. Fölöttem járt ... minden szempontból.
A tábortűztől távolabb egy kis ligethez vezetett. Nem szólt semmit, később is csak azt, ez nem jelenti, hogy együtt járunk. Ő csókolt először. Én hagytam, hogy az, és csak az történjen, amit ő akar. Remegtem akkor is, de nem a félelemtől ...
Haraszti Miki hívott el először "repülő egyetemre". A "butikban" a könyvespolc mögötti matracon beszélgettünk, én már rég túl voltam a "Darabbér"-en. Egy címet adott és egy időpontot. Már nem emlékszem melyik volt az első, talán a Villányi úti Radnóti lakás. A további alkalmakról mindig ott vagy a Galamb utcában lehetett tudni. A Fő téren Kis János sorozata "ment", elvittem egyik barátomat, aki bár "érdekesnek" találta, azt mondta nem jön másodszor. Nem mondta miért, valószínűleg nem "mert".
Az évek és a közeledő rendszerváltás "felhígította" ezeket az alkalmakat. Míg a Konrád-lakásában maroknyian voltunk csak, az Auróra-i Duna körös összejöveteleken már alig fértünk a sok-sok "okos" embertől. Nekem itt fejeződött be.
Béketáborban voltunk egy hollandiai kis faluban. A hollandok voltak a legaktívabbak akkoriban, leginkább ők támogatták békemozgalmunkat. A Nato támaszpontot hitvány kis szögesdrót védte, könnyen átverekedhette magát rajta az ember, és fényképeket is lehetett készíteni.
Végigvonultunk a falu kis utcáján, csörömpölve, néhány transzparenssel, jelszavakat kiabálva időnként. Majd leültünk, és némán (beszélgetve, mogyorót rágcsálva) tüntettünk. Másnap korán reggel rendőrök jelentek meg a táborban. Minden magyar felszívódott, de én még a reggeli kávém előtt voltam. Igazoltattak, nagyon kedvesek voltak, eszükbe sem jutott "kiutasítani" az országból ...
Az egyetemen a filozófia, politikai gazdaságtan, mamut és egyéb tanárok mind jó fejek voltak.
81-ben barátommal átruccantunk Krakkóba. Mindent szívtunk, ami a levegőben volt, és moziba is elmentünk.
Szóba került polgaz órán a moziélmény, s nekem a nyári "Czlowiek z zelaza" volt a legemlékezetesebb. Bár nem beszéltem lengyelül, mégis mindent értettem, a tapsokat a bekiabálásokat ... mindent.
És elmesélhettem ...
Mamut-ból egy előadással meg lehetett váltani a félévi jegyet. (Ez még jóval Grósz előtt volt.) 1956 előzményéről tartottam, az 53-as KV üléstől kezdődően. Jeleztem tankörtársaimnak, hogy az ötvenhatos eseményekre a "forradalom" kifejezést fogom használni, de ez ugyanazt jelent, amire mások az "ellenforradalom" szót használják. Az előadást nem sikerült egy óra alatt befejezni, de még a következőn sem. Sokat kérdeztek, a tanárom is (holott ő azért sokkal többet tudott erről). Eleinte remegett a hangom, csak lassan nyugodtam meg. Ez az alkalom "legalizálta" megváltozott világlátásomat.
A Belgrád rakparti klubban Hegedűs András volt a meghívott vendég. Pezsgett a levegő. (Ugye, akkor még nem a sorokat olvastuk, hanem a "közeit".) Kérdeztem, vagy inkább beszéltem. Jól körülírtam, hogy a hallgatóság értse. Végül, ahelyett, hogy feltettem volna, mikor lesz demokrácia Magyarországon, az jött ki, "Mikor lesz népszavazás Magyarországon?"
Hosszú évek kellettek, amíg a filmklubban meg mertem szólalni. Annyi okos ember között a kívülálló. Perlaki vezette azt a klubot a Mátra moziban. Kétszer vetíttette le egymásután Oshima: Szertartás c. filmjét. Az "okosok" éjjel 1 után vagy belealudtak, vagy már elmentek. A terep végre az enyém (is) lehetett.
(Ezt is befejezem most itt, mert ennek sem érnék a végére ...)
Itt a Dokkon gyorsan elmúlt a remegésem. Nem, mintha ismernélek, még csak otthon sem érzem magam igazán.
Egyszerűen ezt a naplót nem neked írom ... a múltammal számolok le, hogy elcsíphessek valamit a jövőből. Egy lehetségeset.
Anna ellenére mondom ezt, hogy tudom, ha nem olvasnád, nem írnék többet ... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
